2013. augusztus 5.

Szerző:
Szegedi Imre

V4G4 Kiválósági Központ összefogásból

A visegrádi országok nukleáris kutatóintézeteinek – a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont (MTA EK), a lengyel Narodowym Centrum Badań Jądrowych (NCBJ), a cseh ÚJV Řež és a szlovák VUJE – összefogásával negyedik generációs (G4) atomreaktor kutatás-fejlesztési-innovációs feladatait fel­vállaló Kiválósági Központ alakult. A V4G4 nevű kezdeményezést július közepén, Budapesten jelentették be.


 A z MTA Energiatudományi Kutatóközpont, a cseh ÚJV Řež és a szlovák VUJE nukleáris kutatóintézetek 2010-ben írták alá az Allegro nevű projekt együttműködési szándéknyilatkozatát, amely egy kizárólag kutatási célokat szolgáló, 75 megawatt hőteljesítményű, gázhűtésű demonstrációs reaktor majdani létrehozását tűzte ki célul. Az együttműködéshez 2012-ben a lengyel NCBJ nukleáris kutatóintézet is csatlakozott. (2013. januári számunkban megjelent Atomjövő című írásunkban már beszámoltunk erről a kezdeményezésről.)

A Kiválósági Központot bemutató eseményen Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy a világban fordulathoz érkezett az atomenergetika fejlődése, hiszen megjelennek a negyedik generációs reaktorok első prototípusai – a visegrádi országok kormányai pedig felismerték a kutató-fejlesztői munkába való bekapcsolódás jelentőségét. Horváth Ákos, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatója szerint a fő cél egy új típusú, a jelenleginél hatékonyabban és gazdaságosabban működtethető negyedik generációs gázhűtéses gyorsreaktor kifejlesztése. A fejlesztési tervekben a gazdaságosság mellett kiemelt jelentősége van a nukleáris biztonságnak: a negyedik generációs reaktorokban például jóval kisebb a keletkező radioaktív hulladék fajlagos mennyisége. A szakemberek azt remélik, hogy a jelenleg fejlesztés alatt álló típusok közül néhányat a 21. század közepére üzembe helyezhetnek.

Az Allegro reaktor

A reaktorok új nemzedékének köszönhetően nem csak a radio­aktív hulladékok mennyisége minimalizálódik, további előny, hogy a hulladék radioaktivitása 300 év alatt csökken le az uránérc természetes radioaktivitásának szintjére, szemben a mai atomreaktorokra jellemző 100 ezer évvel. A hasadóanyagok tenyésztése révén az adott mennyiségű urán üzemanyagból kinyerhető energia megötvenszereződik, azaz jelentősen megnő az urán energetikai célú felhasználá­sának ideje. A megfelelően fejlett újrahasznosítási folyamat bevezetésével a nukleáris anyagok illegális elterjedésével kapcsolatos kockázatok is kizárhatók.

Az együttműködés részeként hamarosan szlovákiai bejegyzéssel nonprofit szervezetet hoznak létre a kutatási program összefogására, az Európai Unióval való kapcsolattartásra. Az együttműködés részeként várhatóan 2025-re Allegro néven demonstrációs reaktort építenek fel, ennek előkészítéséhez országonként önálló kutatási infrastruktúrákat alakítanak ki. A munkát a virtuális V4G4 Központ irányítja, amelyhez a magyar akadémiai kutatóközponton kívül a három másik közreműködő közép-európai tudományos intézet egy-egy kutatólaboratórium kiépítésével és működtetésével járul majd hozzá. Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont feladata a reaktorban használandó fűtőelemek kikísérletezése, vizsgálata, valamint alkalmasságának minősítése lesz. A lengyelek az anyagvizsgálatért, a csehek a magas hőmérsékletű gáz technológiai hasznosítására irányuló, míg a szlovákok a tervezési-biztonsági vizsgálatokért felelnek majd. Fontos, hogy a magyar kutatók és mérnökök is részt vehetnek a többi új V4G4 laboratórium munkájában, mint ahogy a partnerországok szakemberei előtt is nyitva állnak a magyar kutatóhelyek. Az új laboratóriumok kialakításához a kutatók az Európai Unió Strukturális Alapjaiból szeretnének forráshoz jutni. (A V4G4 együttműködést a francia atomenergetikai kutatóintézet, a CEA szaktudással támogatja.) A Kiválósági Központ a tudományos munka mellett – fiatal kutatók és mérnökök bevonásával a kutatás-fejlesztési tevékenységekbe – hozzájárul a nukleáris szakértelem magas szintjének fenntartásához is.

A negyedik generációs Allegro úgynevezett demonstrációs reaktor lesz: alapvető rendeltetése egy konkrét technológia megvalósíthatóságának, biztonságosságának, üzembiztosságának modellezése a majdaninál kisebb léptékű, 75 megawatt hőteljesítménnyel. A létesítmény sokéves sikeres működése után épülhet majd meg a prototípus, amelynek tervezett hőteljesítménye 2400 megawatt. (Összehasonlításképpen: a jelenlegi, négy reaktorblokkból álló Paksi Atomerőmű összesített hőteljesítménye 1485 megawatt.) Az Allegro reaktor helyszínének kiválasztásáról később döntenek, de központi elhelyezkedése okán Szlovákia a legesélyesebb erre.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka