HSUP: a tanteremtől a startupalapításig
„A Nemzeti Innovációs Ügynökség arra törekszik, hogy minél több piacképes, innovatív vállalkozás jöjjön létre Magyarországon, ehhez pedig olyan fiatalok kellenek, akik nyitottak induló vállalkozás alapítására, és fel vannak vértezve azon készségekkel és kompetenciákkal, amelyek egy innovatív vállalkozás sikerre viteléhez szükségesek. Ezen cél eléréshez kulcsfontosságú a fiatalok érdeklődésének felkeltése, illetve már egyetemi tanulmányaik során a szükséges tudás megszerzése, amelyhez a HSUP nyújt számukra támogatást. Mivel az innováció nemzetközi műfaj, ezért ebben a világban az angol nyelv dominál, emiatt kiemelten fontosnak tartjuk, hogy ezen a nyelven tanuljanak a hallgatók és sajátítsák el a legfontosabb fogalmakat és kifejezéseket, hiszen így a későbbiekben a nemzetközi piacra lépés is könnyebbé válik számukra” – fogalmazott Bódis László, a HSUP programot gondozó Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója.
A program egy szabadon választható, e-learning alapú egyetemi tárgy, amelynek két féléve során a hallgatóknak lehetősége nyílik a vállalkozói életpálya megismerésére, valamint a vállalkozás indításhoz szükséges készségek és ismeretek elsajátítására. Az első félévében e-learning tananyagok segítségével, betekintést nyerhetnek az innováció menedzsment és a startupok világába. Ezt követően a második félév során az elméleti modulok teljesítése mellett a hallgatók egy része lehetőséget kap projektcsapatok kialakítására, és ösztöndíjtámogatás és mentorok iránymutatása mellett egy innovatív vállalkozási ötlet kidolgozására.
A program a Demo Day rendezvénnyel zárul, ahol a legpiacképesebb csapatok befektetők előtt is bemutatják projektjüket, illetve csapattagonként további 1-1 millió forintos ösztöndíjban részesülnek.
Az elmúlt 4 évben országszerte 32 egyetemen és egy civil szervezetnél, közel 15 ezer hallgató vett már részt a programban, amely az új tanévtől megújul: a frissített arculat mellett angol nyelvű lesz a kurzus, videós formátumban (de a tananyag videói magyar felirattal is megtekinthetőek lesznek), illetve elindul a korábban részt vett csapatokat tömörítő és tovább segítő Alumni program is.
További információ: hsup.niu.hu
Forrás, nyitókép: NIÜ