Budapesten született, Kecskeméten nőtt fel, Szegeden érettségizett. Mi a magyarázat a korai vándorútra?

– A felsorolás nem teljes. Dédnagyszüleim Pécelen laktak. Édesanyám éppen náluk volt látogatóban, amikor megindult a szülés. Budapestre vitték, ezért születtem én a fővárosban. A családom egyébként kecskeméti – egyik nagyapámat katonatisztként egykoron odahelyezték. Kecskeméten jártam általános iskolába, majd felvettek az ottani Katona József Gimnáziumba, de közben általános iskolai kémia-, illetve fizikatanáraim azt mondták, szerintük van tehetségem a kémiához és a fizikához, ezért a budapesti Apáczai Csere János Gimnáziumba és a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumba is jelentkeztem. Végül Szegeden kezdtem el a középiskolai tanulmányaimat.

A fiatalok többsége két tantárgyat biztosan utál: a fizikát meg a kémiát. Mit talált izgalmasnak a kémiában?

– Az általános és a középiskolai kémia és fizika jellemzően feladatmegoldás, nekem pedig roppant könnyen megy a matematikai jellegű feladatmegoldás. Egy ideig a matematikusi pálya is felmerült bennem – hetedikes koromban országos matematikai verseny döntőjében vitézkedtem Csillebércen. Sőt, akkoriban az etológus irány is belefért az elképzeléseimbe. Majd beláttam, hogy próbálkozhatok bármivel, semmi sem közelíti meg a kémia nyújtotta élményeket. Ami azért érdekes, mert első generációs értelmiségi vagyok, a kémia mindössze annyi szerepet játszott a családunk életében, hogy édesanyám gyógyszertári asszisztensként dolgozott.

Könyveket bújó mintagyerek volt?

– Nem voltam jó kamasz, sőt, kimondottan vásott fiatalként éltem az életem. Tele volt az ellenőrzőm fegyelmi beírásokkal. Amikor ezt meglátták az Apáczaiban, azt mondták, lehetek bármilyen tehetséges, nem kellek. Szegeden nem a magatartásom volt az értékmérő, hanem a tudásom. Így lettem szegedi középiskolás. Egyébként jártam gyerekpszichológusnál, aki arra a következtetésre jutott, hogy a hiperaktivitáson túl nincs nekem semmi bajom. Utólag azzal magyarázom a csínytevéseimet, hogy bizonnyal nem kaptam annyi impulzust a közoktatásban, amennyi lekötötte volna a figyelmemet, ezért új utakat kerestem. Tizenhárom-tizennégy évesen a nagypapám hobbikertjében például rendszeresen robbantgattam. Másodikos gimnazistaként könnygázt ké­szítettem, amit a szüretre tartó buszon kinyitottam. A sofőrt is beleértve mindenkinek folyt a könnye. Az ehhez hasonló ügyeim miatt érthető, hogy miért laktam három középiskolai kollégiumban a négy év alatt.

Mit köszönhet a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimná­zium legendás kémiatanárának, Meleg Istvánnak?

– Aki nála megértette a kémiát, annak az egyetemen nem sok tanulnivalója volt. Ez a zseniális pedagógus eljátszotta az óráin, hogy egy adott reakciónál mikor, miért, mi történik. Logikusan és praktikusan fektette le az alapokat.

Akinek volt affinitása a tárgyhoz, fogékony volt Meleg István tudásátadására, annak sohasem kellett tanulnia. A gyerekeimnek is azt mondom, amit tőle tanultam: a kémia roppant egyszerű tudomány.

A periódusos rendszer alapján az ember tudja, hogy miből mi következik. Néhány alapvető törvényszerűség a jelenségek négyötödére magyarázattal szolgál. Ugyanakkor belátom, hogy nekem azért lehet egyszerű a kémia, mert érdekel. Akit nem érdekel, az vért izzad, ha a közelébe kerül. Mint ahogy nekem is vannak a kémiának számomra érdektelen részei…

Aki ilyen nyughatatlan lélek, miért maradt Szegeden?

