Inno-tér
2020. szeptember 10.

Szemerédi Endre elismerése

Az idei Magyar Szent István-rend kitüntetést Szemerédi Endre Abel- és Széchenyi-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át.


„A Szent István-rend a magyar nemzet tiszteletének legrangosabb ki­fejezése” – hangsú­lyozta az átadáskor Áder János köztársasági elnök, aki szerint tisztelettel kell adózni Szemerédi Endre teljesítménye, a matematika tudományában elért korszakalkotó eredményei előtt, amivel jelentős mértékben öregbítette hazánk jó hírét.

Szemerédi Endre (balra) Abel- és Széchenyi-díjas mate­matikusnak Áder János köztársasági elnök átadja a Magyar Szent István-rend kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében. (Forrás: MTI/Bruzák Noémi)

Szemerédi Endre 1940. augusztus 21-én született Budapesten. 1960-ban jelentkezett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának matematika–fizika szakára. Az egye­temen mestere volt többek között Turán Pál és Erdős Pál, utóbbi biztatá­sára kezdett el intenzíven foglal­kozni a kom­binatorikával. 1965-ben szerzett diplomát. 1970-ben Moszkvában védte meg kandidátusi, később Budapesten akadémiai doktori értekezését. Nemzetközi hírnevét a harminc­öt éves korában közzétett cikke alapozta meg, amelyben egy évtizedek óta fennálló matematikai problémát oldott meg.

1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben rendes tagja lett. 2010 óta az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájának is tagja. Munkásságát számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el. 2008-ban a svéd Rolf Schock-díjban részesült, és ugyanabban az évben elnyerte az amerikai Leroy P. Steele-díjat is. 2012-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki. Szintén 2012-ben vehette át az Abel-díját, amelyet a matematika Nobel-díjának tartanak.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka