Inno-tér
2021. június 17.

ELTE Innovációs Nap 2021

Az ELTE Innovációs Központ ismét online tartja hagyománnyá vált rendezvényét, amelynek célja az egyetemen keletkezett tudás ipari és társadalmi hasznosításának ösztönzése.


Az év legújítóbb kutatói idén is az ELTE Innovatív Kutatója elismerést, legkiválóbb hallgatói az Innovatív Hallgatói Ötletpályázat díjat vehetik majd át a ceremónián.

Az Innovációs nap részeként bemutatkozik a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB), amelyben az ELTE konzorciumvezetőként vesz részt. Szó lesz a projekt céljairól és a már elért eredményeiről. Az érdeklődők bepillanthatnak a Társadalmi Innovációs Fehér Könyv érdekességeibe, megismerhetik a TINLAB KFI-tevékenységének és partneri együttműködésének kereteit, sőt az első társadalmi innovációs felmérés eredményeit is.

Az Innovációs Napot a járványhelyzet miatt a tavalyi évben is online lehetett követni, az eseményről szóló részletes tudósításunk itt olvasható.

Meghívó és részletes program

Regisztráció (2021. június 29-ig)

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet követően a résztvevőknek elküldik a megtekintéshez szükséges linket.

Forrás: ELTE

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka