2017. március: jegyzet, anyagtudomány, portré, genomika, agykutatás, orvostudomány, tudomány, egyetem, egészségipar, innováció, gépipar, kiállítás/konferencia, urbanisztika, zöldkörnyezet, fenntarthatóság, it
2017. március 8.

Szerző:
Bogdán Zoltán

Kulcsszerepben az állatkertek és a botanikus kertek

Ma már egyre többen és egyre nagyobb erővel kongatják a biodiverzitás vészharangját, próbálják ráébreszteni az emberiséget, hogy a növény- és állatfajok gyorsuló ütemű kihalása nem csak a biológusok számára pótolhatatlan veszteség. A biológiai sokféleség csökkenésével mind közelebb kerülünk annak a csodálatosan komplex, 4,5 milliárd éves ökoszisztémának a tönkretételéhez, amelyet Földnek nevezünk. A leg­jobb természetesen az lenne, ha a helyszínen (in situ) orvosolnánk az általunk okozott fajkihalási problémákat, ám a degradáció növeke­désével egyre nagyobb szerepet kapnak az olyan mesterséges, ex situ genetikai megőrzőhelyek, mint az állatkertek és botanikus kertek.


Az idén 151 éves Budapesti Állat- és Nö­vény­kert olyannyira elismert tagja az Állatkertek és Akváriumok Világszövetségének (World Association of Zoos and Aquariums; WAZA), hogy saját jogán, nem pedig az európai szövetség (EAZA) tagjaként vehet részt annak munkájában. Ez az exkluzív klubtagság már 1970 óta tart, mögötte pedig az oktatási-nevelési-szórakoztatási funkciókon kívül a kiemelkedő természetvédelmi és tudományos tevékenység áll.

A részletekről Hanga Zoltánnal, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivőjével beszélgettünk. Mondandójának 27 éves állatkerti munkatapasztalata, valamint állattenyésztési mérnöki és agrármérnöki diplomája ad kellő nyomatékot.

2016 óta zajlik Európa eddig legnagyobb természetvédelmi és biodiverzitást támogató kampánya, a Let it grow, amelyhez a Budapest Zoo is csatlakozott. Egy patinás, profi intézmény miért tartja fontosnak a részvételt a főleg magánemberek inger­küszöbét megcélzó rendezvénysorozatban?

– Száznál is több európai állatkert csatlakozott már a kampányhoz, és ez nem véletlen: az EAZA-n belül már évtizedek óta léteznek speciális kampányok, például a tigrisek védelméről vagy az afrikai „bushmeat”-válság ellen, merthogy az orvvadászok étkezési és pénzszerzési célból kiirtják a vadállományt. A Let it grow nemes céljai és egy állatkert napi tevékenysége pedig nagymértékben lefedik egymást. A biológiai sokféleség védelmét mi oktató, ismeretterjesztő és szemléletformáló munkánkba „csomagoljuk”, és hasonló céljai vannak a kampánynak is: a magánemberek fejében tudatosuljon a biodiverzitás fontossága, és ehhez alakítsák az életformájukat. Mi nagyon sok gyakorlati példát is bemutatunk az évi több mint egymillió látogatónknak: hogyan lehet otthon madárodút, madáretetőt, méhmenedéket készíteni. De hangsúlyozom, egy 21. századi modern állatkert – és mi egyértelműen közéjük tartozunk – egyik legfontosabb célkitűzése nem lehet más, mint a természetvédelem, illetve az élővilág sokféleségének a védelme.

Az orvvadászok étkezési és pénzszerzési célból irtják a vadállományt. A Budapest Zoo célja egyebek között a biológiai sokféleség védelmének oktatása, valamint az ismeretterjesztő és szemléletformáló munka.
Végül is milyen feladatai vannak egy mai állatkertnek?

– Négy, esetleg öt fő feladatot vagy mondhatni küldetést emelhetünk ki. Nem fontossági sorrendben ezek a következők: 1. Szórakoztatás, vagy inkább természetközeli és családi szabadidőprogram biztosítása. 2. Oktatás-nevelés, ami már több száz éve jellemzi az európai állatkerteket. Ma már ez is inkább a környezetvédelmi szemléletformálásról szól. 3. Tudomány. Hiszen az élővilágról szerzett tudásunk jelentős része korábban kiemelten, de még ma is részben állatkerti megfigyelésekből származik. Például a vércsoportok Rh-faktorát az állatkerti rhesusmajmok véréből mutatták ki. 4. Természetvédelem. 5. Bizonyos helyeken – mint például Budapesten – a kulturális örökség védelme és gazdagítása.

Mesepark és Pannon Park
Nagy dolgok készülődnek az Állatkertben azon a 6,5 hektáron, amelyet a megszűnt Vidámparktól kaptak vissza. Néhány éven belül két új tematikai-bemutatási zónával gyarapszik a 16 hektárosra bővülő létesítmény: az úgynevezett Meseparkkal és a grandiózus Pannon Parkkal. A Meseparkot vagy Mesevárat a volt Kisvidámpark és gazdasági udvar helyén alakítják ki a legkisebbek számára. Itt a mesékből ismerős háziállatok bemutatása, simogatása a fő cél, kibővítve némi állatmentő projekttel.
A 25 milliárd forintból tervezett Pannon Park a visszakapott 6,5 hektárból ötöt kap meg, itt a 10-12 millió évvel ezelőtt a Kárpát-medencében őshonos trópusi állatok mai utódait mutat­ják be. A fedett, üvegtetejű, termálvízzel fűtött, úgynevezett Biodóm „csak” 1,7 hektárt foglal el, 3,3 hektár szabadtéri kifutóként működik majd. A Hungária körúthoz legközelebb eső Bio­dóm­ban a növényzet lesz a hangsúlyos elem, amit tágas állatkifutók szakítanak meg. Itt kapnak új helyet például az elefántok is. A látogatók a Pannon Parkban találkozhatnak majd újra a Vidámparkból származó, műemléki védettségű hullámvasúttal, körhintával és mesecsónakkal.
Ezek a funkciók azért már 50 vagy 150 évvel ezelőtt is ugyanígy léteztek, nem?

– Nem egészen. A szórakoztatás persze már kezdetektől fogva, vagyis évezredek óta. Hiszen az úgynevezett állattartó kertek, amelyek már az ókorban is léteztek – lásd Asszíria, Egyiptom, Kína stb. –, szinte egyidősek az emberi civilizációval, vagyis akár 6-8 ezer évre is visszanyúlhatnak. Az állatkerti oktatásnak-nevelésnek és a kutatásnak Európában is évszázados hagyománya van, viszont a természetvédelmi ág csak néhány évtizedes.

Most hagyjuk ki a szórakoztatás és az oktatás közkedvelt világát, beszéljünk inkább az „újoncról”, az állatkerti természetvédelemről.

– Hogy az állatkerteknek ezen a téren is lenne feladatuk, azt a 20. század elején kezdték kapiskálni. A vadonban már kihalt európai bölény állatkerti szaporítása és visszatelepítése a tízes-húszas években komoly szakmai siker volt, és ebben Magyarország is részt vett. Az állatkerti természetvédelem azután kapott nagy lendületet, amikor a világhírű író, Gerald Durrell 1959-ben létrehozta az első olyan állatkertet Jersey szigetén, amelynek kifejezetten ilyen szerepet szánt. Valószínűleg ekkorra érett meg a társadalom a veszélyeztetett fajok megóvására, illetve ez idő tájt sajnos már bőven volt mit megvédeni.

Az állatkertek kezdetben a szórakoztatás-oktatás közkedvelt helyszínei voltak, a természetvédelmet, szaporítást, visszatelepítést csak a 20. század elejétől tekintik feladatuknak.
Hozzánk mikor ért el ez a természet­védelmi, biológiai sokféleséget őrző hul­lám?

– Az egyik első igazgatónk, Lendl Adolf tulajdonképpen már 1909 körül is a biológiai diverzitásról beszélt, bár akkor még ezt a fogalmat nem ismerték, tehát 50-60 évvel megelőzte a korát. Szerinte az állatkertekben az élővilág minél szélesebb keresztmetszetét kell bemutatni. Nemcsak emlősöket, attraktív madarakat meg néhány ijesztő hüllőt kellene tartani – ahogy teszi ezt manapság is a világ állatkertjeinek többsége –, hanem kétéltűeket, halakat, sőt növényeket is. Emiatt lettünk Állat- és Növénykert, nálunk a növényzet nem zöld háttér, biodíszlet, hanem aktív része a gyűjteménynek. A többi között a biológiai sokféleség miatt foglalkozunk 870 különböző állatfajjal, ami nemzetközi összehasonlításban is soknak számít. Ez egy nagyon változatos állatgyűjtemény, van például koalánk (Európában csak nyolc országban van). És még azt is mondta Lendl Adolf, hogy a gazdasági jelentőségüket elvesztő ősi magyar háziállatfajtákat is meg kell őrizni, be kell mutatni. Hogy létezik még szürkemarha, mangalica vagy hucul ló, abban az állatkertünk évtizedes munkája is benne van.

Az állatkerti természetvédelem egyenlő a veszélyeztetett fajok védelmével, vagy vannak még egyéb területek is?

– Órákig lehetne arról beszélni, milyen összetett feladatuk van ezen a területen az állatkerteknek, de az átláthatóság érdekében állítsunk fel négy kategóriát. 1. A veszélyeztetett fajok védelme – ex situ. 2. A veszélyeztetett fajok védelme – in situ. 3. A hazai állatvilág mentése. 4. Az állatkerti tapasztalatok hasznosítása egyéb természetvédelmi területeken. Ezek közül kétségkívül az első a legfontosabb, hiszen tulajdonképpen az állatkertek az egész világon az eredeti élőhelyen kívüli védelemre szakosodtak. Az IUCN – a Természetvé­delmi Világszövetség – veszélyeztetett­ségi kategóriái szerint vannak ki­halt, a vadonban kihalt, kritikusan ve­szé­lyeztetett, veszélyeztetett, sebezhető és hasonló fajok, természetesen Magyarországon is. A cél az állatkerti körülmények közötti szaporítás, és egy idő után a visszatelepítés a szabad természetbe. Részben pedig „biztonsági tartalék” képzése, bizonyos természeti katasztrófák esetére.

A Természetvédelmi Világszövetség vörös listája megerősíti, hogy a zsiráfok is veszélyben vannak.
Ez utóbbi a botanikában ismert „magbank” megfelelője?

– Az állatoknál ez a magbankprojekt kissé bonyolultabb. A nyolcvanas években kezdték létrehozni Amerikában az úgynevezett „Frozen Zoo”-kat, ahol ivarsejteket tárolnak mélyhűtve. Még létezik néhány ilyen intézmény, de a végső kérdés persze itt sem kerülhető meg: ki fogja kihordani a zigótát, ha már teljesen kihalt a faj?

A San Diegó-i Frozen Zoo – „fagyasztott állatkert” –, ahol a világ minden tájáról őrzik növények és állatok több mint 1200 fajának és alfajának a DNS-ét, tízezernél több pótolhatatlan mintát.

Szerintünk egyszerűbb és jobb megoldásnak tűnik az úgynevezett önfenntartó állatkertek hálózata, amelyek a ritka vagy veszélyeztetett állatoknál országhatárokon, sőt kontinenseken átnyúló tenyésztési párosítási tervekkel rendelkeznek. Ezeket a koordinált tenyészprogramokat egyedi azonosító csipek és nemzetközi törzskönyvezés is segíti, az eredmények pedig általában igen biztatóak. Ilyen módon meg lehet menteni fajokat, bár ez egyáltalán nem könnyű és nem olcsó megoldás. A mi állatkertünk komoly nemzetközi sikereket ért el például az Északnyugat-Afrikában már kihalt Mhorr-gazellák, a mandrillok, a fehérarcú selyemmajmocskák vagy éppen a tarvarjúk tenyésztésében, bár egyik sem őshonos Magyarországon.

Az önfenntartó állatkertek hálózata koordinált tenyészprogramokkal menti a fajokat, a budapesti állatkert többek között a fehérarcú selyemmajmocskák tenyésztésében ért el nemzetközi sikereket.
Visszatérve a természetvédelem egyéb kategóriáira…

– A veszélyeztetett fajok védelme in situ, vagyis az eredeti élőhelyen igen fontos lenne Magyarországon is, de sajnos a terepi programokon csak korlátozott kapacitással tudunk részt venni. Megemlíthető itthon a rákosi vipera megmentése, illetve Horvátországban, Cres szigetén a fakókeselyű-védelmi program élőhely-rehabilitációval, ahol önkéntes­ként vesznek részt a kollégák. Ennél látványosabb „akciósorozat” a hazai állat­világ mentése. Jó szándékú magánemberek csak a tavalyi évben több mint kétezer beteg, sérült, szabadon élő állatot hoztak be az állatkertbe, ami rekord, az átlag „mindössze” 1500-1600 szokott lenni. Ezek fele madár, a többi kisemlős, pár hüllő, denevér. Külön keretünk vagy kivonuló szolgálatunk ilyen célra sajnos nincsen, így még büszkébbek vagyunk a kollégák teljesítményére, nemzetközi szinten is kevés ilyen állatkert van! Megemlíthető még az állatkerti tapasztalatok hasznosítása az egyéb természetvédelmi területeken, de ez már nagyon mély szakmai rétegekbe vezetne.

Botanikus kertek
A természetes vegetáció drámai ütemű pusztulásával és csökkenésével párhuzamosan nemcsak az állat-, de a növényvilágban is kiemelt kérdés lett a biodiverzitás védelme a Földön. Már csak azért is, mert ha nincs növényi sokféleség, nincs állati sokféleség sem. Kósa Gézától, az ország leggazdagabb gyűjteménye, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert vezetőjétől az iránt érdeklődtünk, vajon milyen eszközeink vannak a növényi biodiverzitás védelmében a világon és Magyarországon.
Az osztályvezető az elmúlt évtizedekben több tucatszor járt szakmai tanulmányúton főleg Kelet-Afrikában és Kelet-Ázsiában, de a világ egyéb részein is, így személyesen szerzett tapasztalatokat a növényvilág pusztulásáról. Összefoglalva: tragikus a helyzet. 100-120 évvel ezelőtt még 90-10 százalék volt az arány az ép, természetes vagy természetközeli vegetáció javára, mára jószerével megfordult az arány. Afrikában, Kelet-Ázsiában szinte egyetlen tenyérnyi érintetlen terület sem maradt, kiirtották az (ős)erdőket, egyre nagyobb helyet foglal el a mezőgazdasági terület és a degradált bozót, az élőhelyek megszűnésével együtt tűnnek el az eredeti növényfajok is.
Ne legyenek illúzióink: Magyarországon (és Európában) sincs már túl sok háborítatlan terület, de hazánkban és a kontinensen is elég erős a természetvédelmi háló, vannak eszközeink és intézményeink a megsérült természetes vegetáció gyógyítására vagy mesterséges pótlására.

Az egyik ilyen genetikai megőrzésre szakosodott „eszköz” a botanikus kert vagy szakmaiabban: a közel 500 éves európai hagyományokra támaszkodó gyűjteményes kert, amely nem keverendő össze a kizárólag fás szárú növények bemutatására szakosodott arborétummal. (A másik a magbank, amely tisztítva, profi módon preparálva tárolja és őrzi meg hosszú távra a növények genetikai anyagát. Az egyelőre 880 hazai tételből álló Pannon Magbank „duplum” példányait éppen a Nemzeti Botanikus Kert tárolja.) A vácrátóti az ország legnagyobb (27 hektáros) botanikus kertje, egyben az élő növények leggazdagabb hazai gyűjteménye, ahol mintegy 13 ezer növényfajt, növényfajtát (taxont) tartanak fenn és mutatnak be. Kiemelt természetvédelmi és műemlékvédelmi együttes, amely kiváló esztétikai háttérként szolgál a pihe­néshez, oktatáshoz. Tudományos hátterére és beágyazottságára utal, hogy nem önálló intézmény, hanem az MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének a része. Az intézet kizárólag a természetes vegetáció problematikájával foglalkozik, aminek megkerülhetetlen eleme a biodiverzitás.

A botanikus (gyűjteményes) kertek jelentősége erőteljesen megnőtt az elmúlt száz évben, hiszen ha a növénytakarót szemlátomást nem sikerült in situ megőrizni, legalább tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az azt alkotó fajokat ex situ megmentsük. Egy nemzetközi példa: a chilei Andokban az erdőirtások miatt számos faj eltűnt az eredeti termőhelyéről, ám skóciai botanikus kertekben megőrizték, fenntartják és szaporítják a dél-amerikai, súlyosan veszélyeztetett fajokat.
Mindehhez természetesen az kell, hogy a nemzetközileg is elismert botanikus kertekben – ilyen a Nemzeti Botanikus Kert is – szigorú legyen a tudományos tervezés és kivitelezés. Ez egy jól átgondolt, évtizedes stratégia, optimalizált ültetési és fenntartási háttérrel, a helyi környezeti adottságok figyelembevételével. Attól tudományos egy gyűjtemény, hogy a szakemberek mindent tudnak a növényekről, és ezt az évtizedes ismeretanyagot speciális adatbázisokban őrzik. Egy kastélyparkban vagy arborétumban is előfordulhatnak hasonló növények, de ha hiányzik a nyilvántartás, azok a tudomány szempontjából használhatatlanok.
Kósa Géza szerint a modern, 21. századi a botanikus kertek nem szigorúan zárt tudományos műhelyek, hanem a nagyközönség számára is nyitott intézmények, élő múzeumok – persze nem is kutyasétáltatók, piknikező helyek vagy kalandparkok, ahogy azt néhányan hiszik. Egyik leglényegesebb feladatuk, küldetésük pedig megértetni a társadalom minél szélesebb rétegeivel, főként a fiatalokkal, hogy mennyire fontos a világban és hazánkban is a biológiai sokféleség, a növényvilág megóvása. Ha pedig ezt valaki megértette, a mindennapi életben is másképpen, remélhetőleg némi alázattal fog viszonyulni a növény- és állat­világhoz, és ezzel már némileg hozzájárul a biodiverzitás megőrzéséhez.
Gondolom, szembesültek azokkal a szélsőséges nézetekkel, miszerint egy állatkert esetében egyáltalán nem beszélhetünk természetvédelemről, hiszen ezeket a szerencsétlen állatokat azért mégiscsak rácsok mögött, „börtönben” tartják…

– Ezek a hangok azért inkább évtizedekkel ezelőtt voltak erősek. Ötven vagy száz évvel ezelőtt volt is ebben valami, hiszen akkoriban finoman szólva sem az állatok biológiai igényeit tartották a legfontosabbnak, és a társadalom is helyeselte, ha azt a „vérengző fene­vadat” jó erős rács mögé zárják. Ma már az ilyen vélekedések mögött vagy ismerethiány, vagy némi csúsztatás van: úgy állítják be, hogy a szerencsétlen állatoknak szörnyen rossz az állatkertben, bezzeg a vadonban! Ott a szabadság érzésével eltöltekezve boldogan szökdécselnek a nap 24 órájában. Ez persze nem igaz. A természetben kegyetlen harc folyik a túlélésért. Az emberi világba behelyettesítve ez a legdurvább, háborús helyzetnek felel meg, ahol már nincs jog, erkölcs meg genfi egyezmény, csak elkeseredett gyilkolás. És ennek soha nincs vége.

Hogy a vadonban még kegyetlenebb, attól még érezheti magát az állat rosszul egy állatkertben…

– De nem érzi. Ma már egy korszerű állatkertben nem bezárva vannak, hanem menedéket kapnak és gondoskodnak róluk. Itt nem probléma, hogy mit fognak holnap enni, nem vadásznak rájuk, van állatorvosi segítség, és még hosszan lehetne sorolni. Jellemző, hogy az itteni állatok „életteljesítménye”, vagyis hogy mennyi ideig élnek, hogyan szaporodnak, milyen betegségük van, sokkal jobb, mint a szabadban.

A korszerű állatkertekbe már nem csupán bezárják az állatokat, hanem menedéket kapnak és gondoskodnak róluk. Fontos, hogy a kifutó ne legyen ingerszegény, komplex élő­helyeket rendeznek be számukra.
De itt azért mégiscsak kisebb életterük van az állatoknak, mint a szabadban…

– Ez kétségtelen tény, de azért ne felejtsük el: a vadonban is léteznek térbeli kötöttségek. Az állatok nem bóklászhatnak csak úgy ide-oda: néhány kilométerrel arrébb már nem biztos, hogy van táplálék, de lehet, hogy kétszer annyi a ragadozó, esetleg egy erősebb fajtársa birtokolja a területet – mindegyik életveszélyes helyzet lehet a számára. Tehát egy állat a saját territóriumán belül érzi magát a legjobban, legbiztonságosabban, azt nagyon ritkán hagyja el. Nem akar nagyobbat, hogy majd abban jókat fog sportolni – csak akkorát, hogy táplálékot, búvóhelyet, párt, ivóvizet találjon. Tehát az állatkertben is olyan territóriumot kell biztosítani neki, amit saját területként elfogad. Nyilván egy kétszer hármas ketrecben nem kell tigrist tartani, de ha már néhány száz négyzetméterről van szó, az már lehet megfelelő. A minimális nagyságot egyébként már jogszabályok is meghatározzák, ezen felül nem lesz kétszer jobb az állatnak, ha kétszer akkora helyet kap. Sokkal fontosabb az, hogyan van berendezve a kifutó. Ne az vezessen bennünket, hogy könnyen lehessen takarítani, hanem hogy ne legyen ingerszegény. Ezért találunk ott mostanában már mászófákat, játékokat, speciális növényzetet, hiszen komplex élőhelyeket akarunk berendezni az állatoknak.

Az állatkertek effajta erőfeszítéseit már a legkritikusabb állatvédők is kezdik elismerni?

– Ma már egyáltalán nem lehet két ellenséges táborról beszélni, közös a célunk, a komoly civil szervezetekkel mi például rendszeresen együttműködünk. A kezdeti, nagyon kritikus hangok elcsitultak az elmúlt harminc-negyven évben. És nem azért, mert az állatvédők belefáradtak, hanem mert a nagyközönséggel együtt ők is látják, hogy az állatkertek nem akarnak rosszat az állatoknak, legfeljebb az eszközeink korlátozottak.•

 
2017. október – Közlekedésfejlesztési különszám

2017. október – Közlekedésfejlesztési különszám

Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017

Innotéka