2013. november 5.

Szerző:
Somlai Adrienn

Soft Flow Hungary Kutató Fejlesztő Kft. • softflow.hu

Világszínvonalú eljárás a mikotoxinok egyidejű mérésére

A mikotoxinokat, azaz a penészgombák mérgező anyagait mutatja ki flow citometriás módszerrel a Soft Flow Hungary Kutató Fejlesztő Kft. világszínvonalú fejlesztése. A pécsi székhelyű cég kutató-fejlesztő laboratóriuma ugyanis világelsőként fejlesztett ki olyan kitet, amely a hat legfontosabbnak tartott toxin egyidejű mérésére alkalmas. A dr. Lustyik György vezette cég innovációja mind gazdasági, mind egészségügyi szempontból kiemelkedő jelentőségű. Ahogy a cégvezető mondja, ha európai szervezetek is koncentrálnának erre a problémára, az akár Magyarország pozícióját is erősíthetné.


A mikotoxinok mérése egyre fontosabb kérdés világszerte, így a kezdetektől áramlási citometriával foglalkozó Soft Flow kitje a megfelelő helyen és időben jött létre. A penészgombák toxinjai ugyanis a takarmányokon keresztül az állatokra, az élelmiszerekben pedig közvetlenül az emberre is veszélyesek. Van köztük, amelyik a szennyezett takarmánnyal etetett madarak tojásainak keltetését gátolva elsősorban gazdasági kárt okoz, ám az egyik legrákkeltőbb anyag, az aflatoxin is a penészgombák által termelt méreg. A fertőzés már a szántóföldön előfordulhat, főleg párás, nedves időben, de helytelen raktározáskor vagy hajóban, silóban is. Tavaly a kukoricatermés volt nagyon rossz, főleg a Balkánon. Emlékezetes a 2004-es év is, amikor itthon a fűszerpaprikában találtak aflatoxint. Mivel a gyártók közül sokan a szóban forgó anyaggal szennyezett paprikát használták fel keverékeikben, ez a fűszer forgalmazásának országos felfüggesztéséhez vezetett. Mindemellett számos gombafaj képes termelni a zearalenon nevű toxint is, amely az ösztrogén (női) hormonokéhoz hasonló hatása miatt az állatok szaporodását károsítja, ugyanakkor a lányok fejlődésében is súlyos hormonális zavarokat okozhat.

A 2013. október 18-án Pécsett megrendezett Baranya megyei Prima Díj átadó keretében
osztották ki a Baranya megyei Év Vállalkozója díjat is, melyet többek között
dr. Lustyik György, a Soft Flow Hungary Kft. ügyvezető igazgatója vehetett át

„Az elmúlt néhány év tapasztalata és gyakorlata rávilágított arra, hogy a toxinokat egyszerre kell vizsgálni. S világosan látszik, hogy élelmiszer-biztonsági és népegészségügyi szempontból is kulcsfontosságú a mikotoxinok egyidejű és minél pontosabb mérése” – hangsúlyozza dr. Lustyik György. A cégvezető szerint ugyan léteznek más eljárások is, ám ezek nagyon drága, 10-50 millió forintos műszerekkel végzett mérések. Ráadásul ezekkel naponta legfeljebb néhány tucat minta mérhető, az eljárás ideje pedig nem rövidíthető le. Ezzel szemben a Soft Flow módszerével jóval pontosabb eredményt lehet elérni, és akár ezer mintát is le tudnának mérni egy nap alatt egy jóval olcsóbb készülékkel.

„Az egészségügyi mellett a jelenség gazdasági súlya sem elhanyagolható. Így például az exportárak magasabbak lehetnek, ha a toxinmentesség igazolható. Érdemes tehát gazdasági megfontolásból is a megelőzésre, az ellenőrzésre fektetni a hangsúlyt” – jegyezte meg a kft. vezetője.

A fejlesztés – amely komoly tudományos kihívás – 2007-ben kezdődött a gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközponttal együttműködve. Ezt követte a termékfejlesztés és a gyártás, s már a nemzetközi értékesítés is megkezdődött. Forgalmazzák maguk is, de a világméretű terjesztésben multinacionális nagyvállalati kap­csolataikra építenek elsősorban. A Soft Flow által kifejlesztett élelmiszer-biztonsági kitekből vásároltak már idehaza, de a Távol-Keleten, Kanadában és az Egyesült Államokban is vannak terjesztőik. A társaság vezetője szerint megérett az idő arra, hogy ezt az újítást európai szinten is elismerjék, és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal jelenlegi programjába való integrálása is igen fontos.

„Ez a piac nem túl nagy, 300 millió dollár körüli az értéke” – véli dr. Lustyik György, és mint mondja, ebből akár évi 30-50 millió dolláros termelést is el tudnának végezni helyben. Konkurenseik között akad olyan cég, amely a Soft Flow antitestjeit használja, így a társaság pozíciója igencsak jónak mondható. „Mostantól a piac dönt” – hangsúlyozza a cégvezető, aki szerint ha Magyarországon kellő figyelmet kap a módszerük, az nemcsak a cégnek kedvező, hanem morális és politikai hozadékot is jelenthet hazánknak.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka