Inno-tér
2020. december 13.

Mérnöknőnek lenni, mérnöknővé válni

Mit jelent nőként mérnöknek lenni és azzá válni? Erre várta a választ a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) által a mérnökök, mérnöknők, leendő mérnökök számára kiírt fotó-, poszter- és videópályázat, amelynek eredményhirdeté­sére novemberben került sor.


A pályázat célja az volt, hogy a pályamunkák tükrözzék, milyen a mérnöki szakma női szemmel, illetve hogy a mérnöknek tanulás, a mérnökké válás vonzó, érdekes, a nőknek is önmegvalósítást jelentő folyamat a 21. században.

Fotó kategória harmadik helyezett – Nagy Rebeka Klára építészmérnök hallgató

A pályázatra a MIK jelenlegi és volt hallgatói, valamint mérnök oktatói nyújthatták be munkájukat. A pályázatra 19 fotó, 22 poszter és 6 videó érkezett.

Fotó kategóriában az 1. díjat Garai Kata Eszter építészmérnök MSc-s hallgató Hogyha rátalálsz a szenvedélyedre, nagyot alkothatsz című munkája nyerte, amelyben a nők sokoldalúságát ábrázolta.

A poszter kategória nyertese Koronczi Péter Attila okleveles tervező, építészmérnök MÉRnŐK? című pályázata lett, ebben a mérnökként dolgozó nők változatos mindennapjait, a magán­életben és a munkában betöltött szerepüket jelenítette meg a pályázó.

A videó kategória 1. helyezettje Ons Ben Dhaou építészmérnök hallgató lett Woman engineer című alkotásával, amelyben azt mutatja be, hogy a nőknek ma is kemény munkával kell bizonyítaniuk tudásukat, kompetenciájukat, ami a férfiak esetében magától értetődik. •

A kiírásra érkezett pályaművek itt tekinthetők meg.

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021
Címkék

Innotéka