A szorongásoldás eszközös terápiájának lehetőségeit vizsgálják a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (Hungarian Cencter of Excellence for Molecular Medicine – HCEMM) kutatói.
Brüsszelben mérte össze tudását szeptember 12-17. között 37 ország legtehetségesebb fiatalja a 34. EU Fiatal Tudósok Versenyén, melyre a Magyarországot képviselő diákokat a Magyar Innovációs Szövetség delegálta.
A nyár végén két érdekes hírrel került a sajtó kereszttüzébe a két techvállalat. Míg a Google egy új frissítéssel örvendeztette meg mobilfelhasználóit, addig a Facebook Messenger egy fontos funkcióját veszíti el ősszel.
A mesterséges intelligencia (MI) egyre több egészségügyi szakterületen hódít, egy új fejlesztésnek köszönhetően pedig már a beszédzavarok és a nyelvi készségek kezelésében is segítségünkre lehet. A Jessicát létrehozó Better Speech még az Amerikai Beszéd-Nyelv-Hallás Szövetséggel is együtt dolgozik.
Hazánk élen jár a különböző vízi sportokban (mint a vízilabda, úszás, kajak-kenu), ráadásul ezekhez meg még sok más vízparti tevékenységhez számtalan új és érdekes hazai találmány is kapcsolódik.