A Műegyetem docense, Makk Péter középiskolásként hallotta az Ön előadását, később kutatásai, lehengerlő fellépései komoly szerepet játszottak az ő esetében a tudomány megkedvelésében. Gyakori az efféle visszajelzés?

– Alapvető tapasztalatom, hogy a legtehetségesebbek már középiskolásként feltűnnek. Szabó M. Gyula, a szombathelyi ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium igazgatója 14 éves gyerekként jelent meg a Szegedi Csillagvizsgálóban. A világ egyik legjobb kisbolygó-felfedezője, Sárneczky Krisztián, illetve a Princetoni Egyetem asztrofizika-professzora, Bakos Gáspár középiskolásként járt az 1990-es évek elején a Bakonyba szervezett újholdas hétvégéken megtartott csillagászati megfigyelő táborokban. Egyetemistaként magyaráztam nekik, hogy mi a különbség az egyetem és a középiskola között. Fűrész Gábor, aki az MIT-n (Massachusetts Institute of Technology – a szerk.) harmincmillió dolláros műszerfejlesztési programot vezet, közép­iskolásként rakta össze első vízhűtéses digitális kameráját, néhány könyv és lelkes amatőrök segítségével.

A központunk tehetséggondozó programjának alapeleme a középiskolások becsábítása.

Ennek a munkának intézményesített formája az Athletica Galactica néven futó Kárpát-medencei magyar közép­iskolás diákverseny, amely a csillagászati és asztrofizikai diákolimpiára válogat. A 2023/24-es tanévre 79 diákot vontunk be, közülük az öt legjobb 2024 augusztusában a Rio de Janeiró-i diákolimpián képviseli hazánkat. Az érmeseket a világ legjobb egyetemei felvételi nélkül a hallgatói közé emelik. Ha a legjobbak közül néhányan másfele sodródnak, nem szomorkodom, mert belátom, hogy noha nagyon szép dolog a csillagászat, nem lehet mindenki az űr kutatója. Ha a műszaki és a természet­tudományok más szegmensében helyezkednek el, akkor is segítettük e terület fejlődését.

Ki töltötte be az Ön számára azt a szerepet, amelyet Ön vállalt az előbb említettek életében? Például a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára, Mizser Attila, aki egy bakonyi csillagász­táborba hívta meg?

– Én ennél önjáróbb vagyok, igen fiatalon már csillagászati könyveket forgattam, de valóban rengeteget köszönhetek Mizser At­ti­lának, aki 1990-től ápolgatta a csillagászattal kapcsolatos érdeklődésemet. Később meghívott a Meteor című csillagászati havilap szerzői közé – a folyóiratnak 1995-től a szerkesztője vagyok. Szegeden Szatmáry Károly volt a témavezetőm, mellette Vinkó József nagyon sokat tett azért, hogy ma ott vagyok, ahol. Magyarországon az első, digitális géppel szupernováról készült felvételt 1993-ban vele készítettem el, az első üstökösről készült hasonló felvétel ugyancsak a nevemhez fűződik – utóbbi 1994-ben született. A pulzáló változócsillagokra, cefeidákra Vinkó József hívta fel a figyelmemet – harmadik tudományos diákköri dolgozatomban már ezekkel foglalkoztam. Az ő segítségével jutottam el először külföldre, nevezetesen 1996-ban Kanadába, Torontóba.

A magyar határhoz két kilométerre fekvő, akkor Jugoszláviához, ma Szerbiához tartozó Horgoson született. Eljátszott a gondolattal, hogy mi lett volna a sorsa, ha a határ másik oldalán látja meg a napvilágot?

– Minden másként alakul. Horgoson úgy voltam kisebbségi, hogy szinte mindenki magyar volt. A helyi falusi általános iskolába jártam, hétvégenként tanulmányi versenyeken vettem részt. 

Sokszor azt éreztem, a városiak azt firtatják, mit akar itt ez a falusi iskolás?

Az ellenszél ellenére általában jól szerepeltem. Magyarországon a Budapest–vidék-ellentétről szokás beszélni. Nálunk kicsiben ugyanez volt a Szabadka–Horgos-ellentét. Az elvártnál mindig többet teljesítettem, hogy a külvilág ne kérdőjelez­hesse meg az eredményeimet. A bennem élő sztahanovista bizonnyal innen ered. A verseny­eredmé­nyek ellenére a szabadkai gimnáziumba nem vettek fel egy adminisztrációs hiba miatt. Édesapám reklamált, így végül bekerültem. Ha nem ez történik, akkor kitanulom a villanyszerelő mesterséget.

Milyen emlékeket őriz a középiskolából?

– A szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban tanultam, ahol Szabó Magda a matematikát, Oláh Tivadar a fizikát oktatta. Olyan mélységben, hogy a szegedi József Attila Tudományegyetemen harmadévesként is használtam a tőlük tanultakat. A gimnázium kiváló intézmény volt. Számomra innen eredeztethető az a nagyon fontos üzenet, hogy a magas szinten működtetett oktatási rendszer egy adott ország legfontosabb befektetése. A fiataloknak alapos tudást kell adni abban a korban, amikor az agyuk a leg­nyitottabb: ez a középiskolás időszak. Hihetetlenül fontos, hogy a középiskolai tanárok a legjobbak közül kerüljenek ki. Az általános iskolások is nyitottak, de akkor még nincs elég tudásuk ahhoz, hogy az őket érdeklő dolgokat a kellő mélységben elsajátítsák. A magyar egyetemek pedig azért legyenek jobbak, hogy az egyetemistáink legalább az alapszakos képzést itthon végezzék el, mert akkor itthon válnak felnőtté, itthon szocializálódnak. Ha később elmennek néhány évre külföldre, visszatérnek. Aki külföldön jár egyetemre, annál nehezen képzelhető el a hazatérés.

A huszonhárom fős gimnáziumi évfolyamból huszonegyen Magyarországra jöttek. Mi lett belőlük?

– Mindenki megtalálta a helyét, és senkinek sem jut eszébe a hazatérés. Sikeres ügyvéd, német nyelven is megjelent regényt közlő író, tanárok kerültek ki az osztályból. Az Avatar című film máso­dik részében a számító­gépes szimulációs csapat tagja szintén év­folyam­társam volt.

Maradtak, miközben számtalanszor megkapták a büdös jugó kifejezést…

– Én Jugoszláviában nőttem fel, az ottani ideológiai környezetben. Az utolsó pillanatig megőriztem a szerb állampolgárságomat, a szerb útlevelemet, mert hittem abban, hogy újjáéleszthető egykori hazám. Egyformán fontos volt a magyarságom és az, hogy Jugoszláviának vagyok az állampolgára. A szegedi évek alatt felbomlott Jugoszlávia – ezt úgy éltem meg, mintha a családtagomat veszítettem volna el –, kialakult a szoros kötődés Magyarországhoz. Nem volt könnyű menet, mert a bevándorlási ügyekkel foglalkozó hazai hivatalokban rendkívül udvariatlanok voltak velünk, a „jugókkal”. Akkoriban az ilyen helyeken az előző rendszer kineveltjei ültek. Azóta hatalmasat változott a világ. Amikor 2009-ben hazatértem Ausztráliából, pozitív élményt jelentett, hogy mennyivel udvariasabb lett ez az ország. Akik itt éltek, ezt észre sem vették. 2002-ben Madridban egyébként ellopták a szerb dokumentumaimat, azóta csak magyar és ausztrál iratokkal rendelkezem.

Ha már Ausztrália. Hogyan került a távoli országba?

– 2000 körül sem volt egyszerű tudósként megélni Magyarországon. Nekem sem, miközben bármilyen pályázatra jelentkeztem, azon mindig nyertem. Mégsem éreztem az anyagi biztonságot. Találtam egy kedvező posztdoktori állásajánlatot Sydney-ben a vörös óriás csillagok pulzációjának vizsgálatára. A rövid leírás a kutatói profilommal harmonizált. Csupán annyi hiányzott belőle, hogy a jelentkező családneve K betűvel kezdődjön. Jelentkeztem. Egy portugál konferencián véletlenül összefutottam a program vezetőjével, aki kifaggatott a terveimről. Végül mellettem döntött. 2002 végén kezdődött a hétéves ausztráliai életem.

Miért tért haza?

– Szintén csillagász végzettségű akkori feleségemmel és két fiammal éltünk Sydney-ben, amikor hírt kaptam a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programjáról. Jelentkeztem, mert elviselhetetlen perspektívának tűnt, hogy a fiaim elfelejtsék az anyanyelvüket. Egyébként is haza akartam térni. Azt volt a fejemben, hogy adjunktusként mentem el a szegedi egyetemről, és egyetemi tanárként szeretnék visszatérni. Ennek érdekében 2005-ben elkészítettem az MTA doktora címért írt értekezést, amelyet 2007-ben védtem meg. A Lendület első nyerteseinek egyikeként, 2009 októberében érkeztünk haza, Budaörsön béreltünk kertes házat.

Az első napon otthonosabban éreztem magam, mint Sydney-ben valaha. Mert a magyarok hazája mégis Magyarország.

A hazatérés utolsó indoka, hogy hiányzott a szereplés. A bennem élő csepűrágó valószínűleg erősebb, mint más tudósokban. Sydney-ben is tartottam egyetemi hallgatóknak és amatőr csillagászoknak előadást, de az nem ugyanaz, mint amikor az anyanyelvemen szólhatok a közönséghez. Van egy stílusom, angolul is megnevettetem az embereket, de másként, mint magyarul. A magyar nyelvű ismeretterjesztés magyar nyelvű környezetben a legkönnyebb. Mondom ezt úgy, hogy 2005-ben létrehoztuk a csillagászati hírportált – miközben én Ausztráliában voltam –, a hirek.csillagaszat.hu-t, amelynek 2006 januárjától én vagyok a főszerkesztője. Több mint hatezer cikk ment keresztül a kezemen. A zömét nem én írtam, legfeljebb ütős címet adtam. Előfordult, hogy túlterheléses támadást kreáltam a szerverünk ellen – a Fekete lyuk a Marson című írásra olyan sokan kattintottak, hogy összeomlott a szerverünk.

A szerepléssel pótolja be az első öt évét, amikor a családi hagyomány szerint egy szót sem mondott?

– Állítólag mindössze annyit mondtam: bö. A nővérem szerint ez azt jelentette, hogy a Laci szomjas. Logopédushoz vittek, hogy ez a gyerek miért nem beszél. Elkezdtem, és azóta sokszorosan be­pótoltam az első öt évet.

A Lendület program után az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutató­intézet helyettes vezetője lett. 2013-ban az MTA levelező tagja, hat évvel később rendes taggá választották. A hazai csillagászat meghatározó alakjává nőtte ki magát. Mikor hiszi el, hogy az imposztor­ság nem a helyes megközelítés az életpályájával kapcsolatban?

– Nem tudom. A hivatali szekrényemben egymás mellett van a Széchenyi-díj és a Prima Primissima díj. A Széchenyi-díj a legfontosabb elismerés, amit egy tudós a magyar államtól kaphat. Ennek ellenére a Prima Primissima díjat tartom a legkomolyabb elismerésemnek. Hihetetlen meg­lepetés­ként ért, hogy a három jelölt közül én nyertem, mert azt gondoltam, ez életműdíj. Az én esetemben erről nem lehet beszélni. Legfeljebb a közönség­díjban reménykedtem. A díjak a külvilágnak azt jelezhetik, hogy ez a Laci csak tud valamit, de nem vagyok elégedett, mert tudom, hogy egy csomó dologban jobb lehetnék.

Kutatóként azt tapasztalom, hogy az eredmények ellenére mennyire nem tudunk semmit. Minél mélyebbre megyünk, annál jobban szétfoszlik a biztosnak hitt tudás. Ez frusztrál.

Mi a szakterülete?

– A más csillagok körül keringő égitestek, azaz az exobolygók kapcsán forog a nevem a magyar médiában, miközben én a csillagok rezgéseinek a vizsgálatát érzem leginkább a szak­területemnek. Ahhoz, hogy egy exobolygó méretét pontosan meghatároz­hassuk, pontosan kell ismernünk csillagának a méretét. Utóbbit a rezgései alapján detektálhatjuk kellő pontossággal. Meghatározó munkáim alapján a csillagok fejlődéséhez, robbaná­sai­hoz, rezgéseihez értek. Sztelláris asztrofizikus vagyok.

Legutóbbi, 2023 novemberében megjelent Nature-cikke mégis az exobolygókhoz kötődik…

– Az én szerepem abban a publikációban mindössze annyi volt, hogy részt vettem a különleges exobolygó­rendszert megfigyelő űrtávcső létre­hozásában. Hét évig dolgoztam a megépítésén. A tudományos eredmények learatása a fiatalok munkája.

Mit tart a legfontosabb tudományos eredményének?

– Amiket mások nem biztos, hogy annak tartanak, de én nagyon büszke vagyok rájuk. A pulzáló vörös óriás és szuperóriás csillagok terén közölt eredményeimet sokan, sokat idézték. Ha azonban az a kérdés, hogy mi az, aminek a legnagyobb a hatása a tár­sadalomra, akkor mindenképpen kiemelendő, hogy az elmúlt évtizedben a Piszkéstetői Obszervatóriu­mot minden lehetséges forrás fel­használásával fejlesztettük. Ennek is köszönhető, hogy munka­társam és barátom, Sárneczky Krisztián a világ három leghatéko­nyabb kisbolygó-felfedezőjének egyike. Az elmúlt tizenhat évben összesen hétszer történt meg, hogy csillagász a Földről olyan kisbolygót fedezett fel, ami pár órával később becsapódott. A hétből öt amerikai, kettő magyar felfedezés. Sárneczky Krisztián kiugró eredményeinek egyik oka a 25 éves kutatói tapasztalata, a másik a megfelelő műszere­zettség. A piszkéstetői Schmidt-távcső a világ öt legjobb, földsúroló aszteroidák után kutató berendezése között van. És nemcsak Piszkéstetőt modernizáltuk, hanem a Svábhegyi Csillagvizsgáló is megújult.

A kutatás-fejlesztésre fordítható forrásokból egy interaktív csillagászati látogatóközpont kialakítására is jutott pénz. Utóbbi a tudomány számára kevésbé, de a társadalom számára érdekes és fontos.

Mi a haszna például a kisbolygókutatásnak?

– Még kérdezi?! Az űrbiztonság, a bolygóvédelem egyre fontosabb egy olyan időszakban, amikor különös figurák rendelkeznek az atombombák irányítása felett. 2022 elején egy kisbolygó robbant a légkörben, nem sokkal az orosz–ukrán háború kitörése után. Végig­futott az agyamon, hogy egy feszült világban mi történne, ha a csillagászok nem jelzik előre egy kisbolygó légköri meg­semmisülését? Ha az egy atom­hatalom területe felett robban fel és nincs előzetes információ a jelenségről, könnyen hihetik azt a feszült lelkiállapotú vezetők, hogy támadás érte őket. Milliós számban keringenek a nap­rendszer­ben kisebb házméretű kisbolygók. Ezeket folyamatosan kutatni kell az előbbi ok miatt.

Kívülállóként úgy tűnik, munkásságának egyre hangsúlyosabb része a tudományos eredmények népszerűsítése. Mi motiválja?

– Az MTA tagjaként, intézetvezetőként, kutatóközpont főigazgatójaként egy alkalommal körbenéztem a tájon, hogy vajon mi az én feladatom még? Ez a karrierem csúcsa, vagy van még tennivalóm? Nálam se a külföldi karrier, se a közigazgatás, se a politika szóba sem jöhet. A bennem feszülő közlési vágy a tudománykommunikáció felé terelt. Saját YouTube-csatornám van, közel 12 ezer követővel, 1,2 milliós össznézettséggel, és a folyamatosan készülő videókkal dinamikusan fejlődik a követői táborom.

Ha cikket írna, mondjuk, egy exobolygó feltételezett holdjáról, az hány emberhez jutna el?

– Úgy vélem, jó, ha háromszáz elolvasná, és talán harminc lenne, aki meg is értené. Ugyanakkora befektetéssel készítettem videót a világegyetemről, amit fél év alatt 90 ezren néztek meg. Melyik ér többet? Az én világomban a mai fejemmel a választásom az utóbbira esik. Fantasztikus kihívás és lehetőség elbűvölni ennyi embert az űrkutatás és a csillagászat legújabb eredményeivel. A csillagászathoz értek, és annak a kommunikálásához.

Imádja a sci-fit, és lehetőleg angolul olvas, mert nem tartja túl jónak a hazai fordításokat, kivéve a Harry Potter-sorozatot. Megfogta a színház és egyáltalán minden, ami kultúra. Három fia közül sikerült valamelyiket a csillagászat felé terelni?

– Talán a legkisebbet, de egyiket sem erőltettem ebbe az irányba.

Kivel folytassuk interjúsorozatunkat?

– A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontot vezetem. Ebben a beszélgetésben a csillagászatot alaposan körbejártuk. Következzen egy földtudományokkal foglalkozó, kiváló tudománynépszerűsítő: Harangi Szabolcs vulkanológus, az ELTE professzora.•

Címlapkép: Reviczky Zsolt