2019. május: jegyzet, egészségipar, portré, űrtevékenység, tudomány, nanotechnológia, anyagtudomány, bioinformatika, startup, innováció, neutronkutatás, fizika, ökológia, zöldkörnyezet, fenntarthatóság, egyetem, hulladékgazdálkodás, disszemináció, energiagazdálkodás, okostechnológia, it, kiállítás/konferencia
2019. május 3.

Szerző:
Szegedi Imre

Fotó:
Reviczky Zsolt

Orvos igazgató Pálmonostoráról

„Mindig többet fektettem a mun­kába, mint amennyit elvártak. Mindig kicsit előrébb jártam, próbáltam meglátni a várható eseményeket” – nyilatkozta magazinunknak Losonczi Erika, a Sanofi gyógy­szercég európai orvos igazgatója, akit előző megszólalónk, Csősz Sándor ajánlott figyelmünkbe. A Szegedi Tudományegyetemen orvosi diplomát szerzett szakember a gyökerek és a példamutatás fontosságáról is beszélt.


Pálmonostoráról, egy mindössze 1800 lakosú településről származik. Mit lehet tudni a községről és a családról?

– Kiskunfélegyházától délre található Pálmonostora, kiterjedt agglomerációval, ami ebben az esetben beláthatatlan tanyavilágot jelent. Késői és egyedüli gyerek vagyok, ennek a helyzetnek minden előnyével és hátrányával. Korán elhunyt édesapám, de édesanyám minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a félárvaság a legkevésbé jelentsen hátrányt. Szíve mélyén azt szerette volna, ha én is otthon maradok, mezőgazdasággal és állattartással foglalkozom. Csakhogy én nem szerettem volna ezt, mint ahogy a falunkban hagyományos tevékenység, a paprikatermesztés sem vonzott, gyermekként, amikor lehetett, igyekeztem is távol maradni az ezzel járó feladatoktól. Más dolgokban természetesen számíthatott édesanyám a segítségemre. Lakodalmakra készülve gyerekként órákon át pödörtem a levestésztát. Imádtam és most is imádok rétest sütni, bár időm nemigen van rá. Egy falusi lánynak mindent meg kellett tanulnia, hiszen abban az időben a ház körüli munkák ellátása érték volt. Meg is tanultam, amit lehetett, és aztán még sok minden mást is. Édesanyám nagyon büszke rám, még ha nem is mindig érti pontosan – nyolcvanéves elmúlt –, hogy mit csinál a lánya a munkahelyén.

Az általános iskolát Pálmonostorán, a középiskolát Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Gimnáziumban végezte. Mindig kitűnő tanuló volt. Könnyen tanult?

– Inkább azt mondom, mindig szerettem tanulni, és a fontos tantárgyakból folyamatosan jó tanáraim voltak. Azt gondolom, hogy az ember karrierjét nagymértékben befolyásolja, hogy mely tantárgyakból kap az ő személyiségéhez illő tanárt. Általános iskolában és középiskolában matematikából, biológiából és fizikából egyaránt kiváló pedagógusok oktattak.

Az orvosi pálya a gimnázium harmadik évében merült fel. Mi történt akkor?

– Az irány megvolt bennem korábban is, de a nagy lökést az adta, amikor kórházba került az édesapám. Folyamatosan látogattam őt, sőt, mivel gyerekkoromban sokat voltam beteg a manduláim miatt, elmentem a háziorvoshoz egyedül nyolcévesen, és mondtam, hogy vegyék ki a manduláimat, mivel túl régóta volt bent édesapám a kórházban, és szerettem volna vele lenni. A manduláimat ki is vették, de pechemre, mire én bekerültem a kórházba, őt hazaengedték. Sokakkal ellentétben engem nem zavart a kórházszag, lenyűgözött, ahogyan életeket mentenek. Az idegrendszer és a hormonrendszer általános iskolás korom óta érdekelt. Logikus volt, hogy az orvosegyetemre jelentkezem, ami igen nagy szó volt a családunkban.

A felvételije azonban nem sikerült. Mi hiányzott?

– Néhány pont. Igazából nem tudtam, hogy mennyire nehéz, amire jelentkezem. Mindig kitűnő voltam, azt hittem, lendületből veszem ezt az akadályt is. Két éven keresztül szombatonként felvételi előkészítő tanfolyamra jártam Szegedre. Mégsem jött össze, de úgy döntöttem, hogy nem adom fel. A pontjaimmal az orvosira nem, de a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola biológia–fizika szakára bejutottam. Tanulni akartam, mert ha nem tanulok, az árvasági segély megszűnik, munka mellett pedig nem tudtam volna felkészülni az újabb felvételire. Édesanyám mindvégig mellettem állt, és nem győzök eléggé hálás lenni neki azért, hogy a megspórolt pénzét nem a takarékba tette, hanem odaadta nekem, hogy a főiskolai órák mellett magántanárokhoz járva készüljek fel a felvételire. Megbízott bennem, s ezt a bizalmat meg akartam hálálni. Nemcsak a felvételire tanultam, hanem németből is nyelvvizsgáztam, és másodjára fel is vettek a szegedi orvosi karra.

Az egyetemen hamar komoly érdeklődést mutatott a sclerosis multiplex nevű krónikus, a központi idegrendszer gyulladásos betegsége iránt. Ennél a kórnál károsodnak az idegsejtek és az idegsejteket körülvevő, úgynevezett myelin. Döntően fiatal felnőttkorban jelentkezik, és az esetek felében a visszafordíthatatlan szövetkárosodás miatt rokkantsághoz vezethet. Mi volt a kulcsinger?

– Az egyik ismerősöm édesanyjánál merült fel ez a gyanú, aztán később kiderült, hogy nem ez volt a betegsége. Hozzám fordult, és hogy segítsek neki, utánaolvastam a témának, kérdezősködtem, és egyre jobban magával ragadott ez a terület. A Neurológiai Klinikára jártam be, dr. Bencsik Krisztina tanárnő mellett figyeltem, hallgattam, tanultam, majd bekapcsolódtam a tanszék tudományos diákköri munkájába.

Mit tudunk ma erről a betegségről?

– A világon két és fél millió embert, főként kaukázusi fiatal nőket érintő idegrendszeri megbetegedéssel Magyarországon körülbelül 3500 beteget kezelnek, de nagyjából ötezer érintett lehet. Genetikai és külső környezeti tényezők együttes hatására alakul ki, a pontos oka nem ismert. A környezeti tényezők szerepe 15 éves korig lehet döntő. Az egypetéjű ikerpárok vizsgálatából tudjuk, hogy a beteg testvére nem 100, csupán 23-30 százalékos valószínűséggel lesz szintén beteg, amit nem várnánk, ha tisztán genetikai betegségről lenne szó. A beteg szülő gyermekei 3-5 százalékos valószínűséggel betegszenek meg, ami nagyobb, mint az össznépességben tapasztalt gyakoriság. Feltételezik, hogy környezeti tényezők, mint a D-vitamin-hiány és vírusfertőzések szerepet játszhatnak a kialakulásában. Mindezek hatására az immunrendszer működése megváltozik úgy, hogy a saját myelinje ellen fordul. Fontos tudni, hogy a kezelésére ma már több kiváló terápiás lehetőség áll rendelkezésre.

Végig kollégista volt, annak minden előnyével és hátrányával. Az egyetem mellett a hallgatói önkormányzatban is dolgozott, egy ideig vezette az egyetemi szervezetet. Ennek mi volt a magyarázata?

– Az, hogy nekem is sokat segítettek annak idején az önkormányzat felvételi előkészítő programjai, ezért azt gondoltam, hogy a felvételi előkészítő bizottság tagjaként én is támogathatok másokat. A ranglétrát végigjárva lettem a hallgatói önkormányzat elnöke. Itt tanultam meg, hogyan kell emberekkel kommunikálni, eseményeket megszervezni, csapatban játszani. A tanulás, a kutatás, a közösségi munka együtt teljesítette ki az életemet. Azóta is szeretek több lábon állni, egyszerre több mindennel is foglalkozni. Arról álmodom, hogy ne csak hosszú, hanem tartalmas, élmények­kel teli életem legyen.

Egyetem után PhD-kurzusra járt – ez alatt orvosoknak szóló közgazdászképzést is tanult két évig, ebből is van diplomája, amit megfejelt egészségügyi menedzseri diplomával. Miért választotta ezt az irányt?

– Szerettem volna bent maradni a Neurológiai Klinikán, amihez tudományos munka jelentette a belépőt. A diplomám átvételekor már megjelent társszerzőként cikkem az egyik tudományos szaklapban. Logikus volt, hogy PhD-hallgatóként folytatom az egyetemistaként elkezdett munkát. Majd több tényező együttes hatására döntöttem úgy, hogy miközben mélységesen tisztelem a gyakorló orvosok munkáját, más irányt választok. Hogy miért tanultam közgazdaságtant és egészségügyi menedzsmentet? Kíváncsi emberként sok minden érdekelt, akartam még tanulni.

PhD-val a zsebében miért nem maradt a szeretett Neurológiai Klinikán?

– Felmértem, hogy mi vár rám, ha Szegeden maradok. Szakmai, megélhetési és magánéleti szempontokat is mérlegeltem. Rá kellett jönnöm, hogy ha albérletbe megyek, nem sok minden marad az orvosi fizetésemből, miközben a diákhitelt is vissza kellett fizetni. A Richter Gedeon Nyrt. esélyt kínált a tapasztalatszerzésre, és én éltem a lehetőséggel. Hálás vagyok a vállalatnak, mert „null kilométeresként” alkalmaztak, miközben a gyógyszeriparban az első kérdés mindig az, hogy hol, hány éves tapasztalatot szerzett az ember? Tehetséges és lelkes fiatalokat vettek fel. A klinikai kutatási osztályon dolgoztam, klinikai vizsgálatok tervezése és kivitelezése volt a feladatom. Az orvosi diploma hatalmas előnye, hogy nagyon sok mindent lehet kezdeni vele. Gyógyítani és kutatni lehet itthon és külföldön, illetve, ahogy az én esetem bizonyítja, a gyógyszeriparban is igen hasznos ez a tudás.

Két és fél év után mégis váltott…

– Nagyon jó munkahely volt, kiváló volt a közösségünk, de a motivációnk idővel elapadt, és a csapatunk szétszéledt.

Úgy tudom, hogy a gyógyszeripar lényege az útkeresés. Tízezer vizsgált molekula közül egyből lesz patikában kapható hatóanyag, dollármilliók befektetése árán. Kudarcként élte meg, hogy a 9999 zsákutcás molekula egyikével foglalkozott?

– A gyógyszerkutatás döntési folyamatok sorozata. Én nem az alapkutatási szakaszban, hanem a klinikai vizsgálatok késői fázisában dolgoztam. Korábbi kedvenc témámmal, a sclerosis multiplex betegséggel elvétve kerültem kapcsolatba. Hiányzott. A Sanofi gyógyszercég Genzyme nevű üzletágának megkeresése éppen jókor jött, ugyanis orvos menedzsert kerestek a ritka betegséggel kapcsolatos területre. Akkor már lehetett azért tudni, hogy a cégnek van két törzskönyvezés alatt lévő készítménye sclerosis multiplexben, ami hamarosan az európai piacra kerül. Amolyan rejtett erőforrás voltam, aki ha kell, ahhoz is ért. Emellett market access menedzserként is dolgoztam, de értettem a farmakovigilanciá­hoz és a törzskönyvezéshez is. Pályám során többször megtapasztaltam, hogy a PhD-kurzus alatt szerzett egyéb végzettségeim roppant hasznosak. Mondjuk úgy, hogy egy pozícióban, ha kell, ez a sapka van rajtam, ha kell, akkor a másik vagy esetleg a harmadik. Ez nagy kincs, ma sem csinálnám máshogyan.
Itt is végigjártam a ranglétrát, végül a Sanofi Genzyme portfóliójának bővülésével medical vezető lettem. Április elsején neveztek ki, de nem tréfáltak. Mindössze 34 évesen kaptam a feladatot. Közben a kelet-közép-európai régióban tizenhat ország sclerosis multiplexben végzett orvosszakmai munkáját igyekeztem segíteni. Két évvel ezelőtt, a sclerosis multiplex üzletág európai orvos igazgatója lettem – ismét április elsején. Ami azzal járt, hogy ki kellett költöznöm Amszterdamba, miközben én sohasem akartam külföldön élni és dolgozni. Úgy döntöttem, hogy belevágok a kalandba, és bár nem volt egyszerű, a cég sok mindenben a segítségemre volt. Hiszek abban, hogy az emberi pszichének teremtő ereje van, a sikerek mellett talán így teremtettem magamnak néhány pszichoszomatikus betegséget is. Ezeken keresztül jobban megismertem magam, és hatásukra sportolni is elkezdtem.

Mi a feladata orvos igazgatóként?

– A sclerosis multiplexszel kapcsolatos belső tréningekért, orvosszakmai tevékenységekért felelek Európában. Igyekszem biztosítani a helyi irodák és az amerikai központ közötti sima együttműködést. Valamint a két forgalomban lévő gyógyszerünk orvosszakmai támogatása a feladatom.

Nincsenek irigyei?

– Ha vannak is, nem vettem észre őket. Azt teszem, amit helyesnek gondolok. Jó emberek vannak körülöttem, nekem ennyi elég.

Ars poeticája, hogy csak addig csinál valamit, amíg szereti, amíg tanul belőle. Milyen most az élete?

– Azt tapasztalom magamon, hogy a stressztűrésem növelhető. Ha először stresszként élek meg egy kihívást, ugyanazt a helyzetet később nyugodtan megoldom, így haladok lépcsőről lépcsőre.

Az egyik vezető gyógyszergyártó cég európai központjában milyen a magyar kutatás-fejlesztés megítélése?

– A támogatások odaítélése nem nemzethez kötődik, hanem szakértelemhez. Én így látom. Ha olyan ötlet merül fel, ami számunkra kecsegtető, felkaroljuk.

Két év hollandiai távollét után hazatér. Új feladatot kapott?

– Nagyon szerencsés vagyok, mert a megbízásom nem volt időhöz kötve. Maradhattam volna, ameddig akarok. Én azonban haza akartam jönni, aminek az elintézése a vártnál könnyebben ment. Látták, hogy erős bennem a szándék, és azt is felmérték, hogy az addig végzett munkát Budapestről is ugyanolyan hatékonysággal el tudom végezni a kiépült kapcsolatoknak köszönhetően. Az infokommunikáció világában ez ma már nem jelenthet problémát. Ugyanakkor, mint mindenkinek, nekem is van magánéletem, ami szintén hazahúz. Hamarosan férjhez megyek, és gyereket szeretnénk. Ráadásul édesanyám is elmúlt nyolcvanéves, egyedüli gyerekként ez rám is nagyobb súlyt helyez, miközben szerencsére ezen a területen is van kikre számítanom. A hazatérés mellett felsorakoztatott érveket a munkahelyemen elfogadták. Látták, hogy fontos számomra a karrier, de legalább ilyen fontos, hogy teljes családi életet éljek. Hatalmas bizalomként élem meg ezt a lehetőséget. Magyarországon leszek, de sűrűn találkozom a nemzetközi kollégákkal, hiszen a munkánk szükséges velejárója az utazás.

Losonczi Erika 1981-ben született Kiskunfélegyházán. 1999-ben érettségizett a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban. A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán 2006-ban szerzett diplomát, ugyanott három évvel később PhD-fokozatot kapott. A közgazdász és egészségügyi menedzseri diplomával is rendelkező szakember 2017. április elseje óta a Sanofi európai orvos igazgatója.
Ez azt jelenti, hogy az évtizedek óta tartó vándorlás letelepedéssel ér véget?

– Valóban, amióta elhagytam a szülői házat, előbb kollégiumban, majd albérletekben, céges bérelt házban laktam. Saját kocsim sosem volt és most sincs. A tárgyakhoz nem ragaszkodtam, de egy dolog mindig meghatározó jelentőségű volt, még amikor kint éltem is: a pálmonostorai gyökereim. Sokat jelent nekem emellett az a hét év, amit ennél a vállalatnál eddig eltöltöttem. A lojalitás meghatározó a számomra.

Sokat sportol, lelkes szakács, aki nyitott az egészséges, nem hagyományos élelmiszerek széles körére. És emellett sokat utazik. Kihagytam valamit a hobbijai közül?

– A lényeg benne van. Imádom Görögországot, és bárhol szeretek futni. Én egyébként nagyon sokáig nem sportoltam, de a stresszes életmód és az ülőmunka – amit a 21. század dohányzásaként emlegetnek – megtanított arra, hogy a testemmel is foglalkozni kell. Amszterdamban néhány szintén futóbolond kollégával egyre többet és többet futottunk, egyszer csak azon kaptam magam, hogy tizenhat kilométert tettem meg egyhuzamban. Az utóbbi idők egyik legnagyobb élménye egy kubai kirándulás volt. Látni, hogyan élnek az emberek a világ egyik távoli pontján. Megtapasztaltam egy tőlünk merőben eltérő kultúrát. Azt vallom, minél többet lát az ember, annál otthonosabban érzi magát bárhol a világban.

Tavaly ősszel Pálmonostorán tartott előadást a pályájáról. Ott mondta, hogy ha lesz gyereke, azt szeretné, hogy ő se kapjon mindent készen, küzdjön meg a sikerekért. Ön előtt sem volt példa, magának kellett kitalálni mindent.

– Tartom ezt a véleményemet, de azt is tudom, nagyon nehéz az én helyzetemet reprodukálni. Anyukám mindent megtett értem, de korlátozottak voltak a lehetőségei. Én egészen más alapokról indítom majdani gyermekem életét.

Működhet majd egymással párhuzamosan a gyereknevelés és a munka?

– Mindkettőt szerintem képtelenség egyszerre maximumon vin­ni. Nem szeretném, hogy bébiszitterek neveljék fel a gyermekeimet, de azt sem látom megvalósíthatónak, amit édesanyám tett, hogy még középiskolás koromban is meleg ebéddel várt haza. Jó példa számomra a holland kultúra, ahol fokozatosan, egyre több órában dolgozva térnek vissza a nők a munkahelyükre.

Tíz évvel a PhD-fokozat megszerzése után magasra jutott a szakmájában. Hogyan tovább?

– Folytatom, ahogy eddig. Mindig többet fektettem a munkába, mint amennyit elvártak. Mindig kicsit előrébb jártam, próbáltam meglátni a várható eseményeket. Sohasem fogadtam el, hogy valami nem lehetséges. Ha megnézzük, honnan jöttem, papírforma szerint nem itt kellene tartanom. De én szeretem a papírformát felborítani, nem fogadom el, hogy csak a járt utat lehet követni. Nem szabad félni, leállni, ha valaki azt mondja, hogy ez vagy az neked nem való. Nincs lehetetlen, csak bízz magadban. Két év alatt megdolgoztam azért a lehetőségért, hogy a munkámat Budapestről végezhessem. Lehet, hogy egyszer azzal ébredek, hogy szakvizsgát szeretnék tenni. Nem félek újrakezdeni, például a közgazdász diplomámat használni, ha az élet úgy hozná. Jelenleg a gyógyszeripar az életem, szeretem, amit csinálok, de azért egy életen át európai városok között ingázni nem optimális.

Kit ajánl következő beszélgetőpartnerünknek?

– Életemben meghatározó volt a szegedi orvostudományi kar Neurológiai Klinikáján töltött időszak. Vészei László akadémikust ajánlom, az intézmény iskolateremtő professzorát.•

 
Innotéka