2013. november: jegyzet, portré, tudomány, agrárium, egyetem, disszemináció, innováció, paragrafus, zöldkörnyezet, megújuló energia, it, okostechnológia, startup
2013. november 26.

Szerző:
B. Szabó Edina

StartUP Sajtóklub

Sorozatteremtőnek szánt kezdeményezés indult novemberben magyar médiumok bevonásával. Az esemény célja, hogy minden hónapban bemutassanak hat hazai startup vállalkozást. Az exkluzív sajtóklubba lapunk is meghívást kapott.


Az önmagát kitalálóemberként aposztrofáló Vojnits Bálint által indított StartUP Sajtóklub működési elvéről, a résztvevőkről és a startupokról a www.startupklub.hu oldalon olvashatnak bővebben, ez az események hivatalos felülete. Terveink szerint az Innotéka magazin a sajtóklub tagjaként aktív résztvevő lesz, így reményeink szerint sok hazai, kiemelkedő ötletet mutathatunk be olvasóinknak.

Időrendi sorrendben haladva az első hat „versenyző”, cikkünk végén pedig abszolút szubjektív tetszési rangsorunk:

Karma Platform – karmaplatform.com

A Karma Platform az „Excell pokol” be­fa­gyasz­tását tűzte ki maga elé célul – és úgy tűnik, nagyon ügyesen teljesíti azt, újra meg újra. A vállalatok nyilvántartásait őrző, százasával tárolt táblázatok készítése, karban­tartása, frissítése, módosítása komoly plusz­terhet jelent az alkalmazottaknak. A Karma esetében egy remekül kidolgozott, egyszerű és felhasználóbarát komplex ügyviteli rendszerről van szó, amely mindössze 45 másodperc alatt konvertál át gyakorlatilag bármilyen bonyolult makrókkal rendelkező Excell táblázatot felhasználó­barát munkaeszközzé. Ezeket a képleteket és variációikat eleve beépítik a rendszerbe, akár Google-ból is importálhatók az adatok.
A táblázathegyek egy egérmozdulattal behúzhatók, webböngésző ablakban kezelhetők, megoszthatók stb. A módosítások átvezetése – az esetleges változtatás az eredeti táblázatban – szintén egy mozdulattal megoldható, és nem vesz több időt igénybe. A mentések – a mellékletek mentései is – jól nyomon követhetők, akár mobilon is kezelhető a rendszer. Sőt, bizonyos mértékig a táblázatban elkövetett hibákat is javítja, és bár az emberi figyelmetlenségből adódó mulasztást nem képes százszázalékosan kiküszöbölni, a rossz Excell makrókat felismeri, és javaslatot tesz a javításra. A működtetéséhez és használatához nincs szükség programozói tudásra, és az üzleti változásokat igen rövid idő alatt képes lekövetni. A kétéves fejlesztői munka eredményeként létrejött Karma jól ismeri saját piaci pozícióját, nem a nagy rendszerek (SAP, Oracle) kiütését célozza, „csupán” a kisebb vállalatok adminisztrációs terheit kívánja csökkenteni.

SmartVineyard – smartvineyard.com

Egy fejlesztés az egészségesebb szőlőért és borért. Röviden így jellemezhető a Smart Vineyard, amelyből a Smart az okos meg­oldásra utal. A mezőgazdaságban jelen lévő megoldások – okos traktorok, okos ön­tözőrendszerek, meteorológiai meg­fi­gyelőállomások – sora egyre bővül, ezek közé szeretne betörni a Szőlőőr néven forgalmazott eszköz.
A Szőlőőr nem más, mint egy olyan szenzorhálózat, amely az elvégzendő munkákban a szőlősgazdák döntéseit kívánja támogatni. Mivel szőlősgazdák bevonásával, közel harmadik éve fejlődik, mára a szőlőkbe telepített eszközök mindent megfigyelnek, amire csak egy gazdának szüksége lehet (páratartalom alakulása, hőmérséklet, napsütés intenzitása stb.). A szerzett és szerverre beküldött adatok elemzés után egy okostelefonnal is lekérhetők.
A több telepített eszköz olyan szenzor­hálózatot hoz létre, amely igen gyorsan változó mikroklímát is képes lekövetni, hiszen az állomások függetlenek egymástól. A rendszer az egyedi beállításoknak köszönhetően referenciaként Szlovákia, Ausztria, Chile, Kalifornia és Magyarország szőlőiben – utóbbi például a Pannonhalmi Apátság birtokán – is megtalálható. Az egyedi beállítás klimatikus szempontból lényeges, hiszen az időjárást illetően országokon belül sincs két egyforma terület. Általánosságban egy 100 hektáros szőlőbe 10-20 darab eszköz elegendő a hálózat kiépítéséhez.
Mitől több ez, mint egy meteorológiai állomás? Nem csupán a smart megoldásoktól, hanem döntéstámogatói funkciója révén jelentős költségcsökkentő tényezőként funkcionál. A kulcsszó a megelőzés: a visszafordíthatatlan és súlyos károkat okozó betegségek ellen a költséges védekezés kialakítása pontos méréseken alapulhat, a kiemelkedő tapasztalat beépítésével. A Szőlőőr nem helyettesíti a gazdák tudását, hanem beépíti és alkalmazza azt.

Brozie Chatbox

Ez az alkalmazás alapvetően közösségi oldalnak készült, de szűk felmérést követően kiderült, hogy a felhasználók nem szívesen térnének át megszokott közegükből egy újabba. Így a józan észt követve maradt egy olyan böngésző bővítmény, amely ragyogóan teljesíti egy chat vagy fórum iránt támasztott követelményeket. Sőt, igazából olyan független beszélgetési fórumot nyújt, ahova névvel, név nélkül, regisztrálva vagy anélkül be lehet lépni, vagyis lehet csatlakozni.
Ha egy weboldalba – ez online magazin, kis- és középvállalkozói site, sőt a kezdetben statikusnak szánt oldal is lehet – beépül a forráskódja, lehetővé válik, hogy az oldalon egy időben jelen lévő felhasználók beszélgessenek egymással. Tehát egy cikket, bejegyzést olvasva elindulhat egy kommunikációs folyamat a felület saját kis chat falán.
A szolgáltatásra meghívásos alapon lehet regisztrálni, de a személyi azonosíthatóság fonala itt meg is szűnik. „A szólás és beszólás szabadsága” – hirdetik a fejlesztők, én erre azt mondom, trollkirályság. Jó lehet, ha van egy közeg, ahol minden letiltott, kitiltott, törölt vagy lezárt felhasználó elmondhatja a véleményét, rossz lehet, hogy ezeket a felhasz­nálókat valószínűleg nem alaptalanul büntették az üzemeltetők. Ha mást nem, az egyes oldalak szabályait megsértették, amiket, lássuk be, nem olyan teljesíthetetlen betartani.
Ettől függetlenül maga a Brozie remek ötlet, hiszen ez a fajta interaktivitás fontos a webes kommunikációban, ez pedig a legszűkebb költségvetésbe is beleférhet, komoly fejlesztői háttér vagy karbantartás nélkül. Moderálni az üzemeltetőnek kell, de ez – eltekintve az alapból beépített szűrőktől – ma is kézi vezérlést igényel.

SmartShopper – www.smartshopper.hu

Ennek a prezentációnak a végére kicsit „nesze semmi, fogd meg jól” érzésem lett, körülbelül hatszor hangzott el a „le kell tölteni és megnézni” mondat, ami akárhogy is nézzük, egy bemutatónál nem éppen a legmenőbb felszólítás. Úgy tűnt, hogy az este legszimplább alkalmazását ismerjük meg – és látszólag tényleg. Első pillantásra semmi egyébről nem volt szó, mint egy mobilapplikációról, amely – földrajzi helyzetünknek megfelelően – kérésünkre gyorsan kigyűjti a legközelebbi ajánlatokat a környékről. A bemutatkozás során elhangzott kávés példánál maradva: ha egy jó kávét szeretnénk inni, legyűjti az adott pillanatban a környéken lévő kávézóhelyeket, összeveti az akciókat, elkészíti a listát, nekünk csak választanunk kell. Akciókat. Hiszen a SmartShopper a kuponos, bónuszos kereskedelemre szakosodott. Ilyen weboldal több is van, de ennek a verziónak az a lényege, hogy nem kell előre kinyomtatni, nem kell napokkal előbb kifizetni és szervezni a beváltást. Adott időben – amikor szükségünk van rá – a mobilunkon talált kuponunkat az adott területen ajánlott szolgáltatóknál használhatjuk fel.
A fejlesztők a tartalomszolgáltatásra is hangsúlyt helyeznek, ezért aztán az app life­style magazin funkciót is kapott, és további kiegészítő funkciókat is terveznek, hogy idézzem, „a cél egy mobil svájcibicska létrehozása”. Sajnálatos módon egy kicsit high society beütése van, ami talán abból adódik, hogy nyilván ott lehet jó listát készíteni, ahol vannak listázható helyek, tehát városi, bel­városi, turisztikai központokban.
Már letölthető a megfelelő boltokból, android és IOS platformra is – „le kell tölteni és megnézni”.

Creativ World – kreativagy.hu

Ez volt az az alkalmazás, amiről a legtöbbeknek az ugrott be először, hogy a marketingesek ellensége. Na nem azért, mert rossz, hanem mert úgy tűnt, nem lesz szükség marketingesre a használatával. Ez nem igaz, hiszen a marketingeszközök használatát is meg kell tanulni, sőt kampányba építeni, úgyhogy nevezzük inkább a marketingesek legújabb jó barátjának – remek eszközről van szó, pofonegyszerű alapideával.
Az alapötlet, egyes projektek, események, „dolgok” köré szerveződő közösségek ötleteltetése, dolgoztatása, majd végül az aktív és lelkes közösség együttműködésének eredményeképpen létrejövő produktum felhasználása.
Adott egy megoldandó probléma, egy brandépítési mérföldkő, egy új termék vagy egy új ötletre, esetleg csapatépítésnél csak a megfelelő kérdésekre, fázisokra bontott tematikára van szükség. Erre létre kell hozni egy weboldalt, ahova meghívásos alapon érkezhetnek az ötletelők új javaslatokkal vagy másokét kiegészítve, csatlakozhatnak ötletelő csoporthoz, mindezt persze névvel és időponttal ellátott mentésekkel a későbbi félreértések elkerülése végett. A többlépcsős, szűrőkkel ellátott rendszerben egyfajta természetes kiválasztás működik – ami nem életképes, nem elég erős, előbb-utóbb elhal.
Fontos az azonosíthatóság – ezért van például fényképes regisztráció is –, hiszen a javaslatokat kiíró projektgazda díjakkal jutalmazza a munkában részt vevőket. Ez adja a Creativ World egyik különlegességét is, pontosabban a négylépcsős motivációs rendszer. Mert ötletelni jó, de az még jobb, ha a végén jutalom is van. A kiírónak díjaznia kell a legnépszerűbb, a legaktívabb, a legkreatívabb és a legjobb ötletet is. A díj természetesen lehet tárgy, pénz, sőt akár egy állás is. Jelenleg magyar nyelven elérhető, 2014-re kilenc további nyelvre tervezik átültetni, és a mobilmegoldáson is gondolkoznak.
Az elindítása óta eltelt 12 hét alatt több mint 700 regisztrációval közel 1150 ötlet és 14 000 értékelés született.

Limes

A prezentációk sorában utolsó fejlesztés a filmes világba vezetett át. A Limes egy gyártásvezető szoftver, amely kapcsolódik és támogatja a jelenleg használatban lévő 3D-s tervezőszoftvereket. A filmgyártás során sokszor nehéz követni a változásokat, legyen szó akár rendezői, akár szoftverbéli módosításról. A sokféle szoftver ráadásul eleve megnehezíti az egyes szakaszok összehangolását, emiatt hosszabb a gyártási idő, így drágul a produkció. A Limes egyfajta sablonként vagy inkább hálóként összefogja, összekapcsolja ezt a sokféle alkalmazást úgy, hogy a gyártás, tervezés és a menedzsment, produkcióvezetés között kiépíti a szükséges szinkronitást – nem csúszik meg az igény és a megvalósítás, és akár a várható következmények is felmérhetők. Emellett nincs szükség programozói tudásra az egyedi beállításokhoz, és újratanulni sem kell a szakmát, hiszen igazodik a már jól ismert eszközökhöz. Már bizonyított is; egy izlandi és egy magyarországi stúdiót kötött össze és segítette a munkájukat, miközben a fejlesztők tovább tökéletesítették.•

E hat startup mindegyike IT alapokra helyezkedve, de különböző felhasználási területekre tervezve az eseménysorozat igazán erős megnyitása volt.
Íme szubjektív helyezési listánk az innováció becsült mértéke, alkalmazhatóságának mértéke, a felhasználókra gyakorolt várható hatása szempontjából: 1. SmartVineyard, 2. Karma Platform, 3. Creativ World, 4. Limes, 5. Brozie Chatbox, 6. SmartShopper.
 
Innotéka