A pandémia és az év elején kirobbant orosz–ukrán há­ború mennyire befolyásolta a kockázatitőke-befektetők fókuszát?

– Egyrészt önmagában az a tény, hogy az ellátási láncok bedőlé­se és a just in time rendszerek tarthatatlansága számos szektor­ban okozott komoly károkat – hiszen a világ másik végéről pon­tos időre várt, az összeszereléshez szükséges elemek olykor he­tek­­kel, hónapokkal később érkeztek meg –, a befektetőket egy­­ér­­­tel­műen arra ösztönözte, hogy újragondolják a globális piac év­tize­dek óta egyébként megbízhatóan működő rendszereit. Vic­cesen azt szoktam mondani, hogy a VC/PE (kockázati tőke/magán­­tőke) befektető­csapatok a vállalat­finanszírozás „gyors rea­­gálá­­sú egységei”, ez most is így volt, a pandémia felértékelte az in­ter­­­­netes kommunikációhoz kapcsolódó befektetési cél­pon­­to­kat, a háború pedig jelentős hangsúlyt adott az energia- és az élel­mi­szer­témáknak.

Mindkét eseménysor egyes területek felértékelődését, míg a háborúban álló, közvetlenül érintett országok átmeneti vissza­esését eredményezte. Általánosságban azt látom, hogy a korona­vírus megjelenése ellenére a közép-európai kockázati- és magán­tőkealapok folyamatosan növekvő mértékben hajtottak végre cross border – határon túli – invesztmenteket is. Az Invest Europe statisztikáit látva a szektor aktivitása folyamatosan növekedett. Remélem, a háborúnak mielőbb vége lesz, és ugyan nem látjuk milyen új világrend keretei között jön létre a legújabb európai egyensúly, de biztos, hogy a háborúnak előbb-utóbb vége lesz. Ukrajnát újjá kell majd építeni, és ez a folyamat, látva az Európai Unió és az USA hozzáállását, vélhetőleg sok euroatlanti pénz­zel fog megvalósulni. És ez csak egy a háború jól látható kö­vet­kez­mé­nyei közül, de ha tényleg így lesz, akkor rengeteg építőipari tech­no­lógiára és kapacitásra lesz szükség Ukrajnában, ami újabb fókusz­korrekciót jelenthet a VC/PE-alapok számára.

Vannak persze a kockázati- és magántőkealap-kezelői csapatok működését, mindennapjait érintő következmények is, például

a szakmában talán a legnagyobb változás a tőkegyűjtés gyakorlatában történt.

Míg korábban kizárólag személyes találkozók során zajlott a „fund raising”, a vírus megjelenése után egyes alapkezelői teamek és partnerek az online térre helyezték át ezt a tevékenységüket is. Személyesen is ismerek olyan kollégát, aki fél év alatt több mint 100 millió eurót gyűjtött össze egyetlen személyes találkozás nélkül, ez pedig korábban elképzelhetetlen lett volna. Ugyanakkor a pandémia és a háború mellett továbbra is „tarol” a „zöldítés”, létezik egy folyamatosan növekvő szubkultúra a befektetői kör­ben, ez pedig a „no fly policy”. Azaz a zöld gondolkodásmód alap­ján sosem szállnak repülőre, és kizárólag olyan helyekre mennek üzletet kötni, ahová vonattal is „megéri” elutazni. Egyelőre ez a szem­lélet ugyan még nem számottevő, azonban hosszabb távon hatással lehet a befektetési fókuszra is.

Milyen szegmensekben van nagyobb igény start­up­fej­lesz­té­sekre jelenleg?

– A piac mindig minden új helyzetre rendkívül gyorsan reagál, ezért a koronavírus megjelenése számos szektorban előre sosem gondolt következményekkel járt. Természetesen az egészségügyi és IT-platformokhoz kapcsolódó szolgáltatások az egész világon hasítottak, az e-kereskedelem soha nem látott csúcsokat ért el, arra azonban senki sem számított, hogy az Amerikai Egyesült Államokban 2021-ben több kerékpárt adnak el majd, mint autót. Ahogy arra sem, hogy Németországban Hessen tartomány válik a leggazdagabbá, miután a BionTech biotechnológiai vállalat a Pfizer-vakcináknak köszönhetően egyedül annyi vállalati adót fi­zetett be, mint mindösszesen az azt megelőző tíz évben. A háború kitörése Európában elsősorban a biztonsági és energia-önellátás­hoz kapcsolódó beruházásokra volt hatással, de az élelmiszer­ipari fejlesztéseknek is komoly lökést adott. Olyan smart farm pro­jektek kaptak nagyobb lendületet, melyek különböző okos­meg­oldások mellett az öntözési technológia átalakításával arra tesznek kísérletet, hogy bizonyos növényekből egy évben akár több alkalommal is be lehessen takarítani a termést. Személyes tapasztalatom alapján maga a kockázati- és magántőkeszektor is jelentősen erősödött, ami a magántőkealapok számában és az odaáramló pénz mértékében is egyértelműen tetten érhető. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy voltak vesztesei is ennek az évtizednek: a turizmus mellett megszenvedte az elmúlt éveket a teljes szórakoztató- és vendéglátóipar. És hogy egy érdekes konk­rét példát is mondjak, az USA-ban a pandémia abszolút tönk­­re­tette a szabadulószoba-iparágat, olyannyira, hogy a vírus vissza­szorulása után sem tért vissza a hagyományos keretei közé, hanem itt is egyfajta online térbe költözést tapasztalunk.

Milyen helyzetben van a hazai startup-ökoszisztéma forrás szempontjából?

– Alapvetően forrásbőség van Magyarországon, és ez

a stabil anyagi háttér a teljes vállalkozói ökoszisztémát jellemzi, azaz az ötletfázistól a magvető életszakaszon át egészen a nagyvállalatokig mindenki számára elérhetőek bizonyos konstrukciók.

Még az uniós átlagot figyelembe véve is kifejezetten magas az állami és EU-s források aránya, hiszen kinek lenne fontosabb a korai fázisú vállalkozások finanszírozása, mint az állami félnek, amely számára a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor növeke­dé­se az adóbevételek szempontjából elengedhetetlen. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az elmúlt időszakban számos akcelerátorpályázatot írt ki, és ugyancsak jelentős for­rás a Széchenyi Alapok tízmilliárd forintos programja. Ebben a fo­lyamatban játszik hatalmas szerepet a magyar mikro- és kis­vállalkozások fejlődésének legaktívabb tőkebefektető partnere, a Hiventures is. Közép-Európa egyik legnagyobb tőkebefektető társasága fantasztikus értéket teremtett azzal, hogy rengeteg for­rást biztosított a hazai korai fázisú startupok és kkv-k szá­mára, ugyanis a vállalkozóvá válás folyamatában rendkívül fon­tos lépés, hogy meg kell tanulni okosan felhasználni egy vál­lal­ko­zás növekedéséhez a pénzt. Márpedig ennek a folyamatát tan­köny­vek­ből nem lehet elsajátítani, ehhez személyesen kell meg­ta­pasz­talni mindent. Az elmúlt néhány évben számos új ma­gán- és kockázatitőke-alap jött létre Magyarországon, így a fi­nan­­szírozási oldal az előttünk álló időszakban is biztosítottnak látszik. Mindeközben nem szabad elfelejteni, hogy a nagy technológiai papírok az elmúlt fél évben mélyrepülésben voltak, ami szükségszerűen magával hozza a startup cégek értékelésének kor­rekcióját is. Ezek a folyamatok sokszor ellentmondásosak, és pon­tosan olyan zavarodottságra utalnak, mint amilyen za­va­ro­dot­tak mi európaiak voltunk akár a járvány kezdetén, akár a háború kitörésekor.

Sehol egy gyenge láncszem?

– Tapasztalataim szerint a magvető fázis előtt álló vállalkozások vagy a jelentős kutatás-fejlesztési forrásokat igénylő mikrovállalko­zások még mindig kissé mostohagyerekek maradtak. Nem vé­letlenül. Ebben a szakaszban még rendkívül magasak a kockázatok, a befektetőnek érzelmi alapon is közel kell állnia az ötlethez ah­hoz, hogy anyagilag is támogassa. A gyógyszerfejlesztés kiváló pél­dá­ja ennek, hiszen nemcsak rengeteg pénz kell az ilyen típusú projektekhez, de egy-egy készítmény piacra jutása is sok-sok évig tart. A forrásbőség egy picit kényelmessé is tette a hazai vállalkozói szférát, ugyanakkor hiszem, a tőke mindig inspiratív elem marad, ráadásul a befektetők is szeretnék minél hamarabb látni a sikert. Aminek mindenképpen fontos fejlődnie Magyarországon, az a vállalkozási kultúra, és szükségünk lenne néhány újabb nemzetközi szinten is sikereket elérő startupra.

Mint például amilyen a Prezi, a LogMeIn és a Ustream?

– Pontosan. A 2007-ben alapított Ustream videóstream oldal alig néhány év alatt a semmiből nőtte ki magát egy több mint kétszáz fős céggé, több tízmillió dolláros árbevétellel. A Prezi a prezentá­­ciós iparágat újította meg, ezért a Szilícium-völgy egyik nagy tech­noló­giai befektetője, az Accel Partners szállt be a cégbe 14 mil­lió dol­lár­ral. Míg a távmunka-technológiában nagyot robbantó LogMeIn-t néhány éve nem kevesebb mint 4,3 milliárd dollárért vá­sá­rol­ta fel két amerikai befektető, az Elliott Management egyik leánya, az Evergreen Coast és a Francisco Partners. Ilyen kezdet után való­ban lehet némi hiányérzet az emberben, és örülnék, ha lenne két-há­rom uni­kor­ni­sunk – unikornisnak azokat a privát, azaz tőzs­dén egye­lő­re nem megtalálható cégeket nevezik, amelyek­nek a cég­ér­té­kelése eléri az egymilliárd dollár értéket – annak el­le­nére, hogy van­­nak újabb sikereink is. A világ egyik leg­in­no­va­tí­vabb­nak tartott ál­lami cége, a Svájci Posta tavaly többségi tu­lajdont szerzett a ma­gyar alapí­tású IT-biztonsági vállalatban, a Tresorit­ban. De nem sza­bad megfeledkezni az adatelemzéssel foglalkozó Starschemá­ról vagy a Samsung Catalyst Fundtól 11 millió dollár tőkét kapott Comm­signiáról sem.

Akkor lennék igazán boldog, ha azok a magyar vállalkozók, akik az előbb említett ötleteket világszinten sikeressé tették, új vállalkozásba kezdenének. Az Egyesült Államokban komoly ha­gyo­mányai vannak az úgynevezett sorozatvállalkozóknak, akik a saját vállalkozásaik eladása után máris a következőbe vágnak bele. Ez a folyamat egyelőre kevésbé látható Magyarországon.

Tapasztalataim szerint a hazai sikeres startupperek közül néhányan angyalbefektetőkké váltak, ami abszolút nem baj, hiszen a vállalkozóvá válás folyamatához hozzátartozik, hogy folyamatosan új tapasztalatokat szerezzenek, de mégis az lenne a legjobb, ha új ötletek megvalósítására koncentrálnának.

Sokan arra hivatkoznak, hogy tízmillió magyarból ne­he­zebb annyi jó startupötletet kihozni, mint például a har­minc­milliós Lengyelországból. Vagy hogy más országokban több a befektető. Valóban csak ezen múlna?

– Véleményem szerint ez nem pénz kérdése, hanem szellemi ka­pa­ci­tásé. Követendő példa ezen a területen Izrael, mert ez az or­szág a saját nagyságához képest sokszoros méretű magán- és kockázatitőke-befektetési iparággal rendelkezik, őrületes mennyi­ségű tranzakciót hajtanak végre évről évre, és szivacsként vonz­zák magukhoz a vállalkozókat és a tőkét. Nálunk is vannak jó kezdeményezések, ahogy említettem is korábban, jók a sza­bá­lyozási és a forrásszerzési feltételek is, egyelőre azonban nem értük el a kritikus tömeget.

Mire lehet akkor még szükség?

– Saját missziómnak tekintem, hogy a HVCA (Hungarian Venture Capital and Private Equity Association, azaz: Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület – a szerk.) és a THBE (Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete – a szerk.) tagjaival együtt minél több olyan külföldi forrást hozzunk Magyarországra, ami képes hozzáadott értéket teremteni. Egy nemzetközi befektető ugyanis nem szimp­lán a pénzét hozza ide, hanem a kapcsolat­rendszerét is. Ezzel pár­hu­za­mosan ugyancsak lényegesnek tartom a „kifektetések” gyara­po­dását is. A Kárpát-medencében és a Balkánon úgy vélem jó esé­lyeink vannak, ráadásul a kifektetésekkel bizalmi kapcsola­tot is tudunk építeni az adott országokban, ami újabb és újabb üzlete­ket eredményezhet hosszabb távon.

Milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy Magyarország­ról komoly, a nemzetközi piacon is jegyzett céget lehessen felépíteni?

– Azt hiszem, egy hazai vállalkozás nemzetközi sikerességé­­nek ha­sonló alapfeltételei vannak, mint egy kockázatitőke-alap­ke­zelő sikerességének, méghozzá az, hogy az analitikus és az in­tui­tív vállalkozásvezetési képességek és erőforrások meg­fe­lelő arányban legyenek jelen. Emellett következetes és szisz­te­matikus kapcsolattartás mind a termékértékesítésben, mind pe­dig a külföldi befektetői kapcsolatok építésében. Mosta­ná­ban el­en­gedhetetlennek tartom, hogy a legmodernebb és leg­hatéko­nyabb IT- és kommunikációs eszközökkel és meg­oldá­sok­kal te­gyük gyor­sabbá és rugalmasabbá a működést.

Hogy hol bukik el egy startup leginkább? Elsősorban ott, hogy nem képes vagy nem akar megfelelő dinamikával és könnyed­séggel alkalmazkodni a piac változásaihoz. A „pivot” – amikor egy startup „pivotol”, akkor jellemzően egy az eddigitől eltérő célra kezdi használni a meglévő technológiát, esetleg azt is jelentheti, hogy egy új szegmensben kezd tevékenykedni – az nem hiba, hanem a sikeresség záloga. Mint ahogy a bukás sokkal inkább tapasztalatforrás és nem szégyenfolt. Vagyis az, hogy irányt kell változtatni, az nem katasztrófa, hanem eggyel kevesebb hiba­lehetőség a jövőben.

Érdekes tapasztalat volt számomra, amikor egy akcelerátoron keresztül fektettünk korai magvető fázisban lévő csapatokba, hogy a csapat, a cél és a pénz hármasságának egyensúlya mennyire kritikus. Az is rossz, ha valamiből túl sok van „idő előtt”, és az is káros, ha egy vállalkozás e három összetevő valamelyikéből fo­lyamatosan hiányt szenved.

A nemzetközi térben gondolkozó magyar startupok és kkv-k döntően Európában és az amerikai kontinensben gondolkoznak. A Távol-Kelet miért számít tabunak?

– Tizenöt évvel ezelőtt valóban ez volt jellemző, ma ennél sokkal színesebb a kép. Sok olyan magyar társaságot látok, amely Kínában vagy a távol-keleti térség más országaiban, esetleg Afrikában ér­té­kesít. Hozzáteszem, ezekben az országokban a szabályozási kör­­nyezet, a joggyakorlat és leginkább a kulturális környezet gyö­ke­resen más, mint az euroatlanti országokban. Bár hosszú tá­von mű­ködő, sikeres európai céggé válni sem sétagalopp, de minél távolabb megyünk a megszokott környezettől, annál több erő­for­rást igényel a biztonságos beilleszkedés és működés.

Hogyan látja a hazai startup-ökoszisztéma jövőjét?

– Szerintem akkor járunk helyes úton, ha minden erőnkkel ennek a szektornak a nemzetközi beágyazottságát segítjük elő. Mindig azon a véleményen voltam,

hogy magas hozzáadott szellemi értékkel létrejövő termékek és szolgáltatások exportjából tud egy kis ország pozitív export-import mérleget létrehozni.

A Covid mint globális „élmény” és a háború, mint a 21. század régi-új szomorú realitása is azt erősíti, hogy több és még több olyan startupra van szükség, amelyek a hazai szellemi kapacitást sok pénzért képesek értékesíteni külföldön.•