Forrás: Depositphotos/wukasa

Nemrégiben, a TECHference konferencián tartott előadásának ezt a címet adta: Amiről nem beszélünk az Ipar 4.0 kapcsán. Melyek hát Ön szerint azok a területek, amelyekről nem esik szó elég hangsúlyosan?

– Talán az segít kontextusba helyezni a kevéssé hangsúlyos aspektusokat, ha megvizsgáljuk, hogy mi az, ami a csapból is folyik. Amikor megjelent az ipari IoT (internet of things – a dolgok internete), az Industrial Internet, illetve az Ipar 4.0 koncepciója, akkor ennek fontosságát általában a nagy gyártók hangsúlyozták. Például, ha megnézzük, hogy kik beszéltek elsőként az Industrial Internetről – az ipari internetről, ahogy kezdetben az Ipar 4.0-t nevezték – az Egyesült Államokban, akkor azt látjuk, hogy a GE, a Cisco, az Intel, az IBM és az AT&T használták először ezt a fogalmat. Tehát nem feltétlenül a felhasználók kezdeményezték az ipari internetre való átállást, hanem a szolgáltatók léptek először. Míg Németországban és Kínában a kormányzat felől érkezett a nyomás, az Egyesült Államokban a nagyvállalatok kezdeményezték a technológiaváltást. E váltás azonban meglehetősen lassan halad. Noha már 2011 óta, tehát a 13. éve élünk a negyedik ipari forradalomban, még ma sem mondhatjuk el azt, hogy az összes vállalat teljesen Ipar 4.0 cég lenne.

Pedig másról sem hallani, mint digitalizációról, robotokról, mesterséges intelligenciáról. Akkor tehát ezeket a „jelszavakat” nem követik a tényleges fejlesztések?

– Miközben az elmúlt egy-két év valóban a mesterséges intelligenciáról szól, az iparban nagyon sok vállalat még csak ott tart, hogy adatokat kezd gyűjteni. Az adatgyűjtés kialakítása, illetve a Manufacturing Execution System (gyártási végrehajtási rendszer, röviden MES) rendszerek bevezetése nélkül nem létezik valós Ipar 4.0, hiszen ha nem rendelkezem gyártási adatokkal, akkor nem tudok adatelemzést sem futtatni. Pedig már húsz éve is voltak olyan vállalatok, amelyek elkezdték bevezetni a MES-t. A Com-Forth csapatával már két évtizede ezzel foglalkozunk. Már 2005-ben is az volt a vállalatunk üzenete, hogy megéri a termelővállalatok számára a MES-t bevezetni, és részben ugyanez maradt a fő mondanivalónk akár még az elmúlt években és napjainkban is. De persze nem lehet évtizedeken keresztül ugyanazt ismételgetni, ezért a szolgáltatók mindig a legújabb technológiát próbálják meg hirdetni és eladni, pedig a felhasználók – a mi esetünkben az iparvállalatok – nagy többsége még nem feltétlenül áll ezekre készen. Ők igazából

azt a technológiát szeretnék bevezetni, arra állnak készen, ami már húsz éve létezik.

Az adatgyűjtés kialakítása, illetve a gyártási végrehajtási rendszer, a MES (Manufacturing Execution System) bevezetése nélkül nem létezik valós Ipar 4.0, hiszen ha nem rendelkezem gyártási adatokkal, akkor nem tudok adatelemzést sem futtatni. Ugyanígy elengedhetetlen az információs és operatív technológia – amelyen az adatok keresztülhaladhatnak – integrációja. (Forrás: Depositphotos/chesky_w)

Bejelentett forradalom

Miben különbözik a 2000-es évek elején létező MES a mostanitól?

– Nyilván fejlődött azóta, sok tapasztalat gyűlt össze, sokkal hatékonyabban lehet ma bevezetni a MES rendszert, mint húsz évvel ezelőtt, de az alapvető koncepció nem változott. Visszatérve az eredeti kérdésre, szerintem például erről nem divatos beszélni, de mégis a MES bevezetése az egyik legaktuálisabb kérdés a legtöbb, hazánkban működő vállalat számára. Ugyanígy aktuális to­vábbra is az IT–OT (információs technológia és operatív technológia) integráció. Ki kell alakítani az IT- és az OT-infrastruktúrát, amelyen az adatok keresztülhaladhatnak, hiszen enélkül nem létezhet az Ipar 4.0. Gondolok itt a hálózati infrastruktúrára, annak védelmére, az OT-biztonságra, a szerverekre és így tovább. Ez is olyan dolog, amit mindenki adottságnak tekint, és ezért nem izgalmas beszélni róla. A mesterséges intelligencia sokkal érdekesebb, valójában azonban a korábbi technológiák megléte korántsem magától értetődő. Mindemellett ma már nemcsak az Ipar 4.0-ról beszélünk, hanem sokszor az 5.0-ról.

Miben fog megújulást hozni az Ipar 5.0?

– Az 5.0-t sokan sokféleképpen értelmezik. Nekem azért fontos és szimpatikus az 5.0, mert az embereket helyezi középpontba: azt az operátort, aki használja ezeket a rendszereket, akinek a feladata az adatbevitel. A folyamatmérnököket, akik használják ezeket az adatokat, amelyek alapján optimalizálják a gyártást. A fejlesztőmérnököket, akik elkészítik a rendszerspecifikációt, leprogramozzák ezt a folyamatot.

A mai szakembereknek az Ipar 4.0 idején rengeteg új információ van a birtokukban, de ki kell szűrniük belőle azt, ami hasznos.

Ebben az információáradatban nagyon nehéz dolguk van, ahogy a döntéshozóknak és a vezetőknek sem egyszerű meghatározni a fejlesztés irányát. De az Ipar 5.0 nemcsak a gyártás hatékonyságára és az emberekre, hanem a fenntarthatóságra is fókuszál. Ennek része például, hogy odafigyeljünk a munkavállalók megbecsülésére, jóllétükre, a kiégés megelőzésére és a motivációjuk fenntartására, hogy hosszú távon tudjunk velük együtt értéket teremteni.

Az Ipar 5.0 már nemcsak a gyártás hatékonyságára és az emberekre, hanem a fenntarthatóságra is fókuszál. Ennek része például a munkavállalók megbecsülése, jólléte, a kiégés megelőzésének és a motivációnak a fenntartása, a közös értékteremtés. (Forrás: Depositphotos/Wavebreakmedia)

Mindebből nekem úgy tűnik, hogy az iparvállalatok jelentős része számára az Ipar 4.0 csak egyfajta lózung, és a gyakorlatban nem valósítják meg.

– Valóban vannak olyan fejlesztések, amelyeket csak kitesznek a kirakatba. Viszont történnek olyan láthatatlan, mégis sokkal fontosabb változások is, amelyek a háttérben folynak. Például amikor elkezdik az adatgyűjtést és az adatok felhasználását. Ezek a kezdeti lépések nagyon kínkeservesek lehetnek. Ha a gyártógép túl régi, korántsem egyértelmű, hogy hogyan lehet belőle adatokat kinyerni. Ha pótlólagos szenzorokat kell telepíteni a gépre, akkor jó eséllyel új villamossági terveket is kell készíteni, azokat jóvá kell hagyatni, dokumentálni a módosításokat. Ezek nem látványos dolgok, viszont rengeteg munka van velük a háttérben, aminek a végeredménye révén lesznek adataink a gépről, ami alapján például digitálisan követhetjük, hogy hány darabot termelt, mennyi volt az állásidő, és mennyi selejt keletkezett. Noha ezek talán nem túl izgalmas fejlemények, mégis pótolhatatlan információk. Ez az Ipar 4.0 „előszobája”.

Az Ipar 4.0 kezdetének a 2011-es Hannoveri Vásárt szokták tekinteni, ahol bejelentették, hogy megkezdődött a negyedik ipari forradalom. Ez mennyiben volt akkor több ügyes marketingfogásnál? A korábbi ipari forradalmakat nem jelentette be senki, utólag ismerték fel őket a történészek.

– Nyilván volt benne marketing is, ugyanakkor szerintem az nem rossz, hogy van neve ennek a jelenségnek, és közben definiálták az előtte lévő ipari forradalmakat is az Ipar 4.0 kontextusában. A jelenkori folyamatok valóban elkülönülnek a harmadik ipari forradalomtól: akkor jelentek meg a robotok, a számítógép, az automatizálási rendszerek. Amikor pedig ezeket elkezdjük nem szigetszerűen, hanem összekapcsoltan használni, és a sok folyamatot összességében tekintjük, akkor kezdődik az Ipar 4.0. Ez egy tényleges paradigmaváltás, így szerintem van létjogosultsága annak, hogy ezt elkülönítik a klasszikus automatizálástól.

Fájdalompontok

Az Ipar 4.0 kezdetekor mit gondolt arról, hogy 2024-ben hol fogunk tartani, és ehhez képest mekkora volt a tényleges fejlődés globálisan, illetve Magyarországon?

– Én először talán 2012-ben hallottam erről, és akkor még nem igazán tudtam hova tenni. 2014-ben aztán voltam az Egyesült Államokban egy eseményen, ahol az Industrial Internet Consor­tium elnöke tartott egy előadást, és hihetetlenül jól összefoglalta, hogy ez miben más, mint ami eddig volt. Az Egyesült Államok­ban Industrial Internetnek hívták ezt a jelenséget akkori­ban. Ez a kifejezés már viszonylag kikopott, de segített megérteni azt, hogy mire lehet számítani. Itthon aztán megpróbáltuk egy platformra hozni a különböző szereplőket, hogy kiderüljön, ki mit gondol erről, ennek fényében akkor és azóta is számos konferenciát szerveztünk, szervezünk a témában. Bár azóta nagyon sok dolog történt, továbbra is azt mondhatjuk, hogy lassan halad Magyarországon az Ipar 4.0 térnyerése.

Az iparra amúgy is jellemző, hogy nagyon lassú benne a változás, és nagy a gyárak tehetetlensége.

Ennek ellenére most, 2024-ben, belegondolva mégis meglepőnek tartom, hogy milyen sok üzenet maradt ugyanaz, mint tíz éve. „Gyűjts adatot, kösd hálózatba, mindezt biztonságosan, és integráld a rendszereket egy platformra.” Vannak ügyfeleink, akikkel előrébb tartunk, de sok partnerünk számára csak most indul ez az egész folyamat.

A gyakorlatban mennyire kifizetődő az Ipar 4.0-ra váltás? a valóságban a hatékonyságnövelés és az ehhez szükséges beruházás összességében mindig behozza az árát?

– Az iparvállalatoknak feltétlenül. Olyan kincsek vannak a hazai gyárakban, hogy már a „legegyszerűbb” digitalizáció is nagy változást hozhat. Persze az egyszerűt idézőjelben mondom, mert nem mindig olyan egyszerű a digitalizáció. Ha az operátorok korábban papíralapon írták föl, hogy hogyan teljesítettek az adott műszakban, hány darabot termeltek, mennyi volt ebből a jó és a selejt, és ezt digitalizáltan, valós időben és objektíven folytatják, azzal már egy vagy két számjegyű százalékot lehet fejlődni. Ez hallatlanul nagy megtakarítást jelenthet egy olyan gyárban, amelyben néhány milliárd vagy néhány tízmilliárd forintot termelnek egy évben. Ezek a fejlesztések abszolút előremutatóak, nincs olyan eset, hogy ez ne jönne be. Olyan előfordul, hogy zsák­utcába fut egy fejlesztés, mert rosszul alakították ki a koncep­ciót. De ha sikerül okosan végigvinni ezt a projektet – ami persze évekig is eltarthat, ezért kell egyfajta kitartás is hozzá –, akkor biztosan meglesz a gyümölcse.

Általában mekkora beruházást igényel az Ipar 4.0 célú fejlesztések megvalósítása?

– Ez nagyon sok mindentől függ: a vállalat méretétől, a géppark komplexitásától, a termékektől, az emberektől. Meg kell határozni, hogy egy gyár életében melyek azok a „fájdalompontok”, amelyeken viszonylag egyszerűen és gyorsan lehet segíteni.

Ezek általában nagyon hamar, bőven egy éven belül megtérülő beruházások,

sőt, a hatékonyságnövelési intézkedések hónapok alatt is meg­térülhetnek. Vannak azonban olyan, megtakarítást eredményező fejlesztések, amelyeket nehezebb számszerűsíteni. A „traceability” jellegű rendszerek (amelyek révén vissza lehet követni a gyártást, ahogy az például az autóiparban ma már gyakorlatilag kötelező) segítségével a vevői reklamációk válnak jobban kezelhetővé, és az auditokon lehet gyorsabban és hatékonyabban átmenni. Emiatt kevesebb lesz a visszahívás és a reklamáció, de a pénzbeli hatását nehezebb megbecsülni. Ezzel szemben az, hogy akár tíz százalékkal hatékonyabban termelnek nap mint nap, nem is kérdés, hogy hatalmas növekedéssel jár a nyereségességet illetően.

Ha az operátorok korábban papíralapon írták föl, hogy hogyan teljesítettek az adott műszakban, hány darabot termeltek, mennyi volt ebből a jó és a selejt, és ezt digitalizáltan, valós időben és objektíven folytatják, az hatalmas megtakarítást jelenthet egy olyan gyárban, ahol néhány milliárd vagy néhány tízmilliárd forintot termelnek egy évben. (Forrás: Depositphotos/ipopba)

Emberi feltételek

Az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó fejlesztések infrastrukturális igénye egyértelmű. De az emberi feltételek mennyire adottak? Mennyire képesek a munkatársak bevezetni és használni az új megoldásokat?

– Ez a legnagyobb probléma. Ezekben a projektekben általában nem a fejlesztés a nehéz, hanem az, hogy egy iparvállalaton belül a dolgozóknak a mindennapi munkájukon felül kell részt venniük a digitalizáció bevezetésében. Egyrészt maga a változás is nehéz, a vezetők nem mindig, és nem elég ideig biztosítják hozzá a szükséges erőforrásokat. A saját szemszögünkből: egy általunk fejlesztett MES rendszer bevezetéséhez be kell vonnunk a vállalat munkatársait, és közös munkának kell megvalósulnia. Különböző típusú emberekkel kell együttműködni, hiszen mindez érinti a minőségügyi kollégát, az üzemi kollégákat, akik a gyártásért felelnek, de érinti az IT-t, az automatizálási mérnököket, aztán persze ott van a menedzser, a vezető. Szóval teljesen eltérő karakterű embereknek kell együtt dolgozniuk az ipari digitalizáción, és szerintem ez a legnehezebb rész. Előfordul, hogy bizonyos munkatársak kitaláltak valamit, azt mi elkezdjük fejleszteni, és már tartunk valahol, amikor a körültekintő bevonásunk ellenére jön egy új szereplő, aki sérelmezi, hogy őt nem kérdezték meg, nem volt alkalma elmondani, ő hogyan képzelné el mindezt. Ekkor újra kell tervezünk a rendszert, és sokszor emiatt tolódik az egész projekt. Az ügyféloldali erőforrások allokációja a kulcskérdés. Alapvetően nem a szükséges pénz előteremtése a probléma. Sokszor a szervezet nem áll készen, nem elég érett hozzá.

A szervezeti érettség a dolgozók szakértelmének hiányosságát jelenti? A vállalatok szakemberei képesek ellátni a jelenlegi képzettségükkel azokat a feladatokat, amelyeket az Ipar 4.0 megkövetel?

– A kognitív képességek általában megvannak, így én nem ezt tartom a szűk keresztmetszetnek. Inkább azt nehéz elérni, hogy minden egy irányba mutasson, hogy a vezetők ugyanazt akarják, és ezt meg tudják értetni az összes divízióval. Itt nem arról van szó, hogy nem értenek a gyártáshoz, a saját folyamataikhoz, vagy nem értik, hogy mit lehetne digitálisan megoldani. Nekem volt szerencsém oktatóként részt venni a Programozd a jövőt nevű programban. Előadásokat tartottam különböző felsőoktatási intézményekben, és azt láttam, hogy nagyon sok diák már hasonló projektekben dolgozik a tanulmányai mellett. Az egyetemi képzések ma már elég jól biztosítják, hogy a diákok horizontálisan tanulhassanak mindenfélét, így a mérnökképzéseken is nagyon sok informatikát tanulnak. Nekünk az a fontos, hogy a mérnöki tudás fejlesztői tudással egészüljön ki. Ez jó alapot ad, és ha ezt még gyakorlati tapasztalattal is tudják kombinálni, akkor nem lehet probléma az Ipar 4.0-hoz szükséges készségekkel. A nagy cégek ma már másod-harmadéves egyetemistákat kezdenek foglalkoztatni, akik a diploma kézhezvételével már gyakorlati, szakmai tapasztalattal is rendelkeznek. Szóval én nem gondolom, hogy a magyar oktatásban az Ipar 4.0-ra való felkészítés hiánya lenne a legnagyobb probléma. A Pannon Egyetemen például van kifejezetten Ipar 4.0 másoddiplomás szakmérnöki képzés. Ez szerintem nagyon jó, mert sok oktató piaci szakember, az elmélet átadása mellett gyakorlati szakértők tartanak különböző modulokat. Sok múlik egyébként a diákokon is. Találkoztam olyanokkal, akiknek el kellett magyarázni azt is, hogy mi az az Ipar 4.0, mert még soha nem hallottak róla. És ez nem tíz éve történt, hanem tavaly. Sokan viszont napi szinten részt vesznek projektekben: a gyártásban dolgoznak és adatokat kezelnek. Az egyik diák gépi látáshoz kapcsolódó megoldásokról mesélt, amelyeket egy gyárban vezettek be, és tökéletesen értette, hogy mik voltak vele a problémák, kihívások. Vagyis az ambiciózusabb egyetemisták tarsolyában már nagyon sok tudás gyűlik össze, mire megkapják a diplomájukat.

Az egyetemi képzések ma már biztosítják, hogy a diákok horizontálisan tanulhassanak, így a mérnökképzések keretében is nagyon sok informatikát tanulnak. Fontos, hogy a mérnöki tudás fejlesztői tudással egészüljön ki, ami jó alapot ad, és ha ehhez gyakorlati tapasztalat is társul, megteremti az Ipar 4.0-hoz szükséges készségeket. (Forrás: Depositphotos/CandyBoxImages)

Mennyire találkozik azokkal a félelmekkel alkalmazotti oldalon, hogy az Ipar 4.0, a robotizáció, digitalizáció majd csökkenti a munkaerő-szükségletet?

– Ez a félelem mindenkiben ott van, akár a saját kollégáimban is, tehát nem kell feltétlenül messzire mennem. Ma már a marketingesek vagy akár az újságírók is tarthatnak attól, hogy mennyire lesz szükség a munkájukra a jövőben, mert középszerű, kicsit közhelyes anyagokat már egészen jól tud előállítani a generatív AI is. Szerintem, ha a munkának van hozzáadott értéke, akkor még nem kell az alkalmazottnak aggódnia. A mesterséges intelligencia az emberi kreativitást még egy ideig talán nem fogja kiváltani. Jó pár év, mire az AI képes lesz arra a finomhangolásra, amit az emberek tudnak hozzátenni a feladatok megoldásához, de valószínűleg előbb-utóbb oda is el fog érni. Ez nyilván ijesztő. Ilyen szempontból a gyártásban szerintem szerencsésebbek az emberek, mert oda később fog elérni ez a folyamat. Főleg, ha speciális megrendeléseket teljesít a vállalat, és kis szériás termékeket állít elő. Ilyen esetben kevés az adat, kevés a minta, így nehezebb automatizálni a folyamatot, és mesterséges intelligenciát sem könnyű optimalizálni rá. Kétségkívül létezik ez a félelem a gyártóiparban, ugyanakkor még mindig a munkaerőhiány a probléma. Egyelőre szó sincs arról, hogy tömeges elbocsátások lennének, és a szakemberek nem találnak munkát az automatizálás miatt. Még mindig közel teljes foglalkoztatás van a gyártásban, nem véletlen, hogy külföldi operátorokkal próbálják meg betölteni az állásokat. De mindenkinek fel kell készülnie az előttünk álló digitalizációs átalakulásra.•

Címlapkép forrása: Depositphotos/wukasa