2016. november: jegyzet, portré, tudomány, kiállítás/konferencia, innováció, élelmiszer, egyetem, közlekedés, vízgazdálkodás, nanotechnológia, zöldkörnyezet, energiagazdálkodás, megújuló energia, it

Kétéltű kotrógép Hollandiából

A zalakarosi Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. nemcsak a nevében jelzett területen, de a vízi létesítmények kivitele­zése terén is a Dunántúl egyik piacvezető vállalata. Szabadics József néhány fős mélyépítési vállalkozása 26 év alatt száznál több főt foglalkoztató középvállalat lett, amely folyamatosan bővíti tevékenységi körét és gépparkját. A legújabb beszerzésük a világhírű holland Waterking cég vadonatúj fejlesztésű WK 220 NG–5 kétéltű kotrógépe, amely vizes, mocsaras és iszapos területeken kétféle kotrási munkára is kiválóan alkalmas.


A Kis-Balaton közvetlen közelében (Zalakaros, Zalakomár) működő társaság természetesen nem minden előzmény nélkül vágott bele a beruházásba. Vízi létesítményekre vonatkozó referencialistájuk tucatnál is több százmilliós, sőt milliárdos projektet tartalmaz, amelyekben hol önállóan, hol pedig konzorciumi tagként vettek részt. Néhány jelentősebb tétel a listából, amelyek közös jellemzője, hogy a kivitelezést minden esetben kiemelt jelentőségű természetvédelmi területeken kellett végrehajtani.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén, a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer megvalósítása projekt. A társaság tevékenysége a II. ütem megvalósítása során magában foglalta a kiviteli tervek elkészítését, illetve a projekt építési munkáinak a megvalósítását.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Fertő–Hanság Nemzeti Park területén a Szigetközi mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszer ökológiai célú továbbfej­lesztése projekt, amelyben a társaság egy vállalkozási szerződés keretében végezte el a kivitelezési munkákat.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Fertő–Hanság Nemzeti Park területén a Fertő tó nádasainak és a tómeder vízpótló csatornáinak rekonstrukciója elnevezésű projekt, ahol szintén kivitelezési feladatok vár­tak a társaságra.

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területén a Dráva–Mura torkolati szakaszának rendezése projekt, hasonlóképpen kivitelezési munkákkal.

A Szabadics Zrt. nem csak egyszerű kivitelezésként tekint a természetvédelmi területeken végzett munkálatokra, hiszen a társaság alapelve az emberbarát, természetbarát környezettudatosság.
Meggyőződésük, hogy a környezet megőrzésének fontos eleme a vizek kártételei (árvíz, belvíz) elleni védelemmel kapcsolatos tevékenység. Hasonlóan fontos továbbá a víznek mint természeti kincsnek a védelme, a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodáshoz szükséges feltételek javítása. A vizekkel kapcsolatos valamennyi tevékenységük során alapvető szempont a természeti értékek és vízkészletek védelme, a környezeti állapot megőrzése, a jó vízminőségi állapot biztosítása. Hasonlóképpen a természet működőképességének, biológiai sokféleségének megőrzése, károsodásainak mérséklése vagy elhárítása – a természeti élőhelyeknek és a természeti tájnak a megőrzésén vagy annak rehabilitációján és a vadon élő fajok védelmén keresztül.

A fenti nemes célokat a projektek tudatos felkutatásán, megvalósításán, kivitelezésén keresztül meg is valósítják. Ehhez rendelkeznek megfelelő referenciával, a projektek komplex irányításában szerzett tapasztalattal, kellő technológiai ismerettel és nem utolsósorban kiváló gépi háttérrel. Ez utóbbi fejlesztése és bővítése természetesen folyamatos feladatot jelent, hiszen a gyártók szinte félévente hozzák ki az újabb és újabb típusokat, amelyek nemcsak tudásban és teljesítményben, de általában a környezet védelmében is magasabb szintet képviselnek.

Ezért is tekintett nagy várakozással a Sza­ba­dics Zrt. a KEHOP (Környezeti és Energia­hatékonysági Operatív Program) kiírás elé, amelyen belül lehetőség nyílt a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást elősegítő és a természetvédelemi projektek területén előforduló, vízben történő kotrási munkákhoz szükséges gépi eszközök beszerzésére. A cégtulajdonosok úgy döntöttek, hogy pályázatot nyújtanak be egy Waterking WK 220 NG–5 típusú kétéltű kotrógépre, amelyet Hollandiában gyártanak.
Sajátos természeti adottságaikból következően Európában főleg finn, német és holland cégek fejlesztenek hasonló kétéltű kotrókat, de technikai jellemzőivel és megbízhatóságával közülük is kiemelkedik a piacvezető Waterking gyár. A Groningen közelében megtelepedett cég egész gyártmánycsaládot fejlesztett ki a kétéltű kotrógépekből, ezek közül az egyik legnagyobb teljesítményű és legújabb fejlesztésű a WK 220 NG–5. A berendezés fontos eszköze lehet sokféle vízgazdálkodási te­vékenységgel kapcsolatos feladat elvégzésének – mint amilyen például a vízrendezés, vízhasznosítás, tószabályozás, vízkárelhárítás, környezeti és vízminőségi kárelhárítás.
A kétéltű jelleg a gyakorlatban annyit jelent, hogy kemény vagy puha talajon a kotró a lánctalpain közlekedik. Mivel a talajterhelés a lánctalp felületén négyzetcentiméterenként mindössze 0,119 kilopond, ez lehetővé teszi, hogy lágy, iszapos, mocsaras talajon is tud közlekedni. Másfél méteres vízmélység sem okoz gondot a gépnek, még ebben az esetben is a lánctalpain közlekedik, csak éppen a mederágyon. Ennél nagyobb vízmélységnél viszont a vízen úszik a munkagép, hiszen a tartozékok között van két ponton is, amelyek gyorskapcsolóval csatlakoztathatók a járószerkezethez. A WK 220 NG–5 akár 5 méteres vízmélység mellett is biztonsággal dolgozik. A kotrási munka közben a gép stabilitását a kabinból működtethető, 6 méter hosszú hidraulikus kitámasztó rudazatok biztosítják, amelyek munka közben a mederágyra támaszkodnak.
Ez a géptípus kétféle kotrási munkára is alkalmas, attól függően, hogy mit kívánnak meg a terepadottságok, illetve hová tudják elhelyezni a kikerülő zagyot.
Alapesetben a kotrási munkát egy Doosan típusú, 110 kilowattos felső forgóvázas kotró végzi, amely speciális lánctalppal ellátott, vízen „járásra” alkalmassá tett járószerkezeten helyezkedik el (1. kép).

1. kép. Tómeder kotrása hagyományos módon, kanállal

Ilyenkor a földanyag vagy zagy közvetlenül a kotrógép hatósugarában levő partra (depóniába), esetleg egy vízi szállításra alkalmas járműbe kerül. A kotrógéphez tartozik egy 13 méteres gém és a kotráshoz szükséges, teljes egészében perforált 1,2 köbméteres kanál, amely gyorskapcsolóval csatlakozik a gémhez.
Hidromechanizációs kotrás esetén egy Damen DOP 200 típusú, nagy teljesítményű zagyszivattyú továbbítja a mederanyagot a kijelölt helyre – 200 milliméter belső át­mérőjű HDPE csővezetéken keresztül (2. kép).

2. kép. Tómeder hidromechanizációs kotrása DOP 220 típusú szivattyúval

A zagyszivattyú a gémre, a kanál helyére szerelhető, teljesítménye még 500 méteres szállítási távolság esetén is óránként 140 köbméter szárazanyag (3. kép).

3. kép. Kotrógép a tómeder meg­közelítése közben, a felszerelt DOP 200 szivattyúval, bontófejjel

Ezt a teljesítményt egy külön Caterpillar motorral ellátott tápegység adja le, amely a forgó felső váz végén helyezkedik el, és a kotrógép kabinjából működtethető. A szivattyúhoz többféle előfej csatlakoztatható. Ha szükséges, egy vágókésekkel ellátott fej feldarabolja és zagyszivattyúval továbbítható állapotra aprítja a vízben található aljnövényzetet. Rendelkezésre áll ezenkívül egy magasnyomású vízsugárral működtetett bontófej is, amely a szilárdabb altalaj bontását segíti elő.•

 
Innotéka