Inno-tér
2022. május 6.

MI által tervezett tetoválás

A DALL-E2 nevű neurális hálózat mesterséges intelligencia (MI) segítségével tervezte meg az egy férfi felkarján található tetoválást. A világ első, nem ember által készített tetoválása végül kissé bizarra sikeredett. Hogy egészen pontosan mit is ábrázol, azt még viselőjének sem sikerült megfejtenie.


E technológia előre­törésével már a tetováló­szalonok világában is folyamatos újításokról számol be a sajtó. Tavaly év végén készítették el a világ első olyan tetoválását, melyet egy 5G-vel vezérelt robot vitt véghez, idén tavasszal pedig már a mesterséges intelligencia által tervezett tetoválás került élő emberre.

Az Open AI nevű cég DALL-E2 rendszerét eredetileg azért hozták létre, hogy a szöveges információkhoz kreáljon képeket. Arról nem tudni, hogy milyen szöveg alapján készült az Everett Randle felkarján található kép, a férfi a biztonság kedvéért azért egy kis keresztet is varratott az MI által készített nonfiguratív alkotás mellé, nehogy úgy tűnjön, hogy valamilyen sátáni szekta tagja. Peter Welinder, az Open AI termékért felelős alelnöke külön Tweet-üze­netben gratu­lált a világ első ilyen típusú tetoválásához, és egyben megerősí­tette, hogy ez volt DALL-E2 első tinta­képe. A kommentelők vegyes érzelmekkel fogadták a hírt, egyesek a jövőt, míg mások valamiféle szekta kezdetét vi­zionálták Randle nonfiguratív tetkójában.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka