2015. április: jegyzet, portré, agrárium, atomenergia, tudomány, innováció, közlekedés, logisztika, egyetem, vízgazdálkodás, megújuló energia, zöldkörnyezet, it
2015. április 1.

Szerző:
Szegedi Imre

Fotó:
Reviczky Zsolt

Nem vagyok csodabogár

Amikor egy folyamatot kell megszervezni, mindegy, hogy állattenyésztésről vagy gyümölcstermesztésről van szó, minden lépést ugyanolyan gondosan kell megtervezni és végrehajtani – állítja Szabó Imre agrárvállalkozó, akit előző interjúalanyunk Bárány László ajánlott figyelmünkbe. Az eredetileg agrárgépész végzettségű vállalkozó arra példa, hogy a mezőgazdaságot a természet kizsigerelése nélkül is lehet hatékonyan és fenntartható módon művelni.


Elmesélné egy meghatározó élményét gyermekkorából?

– Élénken emlékszem a csodálatos gyerekkoromra, arra azonban kevésbé örömmel, amikor a krumplibogarak ellen DDT port szórtunk ki. Nem csak mi, mindenki hatalmas elánnal szórta a kemikáliákat. Akkoriban nem számított, hogy mennyi vegyszert használunk. Nem tudtuk, hiszen csak később derült ki, hogy a DDT milyen veszélyt jelent mindenkire. Egy vizsgálat kimutatta, hogy bennem is maradt szermaradvány, ahogy gondolom, megannyi kortársam szervezetében is. Ez a korszak egy életre meghatározta sokunk egészségi állapotát. De, hogy jót is mondjak: a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karán olyan képzést kaptam, amiből ma is megélek.

A DDT-t szóró fiatalembernek miért éppen a gödöllői gépészkarra vezetett útja?

– Az általános iskolámban néhány tárgyat szakképesítés nélküli tanárok tanítottak. Tehették, mert jóban voltak a helyi vezetéssel,
az meg nem sokat számított, hogy a gyerekek vajmi keveset tanulhattak tőlük. Az én kedvemet is elvették ezek a hozzá nem értő tanítók a biológiától és a kémiától, pedig mezőgazdász akartam lenni, ám, mivel éppen ezekből a tárgyakból keveset tudtam, esélyem sem volt a sikeres felvételire. A matematikát és a fizikát ellenben felkészült pedagógusok oktatták, ezért gépészmérnöknek jelentkeztem.

Hogy érezte magát az egyetemen?

– Végzésem után sokáig azt gondoltam, hogy rengeteg felesleges dolgot tanítottak nekünk, majd nagyjából öt év múlva rájöttem, hogy csak látszólag voltak feleslegesek azok a tárgyak. Alapot, fogódzót adtak ahhoz, hogy tudjam, ha gondom van, hol keressem a meg­oldást. Harminc-harmincöt éve megfelelő színvonalú volt az oktatás.

Elindult a nagyvilágba, vagy hazament Derecskére?

– 1979-ben végeztem Gödöllőn agrárgépészként, onnan haza­men­tem Derecskére, és öt évet műszaki vezetőként dolgoztam a helyi szövetkezetben. Idővel azt éreztem, hogy szűkösek az akkori lehető­ségek, hogy váltani kell. Az egyik szomszédos szövetkezetet választottam, de rövid időn belül rájöttem, hogy nem a helyekben és a helyiekben van a hiba, hanem magában a rendszerben. Ekkor már szerencsére 1988-at írtunk. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem agrár-szakköz­gazdász szakára járok másoddiplomás képzésre. Két neves közgazdász, Kopátsy Sándor és Liska Tibor elméletei, gondolatai beindították a fantáziámat, és 1990. február 19-én megalapítottam – tíz év szakmai tapasztalattal a hátam mögött, de még mindig fiatalon – a jelenleg is működő vállalkozásomat. Olyannyira elkapott a hév, hogy a közgázos államvizsgámra el se mentem – a tudást, a szemléletet, a látásmódot addigra már megszereztem.

Gépészmérnök létére olyan dolgokba fog bele, ami elvileg a mezőgazdászok felségterülete. Honnan a tudás, a mersz?

– Minden a rendszerszemléleten múlik. Mi, gépészmérnökök, ezen a téren kiváló tudást kaptunk. A hajtóműház működésénél megtanultuk, hogy abban tengelyek és fogaskerekek tökéletes együttműködésére van szükség, mert egyébként leáll a rendszer. Amikor egy folyamatot kell megszervezni, mindegy, hogy állattenyésztésről vagy gyümölcstermesztésről van szó, minden lépést ugyanolyan gondosan kell megtervezni és végrehajtani. Ha megvan a bemenő fordulatszám, és a hajtóműház belsejében rendben vannak a dolgok, akkor a kimenő fordulatszám is rendben lesz. Ezt a szemléletet mi megkaptuk, egy állattenyésztő vagy egy növénytermesztő kevésbé.

A rendszerszemlélet eredménye a környezetkímélő ultrahangszenzoros permetezés?

– Ez inkább a józan paraszti észé, de menjünk vissza egy bő évtizedet. Európai uniós tagságunk az agrártámogatások átutalása mellett kötelezettségekkel is járt. Ilyen a helyes mezőgazdasági gyakorlat átvétele és az agrár-környezetgazdálkodási programban való részvétel. Menet közben jöttem rá, hogy érdemes megfogadni a brüsszeli tanácsokat. Például kitettünk 1046 madárodút, hogy pályázati pénzt kapjunk. Két év múlva észrevettük, hogy a madarak fészket raktak az odúkban. Hogy miért fontos ez? Mert egy cinegepár, de akár egy verébpár is évente negyven-ötven kilónyi kártevőt pusztít el. Ma már nem az uniós támogatások elnyerése miatt védjük a madarakat, hanem mert nekik köszönhetően jóval kevesebb vegyszert kell kipermeteznünk a gyümölcsösökben, és ezáltal jelentősen óvjuk a környezetünket. Már nemcsak azt számoljuk, hogy hány madárodúnk van, hanem azt is, hogy hányan lakják. A madaraknak télen etetőket, nyáron itatókat is kiteszünk. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a madaraknak is köszönhetően a mi gyümölcseinkben egyáltalán nincs, vagy a megengedett érték töredéke a szermaradvány. A madarak tulajdonképpen bekapcsolódnak a termelési folyamatokba, segítenek nekünk, képletesen mondva a munka- vagy üzlettársaim lettek, ezért nagyon oda kell figyelnünk az ő igényeikre is. A módszert másoknak is bemutattuk. Ott tartunk, hogy sokan tőlünk kérdezik, mit csináljanak, ha nem marad meg a madár a kertben? A többi madárbarát intézkedésünk azt bizonyítja, hogy a korszerű gyümölcstermesztés beilleszthető a természetbe, és mind a két fél profitál belőle. Ez egy példa a rendszerszemléletre. Egy másik példa a permetezés.
Korábban a permetezőgép beállt a sor elejére, majd addig szórta a vegyszert, amíg a sor végére nem ért. A mi gépünk ultrahangos szenzorokkal felszerelve csak akkor szórja a hatóanyagot, ha fát érzékel, a köztük lévő üres térrészt nem permetezi. Ez az újonnan ültetett fák esetében fontos, amikor a lombkorona átmérője még kicsi. Egy szenzorrendszer több millió forint, de gyorsan behozza az árát a megtakarított vegyszerből, a kisebb környezetterhelés pedig pénzben kifejezhetetlen érték. És ez csak egy példa a megfogadásra érdemes brüsszeli üzenetek közül. Azt fájlalom, hogy ezek az üzenetek alig érkeznek meg hozzánk. Ha lecsupaszítanánk az utóbbi tíz évben kapott támogatásokat, ha valahogy ki lehetne mutatni, hogy saját erejéből mire lenne képes a magyar mezőgazdaság, elszomorító képet kapnánk. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy rendkívüli adottságokkal rendelkezünk. Derecskén mi a fejlett országok teljesítményét közelítjük a sertéstenyésztés és az almatermesztés terén, 60-80 százalékkal haladjuk meg a magyar termelési eredményeket. Ez nem csak a pénzen múlik.

Szabó Imre 1954-ben született Derecskén. 1979-ben végzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karán. 1990-ben megalapította a Derecskei Bold Agro Kft.-t (korábbi néven Kasz-Coop Kft.), amelynek 98 százaléka a család tulajdonában van. Szakmai elismerések: Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj, Kiváló Magyar Élelmiszer Védjegy, Kiváló Magyar Sertéshús Védjegy. 2014-ben a Greenovációs díjat nyerték el, amellyel a náluk folyó környezettudatos termelést ismerték el.
A madárodúk mellett szexferomon csapdákat és meteorológiai előrejelző rendszert is alkalmaznak. Ezeknek mi a szerepük?

– A növényvédelemben integrált megoldásokat alkalmazunk. Az integrált növényvédelmi technológia lényege, hogy a védekezési döntéseket a mindenkori károsító helyzet és a különböző tényezők, köztük a várható időjárás alapján hozzuk meg. Nem célunk a károsítók teljes kiirtása, csak egy küszöbszint alatt tartása. Tehát a növényvédelmünk alapja a megfigyelés, és a megfigyeléshez szükséges eszközök, köztük például a szexferomon csapda, amely segítségével mindig tudjuk, hogy mikor és mi ellen kell védekeznünk. Az okszerű szerhasználat mellett a hasznos élő szervezetek (fátyolkák, katica­bogarak, fürkészdarazsak, pókok stb.) megmaradnak, sőt fel tudnak szaporodni, és segítik a védekezésünket.

Hogyan győzné meg a hitetlenkedőket a módszer környezetbarát voltáról?

– Elég, ha azt mondom, hogy kint lakunk az almáskert közepén? A családi házat övező fákat ugyanúgy gondozzuk, mint a távol esőket, mégis bármikor kinyithatjuk az ablakokat. A tőlem hatszáz méterre lakó fiam is kinyitja saját családi háza ablakait, mert tudja, hogy a levegő tiszta, az unokámat persze, hogy nem veszélyezteti. Csak akkor és annyit permetezünk, amikor és amennyit kell. A nagy áruházláncok szigorú előírásait könnyedén teljesítjük, az általunk előállított termékek mindig megfelelnek az élelmiszer-biztonsági követelményeknek.

Egy új ültetvény évtizedekre szól. Hogyan tudnak a változó klimatikus viszonyok között ennyire előre tervezni?

– A hatékony agrártermeléshez négy dolog szükséges. Az egyik az alkalmazott technológia, a másik az ültetett fák és a tenyésztett állatok genetikája, termőképessége, a harmadik az alkalmazott tudás és az emberi munka, a negyedik faktor a szerencse. Véleményem szerint az első három nagyjából harminc-harminc százalékos arányt kép­visel, a negyedik, azaz a szerencse, mindössze tíz százalékot. Azaz, ha mindent jól csinálok, akkor ritkán ér meglepetés. Mi 18 évvel ezelőtt tíz almafajtát ültettünk, és három-öt évvel később megnéztük, hogy melyik szereti a legjobban a derecskei talajt. A legjobban bevált három-négy fajtát ültetjük a következő években. Megkezdtük ugyanis az első almás ültetvényünk korszerűbbre cserélését. Az Európában elérhető legjobb genetikai adottságokkal rendelkező facsemetéket a legkorszerűbb eljárás szerint telepítjük. Ma almából 5000-6000 tonna, meggyből 1000-1500 tonna az évente előállított mennyiség. Valamennyi termékünk esetében a következő öt év alatt legalább 50 százalékos növekedéssel tervezünk.

Hogyan érik ezt el? Azért kérdezem, mert egy alkalommal azt mondta, hogy a termelés során nem az a céljuk, hogy minél nagyobb legyen a mennyiség, hanem az, hogy a termés ne terhelje le a fát, és a gyümölcsök megfelelő méretű, zamatos, egészséges gyümölcsökké fejlődjenek. Nincs itt ellentmondás?

– Nincs. Állítom, hogy öt év múlva a most elültetett fák a jelenleginek közel a dupláját, azaz hektáronként 40 helyett 70-80 tonnát fognak teremni amellett, hogy a minőségükben, beltartalmi értékükben és ízvilágukban is javulnak. Hogy mi ennek a titka? Évekkel ezelőtt Olaszországban járva azt tapasztaltam, hogy ott szinte mindegyik fán ugyanannyi, mondjuk százhúsz alma termett. Az enyémeken az egyiken nyolcvan, a másikon száztíz alma volt. Nem értettem, hogy mi a jelenség háttere. Az olaszok elmondták, hogy egy holland szakember rendszeresen jár hozzájuk szaktanácsadóként, hozza magával az Európában elérhető legkorszerűbb tudást, és az ő instrukciói alapján végzik munkájukat. Felvettem a kapcsolatot a holland szakemberrel, azóta jár a mi kertünkbe is, és mostanra a mi fáink is közelítik az olaszok eredményeit. Higgye el, megéri a tudásra alapozni!

Van valami különleges, az almákhoz kapcsolódó története?

– A debreceni egyetem oktatói és hallgatói körében ízlelési próbát végeztünk. Meghámoztunk ötfajta almát, majd arra kértük a résztvevőket, hogy ízük szerint rangsorolják őket. Az ötven év feletti korosztálynak a jonatán és az idared ízlett a legjobban, kevésbé tetszett a golden és a gála. A húsz-huszonöt évesek között a gála tarolt, majd jött a golden, és érdekes módon a fiatalok körében a jonatánnak volt a legkisebb a sikere. Azóta, ha valaki nálam jonatánt keres, azt mondom, hogy ilyen fajtám nincs, de tudom, hogy nagyjából hány éves. Ilyen tesztelés is befolyásolja, hogy milyen fajtát telepítsünk.

Ez a kert messze földön híres, hiszen a Kertpedagógiai program és a Gyümölcsös Kalandok keretében az érdeklődők megismerhetik a kertet, annak állatait, azok szokásait, lakóhelyeit, kipróbálhatják a traktorvontatású kisvasutat, szedhetnek almát, és felfedezhetik a gyümölcsöskertet! Miért tartja ezt fontosnak?

– Egy normális társadalom normális esetben azt üzeni az embe­reknek, legalábbis én ezt hallom, hogy legyél felelős és hasznos tagja a társadalomnak, például, légy szabálykövető, adófizető, teremts értékeket, gondoskodj a következő generációról. Ezenfelül egy agrár­vállalkozónak azt mondja a társadalom, hogy állíts elő megfelelő minőségű élelmiszert elfogadható áron. Okosan bánj a természettel, a földdel, gondolj az utódokra. Foglalkoztass, járulj hozzá a vidéki életszínvonal megtartásához. Te rendelkezel a föld használatával, rád bíztuk, vigyázz rá, javítsd a termőképességét, hisz még hosszú ideig lesz rá szükség. Az indulástól kezdve mindig ugyanaz volt a célunk: tisztességgel, hatékonyan és felelősen vállalkozni a magyar mezőgazdaságban. A cégcsoport 98 százaléka a családom tulajdonában van, az irányításban már ma jelentős a szerepe az időközben felnőtté vált két gyermekemnek és választott párjuknak. Mindannyian vezető beosztásban dolgoznak. Az utóbbi években jócskán kivették a részüket a munkából, így már a siker ízét is kezdik megérezni. Értik és tisztelik az itt folyó munkát, a jelenleg elérhető legkorszerűbb tudással, ismeretekkel rendelkeznek. Az elmúlt években sokat foglalkoztunk a család belső dolgaival, a család és a vállalkozás összeegyeztethetőségével. Az volt a célom, hogy közösen alakítsunk ki a vállalattal kapcsolatos jövőképet, hogy mindenki egyformán értse, és sajátjának érezze az egyébként közösen megfogalmazott célokat és a megvalósításuk érdekében tett erőfeszítéseket. Nagyon jó így a családtagokkal együtt dolgozni, főleg úgy, hogy mindenkinek megvan a feladata, de ezek a feladatok egy irányba mutatnak.
A kérdésére visszatérve: évente többször kinyitjuk a korszerű gyümölcsöskertünk kapuit, mert szeretnénk bemutatni az érdeklődőknek az itt folyó munkát; hogyan terem az alma, mi mindent csinál a kertben egy munkás, hogyan készül az almalé, és a kert milyen kapcsolatban van a természettel.
Az elmúlt időszakban sok ezer óvodás és kisiskolás ismerkedhetett meg szervezett látogatások keretében a Felelős Kertművelési programunkkal, a családok számára hétvégekre szervezett Gyümölcsös Kalandok elnevezésű programjainkon pedig játszva, szórakozva, élményszerűen ismerhették meg a kertet és a kert különleges termé­szeti adottságait. A kert kapujában rövidesen megépítünk egy látogatóközpontot, melynek a célja egy élmény és interaktív kapcsolat kialakítása lesz szemléletformálás, képzés és oktatás céljából. Aki járt a kertünkben, vissza akar jönni, de nem egyedül, hanem családtagjai, ismerősei társaságában, mert azt mondja, hogy ilyet még nem látott, nem hitte, hogy ilyen létezhet Magyarországon. Ez a csoda nálunk 170 hektáros.

A sertésprogramot tizenöt éve indították, és szűk egy évtizede működtetik azt a modellt, amely jelenleg Európában a legkorszerűbb fejlesztést és innovációt képviseli. Talán még a dánok is idejárnak tanulni?

– Ha akarnak, jöhetnek. De félre a tréfát, most még mi tanulunk tőlük. A sertéstelepen 2200 tenyészkocát tartunk. Egy kocától 33 választott malacot nevelünk évente. Az anyaállatok – kis túlzással – „szülőszobai” körülmények között vannak, higiéniai okokból környezetük nem látogatható, ezért teljesen egészségesek, nem kell gyógyszereznünk őket. Hetente 1200-1300 kismalac „költözik” hasonló körülmények közé a hizlaldákba, ahol előbb a 30 kilogrammos, majd a 125-130 kilogrammos súly eléréséig ugyanolyan védelem mellett nevelődnek, mint az anyasertések. Évente 66 ezer hízót szállítanak el a telepről. Ha szükséges, zsírosabb és soványabb húst is elő tudunk állítani, célunk, hogy egészséges és ízletes legyen. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy megfeleljünk az állatvédelmi előírásoknak. Például óránként négyszázszor cseréljük a levegőt, a törvényben előírtnál jóval több fényt kapnak az állatok, hiszen csak úgy érhetjük el a megfelelő eredményeket, ha a tenyészet teljesen egészséges.
A precíziós takarmányozást pedig nyolcvan százalékban saját termelésű takarmányból készült, számítógép által irányított „konyhában” elkészített vegetáriánus étrend biztosítja.

Saját fejlesztésekre építenek, vagy hozott anyagból dolgoznak?

– Mi nem a műszaki-technológiai vagy a genetikai fejlesztésekre koncentrálunk, ahhoz kicsik vagyunk, hanem annak adaptálására és a munkatársaink fejlesztésére. Ezzel a szemlélettel és gondolkodásmóddal érjük el sikereinket. A hazai mezőgazdaság legnagyobb gondját éppen abban látom, hogy ez a gondolkodás kevesekre jellemző. Nem tudom ennek az okát, lehet, hogy elkényelmesedtek az agrárium résztvevői, de azt hiszem, hogy ezen a helyzeten lehet és kell is változtatni. Ha mi csak a magyar tudásra támaszkodnánk, nem itt tartanánk. A sertéstenyésztés legjellemzőbb mutatója az, hogy egy anyakoca évente hány választott malacot produkál. A magyar átlag 22-24 választott malac, mi 33-at állítunk elő. A holland, dán, német legjobbak 35-öt. A mi célunk is 35 kismalac évente. Igen ám, de a magyar tudás 26-28 malac produkálására képes. Ezért mentünk külföldre, hogy mi se maradjunk le. Külföldön azt tartják, hogy a sertésnek elsősorban egészségesnek kell lennie, s nem az a fontos, hogy a szabadban túrja a földet. A sertéseim csak üvegen keresztül látják a napot, de 12-féle betegségtől mentes az állományom. A 30-40 éve épített ólakban nehezen valósítható meg ez az állat-egészségügyi állapot, annak hiányában pedig nehéz megvalósítani ezt a termelési színvonalat. A vágóhídon dolgozó szakemberek szerint egy hagyományos környezetből származó sertésnek a máját és a tüdejét 40-70 százalékban el kell kobozni különböző betegségek miatt. Az ott dolgozó szakembereket kell megkérdezni, hogy honnan származó sertést könnyebb értékesíteni. Hiába vitáznak velem, hogy a hagyományos állattartás az igazi, a hazai és nemzetközi élvonalbeli tenyésztők úgy dolgoznak, ahogy én. Ha hozzánk hasonlóan dolgoznának a gazdák, nagyon sok ember találna munkát, fizetne adót, a hazai lakosság mellett további, akár tizenöt-húsz millió ember élelmiszerét is elő­állítanák. Mindezt úgy, hogy nem zsigereljük ki a környezetet, hanem fenntartható módon gazdálkodunk. Évente ezért hívunk meg több ezer gyereket, hogy lássák a jövő útját, és ezért tekint ránk a debreceni egyetem kihelyezett tanszékként. A mi missziónk, hogy egészséges élelmiszert termeljünk a jövő generációi számára. Öröm egy olyan családban, közösségben dolgozni, amelynek életét ez a szemlélet hatja át. Csodabogárnak néznek, de szerencsére egyre többen gondolkodnak úgy, ahogy én. Általában olyanok csatla­koznak, akik hozzám és a gyerekeimhez hasonlóan több időt töltöttek külföldön. Mondja meg, mi a különleges ebben? Semmi, csak nyitott szemmel jártunk a nagyvilágban.

Volt választási lehetősége a fiának és a lányának, vagy őket is el­sodorta édesapjuk lendülete?

– Gyerekkoruktól megfertőztem őket a mezőgazdasággal. Egy-egy évet amerikai középiskolában tanultak, kinyitottam nekik a világot úgy, hogy közben magam mellett tartottam őket. Élvezik, amit csinálnak, örömmel folytatják, amit elkezdtem. Félszavakból megértjük egymást. A vállalkozást már ők irányítják. A fiam a termelésért felel, a lányom az értékteremtési területeket felügyeli, amit a marketing-kommunikáció egészít ki. Feleségem a család igazi háttere, és a pénzügyi vonalon tartja rajta a kezét.

Ki tud kapcsolni a gazdasággal kapcsolatos ügyekből?

– Én minden évben bőséggel kiveszem a szabadságomat. Utazunk, a világ nagyon sok táját bejártuk, ám tragédiaként élném meg, ha az utazásaim során az iPadem itthon maradna. Sokan talán furcsán néznek rám, ha bevallom, hogy vadászni is szeretek, de talán az előbbiekből kiderült, hogy a természet szeretete nálam elsődleges. Ebből következően én csak azt az állatot lövöm meg, amelyik egy vadgazda szemével indokolt. A Felelős Családi Vállalkozások Egyesület munkájában részt veszek, egyéb feladatot azonban nem vállalok. Fontosnak tartom, hogy a munka mellett az egészségemmel is törődjek, márpedig erre is időt kell szakítanom.

Százötven ember megélhetése függ a vállalkozás sikerességétől. Ez a felelősség nyomasztja, vagy éppen ellenkezőleg, további munkára sarkallja?

– Nem nyomaszt, sőt örömmel tölt el. Kollégáim megértették, mit akarok tenni, azonosultak a célokkal. Annak érdekében, hogy ez a jövőben is így legyen, odafigyelünk rájuk, képezzük őket és elismerjük munkájukat. Ezen a vonalon nincs probléma.

Olyan pályát járt be, amit bármikor újrakezdene?

– Igen, bár apró módosítást végrehajtanék. Például már a középiskolában, de legkésőbb az egyetemen tanulnék angolul, mert hatvanéves kora körül az embernek már nehezebben fog az agya, márpedig én most fogtam bele a nyelvtanulásba. Az angol­nyelv-ismeret eszköz arra, hogy az ember otthonosan mozogjon a nagyvilágban, hogy kitekintése legyen a körülötte zajló folyamatokra, mert akinek ez nem adatik meg, az szegény ember.

Kinek az életére kíváncsi?

Horn Pétert ajánlom, aki a tudomány oldaláról beszélhet a hazai agrárfolyamatokról.•

 
Innotéka