2014. július: jegyzet, portré, tudomány, egyetem, biotechnológia, lézer, disszemináció, it, logisztika, innováció, megújuló energia, urbanisztika

Projektvezetés az ELI előkészítő szakaszában

Az ELI-HU Nonprofit Kft. a Neumann Projekt és Szer­vezési Kft.-vel szerződött „projektmenedzsment” témakörben. A szó klasszikus értelmében projektvezetés és a támogatott projektek projektmenedzsmentje azonban nem 100 százalékban jelentik ugyanazt.


A feladat, amelyet cégünk szakembereinek meg kellett oldaniuk, tulajdonképpen olyan döntés-előkészítés, melyben szervezetünk nincs semmilyen szerződéses kapcsolatban a projektgazdán kívül a további előkészítési munkában részt vevő szervezetekkel. Olyan módszertan kidolgozása és alkalmazása volt a feladatunk, melyet minden egyes résztvevő elfogad és alkalmaz a projekt során.

Eredményességünket szemléletmódunknak, eszközeinknek, a Neumann Projekt és Szervezési Kft. számos K+F, környezetvédelmi és közlekedési témájú projektmenedzsment referenciájának, valamint az ELI-HU Nonprofit Kft. vezetőinek a módszertanunk iránt mutatott nyitottsága hozhatta csak meg. Természetesen a nemzetközi tapasztalatok és saját tapasztalataink is nagyban megalapozták a jelenlegi ötletek alkalmazását – cégünk névadójának, Neumann Jánosnak a nyomdokában mi is korunk vívmányait alkalmaztuk munkánk során, azaz a számítógép adta lehetőségeket és a folyamatszervezési készségeinket.

Célunkat többszintű analízis előzte meg: jogi elemzés, melyben az egyes szerződések adta korlátokat és kötelezettségeket mértük fel; műszaki analízis, melyben a projekt sajátosságait, indikátorait, fizikai, eszköz és humán korlátait térképeztük fel; pénzügyi terv, melyben a támogatási szerződés paramétereit ültettük át a gyakorlatba. A megoldás egy olyan projektszabályzat kidolgozása volt, melyben az előttünk álló feladatokat minden oldalról kezelni képes workflow-t definiáltunk. Ennek legfontosabb eleme a Neumann Projekt Kft. által kifejlesztett EUPROMIS® – European Project Management Information System – integrált szoftverrendszer, melyet projektmenedzsment-feladatok ellátására, projektek teljes körű – a tervezéstől a zárásig tartó folyamatainak – szervezésére, nyomon követésére, dokumentációjának hierarchizált kezelésére terveztünk. Az EUPROMIS® lehetővé teszi, hogy a projektben részt vevő összes fél hatékonyan és koordináltan, egy csapatként dolgozhasson, biztosítva ezzel egyebek között az ELI projekt gördülékeny megvalósítását.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020

Innotéka