Inno-tér
2020. december 17.

Sebesen terjed az MI

A mesterséges intelligencia (MI) nemcsak az emberek által végzett feladatokat ve­heti át, hanem alapjaiban változtatja majd meg a cégeket, hiszen ez a technológia az iparosodás következő logikus lépcsőfoka.


A Google, az Amazon és a Microsoft felhőalapú rendszerei már mind képesek MI segítségével elemezni és döntéseket támogatni. Ezek a cégek bérbe is adják a mesterséges intelligenciát: a gyors számítókapacitás mellett nagy mennyiségű és sűrűségű adatot tudnak elemezni. A YouTube pedig már most több pénzt keres hirdetésekből – 2019-ben összesen 15 milliárd dollár volt a hirdetési bevétele –, mint a hagyományos média legnagyobb szereplői, az ABC, az NBC és a Fox csatornák együttvéve; ez pedig jól mutatja, hogy mekkora ereje van a digitális vállalatnak.

Ugyanakkor már nem csak a techóriások élnek az MI erejével, vállalatok ezrei használják ki a technológia adta lehetőségeket. A McDonald’s MI-vezérlést tervez az éttermekben, a Starbucks 2020 végére 4000, MI-vel működő baristát fog alkalmazni, a 7-Eleven már meg is nyitotta első, pénztáros nélkül működő üzletét – ahol a vásárlók csak leemelik a polcról a termékeket, majd egyszerűen kisétálnak a boltból; bankkártyájukat az MI „szemei” segítségével terhelik meg – és az Amazon is több Amazon Go boltot nyitott már meg hasonló technológiával.

Schannen Frigyes, a Roland Berger partnere szerint hamarosan mindenki számára elérhetők lesznek az úgynevezett neurális hálózatok, amelyek segítségével gyakorlatilag egy szuperfejlett mesterséges agy fogja támogatni döntéseinket, érzelmi sallangoktól mentesen, kizárólag a releváns üzleti tényeket figyelembe véve.

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021
Címkék

Innotéka