Újra a csúcs felé

A válság arra jó, hogy a legjobbat hozza ki belőlünk, ahhoz pedig, hogy alkalmazkodjunk az új világhoz, gyakran nehéz döntéseket kell hozni, amiről csak utólag tudjuk meg, hogy valóban megérte-e. A CH-PLUSSZ-2000 Kft. esetében úgy tűnik, egyértelműen megérte.


Amióta a szakmában van, több mint húsz éve, több neve is volt már a cégnek. A jelenlegit – erre is utal benne a szám – 2000-ben kapta. Megalakulása után először technológiai rendszerek karbantartásával és javításával foglalkozott, később azonban, ahogy a megrendelések nőttek, változtak, igyekeztek rugalmasan alkalmazkodni az elvárásokhoz, a megrendelők kívánalmaihoz. Ennek megfelelően alakult át belső struktúrájuk is. A válság ugyanakkor arra kényszerítette őket is, hogy átgondolják működésüket, értékeljék, hogy merre tudnak továbbhaladni, és ehhez milyen változásokra van szükség.

Városföldi kompresszor­állomás, szűrőszeparátor

Mindez a CH-PLUSSZ-2000 esetében tulajdonosváltással is együtt járt. 2013 tavasza jelentette a fordulópontot. Ekkor vált ki a cég az Olajterv-csoportból, és új tulajdonosokkal, részben pedig új menedzsmenttel folytatta addigi tevékenységét. Innovatív megoldásokra volt szükség, ha nem is a technológiában, de a cégvezetésben, a szervezésben mindenképpen.

„Az újra önállósodás számunkra azt jelentette, hogy tagja lettünk egy szoros érdekközösséget alkotó cégcsoportnak” – mondja Kovács Dániel, a cég ügyvezetője. Az új tulajdonostól nemcsak anyagi biztonságot remélt a cég, hanem azt is, hogy segít túllendülni a válság okozta nehézségeken. Ehhez egyrészről komoly újraszervezésre volt szükség. „A mai piac sokkal rugalmasabb erőforrás-gazdálkodást követel meg, ami magával hozza azt is, hogy gyakran kevesebb emberrel is meg tudjuk oldani ugyan­azt a feladatot – folytatja az ügyve­ze­tő. – Ez kemény döntéseket követelt. Ahhoz, hogy megszabaduljunk a korábban a cég növekedését gúzsba kötő struktúráktól, nem kevés embert el kellett bocsátanunk, és sokaknak csökkenteni kellett a fizetését. Az azonban egyértelmű volt, hogy meg kell őrizni az állományt, hiszen a cég valódi értékét az emberek szaktudása, tapasztalata jelenti. Az újraszervezés pedig azt jelentette számunkra, hogy ezeknek az embereknek nemcsak meg tudtuk őrizni a munkahelyét, de biztosítottuk a fejlődést, és pozitív jövőképet is tudtunk nekik adni.”

SZBT–3 kihelyezett gyűjtő­állomás, befutósor

Ma – kevesebb alkalmazottal, alvállalkozókkal – nemcsak azokat a feladatokat tudja ellátni sikerrel a cég, amelyekben az elmúlt húsz évben nagy gyakorlatot szerzett, de képes az új kihívásoknak is megfelelni. Ezek egyike a hazai vízközművagyon felmérésére vonatkozó VIKKA projekt, amelyben a cég – egy konzorcium tagjaként – közbeszerzést nyert. Az is mutatja, hogy az újraszervezés eredményes, hogy annak sikerében sokan bíznak. „A részvételünk ebben a projektben jelzés a piaci megrendelőknek is, hogy nemcsak a piacon vagyunk, de érdemes velünk dolgozni, tőlünk szolgáltatást rendelni, hiszen meg tudunk felelni a közbeszerzések szigorú követelményeinek, és megfelelő anyagi háttérrel is rendelkezünk.” Ez a projekt ugyanakkor arra is jó, hogy a cég számos új alvállalkozónak is munkát tud majd adni, ami – különösen a kevésbé fejlett kistérségekben, ahol dolgoznak – nagy segítséget jelent majd a helyi munkavállalóknak is.

„Adott esetben, direkt kereskedelmi for­mában, közvetlenül a gyártóműből is ki tudjuk szolgálni megrendelőinket. Kapcsolataink lehetővé teszik egyebek között innovációk, ipari készítmények, cső, csőkészít­mények vagy akár szerelvények közvetlen importját is. IT szolgáltatásainkat Magyarország egyik legnagyobb IT szolgáltató cégére támaszkodva biztosítjuk, garantálva ezzel a maximális szakszerűséget és minőséget” – mondja Kovács Dániel.

Partnereket, megrendelőket pedig nem csak belföldön keresnek, hiszen éppen a tulajdonosváltás tette lehetővé, hogy a cég jelentősebb külföldi megrendelésekhez jusson. A Technoimpex Kft. mint új tulajdonos széles körű kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezik világszerte. Kapcsolati tőkéje révén a cég a gáz- és olajipari, vegyipari, gyógyszer­ipari és egyéb energetikai szektorok kivitelezési, karbantartási munkáiban jut lehetőségekhez bel- és külföldön egyaránt.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka