2014. július: jegyzet, portré, tudomány, egyetem, biotechnológia, lézer, disszemináció, it, logisztika, innováció, megújuló energia, urbanisztika

Intersolar Europe 2014

Napelemes megoldások széles skáláját mutatták be az iparág képviselői júniusban a Münchenben megrendezett Intersolar Europe nemzetközi szakkiállításon. Immáron hetedik alkalommal került sor a napenergia-ipar és partnereik seregszemléjére. Közülük a tíz leginnovatívabb cég hivatalos ceremónián vehette át kitüntetését. Intersolar Díjjal jutalmazta a zsűri az úttörő megoldásokat alkalmazó európai fotovoltaikus (PV) és napenergia-projekteket, és – idén először – díjazták az innovációt az akkumulátor- és energiatárolási technológiában is.


Újításaival igyekezett lenyűgözni a zsűrit az Intersolar és az elektromos energiatárolók (ees) kiállításokon részt vevő mintegy 3500 cég. A megmérettetésre olyan – az elmúlt két évben elkészített, illetve beindított – termékekkel, projektekkel, szolgáltatásokkal lehetett benevezni, amelyek a pályamű benyújtásának időpontjában tesztelés alatt álltak vagy már forgalomban voltak, illetve olyan fejlesztésekkel, amelyek komoly előrelépést jelentenek a meglévő technológiákhoz képest. A zsűri által meghatározott értékelési szempontok hűen tük­rözték a piaci elvárásokat; a szakértők vizsgálták a technológiai innováció mértékét, minőségét, gazdasági életképességét, vala­mint hasznosságát az ipar, a környezet és a társadalom számára. Az elektromos energia­tárolók versenyén idén először értékelte a neves szakértőkből álló zsűri az anyagok, a gyártás, a rendszertechnológia, továbbá az alkalmazások és az újrahasznosítás területén kiváló termékeket és megoldásokat.

Az IBC Solar Hölzengraben város naperőműprojektje

A napelemek kategóriában egy dízelgenerátort fotovoltaikus berendezéssel kombináló üzemanyagmegtakarítás-vezérlő, a német SMA Fuel Save Controller terméke érdemelte ki az első díjat. A zsűri értékelésében kiemelte, hogy a fosszilis és a megújuló energiaforrások közötti szakadékot áthidaló eszköz új üzleti területeket nyithat a napenergia-vállalatok előtt. Egy másik német cég, a Steca Elekt­ro­­nic sokoldalú kompakt töltésvezérlőjével – amely támogatja a különböző típusú tárolórendszereket, például egyebek között a lítiumion, az ólom, a nikkel-kadmium és a nikkel-metál-hidrid akkumulátorokat – aratott sikert. A zsűri kiemelte az intelligens töltés­algoritmusok, továbbá az akkumulátor diagnosztikai és biztonsági funkciók használatát, amivel jelentősen növelhető az akkumulátorok élettartama. Ugyancsak ebben a kategóriában díjazták a japán Solar Ware® Samurai központi invertert, mely innovatív hűtési rendszerének köszönhetően üzembiztos és könnyen karbantartható. A zsűri külön értékelte, hogy a magas hatásfokú, környezetbarát készülék működ­tetéséhez nincs szükség hűtőfolyadékra.

LTi REEnergy a belgiumi Zelzatéban a Terranova – Új Föld projektje

Az európai napenergia-projektek kategó­riában a német Goldbeck Solar cég előre mutató kombinált hő- és villamosenergia-ellátó rendszerét díjazták, amely egyesíti a fotovoltaikus berendezések és a decentralizált hő/energia termelő egységek technológiáját.
A kategóriagyőztesek között volt még a bajor IBC Solar Hölzengraben város naperőműprojektje, valamint az LTi REEnergy, amely a belgiumi Zelzatéban a Terranova – Új Föld pro­jekt keretében a korábban szennyezett területet hasznosította újra. A zsűri úgy ítélte, hogy a projekt kiemelkedő a technológia és a dizájn tekintetében is. Az elektromos energiatárolók versenyén idén először hirdettek győzteseket. A díjazottak között volt a texasi székhelyű Ideal Power vállalat 30 kilowattos hibrid tárolója, amely a PV és az akkumulátor kombinációja magas DC feszültségi szinten, és a hatásfoka meghaladhatja a 97 százalékot is, az optimalizált vezérlő pedig lehetővé teszi a különböző energiaforrások kombinálását.
A zsűrire nagy hatást gyakorolt a többi között a szigorú moduláris kialakítás, valamint a könnyen karbantartható hot plug technológia is.
A kategória másik nyertese az amerikai ViZn Z20 Energy Storage System, amely egy új redox-flow akkumulátortechnológiát használ. A zsűrit lenyűgözte a jól megtervezett, ökológiai prototípus, valamint az új szabadalmi bejelentések, amelyek szintén alátámasztják a rendszer innovációs erejét.•

 
Innotéka