<
2020. április 6.

Szerző:
Szegedi Imre

Fotó:
Reviczky Zsolt

Kilépés a komfort­zónából

„Mérési adatokból olyan modelleket hozunk létre, amelyek leírnak technológiai vagy természetes folyamatokat. Segítik ezek megértését, illetve e folya­­matok szabályozására is alkalmasak lehetnek” – nyilatkozta magazinunknak Szederkényi Gábor mérnök-informatikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora, akit Varga István közlekedés­mérnök ajánlott. Az egyetemi tanár számára a kutatás hobbi, de jut idő a szépirodalomra is; magyar szerzők művei mellett a 20. századi latin-amerikai regényeket és novellákat kedveli.


Móron született, de Székesfehérváron nőtt fel. Miért költöztek át a megyeszékhelyre?

– El sem költöztünk onnan, szüleim Székesfehérváron laktak. 1975-ös évjárat vagyok. Abban az időben annyira zsúfolt volt a székesfehérvári kórház szülészeti részlege, hogy sok kis­mama inkább Móron hozta világra gyermekét. Édesanyám is közéjük tartozott. A móri kórház kisebb intézményként családiasabb ellátást nyújtott. Édesapám katonatiszt volt, családi okokból tartalékos tisztként dolgozott a Hadkiegészítő Parancsnokságon. Édesanyám közgazdasági technikumot végzett, a Videoton gyárban dolgozott, ahonnan a cég összeomlása után a polgármesteri hivatalba került.

Ötödikes általános iskolás korában kapta első személyi számítógépét, sok időt töltött a programozással. Akkoriban még nem léteztek olyan felhasználóbarát operációs rendszerek, mint manapság, az elérhető szoftverkínálat is csekély volt, ezért komolyan kellett ismerni a számítógép működését. Kitől tanult?

– Felmenőim között nem akadt, akitől ezen a területen mélyebb ismereteket kaphattam volna. Az első számító­gépem Videoton gyártmányú TV Computer, amely rendes, az akkori kornak megfelelő nívójú, házi használatra szánt eszköz volt. Akkor ezt engedhettük meg magunknak. Mivel kevés játék volt hozzá és sokkal kevesebb támogató szoftver, nagyon sok saját munkámba került, hogy azt tudja a gép, amire nekem szükségem volt. Akkoriban kezdetleges adatbázisokat építettem, osztálynyilvántartást vezettem, amihez az általános iskola számítástechnikai szakkörében sok segítséget kaptam. Azt vallom, hogy későbbi sikereinket és érdeklődésün­ket sokszor a jó tanárainknak köszönhetjük. Nekünk kiváló matematikatanárunk volt, aki szaktárgya mellett a számítástechnikai szakkört is vezette.

Az emberek zömének a középiskolás évek meghatározók. Önt mivel indította útnak a székesfehérvári József Attila Gimnázium?

– Általános iskolában angol tagozatos osztályba jártam, ennek szerves folytatása volt a gimnázium angol tagozatos osztálya. A jelenleg Ciszterci Szent István Gimnázium néven ismert intézmény Székesfehérvár legrégebben folyamatosan működő középiskolája, nem mellesleg, Magyarország egyik legnagyobb múltú gimnáziuma. A török kiűzése után ez az ország egyik első, jezsuiták által alapított középiskolája. Egykor itt tanult Vajda János, Vörösmarty Mihály, Reguly Antal, Semmelweis Ignác, Ybl Miklós, Klebelsberg Kuno és Lánczos Kornél. A gazdag hagyományú intézmény, fenntartótól függetlenül, mindig ápolta a múlt emlékeit. A gimnáziumban ugyancsak kiváló és karakteres tanárok fejlesztettek bennünket. Közülük rám Theisz György volt nagy hatással. A Mikola-díjas és Ericsson-díjas matematika–fizika–technika–számítástechnika szakos tanárnak is köszönhetem, hogy kutató lettem. Nagyon meglepő és nem konvencionális kérdésekkel bombázott bennünket. Céljainkat firtatta, érdekes problémákat vázolt fel nekünk.

A Veszprémi Egyetem (ma Pannon Egyetem) ötéves műszaki informatika szakán végzett, ami logikusan következik érdeklődéséből. Más út nem merült fel a pályaválasztás idején?

– A családban sokat beszéltünk arról, hogy számos előnye lenne annak, ha Székesfehérvárhoz hasonló városban járnék egyetemre. Veszprém hasonló léptékű és szintén gazdag történelmi múlttal rendelkező település, gyönyörű természeti környezetben. Biológia–kémia fakultációra jártam a gimnáziumban, de a kémiát jobban szerettem, ezért a vegyészmérnöki pályán is komolyan gondolkodtam. A felvételi jelentkezés előtt kevesebb mint egy héttel döntöttem az informatika mellett. Világosan látta a család – 1993-at írunk –, hogy akkoriban a vegyipar leszálló ágban volt. Mivel addigra már legalább nyolc éve folyamatosan foglalkoztam informatikával, ezért ez logikus választásnak tűnt. Veszprémben akkor már két éve működött – vonzó tematikával és komoly természet­tudo­mányos megalapozással – a Roska Tamás professzor által létrehozott egyetemi szintű informatikai képzés. Nem bántam meg, hogy ott tanultam: időtálló szakmai ismereteket és a műszaki területen belül kiemelkedően jó matematikai képzést kaptunk.

Milyen élményei vannak az egyetemi éveiről?

– Nagyon szép éveket töltöttem a gyönyörű városban. Az egyetem 50 fős Jedlik Ányos Szakkollégiumában laktam öt évig. Nagyon jó tanulmányi átlag kellett a bennmaradáshoz, ezért olyan tárgyakat is keményen tanultam, amelyek távol álltak tőlem. A kollégiumban a tanulás, a tudás és annak megosztása szükségszerűség, de egyben megbecsült érték is volt. Szívesen emlékszem vissza a barátságos környezetre, a gyakran éjszakába nyúló közös tanulásokra és beszélgetésekre. A felsőbb évesek segítsége nélkül sokszor nehezen boldogultunk volna. Ezt a támogatást később igyekeztünk mi is továbbadni.

A diploma megszerzése után Budapestre, az MTA SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumába került, Hangos Katalin professzor asszony kezei közé. Hogyan találkoztak?

– Már az egyetemen témavezetőm volt. Nagyon sokat köszön­hetek neki, szakmailag is kiváló, hiteles embert ismertem meg a személyében. Segítségével lehettem az egyetem utolsó két évében részmunkaidőben SZTAKI-s alkalmazott. Fokozatosan megkedveltem az ottani légkört, a diploma megszerzése után egyértelmű volt, hogy ott folytatom a pályafutásomat. A PhD-képzés második felében már voltak olyan saját ötleteim, amelyekből sikeres munkák lettek. Örülök annak, hogy Hangos Katalinnal azóta is tart a munkakapcsolatunk, évente több közös cikket írunk. Doktoranduszi munkámat a folyamatrendszerek hibadiagnosztikája és szabályozása területén végeztem, ahol szerencsésen találkozik az alapvető matematika, a fizikai modellezés és a komplex számítások elvégzéséhez szükséges informatikai háttér. A labor vezetőjének, Bokor József professzornak a munkássága nagy szerepet játszott abban, hogy az érdeklődésem a nemlineáris irányításelmélet felé fordult. Komoly kihívást jelentett, hogy felnőjek az általa megkövetelt és az idősebb kollégák által képviselt szakmai-tudományos színvonalhoz. A megfelelés vágya, pontosabban az, hogy képesek vagyunk-e teljesíteni az elvárt nívót, a fiatal munkatársak némelyikében – bennem feltétlenül – okozott némi szorongást, de végeredményben produktívnak bizonyult.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának (PPKE ITK) 2013 óta teljes állású oktatója. Hogyan került az egyetemre?

– A SZTAKI főállású munkatársainak jelentős része oktatott, órát adott valamelyik egyetemen. Én kezdetben a Pannon Egyetemen tanítottam, majd a PPKE ITK indulásakor lineáris algebra gyakorlatot tartottam az első évfolyam hallgatóinak. Roska Tamás professzor meghívására szintén az első évfolyamnak óraadóként én tanítottam a lineáris rendszerelméletet, amelyet azóta is oktatok. 2006-ban kaptam részmunkaidős docensi kinevezést, teljes munkaidőben 2013 óta dolgozom a Kar egyetemi tanáraként. Éles váltás volt ez az életemben, hiszen addig leadtam az óráimat és mehettem vissza a kutatóintézetbe. 2013-tól azonban a PPKE ITK-n az oktatás mellett az adminisztrációs és vezetői feladatokra is időt kellett szakítani. Nehézséget jelentett, illetve a korábbiaknál nagyobb fegyelmet követelt a feladatok széttagoltsága, ami a kutató­intézeteket kevésbé jellemzi. A változtatásban az a lehetőség is motivált, hogy a korábbi években engem foglalkoztató témákat itt taníthatom, és a hallgatók közreműködésével kutathatom. Fontos érv volt, hogy többet foglalkozhatok hallgatókkal. Ez a váltás mindenképpen kilépés volt a komfortzónámból, mert alapvetően zárkózott vagyok, ellenben szakmai kapcsolatokat könnyen építek.

Rendszerelmélettel és identifikációval kapcsolatos tantárgyakat oktat. Pontosan mit is?

– Jellemző rám, hogy tudományos érdeklődésem mindig erősen elméleti jellegű volt. Mérési adatokból olyan modelleket hozunk létre, amelyek leírnak technológiai vagy természetes folyamatokat. Segítik ezek megértését, illetve e folyamatok szabályozására is alkalmasak lehetnek. A biológiában az utóbbi évtizedekben egyre jobban elterjednek a megfelelően validált dinamikus modellek. Ezek gyakran ugyanazokba a rendszerosztályokba helyezhetők el, mint a technológiai modellek. A konkrét motivációk és célok eltérhetnek, de egy biológiai rendszer szabályozása, befolyásolása, a dinamikus folyamatok megértése éppúgy felmerül, mint egy technológiai rendszernél. Példaként említem a génregulációs hálózatok megértését, jelátviteli útvonalak és egyéb molekuláris folyamatok modellezését. Ezenkívül a feladatot meg is lehet fordítani: tudjuk, hogy bizonyos biológiai-biokémiai folyamatok rendszerelméleti szempontból nagyon előnyös tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezeket bioinspirált módon gyakran lehet általánosítani teljesen más területekről származó modellekre is.

Lát-e különbséget a Veszprémi Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szellemiségében? Az informatikai karon hogyan érhető tetten a vallásosság?

– Szakterületünkön tudományos értelemben ugyanarra a minő­ségre, kiválóságra törekszünk, mint a kollégák bármelyik másik egyetemen. Ezen a téren nem látok különbséget. A PPKE ITK küldetésnyilatkozatából idézve: „Fel kívánjuk mutatni a modern tudományosság alapjait jelentő európai kultúra, valamint a keresztény üzenet időtálló értékeit.” Ez alapján foglalkoznunk kell etikai, értékrendi kérdésekkel is, illetve törekednünk kell arra, hogy eredményeinket az emberek érdekében használjuk fel. A legjobb lelki­isme­retünk szerint foglalkozunk a hallgatókkal, képezzük őket. Sok nem katolikus hallgató jár az Egyetemre és a Karra, ilyen alapon semmilyen különbséget nem teszünk a diákok között.

Van olyan feltételrendszer, amelyet mindenkinek be kell tartania?

– Az Egyetem katolikus szellemiségét természetesen tiszteletben kell tartanunk. Én hívő ember vagyok, nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok.

Azt mondta egy alkalommal, hogy jóleső érzés, amikor egy tehetséges hallgató az Ön által (is) oktatott ismeretek birto­ká­ban egy bonyolult problémára olyan önálló és működő meg­oldást ad, amely Önnek egyedül talán eszébe sem jutott volna. Így a legjobb PhD-hallgatókkal olyan közös tudományos eredményeik is születtek, amelyeket egyénileg valószínűleg nem tudtak volna elérni. Mit kap még a hallgatóktól?

– Az oktatói munka hallgatói értékelésénél többnyire pozitív visszajelzéseket kapok, bár úgy érzem, bőven van még fejlődnöm ezen a területen – a kritikaként megfogalmazott gyengeségeket pedig igyekszem kiküszöbölni. Számomra az egyik legfontosabb visszajelzés a közös eredmény, a közös munka öröme. Amikor azt érzem, hogy jó hangulatban, eredményesen dolgozunk a hallgatókkal. Szép kari és országos tudományos diákköri eredményeink vannak, ami azért is fontos, mert a tapasztalatok szerint a doktoranduszok körülbelül 80 százaléka a TDK-munkát végző hallgatók közül kerül ki. Különösen nagy öröm, hogy az elmúlt két OTDK-hoz kapcsolódóan két hallgatóm is Pro Scientia Aranyérmet kapott – ebből az elismerésből keveset adnak egy-egy tudományágban.

A viszonylag kis hallgatói létszámnak köszönhetően jut idő a kevésbé jók támogatására?

– A tehetséggondozás mellett a felzárkóztatás kiemelt feladatunk. Kiváló hallgatókból álló animátor közösség segíti ezt a munkát. Hatékonyan dolgoznak, hiszen a lemorzsolódás kisebb az országos átlagnál. Nem a szintet csökkentjük, hanem a kevésbé felkészült diákokat hozzuk fel az általunk elvárt nívóra. A kis létszámnak köszönhetően – a hatvan PhD-hallgatóval együtt úgy 790 diák tanul a Karon – viszonylag magas a felvételi ponthatár. Különösen igaz ez a bionika szakra, amiről elmondható, hogy elit képzésnek számít az országban – náluk rendszerint nincs is szükség felzárkóztatásra. Inkább az informatikusok között fordul elő, hogy néhány hallgató támogatásra szorul. A Stipendium Hungaricum program keretében érkező külföldi MSc hallgatóknak előkészítő félévet tartunk, hogy áthidaljuk a képzésbeli különbségeket. A végzettek közül ma már többen PhD-hallgatók a Karon.

A Karon az oktatás és a kutatás kezdettől fogva szoros egységet alkot, így felsőbb éveken a hallgatók nemzetközi színvonalú informatikai és bionikai kutatómunkába kapcsolódhatnak be a Jedlik Ányos Kutatólaboratórium és a Karral kapcsolatban álló kutatóintézetek csoportjain keresztül. Mit tud felmutatni a hazai mezőnyben a 22 éve alapított Kar?

– Kutatókarként működünk a kezdetek óta. Ez azt jelenti, hogy az alapítás után nem sokkal létrehozták a doktori iskolát, amelynek létszáma és eredményessége ma már összemérhető a nagyobb egyetemek hasonló profilú iskoláival. MSc szinten elvárjuk a hallgatóktól a tudományos munkát a Karon vagy a Karhoz kötődő kutató­csoportban. A BSc-s hallgatók legjobbjait tehetséggondozó programba „tereljük” – tanulmányi eredményük alapján meghívjuk őket arra, hogy a minimálisan előírt követelményeknél többet tanuljanak és teljesítsenek. Tőlük a BSc képzés végére a tudományos munkába való bekapcsolódást várjuk el. A tapasztalatok azt mutatják, hogy működik ez a rendszer. A saját nevelésű MSc-s hallgatóink jelentős része már a tehetséggondozó programból érkezik.

Negyvenöt éves, és már évek óta egyetemi tanár. Ott tart, ahol tartani szeretne?

– Pályám elején a kutatás határozta meg a mindennapjaimat, az oktatás 2013 után vált hangsúlyosabbá. Kollégáimmal és hall­gatóimmal könyveket, tudományos szakcikkeket írtunk – ezek szá­ma és minősége reményeim szerint eléri a szakterületen az életkoromhoz tartozó elvárt szintet. Ami ennél fontosabb, hogy van ezek között néhány társszerzőkkel közös munka, ami a nemzetközi visszajelzések szerint is forrást jelentett másoknak további kutatásokhoz. Eddig hat PhD-hallgatóm szerzett sikeresen fokozatot, és jelenleg három doktoranduszt vezetek. A SZTAKI-ban szerettem az ipari hátterű kutatás-fejlesztési munkákat, főleg a Paksi Atomerőművel kapcsolatosakat, hiszen megismertem egy kutatókétól eltérő környezetet, gondolkodást és egy nagyon magas színvonalú műszaki kultúrát. Ezekkel a problémákkal hosszú ideig, koncentráltan foglalkozhattunk. Ilyenre az utóbbi években nem jut idő. Nehéz előre megjósolni, hogy változik-e ez a helyzet a jövőben. A PhD-hallgatók létszáma például hullámzik a különböző körülményektől és élethelyzetektől függően. A bizonytalanság másik összetevője, hogy a hagyományos oktatás módosul. A személyes kontaktus a mester-tanítvány viszonyban a jövőben is meghatá­rozó lesz, nem pótolható. A frontális oktatásnál már látszik az átalakulás – például nagyon sok egyetem hirdet már online kurzusokat. Egyes hallgatóknál ez pótolhatja az egyetemi előadásokat, másoknak viszont fontos, hogy beüljenek az előadásra és ott jegyzetelve szerezzék meg a szükséges információt. Az eddigi oktatási feladataim mellé társul, hogy 2019 végén átvettem a Kar doktori iskolájának vezetését. Az várható, hogy a mai nyugat-európai helyzethez hasonlóan a jövőben a végzett PhD-hallgatók többsége már nem az akadémiai szférában helyezkedik el. Meggyőződésünk, hogy a kutatás mellett az új munkakörnyezetre is fel kell készíteni fiatal szakembereinket.

A legjobbakat az egyetemen tudják tartani?

– Ezen vagyunk, miközben tudjuk, hogy az informatikai területen nagyon nagy az ipar vonzása, illetve külföldi egyetemeken, kutatóintézetekben is keresik végzett növendékeinket. Úgy látjuk, mindenhol megállják a helyüket – közben mi reméljük, hogy lesznek, akik kellő tapasztalat birtokában visszatérnek.

Önéletrajzában kiemelte, hogy az Erdős-száma kettő, ami azt jelenti, hogy van olyan publikációja, amelynek egyik szerzője Erdős Pállal közösen írt tanulmányt. Miért tartja fontosnak ezt a mozzanatot?

– Nem szeretnék ennek túlzott jelentőséget tulajdonítani, inkább érdekességnek tartom, ami mutatja, hogy meglepően kis távolságok lehetnek egy kollaborációs hálózatban még különböző tudományágak között is. Természettudományi területen, ezen belül főként a matematikusok körében szokás feltüntetni az Erdős-számot. Büszke vagyok arra, hogy Tuza Zsolt professzorral több publikációban is társszerzők vagyunk. Korábban ő írt közös cikkeket a világhírű matematikussal, Erdős Pállal.

Megosztana valamit a családjáról?

– Feleségem mikrobiológusként dolgozik az egészségügyben, ami rengeteg, komoly felelősséggel járó munkát jelent – sokszor a normál munkaidőn túl. Két gyermekünk van: Márti és Andris. Általá­nos iskolások Székesfehérváron. Én is ott élek, igyekszem minél több időt velük tölteni. Budapest és Székesfehérvár között kiváló a vasúti közlekedés, bő félóra alatt letudom a távolságot – ráadásul nem haszontalan ez az idő, hiszen utazás alatt nyugodtan készülhetek az óráimra. A kétlakiság megtanított az idő nagyon tudatos beosztására. Eddig nem merült fel, hogy a fővárosba költözzünk, hiszen a szülők, a rokonok, a barátok mind Fehérvárhoz kötnek bennünket.

Szederkényi Gábor 1975-ben, Móron született. 1993-ban érettségizett a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban, 1998-ban mérnök-informatikus diplomát szerzett a Veszprémi Egyetemen, ugyanitt PhD-fokozatot kapott 2002-ben. Az MTA doktora 2013-tól. Az egyetem elvégzése után az MTA SZTAKI-ban dolgozott, 2013-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára. Kutatási témaköre: nemlineáris dinamikus rendszerek analízise, identifikációja és irányítása. Több mint 60 referált nemzetközi folyóiratcikk és közel száz konferenciacikk mellett három nemzetközi kiadónál megjelent könyv társszerzője.
Mivel tölti a szabadidejét?

– Számomra a kutatás hobbi, azaz valamilyen formában szinte mindig velem van. Családi körben gyakran kirándulunk, próbáljuk megmutatni a gyerekeknek az ország természeti és kulturális szépségeit. Igyekszem eleget mozogni, hetente két-három alkalommal futok. Szeretem a szépirodalmat, magyar szerzők művei mellett például a 20. századi latin-amerikai regényeket és novellákat. Színházba rendszeresen járunk. Nagyon érdekel még a közép-európai újkori történelem, főleg egyéni sorsokon, életrajzokon és családi történeteken keresztül. A Bakony alján van kis telkünk hétvégi házzal. Szeretek kertészkedni, a kertben különböző növényekkel és munkamódszerekkel kísérletezni.

Interjúsorozatunk kivel és miért folytatódjon?

– A Jedlik Ányos Szakkollégiumban lakótársam volt Abonyi János, aki jelenleg a Pannon Egyetem professzora, Lendület csoportot vezető kutató. Mérnök, aki az adatbányászat, folyamatmodellezés és diagnosztika egyik szaktekintélye.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka