2015. december 2.

Szerző:
Szegedi Imre

A függetlenséget meg kell őrizni

„Ha ezt a három évet nemcsak én, hanem akadémikus társaim is sikeresnek ítélik, ha érzem a bizalmat, ha az egészségem és egyéb körülmények is megengedik, akkor elképzelhetőnek tartom a folytatást” – nyilatkozta magazinunknak Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A Wolf-díjas matematikus fontos célnak nevezte a tudomány nép­szerűsítését, a tudományos eredmények hatékony közvetítését – ezeken keresztül az áltudományok ellen is sikeresebben harcolhatna az Akadémia.


Lovász László MTA-elnök előadásával kezdődött meg az idei Tudomány Ünnepe (Forrás: mta.hu)
Harminchat évnyi akadémiai tagság után miért vállalta el a felkérést és indult 2014-ben az intézmény elnöki posztjáért?

– Több irányból érkezett a motiváció. Sokan győzködtek, hogy szerintük fontos, hogy az Akadémiát a nemzetközi tudományos közösségben ismert személy vezesse, mert ez garanciát jelenthet arra, hogy a hazai közéletben a tudóstestület súlya megmarad. Az a remény is megfogalmazódott, hogy kapcsolataimon keresztül az MTA nemzetközi szerepe is erősödhet. Ezt erősítette még a nagyszámú támogatóm. Alapvetően e három tényező játszott szerepet abban, hogy vállaltam a jelöltséget. Idén töltöttem be a 67. évemet. Hogy miért mondom ezt? A Nobel-díjas brit Bertrand Russell említette egy alkalommal, hogy amíg tudott, kutatott, amikor már nem tudott kutatni, filozófus lett, és amikor már azt sem tudta csinálni, akkor politikussá avanzsált. Én a filozófiát átugrottam. Azt nem mondom, hogy felhagytam a tudománnyal, de jelenlegi életemben elég sok a politika.

Lassan másfél éve a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Sikerült ennyi idő alatt átlátni a szervezet működését? Mi lepte meg a legjobban?

– Hiába voltam 36 éve tagja az Akadé­miának, nem láttam előre az intézmény sokrétűségét. Később szembesültem az elnöki feladat komplexitásával, hogy mi mindenre kell gondolni, mennyi mindent kell észben tartani. Nem csak az akadémiai tagok érdekeit kell képviselni, hiszen feladatot jelent az akadémiai köztestület mellett az ország legnagyobb kutatóintézet-hálózatának működtetése is. Emellett díjakat adunk ki, pályázatokat kezelünk. Mindezekről a feladatokról tudtam, ezért számíthattam volna erre a sokrétűségre, de más tudni valamit, és más megtapasztalni a mindennapokban. Bevallom, ez a feladathalmaz több volt, mint amire felkészültem.

Elődje, Pálinkás József, hat éven keresztül irányította az MTA-t. Átszervezte a kutatóintézet-hálózatot, felépült a Természettudományi Kutatóközpont, épül a Bölcsészettudományi Kutatóközpont, megszervezte a Lendület Programot. Milyen mozgásteret hagyott Önnek? Milyen döntések jelzik az „új időket”?

– Az intézethálózattal kapcsolatban nem gondolok további jelentősebb átszervezésre, mert minden átalakítás megviseli az érintetteket. Én egyetértek az átszervezés lényegével, de úgy érzem, hogy finomhangolásra azért szükség van. A legfontosabbnak a hatékony és eredményes kutatások folytatását tartom. Ahol igyekeztünk előrelépni, az a társadalommal való kommunikáció. Erre példa a Magyar Tudomány Ünnepe, amit az előző évekhez viszonyítva idén lényegesen gazdagabb programmal szerveztünk meg. A rendezvénysorozat nagyon sikeres volt, sajnálom, hogy nem tudtam mindegyik eseményen részt venni. Fontos eredménynek tartom az akadémiai honlap megújítását, ami lényegesen színesebb és tartalmában gazdagabb, informatívabb, mint amilyen korábban volt. Itt már látható, kitapintható az új elnökség munkája. Nehéz, de fontos kérdés, hogy miként lehet az MTA a nemzet tanácsadója. Szeretném, ha a tanácsainkra valóban szükség lenne. Ha jön egy véleményezendő kérdés, probléma a kormánytól, akkor a válaszra nem kapunk annyi időt amennyire egy tudományosan megalapozott, az MTA-hoz méltó, kellő mélységű válaszhoz szükség volna. Természetesen értem, hogy a politika napokon, heteken belül vár feleletet, de így csak akkor adhatunk véleményt, ha az adott kérdésre van kész válaszunk. Ezért azt szeretném, ha egy kicsit előretekinthetnénk, hogy milyen kérdések vetődhetnek fel a következő évtizedekben, amelyek hosszabb kutatást igényelnek. Ilyen lehet a Kárpát-medence klímája, az ország demográfiai helyzete és sorolhatnám a problémákat. Ezek olyan súlyú felvetések, amelyekre nem válaszolhatunk egyik napról a másikra. Ahhoz, hogy ezek a kérdések felszínre kerüljenek, fórumokat, kerekasztal-megbeszéléseket, osztályrendezvényeket tartunk, szükség esetén kutatási programot indítunk. Ezek az egyeztetések most kezdődnek.

Az MTA Wigner FK népszerű Fizibusza, egy átalakított csuklós busz, amelyben interaktív kiállításokon várják a kutatók a látogatókat (Forrás: mta.hu/tudomanyunnep)
A külső szemlélő számára az látszik, hogy a politikával kizárólag szakmai alapon konzultál. Megfelelő stratégia ez?

– Amikor kell, elmegyünk a politikusokhoz, de öncélúan nem kopogtatunk az ajtóikon. Elképzelhető, hogy javíthatnánk a politikai kapcsolatainkon, ám én tudatosan igyekszem kívül tartani az Akadémiát a politikán. Meggyőződésem, hogy ez a szervezet – nagyon kevés ilyen van a magyar társadalomban – távol tartható a mindennapos politikai csatározásoktól. A belső erők nem viszik el egyik irányba sem, az eltérő egyéni meggyőződések nem tépik szét az MTA-t. Ezt a függetlenséget meg kell őrizni.

Az Akadémia szakmai alapon kritizálta a felsőoktatási törvényt, a konzisztóriumok, azaz egyetemi felügyelőtanácsok létrehozását. Ugyancsak erős kritikát fogalmaztak meg az érintettek a készülő iskolai történelemkönyvekkel kapcsolatban. Meghallgatja a politika a kifogásaikat, felvetéseiket?

– Volt, hogy meghallgatta, és volt, hogy nem…

Milyen a viszonya az idén januárban alakult Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatallal (NKFIH), amelyik elvitte a 2014 végéig az MTA által felügyelt Országos Tudo­mányos Kutatási Alapprogramot?

– Nem vitte el, mert az OTKA sohasem volt teljesen a mienk. Formálisan tartozott az Akadémiához. Személyesen jó viszonyt ápolok a hivatalt vezető Pálinkás József elnök úrral, számos tudománypolitikai kérdésben nagyon közel áll a véleményünk. Havi rendszerességgel konzultálunk tudománypolitikai kérdésekről. Az természetes, hogy egy újonnan alapított hivatal – márpedig az NKFIH ilyen – feladatköre formálódik. Idő kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi a mienk és mi az övék. Annak örülök, hogy a két intézmény működését nem kísérték komoly konfliktusok, és remélem, a jövőben sem lesznek ilyenek.

A menekültek Európába való beáramlása várhatóan nem áll le, sőt talán nem is mérséklődik ebben az évtizedben – ez az egyik legfontosabb megállapítása annak a szeptember elején megalakult akadémiai kutatócsoportnak, amely a Belügyminisztérium kérésére szervezi és végzi a migrációs folya­matokkal kapcsolatos, részben már korábban megkezdett kutatásokat a Magyar Tudományos Akadémián. A testület október 29-én nyilvánosságra hozott tanulmányában, illetve ajánlásában egyebek között azt javasolja a kormánynak, hogy adjon nagyobb hangsúlyt az egyelőre feltartóztathatatlannak látszó bevándorlási folyamat szakpolitikai kezelésének. Éppen e testülettel kapcsolatban jelentek meg szeptemberben arról hírek, hogy az MTA cenzúrázza a kutatókat. Mi történt?

– Nem értettem ez esetben a sajtó működését. Ha készülőben van egy jelentés, akkor a dokumentum részeredményeiről, részgondolatairól természetesen megkérjük a benne résztvevőket, hogy ne nyilatkozzanak, mert lehet, hogy éppen az általuk kiemelt gondolat nem kerül be a végső anyagba. Egy készülő Nature-cikknél ugyanez a helyzet. Az olvasó csak a végeredményt látja, a sokszor átdolgozott anyag közbülső változataira nincs rálátása, nem is kell, hogy legyen. A kutatásban nem részes személyek természetesen elmondhatták a véleményüket, senkinek sem tiltottuk meg a nyilatkozattételt. Mi csupán azt kértük, hogy aki részese az akadémiai állásfoglalásnak, az a kész anyag elkészültéig ne mondjon véleményt. Ennyi volt. A tanulság annyi, hogy mindig nyilvánvalóvá kell tenni, hogy más szintet képvisel, ha valaki a saját nevében szólal meg, és mást, ha valaki az Akadémia nevében nyilatkozik. Még egy akadémiai osztály nyilatkozata sem feltétlenül tükrözi a teljes testület véleményét. Ezt a különbséget szeretnénk hangsúlyozni.

„A tudomány kemény verseny, ahol igazából csak az »aranyérem« a legjobb, a legkorábbi felfedezés számít. Egyik jellegzetessége a kvantitativitás, vagyis az, hogy egyre inkább számokon, adatokon alapul, mind mérhetőbbé válnak az eredmények. Egyre inkább efelé mozdul az egész tudomány, különösen a biológia, az orvostudomány, valamint a közgazdaság-tudomány” – mondta a Magyar Tudomány Ünnepe szegedi megnyitóján. Mit ajánl a második, harmadik helyezetteknek?

– Szerencsére nagyon sok versenyszám van a tudományban, és ezért nagyon sok aranyérmet osztanak ki. Annak sem kell el­csüggednie, aki a tudományos versenyfutásban második lesz, hiszen amit a „verseny” közben elsajátított, gyakorlatot szerzett, abból nagyon gyakran egy következő eredmény születhet. A következő versenyben könnyen lehet, hogy ő nyer – persze meg kell találni a megfelelő versenyszámokat, ám ez a kutató egyik alapfeladata. Nemcsak a válaszokat, hanem a megfelelő kérdéseket is fel kell tudni tenni.

„A tudós tévedhet is, de a hibás eredmény is megalapozhat más elméleteket” – ezt is Szegeden mondta. Ám mit tegyünk a tudatosan hazudókkal, az áltudományok művelőivel, a megtévesztésre szakosodókkal?

– Bízom benne, és a példák is azt mutatják, hogy a csalók minél nagyobb része lebukik. A tudományban a kísérleti eredmények meghamisítása hamar kiderül, hiszen akinek az eredménye nem reprodukálható, az valószínűleg a tilosban járt. Sok más hamisság is fellelhető a tudományban. Ide tartozik a plágium, mások eredményeinek az ellopása. Az áltudományok más területre tartoznak, hiszen a tudósok tudják, hogy itt nem tudományos eredményekről van szó, csak a hozzá nem értő laikusok számára tűnnek annak. Az áltudományok propagálói a valódi tudósok által használt kifejezésekkel operálnak, tudományosnak hangzó környezetben szólnak bizonyíthatatlan dolgokról. Aki nem szakértője a témának, könnyen beugrik. Az igazi baj akkor következik be, amikor az áltudományból milliárdos üzlet lesz.
A legnagyobb probléma pedig abból lehet, amikor a hiszékeny emberek nem orvoshoz mennek, hanem a kuruzslóknak hisznek. Az Akadémia mindent megtesz azért, hogy a társadalom a tényekkel alátámasztott tudományban higgyen. A Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozat többféle megközelítésben foglalkozott ezzel a témával. Az MTA Orvosi Tudományok Osztályának tagjai egy idén novemberi nyílt szavazáson egyöntetűen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatták a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kezdeményezését, amely szerint a homeopátiás készítményeket ugyanolyan hatásossági vizsgálatoknak kell alávetni, mint a hagyományos gyógyszereket. Ez az állásfoglalás abszolút korrekt, és mutatja a szükséges irányt.

A részleges napfogyatkozás csúcspontján közel kétezer látogató figyelte a jelenséget az MTA előtt márciusban (Forrás: MTA/Szigeti Tamás)
A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat egyik kiemelt eseményén a két világháború közötti történészekkel, így Hóman Bálinttal is foglalkoztak. Hóman Bálint ez év tavaszi bírósági felmentése az MTA-t is nehéz helyzet elé állította. Néhányan azt remélték, hogy az Akadémia előbb-utóbb visszafogadja az onnan 1945-ben szélsőjobboldali politikai tevékenysége miatt eltávolított Hóman Bálintot. Megtörténhet ez?

– Ha az MTA valamelyik tagja vagy közgyűlési képviselője időben és megfelelő formában javasolja e kérdés napirendre tűzését, akkor ezzel minden körülmény között foglalkozni kell. Ha a tagok többsége a rehabilitáció mellett dönt, akkor sor kerül erre a lépésre. Ha valaki azonban azt várja, hogy ezt a folyamatot az Akadémia elnökeként én indítsam el, hiába reménykedik. Az említett akadémiai eseményen is kiderült, hogy a két világháború között alkotó konzervatív tudósok számára más út is volt, mint amit Hóman Bálint követett. Azt sem szabad elfelejteni, hogy éppen a konzervatív többségű tudós­közösség zárta ki a történészt 1945-ben, és nem a kommunisták tették meg ezt. Úgy érzem, hogy Hóman Bálint esetleges rehabilitálása egyben az akkori tudósközösség véleményének, tisztességének megkérdőjelezése is.

„A világ egyre inkább felismeri a tudomány fontosságát, de a tudós közösségnek is erősítenie kell a hangját, és nagyobb erőt kell kifejtenie, hogy a tudományos tényekre, azok következményeire felhívja a döntéshozók figyelmét” – összegezte a buda­pesti World Science Forum tapasztalatait. Ön szerint a döntéshozók egyre jobban figyelnek a tudományra. Miben nyilvánul ez meg?

– Ennek egyértelmű jeleit látom. Egyre több országban és nemzetközi szervezetben, például az ENSZ-ben, hoznak létre tudományos tanácsadó testületet. Az Európai Közösség most alapított egy ilyen testületet – nagyon helyesen csak olyan tudósokat hívtak meg, akik saját országukban nem viselnek tisztséget. Az idő majd megmutatja, hogy mennyire hatékony egy ilyen szervezet, de már a létrehozása előremutató kezdeményezés, hiszen azt mutatja, hogy erre igény van. Az Egyesült Államokban például nemcsak az elnöknek, hanem a külügyminiszternek is van ilyen tanácsadója. A World Science Forum egyik határozata szerint ennek a tanácsadó tevékenységnek ki kell dolgozni a tartalmát, etikáját, legjobb működési módját. Mi az, amiben egy tudományos tanácsadó más szerepet játszik, mint például egy akadémia elnöke? Formálisan ilyen poszt hazánkban nincs, de Pálinkás József, az NKFIH elnöke tudománypolitikai kérdésekben gyakran ad tanácsot Orbán Viktor miniszterelnöknek.

A nemzetközileg kimagasló teljesítményű fiatal kutatók hazahívása és itthon tartása érdekében először 2009-ben meghirdetett Lendület Program támogatásával eddig már több mint száz kutatócsoport alakult meg. Az MTA 2016-ban lehetőséget kíván adni arra, hogy az alkalmazott tudományterületeken dolgozó fiatal kutatók is részt vehessenek e programban. Mi indokolja a bővítést?

– Az alkalmazott tudományok területén is szükség van arra, hogy a külföldön sikereket elért fiatalokat hazahozzuk, illetve itthon tartsuk. A különbség az, hogy míg a természettudományos alapkutatások terén jól mérhető egy kutató teljesítménye – hány Nature-cikke volt? –, az alkalmazott tudományok területén ez nem így működik. Nagyon gyakran előfordul, hogy az eredmények nem publikálhatók, mert azok felett a cégek rendelkeznek. Így vetődött fel az az ötlet, hogy ne a Nature-cikk bizonyítsa egy alkalmazott tudományokban alkotó fiatal rátermettségét, hanem az, hogy a kutatását támogatja-e, vagy sem egy nagyvállalat. Nem egy ajánlólevéllel, mert azt bárki szerezhet, hanem a cég kötelezze el magát, hogy a kutatási költségek felét vállalja. Hogy erre az új kiírásra hány jelentkező lesz, azt nem tudom megmondani, de remélem, hogy a lehetőség megmozgatja az érintettek fantáziáját. Azt gondolom, hogy ez nem jótékonykodás a vállalatok részéről, hanem befektetés a jövőbe. Kutatási témákat indíthatnak, illetve olyan fiatal szakemberekkel kerülhetnek kapcsolatba, akik később a cég értékes munkatársai lehetnek. A világ jelentős cégeinek legfőbb problémája, hogy megfelelő szakembereket találjanak. Nagy pénzeket áldoznak a toborzásra. A mi kezdeményezésünk speciális toborzás.

Novemberben az Akadémia székházában a Magyar Tudomány Ünnepe Street Science rendezvényén két felfújható planetáriumban ismerkedhettek a vendégek a csillagok és bolygók rejtelmeivel (Forrás: mta.hu/tudomanyunnep)
Az épülő Bölcsészettudományi Kutatóközpontban eredetileg egy apró könyvtárnak jutott volna hely. Hogyan oldották meg, hogy mégis kellően nagy területet kapnak a könyvek és folyóiratok?

– A kutatóközpontot előreláthatólag 2017 első negyedévében adjuk át. Az épület tető alatt van, jelenleg a belsőépítészeti és gépészeti feladatokra kiírt közbeszerzési eljárás folyik. Az eredeti tervekben valóban egy nem túl nagy alapterületű könyvtár szerepelt, ez a jelenlegi elképzelés szerint nagyobb lesz, megfelel majd a munkatársak igényeinek. Ezt úgy értük el, hogy az eredetileg tervezett akadémiai intézetek közül egy vagy kettő másik helyre költözik.

Mi lesz a Zenetudományi Intézetben őrzött, de az örökösök által a közelmúltban visszakért Bartók-archívummal?

– Azt remélem, hogy az archívum belátható időn belül visszatér, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy Bartók Béla egyéb, még külföldi gyűjteményekben fellelhető hagyatéka is hamarosan ezt a gyűjteményt gazdagítja. Egyébként az archívumnak csak egy kis részét szállította el a tulajdonos.

Jövő májusban új tagokat választ az MTA. Hány új tudós kerülhet be az Akadémiára, és tervez-e finomítást, keretnövelést a bölcsészek számára?

– Az, hogy kiből, milyen feltételek teljesítése esetén lehet akadémikus, egy jól meghatározott szempontrendszer alapján dől el. Én ezt a rendszert megfelelőnek tartom, nem tervezek változtatást. A Magyar Tudományos Akadémiának 365 tagja lehet, azzal a megkötéssel, hogy a hetvenévesnél fiatalabb akadémikusok száma nem haladhatja meg a kétszáz főt. Levelező taggá az a magyar állampolgár választható, aki rendelkezik az MTA doktora címmel vagy azzal egyenértékűnek minősített tudományos fokozattal.
A jövő májusi közgyűlésen választ új tagokat a tudóstestület, a felvételi folyamat valóban elkezdődött. Hogy jövő májusban hányan kerülhetnek be, az alapvetően attól a sajnálatos ténytől függ, hogy addig hány akadémikus távozik közülünk. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a háromévente szokásos tagválasztáson általában 20-25 kutató kerül be. Az akadémiai osztályok rangsorolják a szóba jöhető jelölteket, általában az első két helyre sorolt kutató esélyes az akadémikusi címre. A helyeket egyenletesen osztjuk el az osztályok között – általában minden osztály két helyet kap. Ha van még szabad hely, akkor jöhet szóba tudománypolitikai szempont – például ha egy tudományterületen sokan hunytak el és szükség van a terület megfelelő létszámú képviseletére, vagy egy felívelő tudományágról van szó, amit mindenképpen képviselni kell az MTA-n. Azt az elnökség dönti el, hogy miként gazdálkodik ezekkel a bónuszhelyekkel.

A Magyar Tudományos Akadémia osztályai
Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya, Filozófiai és Történettudományok Osztálya, Matematikai Tudományok Osztálya, Agrártudományok Osztálya, Orvosi Tudományok Osztálya, Műszaki Tudományok Osztálya, Kémiai Tudományok Osztálya, Biológiai Tudományok Osztálya, Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya, Földtudományok Osztálya, Fizikai Tudományok Osztálya.
Hivatalba lépésekor azt tervezte, hogy hetente egy napot továbbra is az egyetemen tölt. Jut elég ideje a saját kutatásaira, vagy ezt az időszakot beáldozza a kutatói társadalom érdekében?

– Az akadémiai elnökségért nem áldoztam be teljes egészében a saját munkámat, ugyanakkor azt tudtam előre, hogy a megbízás miatt csorbát szenved a kutatói létem, hiszen ezt a feladatot nem lehet félgőzzel ellátni. Eredetileg valóban azt terveztem, hogy a pénteki napokat az Akadémiától távol töltöm, de az élet kicsit felülírta ezt az elképzelést, mert általában havonta egyszer mégis be kell mennem. Tartok egy kurzust az ELTE-n – gyakorta érzem, hogy a tanteremben töltött másfél óra a hét legjobb másfél órája.

Milyen elképzeléseket szeretne megvalósítani elnöki ciklusa második felében?

– Ahogy az az elnökségem első másfél évéből kiderült, nem tűztem ki magam elé drasztikus változtatásokat. Az én célom a finom­hangolás, hiszen a kutatóközpontokba különböző profilú intézetek, különböző témákkal foglalkozó kutatócsoportjainak kutatói kerültek. Olyan mechanizmusok kellenek, amelyek a zökkenőmentes működést biztosítják. Természetes, hogy egy több száz fős intézményben időbe telik az optimális működés kimunkálása – hiszen ez a több száz fő döntően kutatókból áll, és tudjuk, hogy minden kutató a saját tudományterületét tartja a legfontosabbnak. Megjegyzem, nem is igazi kutató az, aki nem így gondolkodik. A finomhangoláson az egók összecsiszolását is értem.
Szeretném, ha a következő másfél évben megindulna a párbeszéd a korábban említett társadalmi problémákról, egy-egy témában pedig konkrét, akár multidiszciplináris vizsgálatok is elkezdődnének. Reményeim szerint ez a folyamat rendszerré állna össze, amiben az intézetek egymással, illetve az egyetemekkel dolgoznának együtt. Fontos célom a tudomány népszerűsítése, a tudományos eredmények hatékony közvetítése – ezeken keresztül az áltudományok ellen is sikeresebben harcolhatna az Akadémia.

Talán korai a kérdés, hiszen az első elnöki ciklusának is csupán a közepén járunk, de ha úgy adódna, vállalna még egy hároméves megbízást?

– Ha ezt a három évet nemcsak én, hanem akadémikus társaim is sikeresnek ítélik, ha érzem a bizalmat, ha az egészségem és egyéb körülmények is megengedik, akkor elképzelhetőnek tartom a folytatást.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka