<
2015. február 5.

Szerző:
S. K.

Biztonságosak a hazai nukleáris létesítmények

A magyarországi nukleáris létesítmények biztonsági teljesítménye jó, valamennyi mutató szerint megfelelnek a hazai követelményeknek, és nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket – jelentette ki Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója a hatóság évindító sajtótájékoztatóján.


Annak ellenére, hogy tavaly 23 jelentésköteles esemény történt – 2013-ban 24, 2012-ben 32 –, ezek mindegyike skála alatti besorolást kapott a hétfokozatú Nukleáris Eseményskálán (INES). Ez elhanyagolható biztonsági súlyukat jelzi. Ebből Fichtinger Gyula szerint az következik, hogy az előírásoknak megfelelően működtek a hatóság által felügyelt nukleáris létesítmények, a jelentésköteles, biztonságot érintő események száma kedvezően alakult. Ilyen jelenség volt a paksi atomerőmű 3-as blokkján még 2013-ban tapasztalt szivárgás is, amely a biztonságot nem veszélyeztette, műszaki szempontból ugyanakkor fontos a jelenség okainak feltárása. A szivárgást azóta megszüntették, a többi blokkon ilyet nem tapasztaltak.

A nukleáris létesítmények és a radio­aktívhulladék-tárolók esetében összesen 412 biztonsági ellenőrzést hajtott végre tavaly a hivatal. Az OAH a nemzetközi szervezetekkel további ellenőrzéseket végzett azért, hogy biztosítsa az atomenergia békés célú felhasználását Magyarországon. Ennek érdekében folyamatosan korszerűsíti, frissíti a biztonsági követelményeket a nemzetközi és hazai tapasztalatok figyelembevételével. Legutóbb 2014 decemberében módosultak a követelmények a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Nukleáris Energia Ügynökség ajánlásaival.

Fontos tavalyi esemény volt, hogy a hivatal 2014. november 14-én kiadta a paksi telephelyen létesítendő új atomerőművi blokkokra vonatkozó telephely-vizsgálati és értékelési engedélyt – erről bővebben magazinunk 2014. decemberi számában írtunk. Az engedélyezési eljárás célja, hogy a telephelyjellemzők meghatározása szisztematikusan, megtervezetten történjen, a program kiterjedjen minden vizsgálandó szakterületre, és a vizsgálatokat megfelelő, arra alkalmas módszerekkel hajtsák végre. A telephelyengedély iránti kérelem a jóváhagyott programban előírt vizsgálatok és értékelések elvégzése után nyújtható be a hatósághoz. A már kiadott vizsgálati engedély alapján bemutatott eredmények és további információk gondos mérlegelését követően dönt a hivatal a telephelyengedély kiadásáról. Az OAH vezetője szerint új atomerőmű építésének politikai, gazdasági és biztonsági feltételei is vannak, rájuk ezek közül csak a harmadik, vagyis a biztonság garantálása tartozik. Ha a politika dönt, és a gazdasági feltételeket is megteremtik, az OAH gondoskodik majd a nukleáris biztonságról, magába a döntésbe viszont nem szól bele.

Az OAH tavaly november 24-én engedélyt adott a paksi atomerőmű 2. blokkja üzemidejének húszéves meghosszabbítására. Az engedélyben feltételek is szerepelnek egyes berendezések felújítására, rekonstrukciójára, valamint a környezetvédelmi feltételek betartására. A 3. blokk üzemeltetési engedélye 2016 végéig hatályos, így az üzemidő hosszabbítására irányuló engedélykérelmet idén novemberig be kell nyújtania a Paksi Atomerőmű Zrt.-nek.

A 2011 márciusában bekövetkezett fu­ku­si­mai baleset után Európa-szerte elvégzett stressztesztek tapasztalatait is felhasználva Magyarország akciótervet készített a fejlesztési lehetőségekre. A 2018 végéig szóló tervben felsorolt 51 feladat közül (amelyből 49 az atomerőművet érinti) eddig 17 befejeződött. A többi teljesítése ütemesen halad, ugyanakkor a legnagyobb műszaki átalakítások még hátra vannak. A terv végrehajtását az OAH felügyeli. Az OAH felülvizsgálta a nemzeti akciótervét, és az előrehaladást is bemutató jelentését megküldte az Európai Uniónak is.

A kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok kezelésének biztonságáról szóló nemzetközi egyezmény szerint három­évente jelentést kell készíteni a terület helyzetéről. Az aktuális, 5. magyar nemzeti jelentést a kormány elfogadta, és felhatalmazta az OAH főigazgatóját, hogy a 2015. május 11–22. között Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség székhelyén rendezendő nemzetközi felülvizsgálati értekezleten mutassa be a hazai eredményeket. Ugyancsak májusban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség több mint húszfős nemzetközi szakértőgárdája végez felülvizsgálatot a magyar nukleáris hatóságnál, hogy annak gyakorlatait a nemzetközi elvárásokkal és gyakorlattal összevesse. Az idei év másik kihívása, hogy az új atomerőművi blokk építésére való további felkészülésként húsz fővel nő a hivatal létszáma. Hamarosan megkezdik az új munkatársak másfél-két éves speciális képzését.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka