2015. augusztus–szeptember: jegyzet, portré, tudomány, atomenergia, innováció, disszemináció, vízgazdálkodás, zöldkörnyezet, megújuló energia, egyetem, it
2015. augusztus 18.

Szerző:
Paulik Katalin

A világ minden táján jelen vannak

Partnereik között kórházakat, egyetemeket, kutatóintézeteket látnak el folyamatosan a kor követelményeinek megfelelő színvonalú termékeikkel. Az Izotóp Intézet Kft. 1993-as megalapítása óta folyamatosan fejlődik és szükségszerűen megújul, mondta Lakatos Mihály, a cég ügyvezető igazgatója, aki beszélt még a környezettudatosságról és a társadalmi felelősségvállalásról, valamint egy 430 millió forintos beruházásról is.


Egyedülálló cég az önöké, Magyarországon mindenképpen…

– A nukleáris medicinában használt gyógyszerek, diagnosztikai anyagok, valamint eszközök fejlesztésével és gyártásával foglalkozunk, több mint nyolcvan országba exportálunk. Tudatában vagyunk helyzetünk jelentőségének, és a társadalmi felelősségvállalást komolyan gondoló cégként különösen nagy energiát fordítunk a környezetvédelemre. Legutóbbi beruházásunk jelentős része is a környezetvédelemmel kapcsolatos. Az újonnan épülő és a már működő laboratóriumaink légtechnikai elemeit cseréltük ki a 21. századnak megfelelő korszerű légszűrő rendszerrel, melynek köszönhetően sikerült minimálisra csökkenteni a szűrők által átengedett izotópok kibocsátását. Ennek mértéke eddig is jóval kisebb volt az igen szigorúan meghatározott határértékeknél. Az új szűrőrendszer még kevesebb izotópot enged át, kevésbé terhelve ezáltal a környezetet. Felújítottunk egy régi épületszárnyat is, ott kapott helyet az új laboratórium, amelyet a mai követelményeknek megfelelő színvonalú gyógyszergyártásra alkalmas, a GMP (Helyes Gyógyszergyártási Gyakorlat) előírásai szerint alakítottunk át. Nyolc radioaktív manipulációs forrófülkét cseréltünk ki, és szereltünk fel a legkorszerűbb technikával, a legnagyobb fülkénkben az egészen finom műveletek végrehajtására is alkalmas másoló manipulátorokkal tudunk dolgozni. A tervezés és a kivitelezés során összhangba kellett hoznunk a gyógyszergyártás és a sugárvédelem néhány ponton egymással ütköző szempontrendszerét is. Az izotóppal jelzett gyógyszerek gyártása szűrt levegővel és túlnyomással létrehozott, úgynevezett tisztatérben történik.

Épülő tisztatéri fülkesor
Milyen új lehetőségeket jelent ez a cégnek?

– Az új laboratóriummal gyógyszergyártó kapacitásunk bővül, mostantól képesek leszünk olyan felkéréseknek is eleget tenni, amelyeknek eddig nem tudtunk, továbbá újra elérhető lesz két jól ismert termékünk, amelyek gyártását átmenetileg, a beruházás ideje alatt felfüggesztettük. Az egyik az 90Y-Multibone, a daganatos betegségeknél a csontáttétek okozta erős fájdalom csillapítására, a másik a 166Ho-fitát, amit a krónikus térdízületi gyulladások kezeléséhez használnak. A nukleáris medicinát igyekszünk támogatni újra megjelenő termékeinkkel, valamint az új forrófülke-sor lehetőséget nyújt számunkra nemzetközi keretek között végzett kísérletekhez is. Olyan új gyógyszerek kifejlesztésében tudunk közreműködni, amelyeket már elkezdett egy kutatóintézet vagy egy egyetem, azonban nem találtak hozzá gyártó partnert, és nem tudnak továbblépni, ha nincs a GMP-nek megfelelő előállítási helyük. Több külföldi partnerrel dolgozunk jelenleg is, a klinikai kipróbálási szakaszban mi állítjuk elő számukra a radioaktív gyógyszereket.

Melyek a főbb tevékenységeik?

– Radiogyógyszer üzletágunk a gyógyszergyártás mellett radio­vegyszerek előállításával is foglalkozik. Az Immunoassay üzletágunk által előállított immunoassay-készletek a klinikai és a kutató­labora­tó­riumok számára gazdaságos és felhasználóbarát diagnosztikai és kísérleti eszközök. A Szintézis üzletág 14C, illetve 3H radioizotóppal jelölt szerves vegyületek előállí­tásával foglalkozik. A gyógyszeriparon kívül a növényvédőszer-ipar a fő megrendelőnk, Brazíliától kezdve Japánon át az Egyesült Államokig sok országba szállítunk speciálisan jelzett vegyületeket. Sugártechnika üzletágunk mérőműszerek, berendezések előállí­tásával foglalkozik, a kézi készüléktől a laboratóriumi, illetve az ipari méretű berendezésekig.

A szakterületen szerzett több évtizedes tapasztalatainkkal segítjük a radioizotópok egészségügyben, iparban, mezőgazdaságban és tudományban történő felhasználását.•

 
Innotéka