Tavaly októberben nyílt levelet intézett a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) a parlamenti képviselőkhöz annak érdekében, hogy ne támogassák szavazatukkal a költségvetést megalapozó „salátatörvénybe” elrejtett, az innováció támogatási rendszerét tor­zító módosításokat. December végén közzétett állásfoglalásukban pedig azt írták, hogy az innováció kiemelt nem­zet­fel­emel­ke­dési szerepére vonatkozó kor­mányzati megnyilvánulások éa gyakorlati lépések nincsenek összhangban. Elfogyott a türelem?

Szabó Gábor

– Hosszú hónapokon keresztül valóban nem kritizáltunk, mert azt gondoltuk, hogy időt kell adnunk az új kabinetnek. A 2010. májusi kormányváltás óta azonban már kellően hosszú idő telt el ahhoz, hogy a kutatás-fejlesztés és az innováció terén az Orbán-kabinet megmutassa, mit akar kezdeni ezekkel a kulcsfontosságú területekkel. A nyílt levelet azért írtuk, mert nem értettünk egyet azzal, hogy a kormány által javasolt módosítások egyikeként érvényét veszti a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA) egyik fontos eleme: a vállalatok 2012. január elsejétől már nem írhatják le innovációs járulékukból a saját innovációs tevékenységük, illetve a nonprofit vagy költségvetési kutatóhelyeknél megrendelt K+F projektek költségét. Szerintünk ez a lépés elfogadhatatlan, mert szemben áll az alap egyik fő céljával, vagyis azzal, hogy ösztönözze a vállalatokat a kutatásra és a fejlesztésre. Erről a módosításról nem értesítettek bennünket, nem vonták be a szövetséget a tervezésbe. Csak annyit tehettünk, hogy írtunk a képviselőknek egy nyílt levelet. Decemberi nyilatkozatunkban felidéztük azt, amit a 2010-es parlamenti választások előtt kértünk a pártoktól. Már akkor arra figyelmeztettük a pártokat, hogy a gazdasági válság a megfelelő tudomány-, technológia- és innováció- (TTI) politika hiányában felgyorsítja egyebek között az innováció humán erőforrásának apadását, fokozza a lemaradást az innováció területén, s ez a probléma a gazdasági hatások miatt az egész társadalmat érinti. Akkor úgy gondoltuk, megszólalunk és összevetjük, hogy mi változott az új kormányzat regnálása alatt. Azt tapasztaltuk, hogy noha az új kormány többször is deklarálta, hogy számára fontos az innováció, ám ennek alátámasztására nem történtek gyakorlati intézkedések.

Volt bármilyen hatása az októberi nyílt levelüknek?
– Semmilyen hatása nem volt. Az idei évtől megszűnik a kutatás-fejlesztési ráfordítások leírhatósága. A levél megírásakor mi is kevés esélyt láttunk arra – ismerve az elmúlt két évtized parlamenti politizálásának gyakorlatát –, hogy a parlamenti vita ilyen késői szakaszában figyelembe veszik érveinket. Alapvetően azt kifogásoltuk, hogy nem egyeztettek velünk ebben az ügyben.

Azzal a szövetség is egyetértett, hogy az innovációs járulék felhasználása körül nem volt minden rendben, hiszen vállalkozások alakultak arra, hogy miként lehet kijátszani a járulék befizetését. De nemcsak visszaélések voltak, hanem eredmények is születtek. Miből volt több?
– 2009 nyarán készült egy szakmai anyag, amely egyértelművé tette, hogy a negatívumok mellett jelentős eredmények is fűződnek az alaphoz. Az alapnak köszönhetően egyértelműen kimutatható a vállalati K+F kiadások növekedése. Míg 2004-ben a teljes hazai K+F ráfordítás 40 százaléka származott az üzleti szektorból, ma már ez az arány több mint 50 százalék, amiben az innovációs járulék leírhatósága fontos szerepet játszott. Egyébként még ezzel az aránnyal is messze vagyunk a fejlett gazdaságokban megszokott aránytól: ott az ilyen jellegű kiadások kétharmada kötődik az üzleti szektorhoz, és csupán egyharmada a központi költségvetéshez. További igen kedvező hatást jelent, hogy a leírható hányad terhére a vállalatok jelentős K+F megbízásokkal keresték meg az egyetemeket, valamint az Akadémia kutatóintézeteit, és ez lényegesen javította a kutatói szféra ipari beágyazódását. Az innovációs alap lényeges szerepet játszott a humán erőforrás itthon tartásában.
Az is igaz, hogy az alapból kezdetben sokat kapott a nonprofit szféra, elsősorban a felsőoktatás. Ennek az a magyarázata, hogy az alap létrehozásával párhuzamosan csökkentették a felsőoktatás kutatás-fejlesztési támogatását éppen azzal az indokkal, hogy az egyetemek majd ebből az alapból juthatnak kutatási pénzhez. Az évek múlásával azonban nőtt az ipari szféra részesedése a pályázatokból. Cél volt az is, hogy növekedjen a kis- és középvállalkozások részesedése. Ez is bekövetkezett. A folyamatok jó irányba mozdultak el, pedig a 2005–2010 közötti időszakból nem sok olyan területet említhetünk, ahol a tendenciák a kívánt irányt mutatták. Bármilyen sok hibával is küszködött a rendszer, az irány támogatható volt. Azzal is egyetértek, hogy az új kormány át akarta tekinteni a korábbi kormányok alatt kiírt pályázatokat.

Hogyan viszonyult a szövetség az innovációs járulék bevezetéséhez?
– A Magyar Innovációs Szövetség tagvállalatainak sem tetszett annak idején az innovációs járulék bevezetése, mert adónak tekintették. Én azt mondtam, hogy ezt három okból nem szabad adóként felfogni. Egyrészt azért nem, mert az állam a befolyt összeggel azonos összeget tesz hozzá. Másrészt azért nem, mert az egész pénzt egységes stratégia alapján kizárólag az innováció támogatására fordítják. Harmadrészt pedig éppen a speciális leírhatósági szabályok miatt sem adó. Ez a cégeket volt hivatott arra sarkallni, hogy fejlesszenek. Hiszen választhattak: vagy befizetik az innovációs járulékot, vagy maguk fejlesztenek. A járulék arra ösztönöz, hogy saját keretek között is új megoldásokat keressen egy cég, vagy egy nonprofit szervezettől megrendeljen egy fejlesztést. A nonprofit szféra java részét a felsőoktatási és akadémiai kutatóintézetek teszik ki, amelyeknek a kutatás-fejlesztési potenciálja és produktivitása is jobb, mint a magyar gazdaságé. Az innovációs járulék bevezetése közelebb hozta egymáshoz a vállalatokat és az egyetemeket, kutatóintézeteket. Ezek a kapcsolatok mindkét félnek hasznosak voltak. Én is hallottam visszásságokról, de számos jó példát is lehet hozni az alapból támogatott pénzek felhasználására. Multinacionális cégek hazai leányvállalatai azért hozhattak Magyarországra bizonyos kutatásokat, mert a központtal sikerült megértetni, hogy azt itt olcsóbban elvégzik, mint valamelyik nyugati kutatóhelyen. Az általam irányított kutatócsoport például a General Electrickel működött együtt. Az persze hosszú távon nem megy, ha valaki csak az innovációs járulék miatt fejleszt, de a kezdetben kényszerházasságnak tűnő kapcsolatból kinőhetnek komoly projektek is.

Milyen következménye lehet annak, hogy az innovációs járulékból nem írhatók le a saját fejlesztések?
– Most még nehéz megjósolni, de abban biztos vagyok, hogy jelentős lesz a visszaesés. A kritikus időszakát élő hazai felsőoktatás számára súlyos csapást jelent, hogy intézményei várhatóan komoly bevételtől esnek el, hiszen ha a cégek nem tudják leírni az innovációra fordított összeget, akkor elgondolkodnak azon, hogy a szükséges fejlesztést most végezzék el, vagy eltolják néhány évvel.

Ebből az is következik, hogy az egyetemeken dolgozó szakemberek közül többen is utcára kerülhetnek?
– Mi is ettől tartunk. Ha a kutatás-fejlesztést fenntartó szakemberek nem kapnak megbízást, nem kapnak fizetést, nagyon nagy bajok lehetnek. Ha ebben az ágazatban megkezdődik a humán erőforrás eróziója, akkor nincs visszaút. Egy kutatócsoportot három-öt év alatt lehet felépíteni, megszüntetni akár egy nap alatt is. Nem ez a válságból kivezető út. 2014 után az uniós támogatási rendszer számunkra hátrányosan változik, hiszen minden olyan szektor költségvetése csökken, ahonnan mi forráshoz jutottunk. Egyetlen kivétel van: ez a kutatás-fejlesztés és az innováció. Az eddig több szálon futó, több különálló programhoz tartozó K+F pénzeket 2014-től egységes költségvetés keretében költik el. A Horizon 2020 névre keresztelt csomag 80 milliárd eurós kerete másfélszer több, mint a jelenlegi hétéves időszakban e célra költhető pénz. Ha az ország a jól képzett K+F szakembereit elveszti, nem lesz képes arra, hogy az EU Horizon 2020 programjából megfelelően részesüljön, és emiatt akár nettó befizetőkké válhatunk. Ha nincsenek szakembereink, pályázni sem tudunk. Fontos, hogy az eddigi keretprogramokban hazánk általában elfogadhatóan, az alapkutatásban pedig kimondottan jól szerepelt. Tehát most még vannak olyan embereink, akik Európában sikeresen tudnak pályázni.

A cégek továbbra is fizetik az innovációs járulékot. Becslések szerint jóval többet, mint amennyit a kormányzat 2012-ben – 13,5 milliárdos keretről hallani – pályázatokkal szét akar osztani. Van beleszólásuk a pénz felhasználásába?
– Az utóbbi években mindig húszmilliárd forint felett fizettek be a vállalkozások innovációs járulék címén. Mivel idén a fejlesztések nem írhatók le, vélhetően még több folyik be a kasszába. Illetve biztosan több, mert innovációsjárulék-fizetésre kötelezték az 50 főnél kisebb cégeket is, amivel feleslegesen növekednek a mikro- és kisvállalkozások bürokratikus terhei és befizetései, miközben az innovációs alap nem bővül akkora mértékben. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az innovációs alapba befolyó pénzt az előző kormányzat idején, 2009 végén megítélt támogatásokkal évekre előre lekötötték, ezzel alaposan leszűkítve az utódok mozgásterét. Részben érthető volt ez a lépés, mert az alap maradványait a mindenkori kormányok az alapokra vonatkozó jogszabályokkal ellentétben az év végén zárolták, s a vállalkozások, hogy ne vesszen el a maradék pénz számukra, megpróbálták elkölteni. Ha a zárolások eredményeiről beszélünk, nem kis tételről, hatvanmilliárd forintot meghaladó összegről van szó. Az alap kezelői pályázati úton szétosztották ezt a keretet, csakhogy – mivel a pályázatok általában hároméves futamidejűek – a következő évek bevételeit is előre elköltötték. Emiatt nem írtak ki 2010-ben és 2011-ben innovációt támogató pályázatot. Jó lenne tudni, hogy ebben az évben mi történik! Mert meggyőződésem, hogy a bejelentett 13,5 milliárdnál jóval több folyik be az alapba.

Milyen hatása volt annak, hogy az elmúlt két évben nem írtak ki innovációs pályázatot?
– Az, hogy nem lett tragédia a dologból, annak köszönhető, hogy a támogatási rendszer a nemzeti források mellett uniós forrásokra is épül. De azt senki se higgye, hogy az uniós pénzzel ki lehet váltani a nemzeti hozzájárulást. Bizonyos célokat hazai pénzből kell támogatni. Ráadásul a központi régióban nem szabad uniós forrásokat ilyen célokra fordítani – hiszen a központi régió uniós szempontból fejlettnek minősül. Budapest és Pest megye tehát sehonnan sem kapott pénzt, ami, ha marad ez a gyakorlat, a régió kivérzéséhez vezethet.

Jó megoldásnak tartja, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának bázisán létrejöhet egy olyan intézmény, amely hatósági tevékenységként ellátná a kutatást végző szervezetek K+F szempontú minősítését?
– Ebből akár jó is kisülhet, hiszen a szervezet véleménye kötné az adóhatóságot. Ez a rendszer szerintünk biztonságot adna a vállalkozásoknak, és lehetőséget nyújtana a jelentősnek gondolt visszaélések kiszűrésére. A visszaélések mellett a korábbiakban olyan problémák is adódtak, hogy az adóhatóság az ország egyik megyéjében másként értelmezte az innovációt, mint egy másikban. Egyébként miért is foglalkoztasson az adóhivatal olyan embereket, akiknek ilyen kérdésekben kellene dönteniük? Legyen egy szervezet, amely ezt elvégzi helyette! A szabadalmi munka megítélése ehhez hasonló tevékenység. Logikus, hogy ehhez a szervezethez került ez a feladat. Biztos lesznek viták, de ha meghatározzuk, hogy mi az innováció, sokat tisztulhat a rendszer.

A szövetség állásfoglalása szerint 2014 végéig az adottságainkra épülő, hatékony TTI-politika végrehajtása, az új értékeket létrehozó, originális termékekre és szolgáltatásokra épülő hazai vállalatok megerősítése és így a nagy hozzáadott értéket tartalmazó szellemi export önmagában mintegy 1,5-2 százalékos nemzetgazdasági növekedést generálhat. Kiszolgáló és bedolgozó országból csak így válhatunk ismét válságtűrő és innovációs alapon növekedő, tudás alapú gazdasággá. Lát erre esélyt?
– Ez önmagától nem valósul meg. A legfontosabb célkitűzés, hogy az ország gazdasági növekedése öt éven belül az innovációt, illetve az innovatív vállalkozásokat középpontba állító gazdaságpolitika révén érje el vagy haladja meg az EU-országok átlagát. E cél eléréséhez el­engedhetetlen, hogy az ország K+F ráfordítása 2015 végére – folyamatos évi 0,1-0,2 százalékpontos növekedéssel – a GDP 1,5-2 százalékára emelkedjen. De ez nem megy, ha a hazai vállalkozások döntő többsége nem fejleszt. A nagyvállalatok még fejlesztenek, ám a kis- és közepes vállalkozásoknál ember sincs erre. Hogyan várjunk innovációt ott, ahol nincs erre szakember? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a megrendelő nem egy tervrajzot ad azzal, hogy ez alapján készítsetek százezer darab alkatrészt, hanem azt mondja, hogy egy meghatározott funkcióra alkalmas alkatrészt várok. Amelyik beszállító erre képtelen, elesik az üzlettől. Az ilyen cég egyetlen téren lehet versenyképes – ha minél kisebb munkabért ad a dolgozóinak. Fontos annak kiemelése, hogy úgy nem érdemes többet költeni kutatás-fejlesztésre és innovációra, ha közben nem növekszik az innovációhoz értő szakemberek létszáma. Márpedig én csak a többletköltésre látok jóslatokat, a létszámbővülésről nem szólnak a hivatalos anyagok. Volna hova fejlődni, hiszen nemzetközi összehasonlításban Magyarországon nagyon kicsi, az uniós átlag felét sem éri el a kutató-fejlesztői létszám a foglalkoztatottak arányában. Akkor mégis mi alapján gondoljuk, hogy felzárkózunk? Ha semmi sem változik, nem felzárkózunk, hanem lemaradunk. Vegyük észre, hogy nem a pénz „innovál”, hanem az ember! Más kérdés, hogy ingyen senki sem fejleszt.

Milyen tudománypolitikát vár el a kormánytól?
– Olyat, amely kijelöli azokat a prioritásokat, gazdasági ágazatokat, sikeres innovatív vállalatokat, amelyek a kutatási, fejlesztési, innovációs tevékenységük kiemelt ösztönzésének segítségével az egész gazdaság húzóerejévé válhatnak. Továbbá, amely kiemelten, komplex módon támogatja a jelentős piaci potenciállal rendelkező magyar fejlesztési eredmények hasznosulását és piacra jutását. Bürokráciamentessé teszi az egész folyamatot, valamint a döntések előkészítésénél, illetve meghozatalánál a teljes nyilvánosság és a személyes felelősségvállalás érvényesülését biztosítja. Sokáig azért nem szóltunk, mert beláttuk, hogy idő kell az új kormánynak. De közel két év után már ideje lenne lépnie, mert azt látjuk, hogy 2012-ben sem történik semmi érdemleges. Újabb átszervezésekről is hallani, de ezt be kellene már fejezni. Működtessék a rendszert! Nem lehet tovább húzni az időt! Mielőbb írjanak ki pályázatokat!

A hazai kutatási és innovációs szféra megújításának szándékával a kormány tanácsadó testületeként jött létre a Nemzeti Kutatási, Innovációs és Tudománypolitikai Tanács. A korábbi Kutatási és Tudománypolitikai Tanács helyébe lépő, megújított feladatkörrel működő testületnek ön is tagja. Korábban is léteztek testületek, amelyek össze sem ültek, vagy ha tanácskoztak, érdemi eredményt nem értek el. Az új testület sem tűnik hatékonynak, hiszen azt a Magyar Innovációs Szövetség is megállapította, hogy a kormány a kutatás-fejlesztés és az innováció terén mást mond, és mást tesz. Mi értelme van így ennek a tanácsnak?
– A tanács megalakulását üdvözöltük. A testület havonta össze is ült, s úgy tűnt, van is értelme ezeknek az üléseknek. Ebbéli véleményem azonban megingott, mert a tanács nem tárgyalta az innovációs járulékból a saját fejlesztések leírhatóságát megszüntető kormányzati javaslatot. Ha ez kisiklás volt, vonjuk le a megfelelő következtetéseket! Ha viszont egy folyamat kezdete, akkor az egész dolog értelmetlen. Akkor nincs szükség a tanácsra.

A szövetség két alkalommal is keményen fellépett, de úgy tűnik, egyedül harcol. A Magyar Tudományos Akadémia például egyszer sem szólalt meg.
– Az Akadémia nem szokott leveleket írni, más eszközökkel él. Az akadémiának fő küldetéséből kifolyólag alapvetően a felfedező kutatások terén van tennivalója. A kis- és középvállalkozói szektor például, ahol mi a legtöbb problémát látjuk, nincs annyira a látó­terében.

Ön a Magyar Innovációs Szövetség elnöki pozíciója mellett egy másik fontos posztot is betölt: rektora a Szegedi Tudományegyetemnek, amely a szuperlézer építésében meghatározó szerepet játszik. E havi lapszámunkban Lehrner Lórántot, a szuperlézer létrejöttét koordináló ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját is megszólaltatjuk. Lézerfizikusként önt szakmája miatt is érinti ez a program. Mit gondol, 2015-re elkészül ez a fejlesztés?
– Nagyon remélem, hogy a kérdésben jelzett időre minden elkészül. Nagyon fontos, hogy a politika támogatja a programot. Egyetlen dolog akadályozhatja meg: ha a bürokrácia útvesztőiben elakad ez a folyamat. Egyetemi vezetőként lépten-nyomon megtapasztalom, hogy mit jelent ez. Megértem, hogy a folyamatos átszervezések miatt a hivatalok munkatársai abban érdekeltek, hogy ne kövessenek el hibát. Hibát pedig akkor nem követünk el, ha nem csinálunk semmit. Ez máshol is nagy gond, de az ELI-HU esetében megengedhetetlen.•