Szakemberképzés a felsőoktatásban

Közös célunk, hogy oktatási rendszerünk magasan kvalifikált, gyakorlatias, folyamatokban gondolkozni képes szakembereket képezzen az egyetemeken. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kiváló minőségű oktatása kiegészítéseként komoly lehetőségeket lát az ipari kapcsolatok új módszerekkel történő fejlesztésében. Az új kezdeményezést pozitívan fogadják mind az egyetemi, mind az állami és az üzleti körökben. A Műegyetem három részből álló, jövőbe mutató koncepciójáról Vajta László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja tájékoztatott.


Egyre fontosabb a vállalatok és a felső­oktatás, vagyis a szakemberképzés igényeinek és feladatainak az összehangolása. Itthon a Műegyetem meghatározó szereplője ennek a folyamatnak, és kitüntetett felelőssége van azok sikeressé tételében.
A többciklusú lineáris képzés – BSc, MSc és PhD képzés – struktúráját elemezve látható, hogy az adott szinten elsajátítandó alkalmazható tudás megszerzése 3-4 évtől (BSc szint) a PhD képzés végére közel tíz évre nyúlhat. Miközben a BSc képzés jobban tervezhető az ipar és a munkáltatók igényeihez, azonban 2011-ben nehéz megmondani, hogy mondjuk 2021-ben milyen szakterületekre és milyen magasan kvalifikált szakemberekre lesz szükség. A kibocsátási célok meghatározásánál a kutatás-fejlesztési trendek figyelembevétele nyújt segítséget.

A magas színvonalú oktatás és kutatás továbbfejlesztése, az egyetemi erőforrások hatékony kihasználása, az innovatív gazdaság fejlődésének segítése céljából dolgozta ki a BME azt a három részből álló koncepciót, amely további lehetőségeket nyújt a már jelenleg is magas szintű ipar-BME együttműködés mellett. A Demola, az Ipari Campus, valamint a Kis- és középvállalkozói (kkv) programok szinergiája garantálja a sikerességet.

A Demola program lényege a munkaerőpiaccal való szoros hallgatói kapcsolat kialakítása oly módon, hogy a hallgatókat a képzés keretében bevonja konkrét ipari feladatok megol­dásába. A vállalatok által adott témák, kutatás-fejlesztési feladatok elvégzésének célja a képzés során elsajátítható csoportos munka, a gazdasági szempontokat is figyelemmel kísérő, hasznosítható kutatás-fejlesztést támogató projektmenedzsment elsajátítása.
A kutatási eredmények megvásárlására a vállalat opciós jogot kap, a bevétel pe­dig a hallgatókat illeti.

A program második eleme, az Ipari Campus létrehozása alapvetően a ha­zánkban kutatás-fejlesztést működtető vagy működtetést tervező vállalatok­nak kínál speciális együttműködési formá­kat. A vállalattal közösen irányított, önálló egyetemi rész­legként működő kutatóhelyek pontosan összehangolt – a partner stratégiájához illeszkedő – kutatási programon dolgozva elsősorban a magasan kvalifikált szakemberek képzésével segítik az adott cég K+F kapacitásának hazai fejlesztését.

A Kkv program lényege, hogy az egyetem a partnervállalkozás által igényelt kutatás-fejlesztési szolgáltatást harmadik fél finanszírozásában, esetleg teljesen vagy részben saját költségére és kockázatára nyújtja annak fejében, hogy a vállalkozással kötött megállapodás szerint később részesedik a létrehozott kutatási eredmény, innováció piaci bevezetéséből származó többletjöve­delemből. Ennek eredményeként bővül a vállalkozási projektekben ténylegesen bevonásra kerülő kapacitás, a támogatott projektekben az egyetemi partner részvétele irányadó lehet a támogatási döntésekhez, a hasznosításból származó bevételek visszaforgatása bővíti a K+F finanszírozási forrásait, és a BME által nyújtott szolgáltatások ellenértékének saját erőként történő elismerése nagymértékben javítja a kkv szektor uniós forrásokkal kapcsolatos abszorpciós képességét.

Az idei Felsőoktatási Minőségi Díj pályázat keretében „szerve­zeti egység” kategóriában a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar által elnyert Arany fokozatú elismerő oklevél egyértelműen azt mutatja, hogy jó úton járunk. Fontos, hogy demonstráljuk magunknak és partnereinknek, hogy a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar széles körben elismert, magas színvonalú tevékenységén belül vannak olyan új pedagógiai, oktatástechnikai és szervezési elemek, amelyek kiemelkedőek a magyar felsőoktatásban.•

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Intézményi azonosító: FI 23344
A program a „Tudáshasznosulást, tudástranszfert segítő eszköz- és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése a Műegye­temen” TÁMOP - 4.2.-1-08/1/KMR-2008-0001 című projekt támogatásával valósul meg.

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka