2014. január 9.

Szerző:
Szegedi Imre

Változások előtt

Oly sok minden befolyásolhatja ezt az évet, hogy inkább óvatosan fogalmazzuk meg céljainkat, mint hogy nagyra törően mondjunk valamit, ami nem valósul meg. Szűk három évvel a hátunk mögött, a negyedik évfolyamot indítva, egyre több helyről tapasztaljuk, hogy mások is értékesnek tartják azt, amit mi értékként közvetíteni szeretnénk. Jók a visszajelzések, és ezek nem elkényelmesítenek, hanem további munkára ösztönöznek. Három év nem nagy idő, de úgy éreztük, hogy a tetszetősebb, látványosabb megjelenés érdekében frissítenünk kell a lap megjelenésén. Reméljük, ez olvasóink tetszését is elnyeri.

Májusban a Magyar Tudományos Akadémián is lezárul egy korszak, hiszen második elnöki ciklusa is letelik a jelenlegi elnöknek. Pálinkás József hatéves elnöksége alapvető változásokat hozott a tudóstestület életében – ma még ismeretlen utódának nehezen überelhető örökséggel kell szembenéznie. A Lendület Program folytatása, a bölcsészettudományi központ megépítése olyan feladat, amit végig kell vinni.

Szintén új korszak kezdődik az Európai Unió életében. „A forrásfelhasználás szabályai sok tekintetben kötöttebbek lesznek a jelenlegi időszaknál, azonban komoly tervezéssel megteremthetjük a lehetőségét annak, hogy 2020-ig a régió éllovasaivá válhassunk. A források koncentrációja mellett egyszerűbb eljárásrend kialakítására törekszünk” – erről Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára beszélt 2013 novemberében, a 2014–2020 közötti költségvetési ciklussal kapcsolatban. Ezt az időszakot újabb városrészek lebetonozása, újabb autópályák építése helyett a kutatás-fejlesztés és innováció felfuttatására használhatnánk.

Már a kormányzati retorika része az a felismerés, hogy a kutatás-fejlesztés akkor jár gazdasági haszonnal, ha valóban innovációhoz vezet és eljut a piacra, a fogyasztókhoz. Az már önmagában derűlátásra ad okot, hogy a források közvetítői tisztában vannak a piac elvárásaival. A 2020-ig tartó következő uniós költségvetési időszakban a Horizont 2020 pályázatból, amelyre bármely tagállam pályázhat, uniós szinten 70 milliárd euró fordítható kutatás-fejlesztésre. Emellett Magyarország a strukturális és kohéziós alapokból 700 milliárd forintot szán a kutatás-fejlesztés és innováció támogatására. Ennyi pénzt bűn nem okosan, innovatívan elkölteni.
Meglátjuk, mit hoz ez az esztendő!•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka