2019. július–augusztus: jegyzet, Nemzeti Agykutatási Program, agykutatás, portré, tudomány, biológia, disszemináció, öntészet, innováció, építés, geológia, környezetvédelem, zöldkörnyezet, urbanisztika, biztonságtechnika, it
Inno-tér
2018. december 12.

Ifjú magyar tudós vacsorázott az idei Nobel-díjasokkal

A 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje Novák Blanka képviselte Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként a 2018. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-on, és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremónián és banketten, részvételét a MATEHESZ támogatta.


A Nobel Alapítvány támogatásával, 1976 óta megrendezésre kerülő esemény kiemelt célja, hogy a világ minden tájáról érkező, különböző tudományterületen jeleskedő 25, 18-24 éves fiatal bemutatásával inspirálja a svéd diákok tudomány iránti érdeklődését, továbbá előmozdítsa a résztvevők tudományos pályáját.

Novák Blanka a Nobel-díj kiosztási ceremónia helyszínén


A Nobel-hét keretében a fiatalok részt vehettek és meghallgathatták az idei Nobel-díjasok előadásait: így Arthur Ashkin, Gérard Mourou és Donna Strickland fizika Nobel-díjasok, Frances H. Arnold, illetve George P. Smith és Sir Gregory P. Winter kémia Nobel-díjasok, William D. Nordhaus és Paul M. Romer közgazdasági Nobel-díjasok, valamint az amerikai James P. Allison és a japán Hondzso Taszukun fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj nyerteseinek előadásait.

A Stockholm International Youth Science Seminar helyszíne


A Nobel-díjas tudósok előadásait megelőzően a tudósnövendékek 1300 svéd diák előtt prezentálhatták munkájukat, majd posztereiket kiállítva beszélgethettek kutatásukról az érdeklődő fiatalokkal.

Az ifjú tehetségek látogatást tehettek a Xylem Water Solutions AB cég svéd gyárában, ahol együtt ebédeltek a cég vezérigazgatójával.

A Nobel Múzeumban 4-5 fős csapatokba rendeződve vitaestet tartottak a géntechnológia témakörében, a vita versenyt idén a magyar lány csapata nyerte meg.


A hét során két résztvevőt, az Ausztráliából érkező Han Wangot és a Magyarországot képviselő Novák Blankát – aki jelenleg az Eszterházy Károly Egyetem diákja – választották a svéd középiskolásoknak készülő, tudományokat népszerűsítő film főszereplőinek.

Blanka a filmforgatáson

A fiatalok december 9-én állófogadás keretében beszélgethettek a Nobel-díjas tudósokkal. December 10-én pedig részt vehettek a Nobel-díj átadási ceremónián, a Nobel Banketten, ahol együtt vacsorázhattak a svéd királyi családdal, az idei és az előző évek Nobel-díjas tudósaival, valamint a világ tudóstársadalmának kiválóságaival. A bankettet hajnalig tartó Nobel NightCap zárta.

Forrás: MISZ

 
Inno-tér
Innotéka