Szabad pálya a kutatási eredmények hasznosításához

Négy ország hét régiója vett részt a Central Europe Programme által támogatott From Research to Enterprise (FREE) projektben, amely azzal a céllal jött létre, hogy az innováció ösztönzésén keresztül hozzájáruljon a közép-európai régiók fejlődéséhez. A Debreceni Egyetem koordinálásával megvalósuló együttműködés során nemzetközi tapasztalatcserével dolgoztak ki olyan módszereket és eszközöket, amelyek az ipar számára elérhetővé teszik az egyes régiók innovációs eredményeit.


Dr. Mátyus László

„Ahogy a címe is sugallja, a projekt tervezésekor a fő elképzelés olyan tevékenységek megvalósítása volt, amelyek az egyetemek és kutatóintézetek kutatás-fejlesztési munkáját a vállalkozói szféra igényei alapján ösztönzik, és el is juttatják azt főként a kis- és középvállalkozásokhoz” – mondta dr. Mátyus László, a Debreceni Egyetem innovációs ügyekért felelős rektori biztosa.

A 2008 novemberében indult projekt keretében létrejött transz­regionális online adatbázisban kutatásfejlesztéssel és inno­váció­közvetítéssel foglalkozó szervezetek, az innovációs poten­ciállal rendelkező kutatási területek és a gazdasági szférában haszno­sítható eredmények lelhetők fel (www.researchdirectory.eu). Ehhez bármely K+F+I-vel foglalkozó intézmény csatlakozhat. Bár hasonló nemzeti adatbázisok korábban is léteztek, a Research Directory fő előnye, hogy angol nyelvű, és nemzetközi jellegével segíti a határo­kon átívelő kutatási együttműködések kialakulását.

Az innovációval foglalkozó szakembereknek nyújt eligazítást az a két gyakorlati kézikönyv, amelyek nemzeti és regionális inno­vációs rendszereket, szolgáltatásokat és technológia transzfer model­leket mutatnak be magyar és angol nyelven. Az egyes régiók in­no­vációközvetítéssel foglalkozó szervezetei az online kutatási katalógusban is kereshetők.

Számos sikeres rendezvény és képzés is megvalósult a projekt keretében. Az egyik legfontosabb esemény az idén május 12-én Brüsszelben megrendezett Technológia Transzfer Nap nemzetközi konferencia volt, amelyen az Európai Bizottság szakértőit hallgathatták meg az érdeklődők az EU innovációs és szellemi tulajdonvédelemmel kapcsolatos politikájáról, és ahol bemutatták a FREE projekt legfontosabb eredményeit.

Ugyancsak ez év májusában, a Debreceni Egyetemen rendezett Élettudományi Technológiai Napok több mint 200 résztvevője ismerhette meg a kutatók és vállalkozások fejlesztéseit a régió egyik legjelentősebb K+F szektorában.

Országszerte pozitív visszhangot váltott ki a Debreceni Egyetem által szervezett technológia transzfer kurzus, melyen a hazai technológia transzfer irodák vezetői és munkatársai vettek részt. A kétnapos képzés során neves amerikai és európai technológia transzfer szakértők interaktív szemináriumokon osztották meg tapasztalataikat a magyar kollégákkal.
A rektori biztos szerint hazánk és a Debreceni Egyetem számára is az együttműködés legjelentősebb hozadéka, hogy kapcsolatba kerültek olyan közép-európai egyetemekkel és K+F+I szervezetekkel, amelyektől jó gyakorlatokat lehet átvenni.
A projekt keretében bemutatott jó gyakorlatok közül a Maribori Egyetem TechnoCenter technológia transzfer irodája által 2006 óta folyamatosan meghirdetett Legjobb kutató versenyt tervezik meghonosítani az intézményben. A versenyen az egyetemmel K+F területen együttműködő cégek pontozzák azokat a kutatókat, akikkel együtt dolgoznak. Minden egyes pont előre meghatározott összeget ér, és így a cégek hozzájárulásaiból kutatási tevékenységre fordítható alap jön létre, amelyet aztán a legtöbb pontot szerző kutató kap meg.

Noha a FREE projekt 2011 októberében zárult, a befejezést követően is fejleszteni és folytatni kívánják a projektben elkezdett tevékenységet. Dr. Mátyus László ezek közül kiemelte a már említett adatbázist, amely korlátlanul bővíthető. „Célunk, hogy minél több felsőoktatási intézmény, kutatóintézet és vállalkozás csatlakozzon” – fűzte hozzá.
A projekt eredményei megtalálhatók és letölthetők a http://free.unideb.hu honlapról.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka