Vízágyban fekve a tehén jobban tejel

Azt mondják, a mező­gazdaságban huszonöt évente követik egymást a nagy tech­nológia­váltások. Az állat­tenyésztés­ben évtizedek óta nem látott para­digma­­váltás zajlik, az innováció ezen a gazdasági területen is a digitali­zációt és a roboti­zációt jelenti. Húth Balázs, a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Állat­tenyésztés-tech­nológia és Menedzs­ment Intézeti Tanszék vezetője szerint a következő technológiai ugrásra biztosan nem kell majd negyed évszázadot várni.


A mező­gazdaság ágazatai közül az állat­tenyésztésnek van jelenleg egyértelműen a leg­kevésbé jó sajtója. A hírek jelentős része negatív tartalmú, és arról szólnak, hogy az állatok – különösen a szarvas­marhák és a sertések – tartása rendkívül energia­pazarló. Takarmá­nyukat pedig ha­talmas, a természettől elhódított földterületeken kell megtermelni. A takarmány emésztése során a szarvas­marhák metánt termelnek, amely még a szén-dioxidnál is erősebb üvegházhatású gáz.

A közkeletű vélekedés szerint ráadásul az állatok komfortja sem megfelelő, szabályosan szenvednek a lélektelennek tűnő nagyüzemi tartási körülményektől. Az állat­tartók tömik őket gyógyszerekkel, antibiotikumokkal, hozam­fokozó készítményekkel, emiatt a húsukat, tejüket elfogyasztó ember egészsége is veszélyben lehet. Ez tehát az egyik legelterjedtebb vélemény a nagyüzemi állattartásról. Ám attól, hogy sokan ugyanazt gondolják, az még nem lesz igaz. Az előítéletek szorításában nagyon nehéz elkülöníteni a tényeket a fikciótól. Ha a népszerű szólamok szerint nézzük az állat­tenyésztést, úgy tűnhet, hogy ez a gazdálkodási terület megrekedt valahol a múltban, amikor a termelők sem az állatok jóllétével, sem az élelmiszer-biztonsággal nem törődtek, ami persze már akkor sem volt így.

De vajon ez a valóság? Szükség van-e egyáltalán technológiai fejlesztésre az állat­­tenyész­tés­ben, amikor a régi időkben az al­pesi legelőkön tartott tehenek voltak a „leg­boldogab­bak”. Az élelmiszer­termelés azonban létfontosságú ágazat, így döntéseinket, érték­ítéletünket sem alapozhatjuk holmi mendemondákra, csakis a bizonyított tudományos tényekre. Az állat­­tenyésztési kutatóknak, szak­emberek­nek egyszerre számos, egymásnak alkalman­ként látszólag ellent­mondó kényszernek kell megfelelniük.

Etető- és fejőrobotok

Párhuzamosan kell a termelékenységet emelniük (hiszen egyre több ember élelmezését kell egyre kisebb területen biztosítani), a termelés ökológiai lábnyomát csökkenteniük, és meg­felelni az állat­jólléti követelményeknek. Ám ezek a szempontok a valóságban nem is mondanak annyira ellent egymásnak.

„Most éppen a nagy változások idejét éljük a mező­gazdaságban, annak minden területén. Igazi ipari forradalom megy végbe az agráriumban, jelenleg és az elkövetkező években olyan alapvető átalakulásoknak lehetünk majd tanúi, amire az elmúlt három-négy évtizedben nem volt példa
– mondja Húth Balázs. – Megjelent az állat­tenyésztésben és a növény­termesztés­ben is a digitalizáció, drónokat, chipeket használunk adatgyűjtésre, teljesen vagy félig automa­ti­­zált technológiákat használunk megannyi területen. A hadiipar után a mező­gazdaság az innovatív technológiák egyik legnagyobb felhasználója.”

A szántóföldeken high-tech traktorok GPS-koordináták alapján, illetve a talaj fizikai és kémiai jellegzetességeit figyelembe véve végzik a talajmunkát, a tápanyag-utánpótlást – szinte teljesen autonóm módon. Az állat­tenyésztésben is élvonalbeli elektronikus berendezésekkel dolgoznak. Sok gazdaságban már robotok etetik, fejik a teheneket, az egyedekbe chipet ültetnek, bendő bóluszt (lenyelhető kerámia kapszulát, amely elektronikus jeladót tartalmaz) helyeznek, ezek valós idejű adatokat szolgáltatnak az állat aktuális biofizikai paramétereiről.

Mindezek az adatok (amelyek feldolgozásához a legmodernebb számítási kapacitásra van szükség) alapvetően két célt szolgálnak. Egyrészt az állattartó üzem gazdaságos működé­sé­hez elengedhetetlen racionális döntéseket lehet a segítségükkel meghozni, másrészt élel­miszer-biztonsági célokat szolgál a termelési folyamat egésze során. Ha a szakemberek azonnal értesülnek egy-egy egyed esetében a nemkívánatos, megváltozott élettani folyama­tokról, a betegségeket hatékonyabban megelőzhetik. Ezzel elkerülhetők a súlyos, akár járványos betegségek az állományban.

Húth Balázs szerint így kevésbé van szükség gyógyszerekre és antibiotikumra, és ha ezek nem kerülnek bele az élelmiszerláncba, az egyértelműen előnyös valamennyi szereplőre, különösen a fogyasztókra nézve. Vagyis a precíziós technológiák az állatitermék-előállítás hatékonyságának növelése mellett élelmiszer-biztonsági célokat is szolgálnak.

Az agráriumban drónokat, chipeket használnak adatgyűjtésre, így a szakemberek azonnal értesülnek egy-egy egyed esetében a nem- ­kívánatos, megváltozott élettani folyamatokról. A betegségek hatékonyabban megelőzhetők, a gyógyszerhasználat csökken, de további tartástechnológiai innovációval, valamint rezisztencianemesítéssel a gyógyszerhasználatot még tovább lehetne csökkenteni.

Az állat­tenyésztésben alkalmazott korszerű fajták és hibridek csúcs­­termelésre képesek, ugyanakkor minél nagyobb teljesít­ményre képes az állat, a szervezete annál inkább „ki­spannolt”, egyre érzéke­nyebb a tartás- és takarmá­nyozás­technológiára. A legkisebb hiba a termelés csökkené­séhez vagy akár betegséghez vezet. Az állatok betegségeinek gyógy­szeres kezelése az állat­­tenyésztést érő egyik leg­súlyosabb kritika. A tanszék­­vezető szerint az Európai Unió tagállamai közül Magyar­­országon nem kiugró az állat­­­tenyésztés­ben alkal­ma­zott gyógy­szerezés, de további tartás­technológiai innovációval, valamint rezisztencia­neme­sí­tés­­sel a gyógy­szer­­használa­­tot még tovább lehetne csökkenteni.

Műszaki-biológiai-gazdasági egyensúly

Nyilvánvaló, hogy a koncentrált, intenzív tartástechnológiai környezetben az egyedek hajlamosabbak a betegségekre, mint az extenzív tartásban élő állatok. Magyarországon európai viszonylatban is nagy létszámú telepeken folyik a tejtermelés, a gazdaságok átlagos mérete meghaladja az 500 tehenet (és nem ritkák az 1500-2000-es állományú telepek sem). Az állománykoncentráció a műszaki-technológiai fejlődés természetes velejárója a tej­­termelés­­ben, hiszen a befektetett erőforrások megtérülése, a termelés hatékonysága így javítható. Ahogy a szaknyelvben megfogalmazzák: egyensúlyt kell fenntartani a műszaki, a biológiai és az ökonómiai szempontok között.

A leglátványosabb állat­tenyésztési innovációk egyértelműen a robotizáció területén valósulnak meg. Ennek oka a berendezések nagy és szembetűnő volta, illetve az, hogy a robotizált állattartási technológiák különböznek leginkább a laikusok számára a klasszikus mód­­szerek­­től. Akik nincsenek közeli kapcsolatban a haszonállattartással, és annak mód­­szereit csak filmekből ismerik, azt hihetik, hogy az alkalmazott technológiák száz éve alig változtak. Ez persze koránt sincs így, de az automatizált tartás még így is teljesen átalakítja az állattartás korábbi technológiai folyamatait. Hamarosan már szinte minden nagy állattartó telepen az lehet a napi gyakorlat, hogy például a tejelő tehenek napi ellátása megoldható úgy, hogy csak hébe-hóba látnak embert. Robot eteti és feji őket, a szakemberek pedig a kapott adatok alapján hozzák meg a legmegfelelőbb döntést.

Az egyre fejlettebb berendezéseket és egyre érzékenyebb eljárásokat csak egyre kvalifikáltabb munkaerő képes működtetni. A profit pedig egyértelműen összefügg az alkalmazottak szakmai képességeivel. A szakképzett állattenyésztő ma már több okostelefont, tabletet, laptopot lát, mint gumicsizmát.

A digitalizáció és a robotizáció fémjelezte új ipari forradalmat egyrészt a hatékonyságnövelés okán dicsérik, másrészt a munkaerő-leépítés miatt átkozzák. Az állat­tenyésztésben hasonló trendek érvényesülnek, a robotizált farmok működtetéséhez kevesebb emberre van szükség. Csakhogy ez inkább a krónikus munkaerőhiányt orvosolja, semmint alkalmazottak tömegeit teszi munkanélkülivé.

„Ha sorban állnának a dolgozni vágyó emberek, hogy ők az állat­tenyésztésben akarnak munkát vállalni, akkor ezeket a kritikákat még el is tudnám fogadni. A helyzet ezzel szemben az, hogy a mező­gazdaságba, és ezen belül az állat­tenyésztésbe lepkehálóval kell fogdosni az embereket
– magyarázza Húth Balázs. – És itt nemcsak a minőségi munka­erőről beszélünk, hanem bárkiről, aki hajlandó bemenni az állatok közé. A minőségi munkaerő hiánya pedig kockáztatja a biztonságos élelmiszer-termelést. Tudomásul kell venni, hogy itt rendkívül bonyolult és összetett biológiai rend­szerekkel dolgozunk, és minden munka­vállaló­nak, dolgozzon akár az alsóbb, akár a vezetői szinteken, rátermett szak­ember­nek kell lennie. Az automatizálás is azt a célt szolgálja, hogy a termelés bizton­sága biztosított legyen, a humánerőforrásból eredő kockázati faktort a minimálisra csökkentsük.”

Messzire vezető kérdés, hogy miért akarnak kevesen a mező­gazdaságban elhelyezkedni. Ez a helyzet igen sok tényezőből tevő­dik össze. Nyilván nem a mező­gazdaságban vannak a legmagasabb fizetések, bár a tanszék­vezető szerint az elmúlt időszakban jelentős volt a bérszínvonal-emelkedés az ágazatban. Ez a jelenség összefügg a technikai innovációval, hiszen az egyre fejlettebb berendezéseket és egyre érzékenyebb eljárásokat csak egyre kvalifikáltabb munkaerő képes működtetni. A profit meg egyértelműen összefügg az alkalmazottak szakmai képességeivel (a magasan képzett dolgozó pedig drágább).

Belegumicsizmásodás

Ezzel együtt továbbra is igaz, hogy az állat­tenyésztési szakmának nincs túl nagy becsülete a társadalomban, és ezt a közép- és felső­fokú agrároktatásba jelentkezők száma is alátámasztja. „Nekünk mindenképpen meg kell mutatnunk a leendő állat­tenyésztési szakembereknek, hogy ma már az ágazat nem azt jelenti, hogy trágyás gumicsizmában szaladgálunk az istállóban. Mondani is szoktuk, hogy nem szabad belegumicsizmásodnunk a szakmába” – fogal­maz Húth Balázs. A szakképzett állattenyésztő ma már több okos­telefont, tabletet, laptopot lát, mint gumicsizmát.

A Szent István Egyetem Kaposvári Campusának tangazdasága is a legmodernebb digitális eszközökkel van fel­szerelve, és ez érthetően sokkal vonzóbb a pályaválasztás előtt álló diákok számára, mint a vasvilla és a trágyás talicska. Az egyetemi tangazdaságban például egy teljesen automatizált tejtermelő istállót építenek, ahol a tehenek fejését, takarmányozását, valamint a trágya eltávolítását és kezelését is robotok végzik.

A takarmánykiosztó robot automatikusan keveri a takarmányt, igazodva az egyedek eltérő tejtermeléséhez; a fejőrobot a munka minden fázisát elvégzi: a tőgy előkészítését, a fejést, a fertőtlenítést – emberi beavatkozás nélkül. A fejési intervallum a tehén saját biológiai ritmusához igazodik, így nem okoz stresszt az állatnak, aki jól érzi magát a fejőállásban.

A tanszék­vezető szerint ezek a rendszerek jószerével teljes mértékben kiválthatják az emberi munkaerőt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezekben az istállókban már nincs egyáltalán szakember. Vannak alkalmazottak – bár kevesebben –, de ők más típusú munkát végeznek. Inkább a gyűjtött adatokat elemzik, döntéseket hoznak, és a berendezések helyes működését biztosítják.

A takarmánykiosztó robot automatikusan keveri a takarmányt, igazodva az egyedek eltérő tejtermeléséhez, és a fejőrobot is a munka minden fázisát képes elvégezni a tőgy elő­készítésétől, fertőtlenítésétől kezdve a fejésig – emberi beavatkozás nél­kül. Egy robot 60-80 tehenet képes ellátni. A berendezéseket az istállók jól megtervezett pontjain helyezik el, a tehenek pedig akkor mennek oda, és veszik igénybe a robot szolgáltatásait, amikor úgy érzik, hogy jólesne nekik a fejés. Ezt önkéntes fejésnek hívják, és azért vált népszerűvé, mert kiderült, hogy a tehén pontosan tudja, hogy mikor termelődött már elég teje ahhoz, hogy azt hatékonyan le lehessen fejni, és ezzel enyhüljön a tőgye feszülése.

Vagyis a fejési intervallum a tehén saját biológiai ritmusához igazodik, és nem okoz stresszt az állatnak, hanem éppen ellenkezőleg, jól érzi magát a fejőállásban. Emiatt – és az emberi jelenlét csökkentett volta miatt – az automatizált istállók lényegesen nyugodtabb környezetet biztosítanak az állatoknak. A napi munkaszervezési rutinnal járó zavaró tényezők jelentős része kiküszöbölhető. Az automatizált istállókba a munkagépek bejárása is korlátozott, hiszen valamennyi technológiai folyamat automatizált. Az istálló klímájáról, hőmérsékletéről és páratartalmáról ugyancsak vezérlőautomatika gondoskodik.

„Próbálunk a tejelő teheneknek olyan kényelmes környezetet teremteni, ahol a genetikai képességeiket maximálisan ki tudjuk aknázni. Így érhető el, hogy egy mai tejelő tehén akár 12-13 ezer liter tejet is termelhet egy laktációs, vagyis tejtermelő periódus alatt, ami nagyjából 10-11 hónapig tart
– mondja Húth Balázs. – Vannak tehenek, amelyek akár napi 70-80 liter tejet termelnek. Egyértelmű, hogy ezeknek az állatoknak már teljesen más a bioritmusuk, mint a harminc-negyven évvel ezelőtt élt, feleennyi tejet termelő teheneknek. Ezzel pedig az alkalmazott technológiának is lépést kell tartania.”

Ez a termelési színvonal egyben azt is jelenti, hogy az állatok „csúcsra vannak járatva”, és így érzékenyebbek a környezeti hatásokra. Folyamatosan finomhangolni kell a takarmányozást, az istálló hőmérsékletét és még sok más tényezőt, hogy a tehenek genetikai teljesítményét minél jobban ki lehessen használni. A kaposvári campuson épülő automatizált istállóban például a tehenek vízágyas matracokon pihenhetnek majd. Erre azért van szükség, mert a tehenek akkor termelik a tejet, amikor pihennek. Vagyis az állattartónak az az érdeke, hogy a tehén minél többet pihenjen, hiszen ekkor termeli a profitot a gazdaságnak.

A vízágy talán meglepő lehet, de valószínűtlen, hogy a zöldellő alpesi rétekkel felveheti a versenyt, ha arról van szó, hogy a laikusok melyik tartási módot tartják a legjobbnak a teheneknek. Csakhogy a valóságban a kutató szerint már az alpesi legelőket sem tejelő tehenek legelik, hanem növendék állatok és húshasznú anyatehenek. A nagy többségüket Ausztriában vagy Svájcban is istállókban tartják, aminek racionális okai vannak. „A mező­gazdaság is üzleti tevékenység, számos szempontnak kell megfelelni. A lakosságot élelemmel kell ellátni, teljesíteni kell a klímavédelmi célkitűzéseket, és profitot kell termelni. E faktorok eredőjeként a nyugat-európai üzemek is koncentrálódnak” – érvel Húth Balázs. A 20-30 tehenes alpesi gazdaságok már ritkaságszámba mennek.

Ökológiai patanyom

E tekintetben elválik egymástól a tejtermelés és a húsmarhatartás. Az előbbi ma már alapvetően intenzív technológiai rendszerekben zajlik, míg a húsmarhákat extenzíven tartják és a vegetációs időszakban legeltetik. A szakember szerint nem szabad álmokat és illúziókat kergetnünk, amikor az idilli természeti környezetben éldegélő, legelésző tehenekről van szó. Ennél jóval fontosabb szempont, hogy a termelt élelmiszer (vagyis a tej) egészséges-e, és lehet-e belőle kiváló minőségű tejtermékeket gyártani.

„Egyetlen állattenyésztőnek sem lehet az az érdeke, hogy az állatok biológiai igényét ne elégítse ki maximálisan, hiszen akkor nem termelnek genetikai képességüknek megfelelően, a gazdaság pedig tönkremegy.”
Amint láttuk, a tejtermelő üzemek ma már rendkívül fejlett és érzékeny elektronikai berendezésekkel vannak felszerelve. Mindezt az infra­struktúrát extenzíven tartott tehenekkel nem lehetne megbízhatóan és gazdaságosan működtetni.

Az állatjólléti aggályok mellett az utóbbi években legalább ilyen hangsúlyos kritika az állat­­tenyésztéssel, különösen a szarvas­­marha­tartással szemben, hogy hatalmas az ökológiai lábnyoma. Nagyon sok energiát, földterületet, vizet igényel, hogy az állat egy kiló húst vagy egy liter tejet „termeljen”. Húth Balázs nem tagadja, hogy e kritika rész­ben megalapozott, ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a mező­­gazdaságnál vannak sokkal kevésbé fontos iparágak is (például a távolsági közlekedés és a turizmus), amelyek ugyancsak jelentős mértékben szennyezik a környezetet. Miközben a Föld népessége folyamatosan nö­vekszik, ezzel párhuzamosan egyre csökken a mező­gazda­ságilag művelhető földterületek nagysága. Vagyis kisebb területen kell elegendő élelmet termelni több embernek. Ez az elvárás pedig csak innovációval, intenzív technológiákkal és fajtákkal lehetséges.

Az állattenyésztési kutatások nagy hányada fókuszál a környezeti terhelés csökkentésére. A takarmányadagok összetételének megváltoztatásával, illetve speciális takarmánykiegészítők alkalmazásával, a trágyakezelési technológia fejlesztésével jelentősen csökkenthető az emésztés során termelődő üvegházhatású metán mennyisége.

Azt senki sem tagadja, hogy az állat­tenyésztésnek is van szénlábnyoma, és ez nemcsak az állatok tartására, de a ne­kik szánt takarmány megtermelésére, a takarmány­növé­nyek öntözésére, szállítására is vonatkozik. Az állat­te­nyész­tési kutatások nagy hányada fókuszál arra, hogy az állati termékek előállításakor a környezeti terhelést csökkenteni lehessen. A takarmány­­adagok összetételének megváltoztatásával, illetve speciális takarmány­­kiegészí­tők alkalmazásával, a trágya­­kezelési technológia fejlesztésével jelentősen csökkenthető az emésztés során termelődő üvegházhatású metán mennyisége.

A hústermelési céllal tartott szarvas­marhafajták rosszabb hatásfokkal alakítják a takarmányt hússá, mint a tejelő tehén tejjé. Vagyis egy kiló hús előállításához több takarmányt kell megetetni a marhával, mint egy kiló tej termeléséhez. Ez természetesen annak árában is jelentkezik. A hús minőségét alapvetően a fajta és a tartási körülmények határozzák meg. Húth Balázs szerint a tartás helyének kisebb a jelentősége. Annál mindenképpen kisebb, mint ami indokolná mondjuk az argentin és a magyar marhahús árkülönbségét. Itthon is elérhetők azok a fajták, illetve alkalmazzák azokat a húsipari eljárásokat (például az érlelést), amelyeket a nagy és divatos steaktermelő nemzetek. Így objektív szempontok szerint nem igazán lehet az azonos fajtájú és korcsoportú marhák által termelt húsok közötti minőségi sorrendet felállítani a tartás helye szerint.

Kérdés, hogy meddig fokozható az állat­tenyésztés, azon belül is a szarvas­marhatartás hatékonysága. Húth Balázs elmondta, hogy amióta ő elkezdett a szakmában dolgozni, harmadával emelkedett a tehenek átlagos tejtermelése. Ezt együttesen határozzák meg a nemesítés eredményei (azaz a genetikai tényezők), továbbá a tartás- és takar­má­nyozás­tech­nológiai innovációk. A tanszék­vezető véleménye szerint a teljesít­mény­ben mutatkozó genetikai előre­haladás a jövő­ben csökkenni fog, vagyis valószínűleg közelítünk a tehén biológiai teljesítő­képessé­gé­nek felső határához. De hogy pontosan hol lesz ez a határ, azt ma még senki sem tudja megmondani.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka