Szegeden, a saját laboratóriumában beszélgetünk. Elképesztő az a műszeregyüttes, amely a munkáját segíti…

– Büszke vagyok erre, aminek alapját 2010-ben raktam le. Akkor jöttem el a szegedi Gabonakutatóból (hivatalos nevén: Gabona­termesztési Kutatóintézet – a szerk.), hogy a Szegedi Tudomány­egye­tem Mérnöki Karán félállásban oktató, másik felemmel pe­dig kutató, céget vezető szakember legyek. Mivel a fizetésemet lényegében elvitte a laborom bérleti díja, szüleim és a saját megtakarításaimból fejlesztettem a helyet, abban a hitben, hogy mind anyagi, mind szakmai téren megéri a rengeteg befektetett energia. Meggyőződésem volt, hogy piacképes terméket állíthatok elő. Édesapám megjegyezte, támogatja a munkám, de akkor hiszi el, hogy sikeres lehet a cég, ha a kezében foghatja az előállított anyagot. Megértettem a szkepticizmusát, hiszen a fia biológus, kutatóintézetben, majd egyetemen dolgozott, miből gondolja, hogy eladható terméke lesz? Talán az tartotta benne a hitet, hogy tudta, maximalista vagyok, mindig, minden helyzetben nyerni akarok. Rengeteget tanultam a Gabonakutatóban. Éreztem, de inkább tudtam, hogy az ott felhalmozott tudás piacképes. Az egyetemre kerülve éveken át nyolc-kilenc országból közel kétezer gabona mintájának mértem meg azok mikotoxintartalmát. A rutinmérésekből származó bevételből eltartottam a 2010-ben alapított céget, műszereket vásároltam, amelyeket kutatásra és mikotoxinok előállítására használtam.

Biológusként végzett 1985-ben Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen. Így próbált kibújni az egyetem szerves kémiai tanszékét vezető, későbbi akadémikus édes­-apja, Bartók Mihály árnyékából?

– Szó sem volt erről, én gyakorlatilag a természetben nőttem fel. A szerves kémia tanszék dolgozói, kutatói összetartottak, hat-hét család évről évre közösen ment kirándulni. Az összes hegységet végigjártuk a tanszéken dolgozó szüleimmel. Gyerekkoromban rengeteg lepkét fogtam, a csodaszép példányokat édesanyám laboratóriumában kloroformmal küldtem a túlvilágra a kipreparálásuk előtt. Csodálatos gyűjteményem volt, de nem vigyáztam rá eléggé, mert amikor egyetem előtt katona voltam, a múzeum­bogarak elpusztították a lepkéimet. Azóta a lepkéket nem bántom, csak gyönyörködöm bennük.
Kiváló általános iskolai biológiatanárom, Prisetzky Imre, majd a Radnóti Miklós Gimnázium biológia tagozatán Ésik Zoltán tovább mélyítette bennem a természet szeretetét. Kiváló gimnáziumi osztályunk volt, nagyon sokan szédületes pályát futottak be. Egyébként kedveltem a kémiát is, de a másik vonzalom erősebb volt. Édesapám szerette volna, ha valamelyik fia folytatja a pályáját, ám az élet másként döntött. Bátyám programozó matematikusként végzett, én biológusként. Gyerekeim sem a vegyészet mellett kötelezték el magukat. Első házasságomból született fiam kiváló szoftverfejlesztő mérnök, munkahelyén már a felső vezetésben dolgozik, a második házasságomból született kisebbik fiam, akit szintén az informatika érdekel, jövőre érettségizik. Öröm az ürömben, hogy az én munkám meghatározó része kémia, azaz részben beváltottam édesapám álmait. Tőle tanultam meg a kutatás és a szakma szeretetét, illetve azt, hogy az alázattal végzett munka viszi előre az embert. Ez a gyerekkori tudás máig kitart.

Akkoriban legendásan magas színvonalú volt a biológusképzés Szegeden. Milyen volt egy szegedinek a szegedi egyetem?

– Ha a gimnáziumi osztályomat kiváló emberek közösségeként említem, akkor az egyetemi évfolyamról szuperlatívuszokban beszélek. Többek között egyetemi rektor, cambridge-i professzor, amerikai intézetvezető, Nature-cikkeket író kutatóintézeti igaz­gató került ki közülünk. Már első éves koromban elkezdtem diákkörözni a növénytani tanszéken, a tökfélék nektárvizsgálata volt a feladatom. Ám a tanszéken nem volt ehhez megfelelő műszer, a legtöbb gázkromatográf akkor a szerves kémiai tanszéken működött. Amikor negyedéves koromban elkészült az összes vizsgálat, dolgozatommal a helyi TDK után az OTDK Növénytani szekciója első díját sikerült elnyernem. Ez engem, a biológust megerősített abban, hogy műszer nélkül nem megyünk semmire! Az egyetem után a szegedi Gabonakutató Intézetbe kerültem.

Az egyetem nem tartott igényt a tudására?

– Végzésem idején, 1985-ben, édesapám volt a Természettudományi Kar dékánja. Azon kevés diák egyike vagyok, aki az édesapjától vehette át az egyetemi diplomáját. Dékánként lehetősége lett volna arra, hogy pluszállást adjon a növénytani tanszéknek, amire én jó eséllyel pályázhattam volna. Ha meglépi, senki sem támadhatta volna őt, hiszen az eredmé­nyeim alapján ott lett volna a helyem, de ő nem hozott létre ilyen állást a fiának. Nem vártam el, de titkon reméltem, hogy megteszi. Ez elmaradt, mentem a Gabonakutatóba.

Szóvá tette ezt otthon a családi asztalnál?

– Nem, mert utólag kiderült, hogy ez lett én utam. Az egyetemi tanszéken nem volt megfelelő műszer, márpedig enélkül biológusként is nehéz eredményesen dolgozni, magas impakt faktorú újságokba cikket írni. A Gabonakutatóban három évig a biotechnológiai laborban dolgoztam. Aztán hamarosan bedobtak a mély vízbe: kineveztek a fehérjelaboratórium vezetőjének. 1988 végén az intézet javaslatomra megvásárolta az egyik legjobb HPLC-berendezést: egy Hewlett-Packard HP–1090 típusút. Elkezdtem vele dolgozni, és mindjárt nagy bajba kerültem. A készülék többféle konfigurációban volt kapható, olcsóbb és drágább oldószerszállító rendszerrel is. Mivel akkor még nem értettem hozzá, az olcsóbbat rendeltem meg. Megmértem az első aminosavmintát, látom, hogy nagy a káosz, 2-2 aminosav nem válik el egymástól, a drágább változatot kellett volna megvenni… Elköltöttünk egy halom pénzt – ráadásul dollárt – hiába. Felötlött bennem, hogy engem innen kirúgnak. Elkezdtem gondolkozni, hogyan tehetném alkalmassá aminosavak mérésére a műszert. Sikerült, az elválasztásunk végül jobb lett, mint a gyári. A miénk volt akkor a legrövidebb aminosav-elválasztás a világon: nyolc perc. Húsz évig nem tudták meghaladni ezt az eredményt.

A mikotoxinok az egyes penészgombák által termelt erős biológiai hatású anyagok, melyek az élelmiszerekben természetes módon képződő legveszélyesebb méreganyagok közé tartoznak. Miért kezdett ezekkel foglalkozni?

– Kollégám, az egyik legismertebb Fusarium-kutató, Mester­házy Ákos professzor keresett meg 1989-ben, hogy dolgozzak a Fusa­rium penészgombafajokkal, amelyek veszélyes miko­toxi­nokat termelhetnek. Tizenöt éve az MTA Növényvédelmi Kutatóintézet kutatója, Szécsi Árpád professzor megkért, hogy mérjem meg a fermentációs mintáiból származó fumonizin mikotoxinokat. Ennek a mikotoxincsoportnak 1988-ban írták le az első tagjait. Négy toxin mennyiségére volt kíváncsi, ehelyett hatvan új fumonizint találtam! De nem volt ez olyan egyszerű, mint amilyennek látszik – a Gabonakutató műszere ugyanis a mérések elején meghibásodott. Ott álltam az előkészített mintákkal, de nem volt mivel mérni. Az idő azonban sürgetett, mert a minták pár nap alatt tönkremennek. Az egyetem szerves kémia tanszékén volt alkalmas műszer – édesapám engedélyezte a használatát –, amit véletlenül úgynevezett pásztázó mérési módba állítottam be. Ennek az eszköznek köszönhettem, hogy az addig ismert fumonizinek mellett nagyon sok újat fedeztem fel. Addig a világon 28 ilyen vegyületet írtak le, én azon az éjszakán több mint hatvanat láttam. Tudtam, hogy beletenyereltem életem legnagyobb témájába. A Gabonakutatóból 2010-ben az egyetemre vitt az utam, ahol 2018 végére annyi munkám lett, hogy kinőttem a laboratóriumomat. Nem fértek el a műszereim, ráadásul egyre többet kértek a bérleti díjért. Feleségem régi házát másfél éves folyamatos munkával laborrá alakítottuk át.

Mit érzett, amikor rájött, hogy valami egészen új dolgot fedezett fel?

– Nem aludtam, mert tudtam, hogy megtaláltam azt a forrást, ami nyugdíjas korom után is biztosíthatja a megélhetésemet. Azt szoktam mondani, nem én voltam az ügyes, hanem a gomba, amelyik megtermelte ezeket a vegyületeket. Nekem csupán a nagyszerű tömegspektrométerrel meg kellett találnom ezeket.

Mikor merült fel, hogy a fumonizineket nemcsak kutatja, hanem gyártja is?

– 2008-ban gondoltam erre először, de sokáig nem voltak adottak a feltételek. Az első kristályos anyagom 2016 végén készült el. Az anyagot tartalmazó fiolát édesapám kezébe adtam, hogy megnyugtassam, nem kútba dobta a pénzt, amivel a vállalkozásunkat támogatta. A termékem, a hófehér kristályos mikotoxin az elérhető legnagyobb tisztaságú anyag volt. Meghívtam Szegedre a világ e téren egyik vezető cégének szakembereit, hogy a helyszínen tárgyaljunk. Fél év múltán kaptam az első megrendelést. Hamarosan több lett a bevételem ebből, mint amennyi korábban a rutinmérésekből befolyt. Azóta a rutin­vizsgála­tok száma lecsökkent, főként fumonizin referenciaanyagokat készítek, hogy megéljünk, illetve tudjunk kutatni. A kutatás és a gyártás mellett három PhD-hall­gató munkáját segítem társtémavezetőként, az ő jelentős vegyszerköltségüket is a cégem állja.

Azt olvastam, hogy hihetetlenül drága anyagról van szó, aminek 100 milligrammja 1,5 millió forint körül van. Mi kerül ennyibe?

– Az elmúlt évtizedek alatt felhalmozott szakmai tudás, a beszerzett műszerek és alapanyagok ára, valamint az előállításuk hosszú időtartama és bonyolultsága miatt ilyen drága. A fonalasgomba sok száz anyagot állít elő, ezek közül kell tisztán kinyerni a fumonizineket. A gombatörzseket folyamatosan figyelni kell, hiszen többször jártam úgy, hogy a steril körülmények közötti átoltások és a tárolás során elvesztették mikotoxintermelő képességüket. Nagyon bonyolult rendszer végterméke az évente előállított néhány gramm mikotoxin. A kémiai tudásom kevesebb a vegyészekénél, ellentétben hatalmas előnyt jelent, hogy biológus szemmel nézem a mintákat. Egy kézben tartom a mikrobiológiát és az analitikát. Sok helyen több személy végzi ezt a munkát, én viszont az egész folyamatot átlátom.

Kinek van szüksége ezekre a kristályos anyagokra?

– Laboratóriumok referenciaanyagként használják. Ahhoz, hogy egy műszerrel mérni lehessen, például az EU-s határértékkel rendelkező anyagot-anyagokat, kalibrálni kell a berendezést tiszta referenciaanyaggal. A világon öt-tízezer olyan laboratórium lehet, amelyeknek mérni kell ezeket az anyagokat. Én a kristályos anyagokat adom el, amit a forgalmazók, feloldva, saját néven terjesztenek.

A fumonizineket több növényen is kimutatták az utóbbi időben. Ehetünk például hagymát és müzlit?

– Ha a hagyma külső buroklevelein fekete foltok vannak, akkor valószínűleg fekete Aspergillus-fertőzést kapott, és csekély mennyiségben lehet benne fumonizinszennyezés. A hagyma belsejébe nem kerül sok, ezért csak a külső fekete pöttyös burokleveleket kell eldobni. A mazsolában is előfordulhatnak fonalas gombák és mikotoxinok, ezért felhasználás előtt jól meg kell mosni. A mikotoxinszennyezés szempontjából talán a legnagyobb veszély a teljes kiőrlésű termékek fogyasztásában rejlik. Rosttartalmuk miatt pozitív hatást fejtenek ki az emésztésre, a bélperisztaltikára. De ha csapadékos, meleg nyár van, a fonalasgombafajok könnyebben fertőzik meg a gabonaféléket és termelhetnek mikotoxinokat. Minden fórumot megragadok arra, hogy felhívjam a figyelmet: fogyasszuk a teljes kiőrlésű termékeket, de csak óvatosan! Ne ragaszkodjunk ugyanahhoz a gyártóhoz, hanem többféle cég müzli­szeleteit, teljes kiőrlésű termékeit fogyasszuk: így jó eséllyel nem találkozunk sok miko­toxin­nal. Fontos megemlíteni azt is, hogy ha a farmtól az asztalig terjedő lánc valamennyi résztvevője betartja az előírásokat, akkor kicsi az esélye, hogy mikotoxin kerüljön az asztalunkra.

Az első műszervásárlása nem volt sikeres, ami nem vette el a kedvét, hiszen azóta rengeteg eszközt vett az interneten. Sohasem nyúlt mellé?

– Általában használt műszereket, alkatrészeket vásárolok, időnként tévedek. Az eBay-en eddig öt használt turbószivattyút vásároltam a tömegspektrométerekhez, egy volt rossz. Ha figyelembe vesszük, hogy a szivattyú újonnan 1,4 millió forint, miközben a használtat közel 20 százalékos áron megkapom, minden szempontból jól jártam.

A laboratóriumában műszerek sokasága van, de az egyik helyiségben olyan műhelyt alakított ki, ami egy ezermesternek is becsületére válna. De miért?

– Kihívásnak érzem, hogy ha egy műszer elromlik, azt magam vagy nyugdíjas mérnök barátom segítségével megjavítsam. Eddig igen nagy hatékonysággal dolgoztunk, mert harminc év alatt mindössze háromszor járt laboratóriumaimban gyári szervizes szakember – ehhez tudni kell, hogy 1989 óta dolgozom műszerekkel. A háromból egyszer nem tudtam, mi a baja a műszernek, a másik két esetben nem volt alkatrészem. Ha valami eltörik, például egy fogaskerék tengelye, esztergálok helyette másikat. A labornak otthont adó épületet én burkolom be hőszigetelő anyaggal, ha kell, falat bontok, villanyt szerelek. Ismerek kiváló mestereket, akik vagy nem érnek rá, vagy nem tudom megfizetni őket. Ez a készség valószínűleg műbútorasztalos anyai nagyapámtól ered, aki mellett rengeteg praktikát elsajátítottam. Tőle tanultam meg, hogyan kö­zelítsünk egy problémához, hogyan oldjuk meg azt. Nem fával dolgozom, hanem műszerekkel, de a szemlélet azonos. Amihez hozzákezdek, azt rendkívüli precizitással próbálom elvégezni.

Minek tartja magát: alap- vagy alkalmazott kutatónak?

– Mindkettőnek, hiszen alapkutatásból származó eredményemből piacképes terméket állítok elő. Az utóbbi öt évem arra ment rá, hogy felépítsem a céget és megteremtsen a további biztos munka hátterét. Ebben egy okos fiatal vegyész szakember segíti a munkát. Kizárólag fumonizin referenciaanyagokat gyártunk a világpiacra, főként analitikai felhasználásra. Büszke vagyok arra, hogy mi állítjuk elő a legtisztább fumonizineket.

Tudatosan nem vesz részt kutatásokat támogató pályázatokon. Miért?

– Ennek számos oka van. Azt nem tagadom, hogy jó pályázati pénzt nyerni, de nem mindegy, milyen áron. Önrész mellett rengeteg idő kell a pályázati anyag megírásához, illetve, ha nyertél, megannyi feltételnek kell később megfelelni. Súlyos teher a bürokratikus előírásoknak való megfelelés. Ennek ellenére pályáztam és most is részt veszek pályázatban – közreműködőként. Ha az embernek van eladható terméke, nem kényszer a pályázati forrás. Ha mindent kifizetek – csak a villanyszámlám havi hetvenezer forint –, minden évben marad pénz fejlesztésre. A függetlenségem másik hozadéka, hogy egyetlen ember küldhet el nyugdíjba – én magam. Amíg bírom erővel és intellektussal, folytatom a munkát. Az ötleteinket tartalmazó füzetben számos megoldásra váró feladat van.

Édesapja akadémikus volt. Benne van a pályájában ez a cím úgy, hogy saját cégében dolgozik, távol az egyetemi és a kutatóintézet-hálózattól?

– A tudományos teljesítményemre, azt gondolom, nem lehet panasz, az MTA doktora címet hét éve szereztem meg, ott vagyok az akadémikusság kapujában, de nagyon sok szakember, kutató áll sorban. A kapcsolatokon és a szerencsén is múlik, hogy a sok kiváló jelölt közül az akadémikusok kit választanak tagjaik közé.

A fúrás, faragás, házépítés, esztergálás mellett mire jut még ideje?

– A sport nagyon fontos számomra, a futás és a kerékpározás áll az első helyen. Fiatalkoromban több alkalommal elbicikliztem Szegedről a Balatonig, ma már ezt nem tenném meg. Szegeden a kézilabda talán a legfontosabb sportág, időnként elmegyek egy-egy mérkőzésre a kisebbik fiammal. Szintén jellemző rám a borok szeretete. Nem borértő, hanem borszerető vagyok. A testes vörös borokat és a minőségi fehér borokat is kedvelem. Évente egyszer-kétszer néhány professzor barátommal nekiindulunk és meglátogatjuk főként villányi borász barátainkat, és kóstolgatjuk szebbnél szebb boraikat.

Kimaradt bármi az életéből?

– Semmit sem bánok, de azon időnként elgondolkozom, miként alakul a sorsom, ha Szegeden van kertészeti profilú egyetem. Ha lett volna, odajelentkezem, és ma örökzöld-nemesítésre szakosodott szakemberként dolgoznék. Az örökzöldek, de általában a kertészkedés az előbb nem említett szenvedélyem.

Interjúsorozatunk szokásos utolsó kérdése, hogy ki legyen a következő megszólaló?

– Gimnáziumi osztálytársamat, Krenács Lászlót, az MTA doktorát, orvos-patológust javaslom, aki hozzám hasonló pályát futott be.•