– Sohasem szerettem Budapestet. A fővárost túl nyüzsgőnek találtam. Harmadikos gimnazistaként az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen kémiából a legjobb tíz között voltam, azaz nem kellett felvételiznem. Bekerültem a kémiai olimpiai csapatba is, a felkészítő tábort Budapesten rendezték. A trenírozás részeként bejártunk az ELTE kémiai laborjaiba, amelyek nem nyerték el a tetszésemet. Eldöntöttem, nem jövök az ELTE-re, abszolút megfelel nekem a szegedi vegyész szak. Negyedikes gimnazistaként már bejártam a Szegedi Orvostudományi Egyetem Orvosi Vegytani Intézetét vezető Penke Botondhoz. Elsőéves egyetemistaként értelemszerűen nála folytattam a munkát. Kulcsot kaptam, gyakorlatilag azt csináltam (kutattam), amit akartam. Számítógépes kémia, peptidszintézis, molekulamodellezés, Alzheimer-kutatás egyaránt szerepelt az „étlapon”.

Az egyetemi éveket olyan egyetemistaként éltem meg, aki közben komoly kutatások részese lehet.

Ugyanakkor éreztem, hogy nem akarok életem végéig biokémiával foglalkozni. 1993-ban jött haza Olaszországból Kiricsi Imre professzor, aki izgalmas alkalmazott kémiai kérdésekkel foglalkozott. Átmentem hozzá, majd ott is maradtam. A diploma megszerzése után három év alatt megszereztem a PhD-fokozatot.

Ugyanezen időszak alatt okleveles környezetvédelmi szakmérnöki diplomát is begyűjtött…

– Nincs ebben semmi ördöngösség. Ezt a szakot több tanszék közösen oktatta, ezek egyike az Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék volt, ahol egyébként is dolgoztam. Logikus volt, ha már oktatom a szakmérnöki tárgyak egy részét, elvégzem azt.

Egy nappal a PhD-dolgozat megvédése után Belgiumba indult. Mi vitte külföldre, és mi hozta haza?

– Akkor két élő meghívásom volt. A kémiai Nobel-díjas Oláh György invitált Los Angelesbe, de nem igazán állt össze a fejemben, hogy mi is lenne az én feladatom a karbokationokkal. Maradtam Európában. 1997-től 2000-ig B. Nagy János kezei alatt dolgoztam Namurben, Belgiumban, ahol szén nanocsövek szintézisét kutattam. A harmadik év végén felmerült bennem, ha még egy kicsit kint maradok, nem térek haza. Rádöbbentem, hogy a barátok is erre gondolhattak, mert egyre ritkábban hívtak. Összepakoltam és visszatértem Szegedre. Átmenetileg, hiszen 2001-től egy évet Berkeley-ben, Somorjai Gábor laboratóriumában töltöttem, ahol alak- és méretkontrollált fém nanorészecskék szintézise, jellemzése és felhasználása volt a kutatási témám. Majd ismét hazatértem, mert nem akartam amerikai kutató lenni.

Megfejtette már, hogy miért népszerűtlen a kémia?

– Tapasztalataim szerint a kémia kifejezés taszítja az embereket.

Az elmúlt évtizedekben globális ellenszenv alakult ki ezzel a tudományterülettel szemben, amit nem értek, mert minden, ami bennünket körülvesz – legyen az természetes vagy mesterségesen előállított –, anyagból van.

Az anyag titkait pedig a kémia tárja fel. Az Erlangeni Egyetemen azt találták ki erre, hogy a kémia oktatása mellett molekulatudomány szakot is indítottak, ami szintén kémia. Az utóbbira legalább annyian jelentkeznek, mint a kémiára – azaz ügyes trükkel megduplázták a tárggyal kapcsolatba kerülő hallgatók számát.

Itthon is járható ez az út?

– Más megoldást választottunk. Hazánkban az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt a mérnöki pálya presztízse, mostanában mindenki mérnök akar lenni. Ezt felismerve a Szegedi Tudomány­egyetemen elindult a fizikus-mérnök és a vegyész­mérnök alapszakos képzés. Utóbbi szép számmal hozott új hallgatókat az egyetemre. A tudomány­terület népszerűsítésé­nek másik útja a kémia „kifehérítése”. Tudatosítani kellene az emberekben, hogy a legnagyobb iparágak egyike a vegyipar, hogy az elektronikai eszközeikben használt anyagok anyag­tudósok szellemi termékei, hogy a gyógyszer­ipar jó része alkalmazott kémia. Lehet utálni a kémiát, de közben nem árt tudni, hogy a kémiai termékek nélkül nem itt tartanánk.

Az egyetemi kutatók zömére nem jellemző, hogy kutatási eredményeik gyakorlati hasznosítására is figyelnének. Önnek tizenhárom szabadalma van. Miért tartja fontosnak a szellemi termékek jogvédelmét?

– A mentoromnak tekintett Kiricsi Imre és Dékány Imre példája lebeg előttem, akik egész életükben azt keresték, hogy a kutatási eredményeket miként lehetne hasznosítani ipari méretekben. Az egyik kedvenc eredményem a vas nano­részecskékhez kapcsolódik. Ezzel a talajban található rákkeltő klórozott szénhidrogének megsemmisíthetők. Eljárásunkkal egy adott helyszínen tonnaszám előállítható nanorészecske, amely a talajba injektálva elbontja a környezetre veszélyes klórozott szénhidrogéneket. Egy példa arra, hogy az elefántcsont­toronyból világító­torony lesz. Egy másik találmányunk lényege, hogy gélszerű anyagokkal tisztítjuk a rossz állapotú, elalgásodott vízvezeték-hálózatot. Ez a gél egyéb­ként ehető – ezért alkalmazható az ivóvízhálózatban –, a természetben gyorsan lebomlik, használatá­val egészségesebbé tehető egész Magyarország ivóvíz­hálózata. A technológia piacosítva van, a szolgáltatás megrendelhető.

Rendszeresen oktat, graduális hallgatóknak szakdolgozatot, diplomamunkát, doktori kutatásokat vezet – irányítá­sa alatt eddig 23 PhD-disszertáció született. Az SZTE-n 2010-ben indult Molekuláris bionika BSc szak szakfelelőse. Az SZTE Környezet­tudományi Doktori Iskolájának vezetője. 2018-tól a szegedi egyetem tudományos és innovációs rektor­helyettese­ként egyetemi kollégáit is a világító­torony szerepre kell inspirálnia. Kaphatók erre a kollégák?

– Sohasem akartam ezt a pozíciót, de innovációs és tudományos kérdésekben annyit jártattam a szám, hogy a kollégáim azt mondták, ha ilyen jól tudom, akkor csináljam. Mielőtt a kérdésre válaszolok, megemlítek egy érdekességet. Az amerikai oktatási rendszer a kezdetektől arra sarkallja a fiatalokat, hogy gondolkozzanak, ötleteljenek, majd amit kitalálnak, azt adják el. Itthon az egyetemeken kezdődik az innovációs képzés, ami nonszensz, mert hiányoznak az alapok. Ezt az általános iskolában kell elkezdeni, majd a középiskolában kell folytatni. Mi annyit tehetünk, hogy rendszeresen megyünk ilyen típusú előadásokkal középiskolákba. Elmagyarázzuk, hogy mi az innováció, és ez miért fontos. A kérdésre válaszolva, a szegedihez hasonló méretű egyetemeken harminc-negyven embernek jön belülről az innováció igénye. Ők azok, akik céget alapítanak az ötleteik piacosítására. Erőszakkal egy érett kutatót, egyetemi szakembert erre nem lehet rákényszeríteni. Mint ahogy az sem cél, hogy valaki hetente gyártson tudományos cikket, ami senki által nem olvasott folyóiratban jelenik meg. Nívós lapokban kell publikálni. Ezt a szemléletet szeretném általánossá tenni.

Hogyan vonják be az innovációba az egyetemistákat?

– Izgalmas kezdeményezéseink egyike, hogy az egyetemi karokról összehívunk hallgatókat, és megkérjük őket, hogy gondolkodjanak el azon, mi kellene például egy zöld színű ketchuphoz? A jogász az élelmiszeripari jogi kérdéseken gondolkozik, a gyógyszerészt az érdekli, hogy mitől lesz zöld egy ilyen anyag? A közgazdász az új termék bevezetésének a költségét nézi meg, míg az élelmiszer­mérnök a gyártástechnológián töri a fejét.

A cél nem a zöld ketchup, hanem az ötletelés, az együtt gondolkodás.

A Szegedi Tudományegyetemen ötezer külföldi tanul – de számarányukat meghaladó módon kapcsolódnak be ezekbe a csapatokba. A feladat egyértelmű: a magyarokat is meg kell tanítani a csapatmunkára, az innovációs gondolkodásra.

Milyen visszajelzéseket kap a hallgatóktól?

– Félnek tőlem. Olyanok is, akiket nem is oktattam. Lehet, hogy a pozícióm vált ki ilyen érzelmet a fiatalokból. Ebben a tanévben egyébként már nem tartok órát, mert az előző évben majd minden második órámon valamelyik kollégámnak kellett helyettesíteni az egyéb elfoglaltságok miatt. Ezt nem tartottam tisztességesnek a hallgatókkal szemben. A nálam vizsgázóktól nem sajnálom a jeles eredményt, akkor sem, ha nem tökéletesen tudják a tananyagot, ellenben ezt a hiányosságot logikával, éleslátással pótolják.

Nem vesz el túl sok energiát a rektorhelyettesség?

– Elvesz, de ezt előre tudtam. A tudományos teljesítményemen azonban nem látszik meg ez a pozíció, mert kiváló kollégákból, hatékonyan működő csoportot hoztam létre. Több milliárd forintból világszínvonalú műszerparkot építettünk fel. A munka hatékonyan folyik.

Olyannyira így van, hogy az egyik legtermékenyebb magyar kutató. Tudományos közleményeinek összesített impakt faktora meghaladja a kétezret. Mégsem tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, miközben ennél jóval kisebb tudományos teljesítménnyel is bekerülnek kutatók a testületbe. Messze van Szeged?

– Erről nem engem kell kérdezni. De ha a magyarnak nem is, az Academia Europaea-nak a tagja vagyok.

Három gyermeke közül követte valamelyik a pályán?

– Mindháromnak azt mondtam, nem elvárás a diploma, de amit csinálnak, abban jók legyenek. Ahogy elnézem őket, mind­három diplomás lesz. Nagyobbik lányom harmadéves kémia szakos az egyetemen. Próbáltam erről az útról lebeszélni – a gyógyszerészi pálya előnyeit ecseteltem –, de hiába. Hogy miért? Féltettem őt. Kicsi ország, kicsi szakmájában mindenki ismer mindenkit. Nem akartam, hogy apuci kicsi lányaként tekintsenek rá. A kisebbik lányom jogi tanulmányokat folytat, hogy majdan a kriminológia felé fordulhasson. Fiam matematika tagozatos a szegedi Radnótiban. Talán ő megvalósítja az én matematikusi álmaimat. És hogy a feleségemről is essen szó: bölcsész végzettségű nejem otthon maradt a gyerekekkel. Akkor sem berzenkedett, ha este 11 órakor mentem haza a munkahelyemről, mert határidős pályázatot írtam. A gyerekek felnőttek, visszatér a pályára: jelenleg a PhD-disszertációját írja.

Ennyi pozíciót hogyan lehet kipihenni?

– Fiatalkoromban Kecskeméten röplabdáztam – az akkori iskolai csapat irányítója voltam. Később a középiskolában a kézilabdacsapat kapusaként őriztem a hálót és a kondíciómat, de a foci is meghatározó kikapcsolódás volt az életemben. Ahogy telt az idő, kímélőbb sportokra tértem át. Kutatóként elhatároztam, hogy ünnepnapokon nem dolgozok, a telefont sem veszem fel – néhány kivételtől eltekintve.

Kiegyensúlyozottnak látom az életemet, amiben rengeteg különböző dolog megfér egymás mellett.

Kivel folytassuk sorozatunkat?

– Biró László Péter Széchenyi-díjas fizikust, írót, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját ajánlom, akit a közös szakmai tevekénységeinken túl jó barátomnak is tartok. Az is közös bennünk, hogy mindketten sok sci-fit olvasunk.•

Címlapkép: Reviczky Zsolt