Inno-tér
2020. július 25.

Japáné a legerősebb szuperszámítógép

A top500.org legfrissebb rangsora szerint kilenc esztendő után ismét Japánban található a világ leg­erősebb szuperszámítógépe, a Riken állami kutatóintézet és a Fujitsu közös munkájának eredménye, a még nem teljesen elkészült Fugaku.


A Supercomputer Fugaku több mint 150 ezer 2,2 gigahertzen üzemelő A64FX lapkát alkalmaz, amelyek egyenként 48 processzormaggal dolgoznak. A 415 petaflops teljesítményű szuper­számítógép csaknem háromszor annyi műveletet képes végrehajtani, mint az eddigi rekorder, az amerikai IBM által épített Summit, amely két éven át számított a világ leggyorsabb komputeré­nek. A flopsban megadott teljesítmény a számítógép gyorsaságát jelzi, az általa másod­percen­ként elvégzett lebegőpontos műveletek (Floating Point Operations Per Second) számát takarja. A peta előtag a tíz tizenötödik hatványát jelenti. A friss rangsor harmadik helyét egy másik amerikai, negyedik és ötödik helyét pedig egy-egy kínai szuperszámítógép foglalja el.

A Fugaku a tervek szerint várhatóan 2021 áprilisára készül el teljesen, azonban a világjárvány terjedésének modellezésére már jelenleg is használják, később pedig gyógyszerkutatások, ipari, katonai és energiaipari megoldások terén vethetik be a fejlesztésekben, szimulációkban. A japán gép a szakértők szerint nem sokáig őrizheti meg pozícióját, ugyanis a területen kifejezetten éles a verseny az olyan szuperhatalmakkal, mint az Egyesült Államok vagy Kína, amelyek együttesen a Top500-as listán szereplő szuperszámítógépek 70 százalékát adják.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka