Ünnepelt a Mérnökakadémia

A Magyar Mérnökakadémia (MMA) jubileumi közgyűlésén ünnepelte meg­alapítá­­sá­nak 30. évfordulóját. A testület negyvenkét mérnök, köztük a bűvös kockájával világszerte ismert Rubik Ernő és Ginsztler János professzorok irányításával alakult meg 1990 januárjában.


Az egyesülési törvényt, amely lehetővé tette új szervezetek létrejöttét, 1989-ben alkották meg – a Magyar Mérnökakadémiát 1990. február 13-án jegyezte be a Fővárosi Bíróság. Az alapító atyák negyvenketten voltak, olyan kiemelkedő, nagy tudású, szerteágazó kapcsolatokkal rendelkező mérnökök, akik nemcsak szakmájuk gyakorlásában alkottak kiválót, hanem hazájuk sorsa, jövője, annak alakulása is erősen foglalkoztatta őket. A Mérnökakadémia első elnöke, a világhírű alkotó, Rubik Ernő, örökös tiszteletbeli elnök, aki nemcsak tekintélyével, tanácsaival segítette a testület létrejöttét, hanem általa létrehozott alapítványával, jelentős pénzösszeggel is.

A Magyar Mérnökakadémia jubileumi közgyűlése

A Magyar Mérnökakadémia jelenleg mintegy 250 magyar és 58 külföldi, vagyis tiszteleti tagot fog össze. Az MMA 1995 óta tagja a Műszaki Tudományos Akadémiák Nemzetközi Tanácsának (CAETS), részt vehet annak aktuális és sokoldalú rendezvényein. Tagjainak nemzetközi reputációja erősíti a magyar műszaki diplomácia eredményességét. A fiatal műszaki tehetségek támogatása a Mérnökakadémia állandó vállalása volt az elmúlt három évtizedben. Hasonlóan kiemelt szerepet játszik munkájában az ipari innovációk hasznosításának sokoldalú segítése. „Munkánkat a független, nem politizáló, de aktív közéleti felfogás jellemzi, amelyben igyekeztünk segíteni a mindenkori állami vezetést döntéseiknek a műszaki kérdéseket érintő előkészítésében” – emelte ki ünnepi beszédében Szentgyörgyi Zsuzsa villamosmérnök, elnökségi tag, aki szerint ez a gondolkodásmód segíti a mérnököket abban, hogy mindenekfelett tiszteljék a tények, az adatok, a mérések alapvető fontosságát a munkájukban, a döntéseikben, a gondolkodásukban.

A közgyűlésen megválasztott Bendzsel Miklós elnök (jobbra) és Szöllősi-Nagy András alelnök

Az ünnepi közgyűlésen Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke hazánk 2021 és 2030 közötti kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiájának tervét bemutatva a tudástermelés, az ismeretek áramoltatása és az új eredmények hasznosítása terén szükséges előrelépés kulcselemeiről adott áttekintést. A közgyűlésen megválasztott Bendzsel Miklós elnök és Szöllősi-Nagy András alelnök a Mérnökakadémia technológiapolitikai és jövőtervezési szerepét, a hivatásuk megbecsültségének fontosságát emelte ki.

A jubileumhoz kapcsolódva első alkalommal adták át neves korábbi elnökük, Michelberger Pál akadémikus emlékére az MMA által alapított Michelberger Mesterdíjat, amely az eredményes mérnöki mester-tanítvány kapcsolatot hivatott pályázati kiválasztás útján elismerni.

Benedek Csaba (jobbra) Birkner Zoltántól és Takács Jánostól, az MMA főtitkárától (balra) vehette át a díjat
Szirányi Tamás mentor, a BME egyetemi tanára

A díjat Benedek Csaba, a SZTAKI csoportvezető kutatómérnöke dinamikus környezet gépi érzékelésére és értékelésére szolgáló eljárások kidolgozásáért, valamint mentora, Szirányi Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára érdemelte ki. (Az oklevél mellé a mentor plakettet vehetett át, a tanítvány pedig egy éven keresztül havi 300 ezer forintos ösztöndíjban részesül.)•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka