Az Önt ajánló Szederkényi Gábornak a Veszprémi Egyetem Jedlik Ányos Szakkollégiumában lakótársa volt. Szombathelyről érkezett a bakonyi nagyvárosba, ám addig sok idő telt el. Mit tudhatunk meg a családjáról?

– Nagyon szoros a kapcsolatom a ma is aktív szüleimmel. Édesapám szakmai pályája agrármérnökként indult, gazdasági szakmérnök végzettséget szerzett, majd gazdasági vezetői megbízatások sorát követően könyvvizsgáló vállalkozást indított. Édesanyám szemészeten, majd gyermek ideggondozó szakrendelőben volt asszisztens, később apukámat segítette. Mai fejemmel csodálom, hogy mennyi energiájuk volt és van arra, hogy „mindig minden klappoljon”.

Van, akinek a közoktatásban eltelt évek a meghatározók, mások az egyetemi időszakot tartják sorsfordítónak. Ön melyik csoportba tartozik?

– Az idő haladtával egyre inkább értékelem, hogy a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumtól, különösen az osztálytársaimtól, olyan értékeket kaptam, amelyek meghatározták az érdeklődé­semet, esztétikai érzékemet. Az egyetem vegyipari rendszerek modelle­zése kurzusán Árva Pétert, a Vegyészmérnöki Kibernetika Tanszék vezetőjét hallgatva pedig rádöbbentem, hogy valójában mi­ként gondolkodom, pontosabban, hogy miként szeretnék gondol­kodni. Így tanszékvezetőnknek és Szeifert Ferenc témavezetőm­nek köszönhetően az egyetemi évek óta a „dekompozíció és koordináció elve” segítségével szemlélem a világot, a rendszer­tu­do­mány eszköztárával keresem a mérnöki, gazdasági és társadalmi problémákra a megoldásokat.

Hogyan került a képbe a vegyészmérnöki pálya?

– Mai napig nem tudom eldönteni, hogy rossz vagy jó szokásom-e, hogy mindig ahhoz vonzódom, amihez nem értek, illetve amiről keveset tudok. A kilencvenes évek elején még nem voltak ennyire jó szaktájékoztató anyagok, nem volt vegyészmérnök a környéken, így szerencsére sok mindent bele tudtam képzelni a vegyészmérnökségbe. Szerettem a fizikát és a kémiát, láttam, hogy van radiokémia szakirány, száz kilométer pedig ideális távolság a szülői háztól, így ha Veszprém, akkor vegyészmérnök, ha vegyészmérnök, akkor Veszprém alapon megszületett a döntés.

Mivel indították útnak a szülei Veszprémbe?

– Édesanyám egyszer együtt utazott a vonaton két, Veszprémben oktató professzorral, és meglepetten hallotta, hogy mennyire szeretetteljesen elemezték ki hallgatóik előrehaladását. Ennek az emléknek köszönhetően, „Na, itt aztán vigyázni fognak rád” volt az elbocsátó üzenet. Igaza lett.

Miből gondolta, hogy az Ön számára az egyetemi karrier az életre szóló hivatás?

– A doktori képzés alatt először három hónapot, majd egy évet töltöttem Hollandiában, a Delfti Műszaki Egyetemen. Az az időszak erősítette meg bennem a már induláskor is megfogalmazott szándékot: az alkotás örömét megadó pályát szeretnék magamnak. Az ottani mentoromtól, Robert Babuska professzortól rendkívül sokat tanultam. Már 1999-ben megtapasztalhattam, hogy miként lehet párhuzamosan ipari kutatás-fejlesztési megbízásokon dolgozni és szabadon kutatni. Meghatározó élmény volt, hogy hozzájárulhattam egy bioreaktorokat gyártó cég új termékének – intelligens, önhangoló szabályozóról volt szó – a fejlesztéséhez. A projekt nem kötötte le minden időmet és energiámat, az ottani doktoranduszokkal és témavezetőmmel húztuk egymást, közös sörözések, ötletelések, futások és cikkírások, olykor teljesen más témakörben is értékes eredményeket hoztak. Sikerként éltem meg, hogy a szerződésem lejártakor marasztaltak. Akkor azonban úgy éreztem, ha nem jövök haza, elvesztem a nagyon fontos hazai kötelékeket. Annak érdekében, hogy hazaérkezésemkor státuszom legyen, a tanszéki közösség úgy döntött, hogy a továbbiakban adminisztrátor nélkül oldja meg a működését. Ez a gesztus látványosan igazolta, hogy miért volt helyes a döntésem.

Mi vitte a vegyészmérnököt az adatbányászat, a folyamatmodellezés és a diagnosztika felé olyan ütemben, hogy ma e területek szaktekintélyeként emlegetik?

– 1995 körül tanszékünk polisztirolgyártó polimerizációs reaktor szabályozásával foglalkozott. Míg ma a mélytanulás neve­zetű gépi tanulási technikától várjuk, hogy megoldja a komplex modellezési és irányítási feladatainkat, akkoriban olyan neuro­fuzzy modellek voltak a fókuszban, amelyek egyszerre nyújtották a neurális hálózatok tanulási képességét, illetve a nyelvi változókkal és szabályokkal való értelmezés lehetőségét. A szakmai út tehát vegyipari rendszerek intelligens, öntanuló szabályozásának kérdéseivel indult, majd a számítási intelligencia és gépi tanulás mérnöki alkalmazásai irányában teljesedett ki. Az Elsevier kiadó Applied Soft Computing folyóiratának szerkesztőjeként látom, hogy ez a terület azért virágzik, mert egyaránt inspirálják a folyamatosan bővülő elméleti és gyakorlati eszközök és az új alkalmazási területek. A kutatócsoportunk például jelenleg mélytanuláson alapuló megoldásokat fejleszt annak érdekében, hogy a vegyipari rendszereket a jövőben biztonságosabban üzemeltethessék.

Tavaly novemberben a Magyar Tudomány Ünnepe orszá­gos rendezvénysorozat veszprémi megnyitóján Összekap­csolódott és összefonódott rendszereink vizsgálata az adat- és a hálózattudomány eszköztárával címmel tartott előadást. Azaz, az Ön előadásával indult az egy hónapos sorozat. Ez azt jelenti, hogy a fővárosban is látszik a vidéki kutató sikere? Illetve úgy is kérdezhetem: sohasem érezte hátránynak a vidékiséget?

– Én nagyon jól elúszok itt a „nyolcas pályán”. Egyedülálló lehetőségként élem meg azt a segítő, baráti közeget, ami engem Veszp­rémben körbevesz. Szerencsére nagyon jó a kapcsolatom a hazai tudományos és szakmai élet szereplőivel. Most abban az élet­szakasz­ban vagyok, hogy kristálytiszta lett számomra az idő értéke, így bár nem akarok nyüzsögni, ugyanakkor törekszem arra, hogy a hazai tudományos és szakmai közösség tudja, hogy amennyiben igényli, számíthat a munkámra. Példaként említem, hogy második ciklusomat töltöm az MTA Kémiai Tudományok Osztálya közgyűlési képviselőjeként, külső tag vagyok az Óbudai Egyetem Alkalmazott Informatikai és Matematikai Doktori Iskolájában, és a Magyar Akkreditációs Bizottság szakértőjeként is minden felkérésnek eleget teszek. Hasonló a helyzet a gazdasági szereplőkkel; a közös kutatás-fejlesztési projekteknek is köszönhető, hogy több mint száz szerzőtársam között rendkívül sok az ipari partner.

2019. november 15-én a Veszprém megyei Príma Díj Magyar Tudomány kategóriájában Önt ismerték el. Olyan sokszor és sok helyről kapott kedvező visszajelzést, hogy talán már unhatja. Meg lehet ezt unni?

– Nem. Minden díj nagyon fontos, ugyanis általában egy-egy olyan közösség elismerését jelenti, amely fontos számomra. A Príma Díj átadója például kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a helyi vállalkozóknak bemutassam, mennyire fontos a Pannon Egyetem számára, hogy velük szoros együttműködésben oktatunk és kuta­tunk. A díjátadón az előadásomban fel tudtam villantani Autó­ipari Minőségirányitási Szakmérnökképzésünk IIASA-Shiba és Magyar Minőség Háza Díjakkal elismert, a régió autóipari beszállítói­­val közösen kidolgozott, tudás­megosztásra alapuló képzési modelljét. Arra is büszke vagyok, hogy két innovációs díjas Veszprém megyei vállalkozással, a Vesz-Mont és a ControlSoft Kft.-vel is szoros a munka­kapcsolatunk. A díjak tehát kötelességeket és a közösséghez való tartozást jelentik számomra. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy Bolyai-plakett díjasként és kétszeres Bolyai ösztöndíjasként ma már a Bolyai Ösztöndíj Műszaki Tudományok Bizottságá­nak tagjaként véleményezhetem az ifjú tehetségek pályamunkáit.

Egy alkalommal arról beszélt: az egyik véglet, hogy mindent automatizálunk, a másik, amivel önök foglalkoznak, hogy vannak olyan tevékenységek, amelyek kapcsán még középtávon sem tudjuk helyettesíteni az embert, ugyan­akkor nagyon hasznos, hogy a megfelelő információval lássuk majd el az operátorokat. Ez hogyan lehetséges, hiszen a mai munkavállalók között nagyon nagy a fluktuáció, így egyre kevesebb az idő a betanulásra?

– A jövő legfontosabb technológiafejlesztési feladatai elsősorban emberközpontúak. Az általunk fejlesztett úgynevezett Operátor 4.0 megoldások lényege, hogy a termelő­rendszereket üzemeltetők és az összetett és nehezen automatizálható tevékenységeket végzők számára minden olyan releváns információt megadjunk, amely az általuk végzett tevékenység­hez éppen abban a pillanatban szükséges. Ezekhez az optimális ember-gép együttműködést biztosító megoldások kialakításához az is hozzátartozik, hogy az emberi tevékenységre jellemző bizonytalanságokat feltárjuk, a termelési rendszer digitális megfelelőjébe építjük annak érdekében, hogy az emberi bizonytalanságok figyelembe­vételével ütemezhessük és optimalizálhassuk a jövőbeni munkát.

A vezetésével kifejlesztett Fuzzy Clustering Toolbox programcsomagnak több mint 15 ezer regisztrált felhasználója van. Miről van szó?

– Az eszköztárat az adatokban rejlő összefüggések feltárására MAT­LAB programnyelven fejlesztettük. Számomra nagyon fontos, hogy minden eredményünk a lehető legjobban hasznosuljon, így az open science jegyében igyekszem folyamatosan közzé­tenni a MAT­LAB erre hivatott felületén és a weboldalamon minden kéziratunkat, programunkat. E programok letöltéseinek száma már meghaladja az ötvenezret, és a hivatkozásokon keresztül látom, hogy a rákkutatástól a földrengések előrejelzésén keresztül rendkívül sok mérnöki és tudományos munkában hasznosulnak az általunk kifejlesztett eszközök.

Tavaly augusztusban a Pannon Egyetem négyszázmillió fo­rint támogatást nyert el az ipar digitalizációjához kapcsolódó fenntartható, regionális iparfejlesztést elősegítő kutatás-fejlesztési projektre. A pénzből az egyetem Mérnöki, Műszaki informatikai és Gazdaságtudományi Kara együttműködésével a műszaki innováción és alkalmazott gazdasági megoldásokon alapuló Ipar 4.0 fejlesztésekre koncentrálnak. Ön akkor azt mondta, hogy a negyedik ipari forradalom célja a versenyképesség erősítése, aminek alappillére a gyártási folyamatok optimalizálása, valamint a termelési és logisztikai feladatok integrálása. A projekt­ben szerepel digitális kompetencia­fejlesztő és attitűdfor­máló program kidolgozása, amelynek része a munkavállalók fel­készítése az intelligens technológiákkal való együttműkö­désre. Hogyan készíthetők fel azok a fiatalok, akiknek az informatika az okostelefonok nyomkodásából áll?

– Én nem látom ennyire negatívan a helyzetet. Az egyetemisták jelentős része rendkívül érdeklődő, gyorsan értékes tagjává tud válni a kutatócsoportunknak. Fiatal kollégáim ugyanazokkal a ne­hézségekkel találkoznak, mint én, néha figyelmetlenek, rosszul becsülik meg a feladat komplexitását, meg kell tanul­niuk elmélyülten dolgozni. Amíg tart a lelkesedés, a tanulási vágy, az érdeklődés, a problémák iránti nyitottság, semmi gond ezzel, alakítjuk egymást. Nagyon fontos Martin Luther King üzenete, aki szerint „az emberiség fennmaradása a kreatív gondolkodókon múlik”. Az egyetemnek véleményem szerint a kreatív alkotásra való képesség kialakítása az elsődleges feladata. Az Ipar 4.0 kapcsán legalább ennyire fontos a gyakorló szakemberek továbbképzése. Az ő részükre állítottuk össze a moduláris Ipar 4.0 megoldásokat fejlesztő adat- és rendszertudományi szakmérnökképzést, amely lehetőséget teremt a mesterséges intelligencia és az adattudomány egyre könnyebben elérhető eszköztárának elsajátítására.

Húsz esztendeje egyetemi oktató, legalább húsz éve van még a katedrán. Marad, vagy esetleg másféle terveket is fontolgat?

– Nagyon érdekes a felvetés. Rögtön beugrik, hogy a férfiember élete nem más, mint életközépi válságok sorozata. A viccet félretéve, de a gondolatba belekapaszkodva, az elmúlt húsz év állandósága folyamatos változást hozott. Volt olyan időszak, amikor az oktatási dékánhelyettesi feladataim és a felsőoktatási minőségfejlesztés volt a fókuszban. Ezt követően a projektek kerültek előtérbe. Elemeztük az akkori TVK (Tiszai Vegyi Kombinát – a szerk.), ma Mol Petrolkémia üzemeinek szabályozási és termékváltási problémáit, optimalizáltunk logisztikai folyamatot az E.ON-nak, építettünk banki kockázatelemzési modellt. A gázolaj tulajdonságainak közvetett mérésére alkalmas szenzor fejlesztési módszertant és eszközt készítettünk a Molnak, majd termelési hatékonyságnövelő megoldásokat a Foxconn komáromi üzeme számára. Aztán jött egy pont, amikor azt éreztem, hogy hiányzik a kevésbé célirányos tudományos kutatás, a nyugodt, elmélyült munka örömére van szükségem. A Lendület programmal ezt megkaptam. „Senki sem gondolja, hogy tartozna valamivel, ha időt kapott, holott ez az egyetlen dolog, amelyet még a hálás ember sem tud viszonozni.” Seneca bölcsessége megfelelően érzékelteti, hogy a Lendület program számomra a lehető legértékesebb dolgot kínálta. Még van két évem, hogy ezt kiélvezzem, kihasználjam. Bár a közelmúltban elvállaltam a Kar tudományos és stratégai dékánhelyettesi feladatait, minden támogatást megkapok a munkatársaimtól, hogy elsődlegesen a kutatásokra fókuszálhassak. Amint látható, mindez egy izgalmas portfólió, amelyben folyamatosan változik az oktatás-kutatás és fejlesztés súlya és maga a tartalom is. Ez a folyamatos változás és széles spektrum tesz boldoggá. A tanszékünk által képviselt folyamat­mérnök­ség egy olyan metatudomány, amelyre az élet minden területén egyre nagyobb szükség lesz, ugyanis a rendszereink egyre összetettebbek, egyre össze­fonódottab­bak, egyre nagyobb igény lesz a rejtett összefüggések feltárására, a rendszerek összehangolására.

A fővárosi intézmények évek óta panaszkodnak, hogy nagyon sok a hiányos tudással felvett hallgató. A veszprémi egyetemen mik a tapasztalatai?

– A Pannon Egyetem rendkívül érdekes helyzetben van. Az oktatói minőség szerinti felsőoktatási rangsorban a második helyen állunk, míg a belépő hallgatói minőség szerint a tizenhatodikon. Arra törekszünk, hogy kihozzuk a fiatalokból a legtöbbet. Ennek érdekében felzárkóztató kurzusokat szervezünk, mentorprogramunk van, aktívak vagyunk a tudományos diákköri mozgalomban, munkalehetőséget biztosítunk. Több mint harminc vállalati partnerrel közreműködve csaknem minden szakunkon a duális képzési forma lehetőségét nyújtjuk. Erőfeszítéseinknek köszön­hetően, aki kellően motivált, megtalálja nálunk a felzárkózás, majd a kibontakozás lehetőségét. Számunkra nagyon fontos, hogy végzett hallgatóink a diplomás pályakövető rendszer objektív, integrált adatai alapján csaknem a legnagyobb átlag­jövedelemmel rendelkeznek.

Több egykori tanítványát segítette PhD-fokozathoz. Követi a pályájukat?

– Eddig tizenkét PhD-hallgató végzett a témavezetésem alatt. Őket idén még hárman követik. Számomra a legtöbbet adó és tőlem a legtöbbet követelő feladat a PhD-témavezetés. Nagyon sokat tanulok a közös munkából; például fel kellett ismernem, hogy mindenki másként gondolkodik, más ütemben halad, más típusú visszajelzéseket igényel. Miközben én tanulom a munka­társaimat, ők is tanulnak engem, amiből magamat is egyre jobban meg­ismerem. Természetesen követem a fokozat megszerzése után is a kollégáim karrierjét. Bankó Zoltán volt kollégám a Bosch egyik kutatási részlegének a vezetője, Kenesei Tamás Bécsben a Borealis adatalapú kiválóság csoportját vezeti. Ami külön öröm, hogy korábbi tanítványom, Varga Tamás a tanszékünkön egye­temi docens. Ő, kiemelkedő minőségű tudományos munkáján túl, rendkívül sok oktatási feladatot vállal, kutatás-fejlesztési projektet vezet, sőt az egyetemi közéletben is aktív szerepet vállal.

Az oktatás és a kutatás mellett mire jut ideje?

– A családomra és egy picit magamra. Egyszerűen működöm, az utazás, a fotózás, az úszás, a futás és olvasás az, ami feltölt.

Kit ajánl interjúsorozatunk következő megszólalójának?

– Említettem, hogy a vegyészmérnöki tudományok eszköztára rendkívül széles körben alkalmazható. Ezt illusztrálandó a szintén Veszprémből indult vegyészmérnököt, Felinger Attilát, a Pécsi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettesét javaslom.•