2014. június: jegyzet, portré, tudomány, it, disszemináció, innováció, paragrafus, atomenergia, közlekedés, zöldkörnyezet, építés, robotika

Tizennyolc új „lendületes” csoport alakult

Idén 800 millió forintból újabb 18 fiatal kutató alakíthat önálló kutatócsoportot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteiben és az egyetemeken a Lendület program keretében – jelentette be május közepén Lovász László, az MTA elnöke. A Lendület pályázat idei nyertesei egyebek között az intelligens anyagok fejlesztését és a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők túlélési esélyeinek előrejelzését segítik kutatásaikkal.


Az intézmény előző elnöke, Pálinkás József által 2009-ben életre hívott Lendület program azzal a céllal indult, hogy egyedülálló kutatási lehetőséget kínálva itthon tartsa, illetve hazahívja a legkiválóbb fiatal kutatókat. Az elmúlt hat esztendőben külföldön is elismert és követendő modellként emlegetett kutatásfinanszírozási program az Akadémia szerint hozzájárult a hazai tudomány intézményi kultúrájának megújításához és az egész magyar tudományos élet felpezsdítéséhez.

A pályázat idei nyertese lett Juhász Gábor biológus, Nagy Csongor István jogtudós, Than Nándor Gábor orvos, Kiss Farkas Gábor irodalomtörténész, Dombi Péter fizikus, Hegyi Péter gasztroenterológus, Szilágyi Róbert Károly vegyész, Bárány Attila Pál történész, Győrffy Balázs orvos, Maria Lugaro asztrofizikus, Dosztányi Zsuzsanna biofizikus, Kézsmárki István fizikus, Janáky Csaba vegyész, Jakus Zoltán orvos, Kóspál Ágnes fizikus, csillagász, Nagy László biológus, Tapasztó Levente fizikus és Bay Péter biokémikus. Ők olyan izgalmas területeken kutatnak, mint az intelligens anyagok fejlesztése, a középkori Magyarország-kép meghatározása, a lágy és kemény anyagok molekuláris szerkezeti kémiája, a kétdimenziós kristályok tanulmányozása, vagy éppen arra keresik a választ, hogy honnan származnak a világunkat – és benne az emberi szervezetet – felépítő anyagok? A csoportvezetők célja a kutatási eredményeken túl olyan fiatal szakemberek képzése, akik néhány év múlva a világ bármelyik kutatóintézetében megállják a helyüket – ám lehetőleg ez az intézet itthon lesz.

A két legfiatalabb új lendületes kutatócsoport-vezető még nincs harmincéves, a legidősebb 45 esztendős. A győztes pályázók közül a legtöbben – öten – fizikusok, azon belül ketten asztrofizikával foglalkoznak. Négy kutatóorvos, négy biológus és két kémikus is nyert az idei pályázaton. A természettudósok mellett két bölcsész – egy irodalomtörténész és egy történész – is a program támogatásával folytathatja kutatásait, a társadalomtudományokat pedig egy fiatal jogtudós képviseli. Az idei nyertesek között három hölgy is van, így a lendületes kutatónők száma velük együtt immár kilencre emelkedik – de még így sem érik el a nyertesek tíz százalékát.

A 2014-es kiírásra idén összesen 82 érvényes pályázat érkezett, ezen belül a legtöbb, 38 pályázat az élettudományok területéről. A matematika és természettudományok területéről 29-en, a humán és társadalomtudományok területéről 15-en pályáztak. Az önálló kutatói pályát kezdőknek szóló kiírásra (Lendület I. kategória) 38-an, a már sikeres önálló kutatói pályát folytatók (Lendület II. kategória) közül 44-en adták be jelentkezésüket. A pályázók közül akadémiai intézetekben való kutatásra 38-an, egyetemekre 44-en jelentkeztek.

Az idei nyertesek közül kilencen külföldi kutatóintézetekből vagy egyetemekről érkeznek: négyen az Amerikai Egyesült Államokból, ketten Németországból, egy-egy fiatal magyar kutató pedig Hollandiából, illetve Ausztriából. A nyertes pályázók között egy olaszországi születésű asztrofizikus is van, aki Ausztráliából érkezik hazánkba.

A nyertes pályázók eredményeit és támogatásuk feltételeit az öt­éves program ideje alatt is folyamatosan, szigorú és következetes szempontrendszer alapján értékelik. Ennek eredményeként kapják meg a kutatócsoportok a kiváló, jó és megfelelő minősítést. Az értékelés alapján dönthető el, hogy az akadémiai kutatóintézet-hálózatban működő Lendület-kutatócsoportok számára biztosított akadémiai forrás beépül-e a befogadó intézmény költségvetésébe, és ha igen, milyen mértékben. Attól, aki az értékelés alapján nem éri el a megfelelő minősítést, az MTA megvonja a támogatást. Az egyetemeken az ötödik év végén a Lendület-kutatócsoport akadémiai támogatása az értékeléstől függetlenül megszűnik.

A nyilvános eredményhirdetésen az MTA új elnöke, Lovász László arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2009-ben elindított Lendület program azért is fontos, mert általa láthatóbbá válik, hogy Magyarországon is világszínvonalú kutatás folyik. A Lendület további sikere szempontjából kulcsfontosságú, hogy megmaradjanak eddigi eredményességének garanciái, a szigorú monitoring, a program társadalmi hasznosságát hangsúlyozó kommunikáció, valamint a fenntarthatóság feltételei.•

 
Innotéka