Inno-tér
2021. szeptember 1.

Egyedileg gyártott vágányfektetési gépsor

Új gépek álltak üzembe a száz százalékban magyar tulajdonú Homlok Zrt.-nél. A GEISMAR vágányfektetési technológia, más néven S2PV módszer az eddiginél is gyorsabbá, pontosabbá és hatékonyabbá teszi a munkavégzést. A technológiát alkotó három speciális egység irányított együttműködése eredményeként akár nyolcszor rövidebb idő alatt elkészülhet a vágányfektetési munka a hagyományos technológiához képest. A gépsor a Homlok Zrt. egyedi megrendelésére Franciaországban készült.


Nyugat-dunántúli kötődésű vállalat lévén, Kőszeg állomáson a mai nap került bemutatásra az a technológia, melyet először a Szombathely-Kőszeg vasútvonal rekonstrukciója során alkalmazott a Homlok Zrt. a nagyvasúti hálózaton, mely projektet a GySEV Zrt. megrendelésére generál kivitelezőkét valósít meg. A rekonstrukció keretében megújul Kőszeg állomás, valamint a vonalhoz tartozó hét megállóhely, és jelentős pályafelújítási munkálatokra is sor kerül az érintett szakaszon.

A bemutató alkalmával élőben lehetett látni a technológiát alkotó, szinkronban működő három egységből (összesen 7 elemből) álló gép működését. Az S2PV módszerrel dolgozó építőipari cég így egy műszak alatt 800 vágányfolyóméter építési teljesítményre képes, ez többszörös hatékonyságú a hagyományos kézi földmunkás technológia 100-120 vágányfolyóméter építéshez viszonyítva. A technológia 24-36 méteres vágánymezők bontására és fektetésére alkalmas, beleértve a kitérőket is. A gépek összehangolt működését a legmodernebb rádiótávirányítású vezérlés biztosítja.

Az S2PV technológia alapvetően három egységből áll:

  • LEM motorizált emelő-szállító kocsi,
  • LMC lánctalpas emelő-szállító kocsi a P2PV gerendával, illetve a 2 db PEM teleszkópos vágánymező és kitérő kezelő daruval (mint kiegészítő elem),
  • PWP rakodódaru (2 darab).


Ez a három egység, illetve a hozzá tartozó elemek alkotják együttesen az S2PV módszert, amely a vágánymezők és kitérők fektetésének egy újszerű és hatékony módszere. Az egyes egységek külön-külön, meghatározott technológia feladatok elvégzésére alkalmasak, ugyanakkor vannak olyan folyamatok, ahol nincs szükség valamennyi egység használatára.

A technológia további többszörös előnyös tulajdonságokkal bír a hagyományos módszerekhez képest:

  • minimalizálja az oldalirányú és a hosszirányú deformálódást szállítás közben;
  • alsóágyazatra vagy védőrétegre tud fektetni a lánctalp alkalmazásával;
  • gerendát alkalmaz, amin a vágánymező elhelyezhető;
  • megőrzi a vágánymező geometriáját;
  • vasúti kocsiról is le tudja emelni a mezőket;
  • kitérő bontására és fektetésére is alkalmas;
  • lánctalpas mozgatás miatt nem kell segédpálya;
  • az átépítő vonatokkal ellentétben, amikor a folyó pályában kitérőhöz érkezik, azt folyamatában be tudja építeni és tovább tud haladni az építéssel, nem kell külön gép erre a célra.


A rendszer gyártója a francia Geismar S.A.S. vállalat, akinek Kelet-európai regionális értékesítési vezetője is részt vett a bemutatón. Bár a módszer a régióban széles körben még nem elterjedt, Nyugat-Európában és világszerte már sok helyen alkalmazzák kötöttpályás közlekedési vonalak építésére, rekonstrukciójára, felújítására.

A rendezvényen Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára beszédében elmondta, hogy a vasúti infrastruktúra építési piacon szükség van fejlett technológiával rendelkező, erős középvállalatokra. Az elkövetkezendő uniós fejlesztési ciklusban több ezer milliárd forint jut pályakorszerűsítésre, a versenyképesség növelésére, a járműállomány fejlesztésére, mely a térséget is érinti. Kitért arra is, hogy hamarosan sor kerül majd a most felújtásra kerülő Szombathely-Kőszeg vasútvonal villamosítására is.
Básthy Béla, a rendezvénynek otthont adó Kőszeg város polgármestere kiemelte, hogy fontos a város és térségben élők számára ez a beruházás és ez a technológia is hozzájárul ahhoz, hogy a vasúti forgalom 90 napig történő teljes kizárása mellett a pályaépítési munkák döntő többsége elvégezhető, így az utasoknak kevesebb ideig kell vonatpótló autóbuszra szállni. A beruházás eredményeként pedig egy korszerű vasúti személyszállítási szolgáltatást biztosító vasútvonal lesz, melyen jó lesz Kőszegre utazni.
Homlok Zsolt, a Homlok Zrt. vezérigazgatója és egyben tulajdonosa rámutatott arra, hogy a cég alapítása óta eltelt öt év alatt sikerült technológiailag olyan szintre fejleszteni a cégcsoportot, hogy komplex kivitelezési feladatokat el tudnak látni alvállalkozók és beszállítók bevonása nélkül, az alépítménytől a felépítményen át a felsővezeték építésig, mind a gépi, mind pedig a humán erőforrást tekintetében.

Az eszközök beszerzése részben „Az építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére irányuló” ÉPÍTŐ-4.2019.4 pályázati konstrukcióban elnyert vissza nem térítendő támogatásból, nagyobb részt pedig saját forrásból valósult meg.

Forrás: Homlok Zrt.

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka