Világjáró vulkáni hamufelhők
Az utóbbi időben egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy miként változik a légköri szennyeződések terjedése a klímaváltozás hatására. Elég, ha a vulkáni hamufelhők vagy a nukleáris katasztrófák utáni kibocsátások lehetséges terjedési útvonalára, illetve lehetséges ülepedési helyére gondolunk. Ezeknek a folyamatoknak óriási környezeti, gazdasági hatásuk van.
A nagyobb vulkánkitörések vagy ipari balesetek okozta szennyeződések nemcsak a forrás közelében szóródnak szét, veszélyeztetve a helyi környezetet, hanem a Föld távolabbi pontjaira is eljuthatnak, felhalmozódhatnak, így különösen fontos megismerni a terjedésüket. Ugyanakkor az is lényegi kérdés, hogy a terjedésben a változó éghajlat milyen szerepet játszik. Erre a kérdésre kereste a választ az ELTE Elméleti Fizikai Tanszék és az MTA–ELTE Elméleti Fizikai Kutatócsoport két kutatója, Haszpra Tímea és Herein Mátyás.
A ha,s nyúlási ütem területi-évszakos átlagának és a |ξa,s| relatív örvényesség abszolút értékének területi-évszakos átlagának kapcsolata a trópusokon június–július–augusztusban. A színezés az egyes éveket jelenti lilától (az éghajlatváltozás előtti időszaktól) pirosig (az éghajlatváltozás kezdete után 100 évvel, 6 °C-os globális átlaghőmérséklet-növekedés mellett). Az üres körök az egyes sokasági tagok által felvett értékeket, a teli körök a sokaságátlagot jelölik egy-egy évben.
A kutatók kimutatták, hogy – a klímaváltozás hatására emelkedő globális átlaghőmérséklet mellett – közel egy évszázad alatt a szennyeződésfelhők „megnyúlási hajlandósága”, azaz nyúlási üteme globális átlagban csökken, vagyis a terjedés kevésbé „hordja szét” a szennyeződéseket. A következmény: bizonyos földrajzi területek nagyobb környezeti terhelésnek lehetnek kitéve, hiszen az adott területre eső koncentráció növekszik.•
