2018. május 4.

Szerző:
Szegedi Imre

Magyar űrstratégia kell!

Március végén mutatták be a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont (MTA EK) új űrlaborját, ahol kisebb műholdakat és műholdak fedélzetére szánt műszereket rázhatnak. Tesztelhetik, hogyan viselkednek majd a szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között és vákuumban. Ezzel szintet lépett a hazai űrkutatás.


Az első magyar fejlesztések műholdakra kerülő műszerek voltak. Az akkori magyar űrtevékenység komoly nemzetközi hírnévre tett szert, aminek következményeként a magyarokat igen nagy presztízsű nemzetközi együttműködésekbe, programokba hívták meg. Az Apáthy István nevével fémjelzett Űrdozimetriai csoport például négy évtizede készít műszereket, amelyek az űrhajósokat érő sugárzásmennyiséget mérik.

A közelmúlt legnagyobb eredménye a Masat–1 volt. Számos csúcsot megdöntött az 1061 napig a Föld körül keringő műhold, de a csoda 2015 januárjában véget ért, hiszen az első magyar űreszköz a légkör sűrűbb rétegeit elérve megsemmisült. Az egy köbdeciméteres egy kilogrammos kockában elfért minden olyan főegység – fedélzeti számítógép, kommunikáció, tápellátás –, amely nélkül elképzelhetetlen egy műhold. A Földet 102 perc alatt megkerülő, több mint kétezer alkatrészből megépített űreszköz memóriakapacitása, a miniatürizálásnak köszönhetően, tízszerese volt a legelső amerikai űrsiklók fedélzeti számítógépes memóriakapacitásának.
2016 júniusában jelentették be, hogy hazánk hamarosan fel­bocsátja második műholdját. De akár mindjárt a harmadikat is, hiszen egyszerre két magyar műhold épül. A RadMag kozmikus sugárzásmérő a RadCube műhold fedélzetén kerülhet az űrbe valamikor 2019 végén vagy 2020 elején. Utóbbit az első magyar műholdat fejlesztő műegyetemi csapatból kiváló szakemberek készítik. Az még nem dőlt el, hogy a három Masat–1 térfogatú, 2,2 millió euróból fejlesztett RadCube-ot pontosan mikor és honnan indítják Föld körüli pályára. A másik magyar műhold a Smog–1 lehet, amelyet szintén a Műegyetemen fejlesztenek. Ez egy zsebműhold, azaz egy 5 × 5 × 5 centiméteres kocka. A 6500 alkatrészből épülő Smog–1 startjára nagyjából a RadCube indulásával egy időben kerülhet sor. A helyszín ennél is bizonytalan.

A Masat–1 után hazánk hamarosan felbocsátja második műholdját, a RadCube-ot. A RadCube három egymás mellé helyezett, 10 centiméter élhosszúságú kockának megfelelő egységből álló műhold, mely a RadMag nevű, a kozmikus sugárzás mérésére alkalmas műszert is tartalmazza. (Forrás: radcube.hu)

A RadCube műhold fejlesztésében az MTA EK munkatársai is rész vesznek. A március végén átadott új űrlaboratórium sajtóbemutatóján a tesztközpont olyan titkait is elárulták, hogy a vákuumkamra fél méter átmérőjű vaskos fémhengerének mindkét végét egy-egy szintén vaskos fémlemez zárja. A Nap sugárzását és az árnyékot a henger egyik zárólemeze szimulálja, melynek hő­mérséklete mínusz 70 és plusz 95 Celsius-fok között igen pontosan szabályozható. A kamrába tett eszköz különböző pontjaira érzékelőket rögzítenek, így a szabványokban meghatározott hőmérséklet-ingadozások mellett vizsgálhatják a műhold viselkedését és alkatrészeinek működését.

A termovákuum-kamra – bal oldalán a műszerek és mérőeszközök elvezetéseivel, jobb oldalán pedig a kétlépéses vákuumgenerátorral. (Forrás: MTA)

A vákuumkamra mellett egy klímaszekrény is a labor része, amelyben ugyan légköri a nyomás, viszont a hőmérséklet még szélesebb határok között változtatható (mínusz 70-től plusz 180 Celsius-fokig). A vákuumkamrában korábban manuálisan lehetett beállítani a hőmérsékletet és a nyomást, most számítógép vezérel minden folyamatot, és tetszőleges körülmények megadhatók. A védőpapucsban körbejárható tesztközpont legizgalmasabb eszköze a három tonna tömegű rázópad, amelyet ha bekapcsolnak, akkora hangot ad ki, mint egy repülőgép sugárhajtóműve háromméteres távolságból. A hangnál sokkal fontosabb, hogy a nehézségi gyorsulás 160-szorosát is imitálni tudják az 51 milliméteres kitéréssel rezgő eszközön – a hazánkban kiemelkedően nagy teljesítményűnek számító rázógép segítségével a felbocsátás során fellépő erőket szimulálják.

A nagy teljesítményű rázópad, melynek tetejére csavarokkal rögzíthető a vizsgált mintadarab. (Forrás: MTA)

Zábori Balázs, az Űrkutatási laboratórium műszaki felelőse a bejáráson elmondta, két-három évvel ezelőtt érzékelték, hogy eljött az ideje egy új, űrkutatási célokat szolgáló laboratórium létrehozásának. Partnereik is jelezték, hogy igény lenne egy korszerű hazai tesztbázisra. Két év megfeszített munkájának eredménye a most átadott kutatóhely. A labor központja egy ISO 7 szabvány szerinti tisztatéri környezet, ahol az előírásoknak megfelelően lehet űreszközök szerelési munkáit elvégezni. Ezzel közvetlen összeköttetésben áll az előbb említett termovákuum és a vibrációs tesztlabor, amelyek az űreszközök alapvető tesztjeinek elvégzését biztosítják. Hibás működés esetén a vizsgált űreszközt visszavihetik a tisztatéri környezetbe, ahol ismét szétszerelhetik, hogy megkeressék a hiba forrását.

Rázópadot kezel egy gyakornok az MTA Energiatudományi Kutatóközpontjában nyílt űripari tesztközpontban. (Forrás: MTI/Balogh Zoltán)

A labor komplexitásának köszönhetően egy űreszköz (például egy műhold) alapvető tesztelése egy helyen végezhető el, ezzel jelentős fejlesztési költségeket és időt lehet megtakarítani. Ilyen központ sem nálunk, sem a régióban nem volt eddig. A rendszer részét képezik azok a szoftverek, amelyek az űrbéli sugárzásviszonyok szimulálásával ugyancsak fontos segítséget jelentenek – például, hogy milyen árnyékolást kell alkalmazni. Az űrlabor célja kettős: egyrészt profi hátteret biztosít az MTA EK űrkutatási feladataihoz – például a RadCube-projekthez –, másrészt a fennmaradó szabad kapacitások nyitottak, bérelhetők a hazai és a külföldi űrszektor bármely szereplője számára. Elsősorban Közép-Európából várnak megrendelőket, de akár a Benelux államokból is jöhetnek érdeklődők, döntően olyan cégek, amelyek kisebb, néhány köbdeciméteres térfogatú műholdakat építenek. (A március végi megnyitó előtti héten az Astronika nevű lengyel űripari vállalat már itt tesztelte berendezését. A lengyelek jelezték, hogy a repülő példány végtesztjét mindenképpen Budapesten végzik el. A műholdak épí­tésénél tudni kell, hogy két, tökéletesen egyforma darab készül. Az egyik a földön marad, a másik repül. Ha valami probléma adódna a Föld körül keringővel, a lent maradt példányon tesztelhetik a megoldást.) A csillebérci bázison nemcsak a műszerek fontosak, hanem az a tudás is, hogy az űripar milyen tesztek elvégzését várja el. A műszerek mellett ezt a tudást is felkínálják.

Műszerész az űripari tesztközpontban. (Forrás: MTI/Balogh Zoltán)

„A közel kétszázmillió forintból kialakított tesztközpont – ebben az összegben nemcsak a modern eszközök beszerzése van benne, hanem a helyiségek teljes körű felújítása – döntően saját forrásból, illetve pályázati pénzből jött létre” – tudtuk meg Hirn Attilától, az MTA EK Űrdozimetriai Kutatócsoport vezetőjétől. A tesztközpont létrehozását az is indokolta, hogy az ESA, az Európai Űrügynökség számára készülő berendezéseik tesztjeit valahol el kellett végezni. Két út állt előttük. Vagy külföldre viszik, vagy fejlesztik a meglévő műszerparkot, és itthon végzik el a szükséges teszteket. Osztottak-szoroztak, és úgy döntöttek, hosszú távon megéri egy hazai bázis létrehozása. Apró, hat-tizenkét köbdeciméteres műholdak mellett speciális részegységeket és műszereket is tesztelhetnek Csillebércen. Az eszközök belső térfogata szabja meg a szóba jöhető eszközök méretét – legfeljebb félméteres átmérőjű egység fér a vákuumkamrába és a klímaszekrénybe. A háromtonnás rázógép hatszáz kilóig terhelhető, nagy valószínűséggel nem a hatszáz kilós határt feszegetik majd, hanem a néhány kilós, néhány köbdeciméteres műholdakat tesztelik majd itt a vállalkozások. Ezeknél a jellemzően néhány fős cégeknél az ár is alapvető szempont – a csillebérci bázis sok mindent kínál megfizethető áron –, illetve a távolság is számít: a csoportvezető tudomása szerint a közelben nincs ilyen komplexen felszerelt tesztlabor. A labor vezetői különleges megkeresést is kaptak: autóipari beszállítók jelezték, hogy érdekelné őket speciális vibrációs tesztek elvégzésének lehetősége. Utóbbiakra csak akkor lesz mód, ha nincs űripari tesztelés. Hirn Attila reményei szerint az év második felében teljes kapacitással üzemelhet a labor, nem kizárt, hogy belátható időn belül a nem űripari megkereséseket vissza kell utasítaniuk.
A bázis továbbfejlesztésén is gondolkoznak, nem feltétlenül az űripar irányába, de pár évig nem terveznek komolyabb fejlesztést. Elektromágneses zavarok tesztelésére nem alkalmas a hely, ám ez nagyon távol áll a profiljuktól, ebbe az irányba nem bővülnének. Ha valakinek ilyen, úgynevezett EMC-tesztre van szüksége, akkor a legnagyobb hazai űripari céghez, a BHE Bonn Hungary Kft.-hez irányítják az érdeklődőt – hiszen maguk is odamennek ilyen problémával.

Oktatás az űrkutatásért
A jövő űrgenerációjának kulcsa az oktatás – ez volt a fő üzenete az Európai Űrügynökség (ESA) második, Budapesten, április 11-én rendezett űroktatási szimpóziumának.
Az első hasonló témájú ESA-konferencia 2015-ben volt az olaszországi Padovában. A cél: fórumot teremteni egyetemi hallgatóknak, oktatóknak és űrkutatási szakembereknek, hogy bemutathassák és megvitathassák űrvonatkozású oktatási-képzési programjaikat, elképzeléseiket. A tapasztalatok cseréje, a szakmai kapcsolati hálók kialakulása ugyanis hozzájárul az űroktatás fejlesztéséhez, a szakemberek következő generációinak minél hatékonyabb képzéséhez egész Európában.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen megrendezett szimpózium szakmai programja a felsőfokú (egyetemi) oktatásra fókuszált. A mintegy kétszáz résztvevő Európa számos országából érkezett, közel kétharmaduk egyetemi hallgató vagy fiatal kutató. „A kutatók és mérnökök következő generációja áll az Európai Űrügynökség sokrétű oktatási programjának középpontjában. Ezzel a már most is világszínvonalú európai tudományos közösség és munkaerő további fejlesztésére fordítjuk erőfeszítéseinket” – emelte ki megnyitó előadásában Kai-Uwe Schrogl professzor, az ESA stratégiai igazgatója. A szimpózium másik, nagy érdeklődéssel várt előadását Reinhold Ewald német ESA-űrhajós tartotta, aki a Nemzetközi Űrállomás egyedülálló súlytalansági kísérletek végzésére alkalmas kutatólaboratóriumának a szerepét hangsúlyozta.
A konferenciát az ESA Oktatási Irodája a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel közösen, a Magyar Asztronautikai Társaság közreműködésével szervezte.

A három évtizede működő BHE Bonn Hungary Kft. fedélzeti elektronika, azon belül is rádiófrekvenciás és mikrohullámú kommunikációs berendezések készítésére specializálódott; az űrben működő eszközök jeleit venni képes földi eszközök egyaránt a portfóliójuk része. Az előbb említett területen a világ élvonalába tartoznak. „Az utóbbi években dinamikusan megnőtt az űrből kiváló minőségben és nagy mennyiségben sugárzott információ iránti igény. A nagy felbontású távérzékelő műholdak ontják a tera­bájtokat, amelyekről a hat-nyolc perces átvonulási időszak alatt – egy földi állomás ennyi ideig látja a felette elrobogó műholdat – kell lehozni az adatokat, ami óriási adattovábbítási és feldolgozási sebességet igényel. Erre csak a legkorszerűbb fedélzeti adó-, illetve földi vevőberendezések képesek” – tájékoztatta magazinunkat Soly­mosi János, a Kft. űrtechnológiai igazgatója. Egy mai modern műholdban több száz, adott esetben több ezer telemetriai csatorna is van, ami azt jelenti, hogy a fedélzeti műszerek nagyon sok mindent – hőmérsékletet, feszültséget, elektromágneses sugárzást, adatsebességet, áramerősséget – mérnek, és ezeket az adatokat szintén le kell sugározni. A földi irányító központban ezeken keresztül látnak a műhold belsejébe, lelkébe, a működési viszonyokba. Rendellenesség esetén ki tudnak kapcsolni eszközöket, vagy éppen bekapcsolhatnak addig alvó üzemmódban lévő berendezéseket. Azaz, nagyon korszerű kommunikációs berendezésekre van szükség. „Függetlenül attól, hogy milyen rendeltetésű – tudo­má­nyos, kommunikációs, katonai, távérzékelős – a műhold, az adatot le kell hozni, mert különben a műhold nem egyéb, mint a Föld körül keringő vasdarab. A mi munkánk tehát kulcsfontosságú, a berendezéseinken minden adat átmegy. Ha viszont nem megy át, akkor nagy a baj. Modern megoldásokkal, digitális jelfeldolgozással, korszerű modulációs és kódoló eljárásokkal olyan eredményeket értünk el, amikkel a világ élvonalában vagyunk” – tudtuk meg Solymosi Jánostól, aki a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke is.
A kérdésre, hogy az ESA-tagság előnyt jelent-e, a várt azonnali igen helyett a cégalapító a vállalkozás különleges helyzetére utalt. Részt vehetnek a teljes jogú tagoknak megnyitott pályázatokban, ami kiváló lehetőség arra, hogy azokat a fejlesztéseket, amelyeket a piac amúgy is megkövetel, elvégezzék. Az ESA meglehetősen szigorú követelményrendszert támaszt, pályázati támogatással csökkenti a költségeket, azaz javítja a piacra kerülés esélyeit. Ebből a szempontból előremutató a tagság. Ugyanakkor a vállalkozás az ESA-csatlakozás előtt húsz évvel már kinn volt a nemzetközi piacon – egyszerű piaci szereplőként, védőernyő nélkül, minden egyes megrendelésért megküzdve. Kemény munka van minden műszerük mögött. A piaci verseny jó oldala, hogy folyamatosan edzésben vannak, megtanultak keményen harcolni. Nem bánják azt a rengeteg „szívizmot”, amit beletettek, mert e nélkül nem lehetnének az élvonalban. Solymosi János szerint, ha egy cég kizárólag pályázati forrásokra építi üzleti tervét, ellustulhat. Hosszú távon ronthatja a versenyképességet ez a hozzáállás. A két finanszírozás egészséges arányú kombinációja az optimális. A BHE Bonn Hungary Kft. esetében a pályázati pénzek a bevételek legfeljebb harmadát érik el – ezzel a kitettségük is csökken, hiszen a pályázatoknál nagyon sok mindentől függ, hogy valaki nyer vagy nem nyer. A piacon a minőség és az ár számít, ami jobban kiszámítható. Sok esetben azért nem pályáztak – holott jó eséllyel nyertek volna –, hogy megfelelő szinten tartsák a cég dolgozóinak kreativitását, „szívizmát”.
A magyar űripari vállalkozás működésének első tíz-tizenöt évében főleg Európán kívül volt sikeres. Nem lehettek próféták a saját kontinensükön. A nyugati cégek nem hitték el, hogy a Lajtától keletre élő magyarok már nem a hús nyereg alatti puhításával foglalkoznak, majd kikapcsolódásként csárdást járnak, hanem kiváló berendezéseket készítenek. Elvétve még most is találkoznak efféle rácsodálkozókkal. Ázsiában, Afrikában, a csendes-óceáni térségben, Amerikában jobban elhitték, hogy a magyar cég megfelelő áron kiváló minőséget produkál. Európában hiába voltak jók, ez nem volt elég. Elvileg teljesen versenysemleges helyzetben is sokszor a nagy nemzetek vállalkozói felé lejt a pálya. Amikor már neves európai cégek elől nyertek el a világ más pontján tendereket, akkor gondolkoztak el néhányan, hogy talán a magyar céget is be kellene vonni a munkába. „Először el kellett mennünk a világ másik végébe és bebizonyítani, hogy jók vagyunk, ahhoz, hogy Európában is tényezők legyünk. Az utóbbi években már innen is kapunk megbízásokat. A legnagyobb és legjobb cégekkel közösen fejlesztünk. Partnerként kezelnek bennünket. Autóipari hasonlattal élve, nem a szivargyújtó gombját csináltatják velünk, hanem egy injektort bíznak ránk” – összegez Solymosi János. A cég tizennyolc országra kiterjedő képviselőhálózatot épített ki, és harminc országba exportál.
A hazai űriparban néhány száz ember dolgozik, ezen belül a BHE Bonn Hungary a legnagyobb. Többen is dolgoznának, ha lenne hazánkban konkrét célokat kitűző és arra forrást biztosító nemzeti űrstratégia. Solymosi János nem egy apró műhold felépítésére gondol, ennél komplexebb feladatot remél, amit nemzetközi mércével is elfogadnak. Ilyen lehetne például egy mások által épített műhold teljes kommunikációs rendszerének létrehozása vagy egy holdmisszió kommunikációjának kiépítése. Amikor nem az a feladat, hogy adott teljesítményű, adott tömegű és méretű fedélzeti kommunikációs adó kell, hanem azt mondják, hogy egy misszió teljes adatátvitelének a megoldását ránk bízzák. Erre képes lenne a magyar űripar. Egyébként jött már ilyen jellegű felkérés, de visszautasították, éppen a felkérő külföldi partner miatt – fele árért sokszoros teljesítményt várt el. Most egy európai program körvonalazódik, ahol érdemi résztvevőként számítanak a magyarokra.
„Ahhoz, hogy egy adott állam a nemzetközi munkamegosztásban minél magasabb szinten tudjon bekapcsolódni, konkrét projektek kellenek. Ilyen lehetne a magyar űrstratégia megfogalmazása és anyagi támogatása, ami a hazai műszaki fejlődést, az ország versenyképességének erősítését szolgálná. A magas szintű alkotómunka támogatása a jövő – ehhez konkrét projektek kellenek. Ezt nagyon sok ország megértette és komoly pénzekkel támogatja saját űriparát. Az űripar, az űrtechnológia magasan a legjobb befektetés, amit a fiatal diplomások is visszaigazolnak. Ők ugyanis maradnak, ha valóban élvonalbeli fejlesztőmunkát végezhetnek itthon. Cégünk ott tart, hogy az Egyesült Államokban évtizedeket dolgozó szakember azért tért haza, mert nálunk igazi kihívást jelentő munkát kapott” – összegez Solymosi János.

Bolygóvadász űrszonda indul
Több mint háromezer, más naprendszerben található, azaz exobolygó felfedezésére számítanak a csillagászok a TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) űrszonda mérései alapján – a munkában magyarok is részt vesznek.
A más csillagrendszerekben található bolygók felfedezése az utóbbi két évtizedben indult, a legtöbb ilyen égitestet a 2009-től működő Kepler-űrteleszkóp segítségével találták meg. Ez az eszköz azonban működési idejének végéhez közeledik, merthogy elfogy az üzemanyaga. A Kepler helyét veszi át a NASA, az amerikai űrügynökség TESS exobolygó-kereső űrszondája, melyet áprilisban indítottak útnak. A fedélzeti detektorok a csillagok fényességét mérik, és azt az átmeneti elhalványodást keresik, amely olyankor következik be, amikor a csillag körül keringő bolygó éppen a központi égitest előtt halad át.
A TESS tudományos programját George Ricker, az MIT munkatársa irányítja. A programban amerikai intézmények (MIT, NASA, Harvard–Smithsonian Asztrofizikai Központ, Űrtávcső Tudományos Intézet) munkatársai mellett más országok tudósai is közreműködnek. Magyarországról az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének több kutatója kapcsolódott be. Pál András tudományos főmunkatárs a TESS-adatok fotometriai feldolgozásához szükséges programok fejlesztéséért felel. Szabó Róbert tudományos tanácsadó a különleges változócsillagokkal foglalkozó munkacsoportot vezeti.

A bolygórendszerek keletkezésének és fejlődésének alapkérdéseit vizsgáló ARIEL misszióra az Európai Űrügynökség nagyjából félmilliárd eurót szán. A tervek szerint 2028-ban induló négyéves küldetése alatt az ARIEL ezer távoli csillag bolygóit figyeli majd meg. Ez lesz az első olyan kiterjedt vizsgálat, amely az exobolygólégkörök kémiáját tanulmányozza. A programban tizenöt ESA-tagország 60 in­tézete vesz részt, a konzorciumot és a tervezést az Egyesült Királyság vezeti. „Az ARIEL tudományos programjának számos részkérdésébe bekapcsolódtak intézetünk és az ELTE Gothard Asztro­fizikai Obszervatórium munkatársai: az exoholdak keresésétől a műszer kalibrálásán keresztül a méréseket zavaró asztrofizikai zajforrások azonosításáig és kiküszöböléséig jó néhány területen van nélkülözhetetlen tapasztalatunk, amit az ARIEL misszióban is kamatoztatni fogunk. A műszerhez szükséges egyes alkatrészek esetleges magyar tervezéséről és gyártásáról szóló tárgyalások is napirenden vannak” – mondta el Szabó Róbert, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézet munkatársa az mta.hu-nak. Az intézetben mintegy 50 kutató foglalkozik elméleti és megfigyelő csillagászattal. Több területen is élvonalbeli kutatásokat végeznek, amit négy akadémiai Lendület-pályázat, valamint két, 2017-ben elnyert európai ERC-pályázat is fémjelez.

Az ARIEL exobolygók különböző populációit fogja tanulmányozni. A küldetés fő célpontjait azok a forró és meleg planéták jelentik, melyek közel keringenek a csillagaikhoz. A látványterv azt szemlélteti, amint az ARIEL a Nap sugárzásától védve a teljes égboltot megfigyeli, a rajzon pedig jól látható a szerkezet tetején elhelyezkedő elliptikus főtükör. (Forrás: ariel-spacemission.eu)

Űrcsillagászati eredménynek is tekinthető a gravitációs hullámok felfedezése, amiben magyar kutatók is részt vettek. A Laser Inter­ferometer Gravitational-Wave Observatory (LIGO) nevű, egy­milliárd dollárból épített eszköz összeütköző fekete lyukakból érkezett gravitációs hullámokat először 2015 szeptemberében észlelt, de csak 2016 februárjában jelentették be a tavaly fizikai Nobel-díjjal elismert szenzációs felfedezést – ennyi idő kellett a mérések ellenőrzéséhez. Az ELTE Atomfizikai Tanszékének munkatársai adat­feldolgozási szoftvert készítettek, galaxiskatalógust állítottak össze, infrahangmikrofont fejlesztettek a hatalmas műszer környezetének monitorozásához. Ezek a mikrofonok a zajszűrést segítették: a LIGO-nál nagyon sok zajt kell szűrni, rengeteg környezeti hatást kell kiküszöbölni ahhoz, hogy a mérések sikeresek legyenek. A hat példányban Budapesten legyártott műszert az amerikai helyszíneken a tanszék munkatársai szerelték be. Ez az eredmény arra példa, hogy nem kell az űrbe menni ahhoz, hogy megértsük a világegyetem valamely titkát.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka