2015. április: jegyzet, portré, agrárium, atomenergia, tudomány, régészet, innováció, közlekedés, egyetem, szakképzés, logisztika, vízgazdálkodás, megújuló energia, zöldkörnyezet, it
2015. április 1.

Szerző:
Szegedi Imre

Sok a munka, kevés a régész

Szenzációs leletek és feldolgozásra váró emlékek, Nature-cikket publikáló szakemberek és pályaelhagyó huszonévesek egyaránt jellemzik a hazai régészetet. Itthon körülbelül négyszáz szakember foglalkozik a régmúlt tárgyi emlékeinek kutatásával.


Lassányi Gábor, az Aquincumi Múzeum főmuzeológusa, a Magyar Régész Szövetség elnöke szerint a régészet elsősorban letűnt történelmi korok tárgyi emlékeivel, azok maradványaival foglalkozik, de régészetnek tekintik az emberelődök, azaz a hominidák megismerését is. A határvonalat ez esetben a legkorábbi tárgyi maradványok keletkezési idejénél húzzák meg. Ezek szerint Kordos László paleontológus ipolytarnóci leletei – március elején jelentette be, hogy újabb ősállatok nyomai kerültek elő az ősvilági Pompejiként is emlegetett, a világ leggazdagabb lábnyomos lelőhelyén – nem tartoznak a régészet körébe. Ezzel szemben Samu, a vértesszőlősi előember igen. Európa egyik legrégibb előemberének telephelyét 1962-ben fedezték fel, 1965 nyarán került napvilágra egy körülbelül 350 ezer éves ősember nyakszirtcsontja és két gyermekfog. A Samunak elkeresztelt előember átmenetet képez a még csak fölegyenesedő és a már értelmes ősember között. A helyi múzeumban Samu lábnyoma, csont-, kvarcit- és kovakavics eszközei, tűzhelye is látható.

De, hogy ne legyen egyszerű az elhatárolás, bizonyos esetekben olyan leletek is érdekesek a régészek számára, amelyeknél csak állatcsontokat találtak. Ilyen a Jászságban előkerült, Mártának elkeresztelt, úgy 16-18 ezer éve élt mamut. A Jászfelsőszentgyörgy határában feltárt lelet azért kiemelkedő jelentőségű, mert a feltételezések szerint a koponyát, az agyarakat és más csontokat a kőkori vadászok rituális szertartás keretében temették el.

Az elmúlt években több fontos lelet is előkerült. 2011 tavaszán Pest megye déli részén, Bugyi községtől néhány kilométerre helyi fiatalok figyeltek fel a szántásban néhány női függőre, honfoglalás kori ékszerre. Felfedezésüket bejelentették, és hamarosan elkezdődtek a hivatásos régészek hitelesítő ásatásai. A feltárásokat Rácz Tibor Ákos és Füredi Ágnes vezetésével a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának munkatársai végezték. Bugyi-Felsőványon húsz honfoglalás kori sírt találtak, köztük három harcosét. Az egyik sírban tegezt és íjat, a másikban a 27 tarsolylemezt leltek fel. (Magyarországon utoljára húsz évvel ezelőtt találtak tarsolylemezt.) Az aranyozott ezüst borítású tarsolyban megmaradtak a tűzszerszámok, a kovakő és a csiholóvas. A legelterjedtebb nézet szerint a díszes, lemezes tarsolyokat a rangosabb harcosok méltóságjelvényként viselték, ám vannak olyan vélemények is, hogy csupán katonai rangjelző szerepük volt.

Ásatások Aquincumban (Fotó: Lassányi Gábor)

Egy másik nagy jelentőségű leletre 2013-ban bukkantak: hihetetlenül gazdag Árpád-kori emlékeket tártak fel a Kecskeméti Múzeum munkatársai a bugaci pusztában. Azt már korábban is feltételezték, hogy Bugac környéken létezhetett egy középkori település, pontos helyét azonban sokáig nem ismerték. 2009-ben egy szerb–magyar turisztikai pályázatnak köszönhetően nap­világra került egy hatalmas bazilika (valószínűleg bencés kolostor) nagy része. Régészeti szempontból igazi szenzáció, hogy ilyen minőségű és mennyiségű leletanyagot sikerült kinyerni az egyébként alig száz évig fennállt kolostorból és a környékről – írta meg a tortenelemportal.hu. Hazánkban az elmúlt évtizedekben nemigen került elő, ebből a korszakból legalábbis, ehhez hasonló leletanyag. A több ezer lelet: kegytárgyak, pénzek alapján kijelenthető – egy Szent Péter-ereklyetartóra is rábukkantak, ami európai szinten is szenzáció –, hogy a késői Árpád-kor lehetett Magyarország egyik, ha nem a leggazdagabb időszaka. Az 1300-as években azonban az épületkomplexumot módszeresen lebontották, széthordták építőanyagként.

A következő fontos lelet a római korba visz. Tavaly Komáromban az ókori Brigetio katonaváros díszes fürdőkomplexuma és csatornázott, padlófűtéses házai kerültek elő. Borhy László, az ELTE Régészettudományi Intézetének igazgatója a lelet ismertetésekor arra hívta fel a figyelmet – erről az MTI tudósított –, hogy a Római Birodalom húszezer városi rangú települése közül harmincra tehető azok száma, amelyek mellett a császárkorban egy-egy légió állomásozott. Az i. sz. 1–5. században létezett Brigetio tehát a birodalom védelme szempontjából a harminc legfontosabb település közé tartozott. A területen korábban is tártak fel kiemelkedő jelentőségű művészeti alkotásokat: falfestményeket, kő- és bronzszobrokat. A legnagyobb szenzáció egy hatalmas, legalább 800 négyzetméteres fürdőkomplexum felfedezése. A területet a Komárom–Almásfüzitő árvízvédelmi projekt miatti megelőző ásatásokon tárták fel.

Lelőhelymustra
Jelenleg több mint 70 ezer régészeti lelőhelyet tartanak számon hazánkban, ám ismert lelőhelynek csak az minősül, amelynek ismerjük a térbeli elhelyezkedését. A lelőhelyeket gyűjtő adatbázist azonban a készítésekor még nem térinformatikai rendszerként hozták létre, igen sok olyan adat szerepel benne lelőhelyként, amelynek nincs, vagy nem is lehet téradata. Az adatoknak összesen csak körülbelül kétharmadához, 50 ezer lelőhelyhez ismert térbeli adat, de sok esetben egy lelőhely több számon van felvéve. Becslések szerint összességében mintegy 25-30 ezer lelőhelyet tekinthetünk valójában ismertnek. Az eddigiekben szisztematikusan kutatott területeken azonosított lelőhelyek számának az ország teljes területére végzett extrapolálását már többen elvégezték, ezek alapján 100-150 ezer lelőhelyet becsülhetünk az ország területén. Ez négyzetkilométerenként körülbelül 1-1,5 lelőhelyet jelent. A felszínen megfigyelhető lelőhelyek számának vizsgálatában az adatot megalapozottnak tartjuk, a napjainkban végzett vizsgálatok is nagyjából ezt a számot erősítik meg. Európai lelőhelyállományokkal összevetve is helytálló a négyzetkilométerenkénti 1-1,5 lelőhelyszám.

A magyar régészek munkája nemzetközileg is elismert. Március elején a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata, a Nature közölt egy cikket az indoeurópai nyelvek eredetéről. A publikáció – amelynek lényege egy forradalmian új, genetikai vizsgálaton alapuló új népvándorlás-elmélet – megírásában az MTA BTK Régészeti Intézet két kutatója, Szécsényi-Nagy Anna és Bánffy Eszter is részt vett. Az archeogenetika tudománya néhány tucat régmúltban élt ember, azaz „humán minta” örökítőanyagának elemzésével egész civilizációk történetére deríthet fényt. Eddigi ismereteink szerint hét-nyolcezer évvel ezelőtt Közel-Keletről érkező földművesek kezdték el meghódítani Európa déli, délnyugati és középső részét. Nagyjából kétezer év múltán azonban a földművesek genetikai összetétele megváltozott, mivel az északon és északnyugaton tovább élő vadászó-gyűjtögető népek kezdtek ismét teret nyerni. Körülbelül 4500 éve Közép-Európában hirtelen nagy számban megjelentek egy sztyeppei pásztornép csoportjai, ami arra utal, hogy nem lassú beszivárgásról, hanem népvándorlásszerű beáramlásról lehetett szó, így még írásos emlékek hiányában is feltételezhető, hogy a bevándorlók számottevő hatással lehettek a Közép-Európában beszélt nyelvekre. Mindez erősen ellentmondani látszik annak az elméletnek (anatóliai hipotézis), mely szerint az indoeurópai nyelvek őseit kizárólag a Közel-Keletről érkező földműves csoportok hozták Európába.

Szécsényi-Nagy Anna az mta.hu-nak elmondta, hogy a Nature-ben megjelent tanulmány nyomán tervezik az MTA BTK Régészeti Intézetben működő archeogenetikai laboratórium bővítését. A kutatás folytatásaként, nemzetközi együttműködés keretében elvégeznék a Kárpát-medencében az i. e. 6000–2000 között élt emberek genomikai vizsgálatait. Míg eddig Budapesten a minták előkészítése mellett csak klasszikus, mitokondriális DNS-re épülő kutatások folytak, a tervek szerint hamarosan a nukleáris (vagyis a sejtmagban található) örökítőanyag vizsgálatára is alkalmassá válik az intézmény, azaz helyben is tanulmányozhatják majd azokat a Kárpát-medencei leleteket, amelyek elemzésével eddig a Mainzi, illetve a Harvard Egyetem szakembereit bízták meg.
Bánffy Eszter, az MTA BTK Régészeti Intézet tudományos tanácsadója – jelenleg a Német Régészeti Intézet frankfurti székhelyű részlegének igazgatója – szerint vannak olyan területek, ahol a világ élvonalában vagyunk, és van, ahol ez még nem igazán sikerült. „Az egyik legfontosabb német­országi régészeti kutatóintézet vezetőjeként a közös projektek és még más nemzetközi partnerek bevonásával történő programok révén igyekszem segíteni, hogy a hazai régészet minél erőteljesebben kapcsolódjon be az európai kutatásokba. A segítség többszintű. Van olyan magyarországi kutatás, amelyet saját belső forrásból anyagilag is támogatunk, van, ahol közös pályázati programban dolgozunk, van, amikor egy-egy magyar lelőhelyről, kutatásról szóló könyvet a német intézet jelentet meg (a magyar féllel közös kiadásban, de persze a német fél fizet). És van, amikor személyes kutatói csereösztöndíjakkal, tanulmányutakkal próbálom szőni a kapcsolati hálót a magyar és az európai (valamint az észak-amerikai) régészet között”  – tájékoztatta magazinunkat a professzor asszony.

Kiemelkednek azok a területek, amelyek együtt tudnak működni a természettudományokkal. A frankfurti intézetben magyarországi lelőhelyek geomágneses, talajkémiai, légi felvételekkel kiegészített felmérését végzik noninvazív feltáró módszerekkel. Eredetileg még Budapesten elindított archeogenetikai programokból egyre-másra nőnek ki új kutatási projektek immár a német intézet bevonásával is, legutóbb pedig a Harvard Medical School genetikusaival indult együttműködés. Angol kutatókkal a radiokarbon dátumokat bayesian statisztikai módszerrel szűkítik évtizedes pontosságúra, akár nyolcezer éves dátumok esetében is. A tejtermékek fogyasztásának kezdeteit bio-geokémiai módszerekkel kutatja egy másik angol csoport, abban is részt vesznek. Ezek a kiragadott példák is jól jelzik, hol a kitörési pont. Minden publikációban együtt jelennek meg a magyar és a külföldi szerzők, ez a hálózatépítés egyik legfontosabb eredménye. „Amit német szemmel nehezen tudunk haladó és európai jelentőségű kutatásnak tartani, az az »archeográfia«, vagyis a leletek típusainak sorba rendezésében kimerülő munka, vagy a valamilyen ideológiával átitatott, tehát nem semleges, nem tudományos megközelítés”  – jegyezte meg Bánffy Eszter.

A 20. század közepére – elsősorban a természettudományok bevonásának köszönhetően – nagymértékben átalakultak a régészet megismerési módszerei. A kiegészítő lehetőségek első nagy hulláma a radiokarbon alapú kormeghatározással (C-14) kezdődött, ezt az atomfizikából vette át a régészet. A természettudományos kormeghatározási módszernek más fajtái is léteznek, ilyenek a termolumineszcens, a kálium-argon vagy argon-argon módszerrel végzett vizsgálatok. A természettudományos segítség másik területe a környezetrégészet, a paleoökológia. Háromdimenziós képekkel pontosan rekonstruálni lehet egy-egy lelőhely hajdani környezetét, felszíni, talajtani viszonyait. Az egykori pollenek, magmaradványok és adott esetben a cserépedény falán odakozmált ételmaradványok alapján az is megállapítható, hogy milyen volt a természetes növényi környezet. Elég pontos képet lehet kapni arról is, hogy az élelemtermelés elterjedése után milyen fajta növényeket termesztettek egy adott lelőhelyen. Az archeozoológia, az állatcsontok vizsgálata (elsősorban emlősök vagy gerincesek vizsgálata) szintén megannyi hasznos információval segíti a szakemberek munkáját.
Az antropológusok már régóta dolgoznak együtt a régészekkel. Elsősorban a csontok, a koponya adatai, formája alapján következtetnek eltérő embercsoportokra, a csontok kopásából pedig az életmód bizonyos jellemzőit állapíthatják meg. A paleopatológia vizsgálatai azért fontosak, mert a csontok elváltozásai, deformálódásai alapján reumás, esetleg rákos megbetegedésekre lehet következtetni. Ily módon felmérhetik egy adott népesség egészségügyi állapotát. A váci Fehérek templomában 1994-ben megtalált 265 múmia jelentős, szabad szemmel megfigyelhető elváltozásai például arra utaltak, hogy az elhunytak tuberkulózisban szenvedtek. A 2012-es vizsgálatok a váci múmiák legtöbbjénél kimutatták, illetve megerősítették, hogy fertőzöttek voltak.

Csontmaradványok tisztítása (Fotók: MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratórium)

A csontkémia mikroszkopikusan vizsgálja a csont szerkezetét. A csontkollagén alapján nemcsak bizonyos betegségeket vagy táplálkozási jellegzetességeket állapíthatnak meg, például azt, hogy valaki alapvetően növényi vagy állati étrenden élt, hanem azt is, hogy főleg szárazföldi, vagy inkább vízből származó ételeket fogyasztott. Ebből a letelepedésre, az életmódváltásra lehet következtetni.

Mintavétel archaikus csontokból

Különleges megismerési módszer lehet a hiperspektrális, azaz a látható fény tarto­má­nyán kívül eső felvétel. A Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ munkatársai belga, holland és német egyetemi kutatócsoportok közreműködésével néhány éve együtt dolgoztak a roncsolásmentes régészeti feltárás e legújabb lehetőségét tanulmányozó ANAGHLIA (Analysis and ground truthing of hyperspectral and LiDAR images in Archaeology; Hiperspektrális és lidar felvételek régészeti elemzése és felszíni vizsgálata) projekt keretében. A magyarországi repülések során mintegy 400 négyzetkilométernyi területről készült hiperspektrális felvétel. Az ilyen felvételek készítésének célja annak eldöntése, hogy a szétszántott régészeti helyek szabad szemmel nem látható felszíni foltjai a fény valamelyik – nem látható – tartományában megkülönböztethetőek-e a környező talajtól?
A repüléssel érintett területen korábbi terepbejárásoknak köszönhetően a szakemberek több mint 80 lelőhelyet ismertek. Két nagyméretű, településként azonosítható lelőhelyen terepi méréseket, magnetométeres méréseket, talajfúrásokat végeztek, és talajmintákat vettek, illetve drónnal nagy felbontású ortofotókat is készítettek. Elméletileg, ha a lelőhelyeken megfigyelt és elemzett ré­gészeti jelenségek spektrális lenyomatát el tudják különíteni a környező talajtól, akkor ezeket a jellegzetességeket a repüléssel érintett többi lelőhelyen is tesztelhetik, sőt akár automatikusan kiszűrhetnek lehetséges régészeti lelőhelyeket. A valóság azonban nem ilyen egyszerű, mert a hiperspektrális módszer régészeti alkalmazása még gyerekcipőben (sem) jár, inkább csak első tétova lépéseit teszi, emiatt az eredményekre még várni kell.

Régészeti korú minták izolátuma úgynevezett PCR-csövekben

Magyarország középső része azonban a viszonylag egységes löszös talajaival, nagy kiterjedésű szántóföldjeivel és gazdag régészeti örökségével ideális tesztelési terület e módszer vizsgálatára, mivel számos zavaró tényezőt ki tudunk szűrni vele – foglalta össze a módszerről két éve beszámoló Stibrányi Máté régész, az ANAGHLIA-projekt hazai koordinátora, akitől magazinunk megtudta, hogy itthon régészeti célú hiperspektrális felvételezés az ANAGHLIA óta tudomása szerint nem történt. A jelenleg használt hiperspektrális kamerák felbontása valószínűleg nem elegendő erre a célra, mert nem egy nagy foltot keresnek, hanem sok kicsit. Több előremutató, ezzel a módszerrel foglalkozó külföldi projekt van, de Stibrányi Máté szerint – aki a Forster Központ Régészeti Szolgáltatási Főosztályának munkatársa – a módszer gyakorlati felhasználása még odébb van. Valószínűleg működne, ám nagyon sok kutatásra és fejlesztésre lenne még szükség, és ebben a régészet, sajnos, nem élenjáró.

Régészeti munkát a terepen, múzeumokban, kormányhivatalokban körülbelül négyszáz szakember végez. Arra nehéz válaszolni, hogy kell-e ennyi, elég-e ennyi régész az országban. Az autópálya-építések előkészítésekor és a bevásárlóközpontok kivitelezésekor hihetetlen mennyiségű emlék került-kerül elő. Lassányi Gábor szerint azonban nincs elegendő számú kutatói állás ezek feldolgozására, pedig lenne, aki elvégezné a munkát. A feltáró régészeti munkáknál is előfordul, hogy nincs elegendő szakember. Egy megyei intézmény érthető módon nem tud fenntartani nyolc-tíz státuszt arra apellálva, hogy ha valamikor előkerül egy lelet, vagy éppen megindul egy építkezés, akkor legyen, aki elvégzi a leletmentést. A kiszámíthatóság ebben a szakmában is fontos. A harmincas-negyvenes korosztály számára nem vonzó, hogy egy évig az ország egyik pontján ás, majd a szerződés lejárta után esetleg száz-kétszáz kilométerrel arrébb kaphat feladatot. A megoldás az lehetne, hogy megfelelő ösztöndíjjal biztosítsanak kellő időt nemcsak a leletek feltárására, hanem azok tudományos feldolgozására is. A 2000-es évek elején egy hatalmas újkőkori lelőhelyet tártak fel, annak csak most készül el a teljes monográfiája. Általánosságban elmondható, hogy a régészeti leletek tudományos feldolgozása háromszor-négyszer tovább tart a terepi munkánál.

Régészeti korú minták az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumában

A szakma szűk, a most végzettek közül kevesen reménykedhetnek abban, hogy státuszt kapnak valamelyik intézményben. Néhányan külföldön próbálnak állást találni, de ott sem sikerül mindenkinek. Sokan a pályaelhagyók táborát gyarapítják, nyelveket beszélő, magas szinten képzett szakemberekről van szó, akik másutt is megállják a helyüket.
Ugyancsak vegyes a régészek munkáját segítő eszközökkel kapcsolatos kép. Van, ahol raktárakat építettek, korszerű eszközöket szereztek be, ám ahol nem volt nagy volumenű feltárás, vagy ahol a gazdasági válságot követő években leálltak a nagyberuházások, ott nem volt bevétel, tehát fejleszteni sem lehetett. Le kellene cserélni az autókat, a számítógépeket, a fémkeresőket. Két pályázati rendszer kínál megoldást, de szerények a források. Lassányi Gábor szerint az OTKA és a helyébe lépő Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az egyik forrás, a másik a Nemzeti Kulturális Alap, azonban azt is tudni kell, hogy nagyjából minden ötödik kutatási pályázat kaphat támogatást.

A régészet a bölcsészettudományokat erősíti úgy, hogy nagyon sok területen a természettudományokhoz kapcsolódik, természettudományos módszereket alkalmaz – tudjuk meg Lassányi Gábortól a szakma öndefinícióját, ami nem mindig volt ilyen egyértelmű. A 18. században született meg a régészet első önmeghatározása, amely szerint a régészet feladata az ókori szövegek és az ókori műemlékek kutatása. A jó régész ismeri a görög és a latin nyelvet, műtárgyakkal foglalkozik, művészettörténetet ír. Ezzel párhuzamosan, szintén a 18. században kezdődtek a nagy ásatások – például 1748-ban Pompejiben –, melyek során amatőr módszerekkel dolgoztak, és csak a kiemelkedő műtárgyakkal foglalkoztak. A változás a 19. században kezdődött, ekkor nyitott a régészet a geológia felé. Európában Jacques Boucher de Perthes francia őskorkutató alkalmazta először a rétegtani vizsgálatokat a relatív kronológia megállapítására.
A 20. század közepén a régészek az ásatások során már a teljes anyagi kultúra tanulmányozását tekintették feladatuknak. Magyarország 1945 és 1950 között régészeti világhatalomnak volt nevezhető, amit három körülménynek köszönhetett. Az első a Kárpát-medence földrajzi és kulturális helyzete: három égtáj felől folyamatosan újabb és újabb népek érkeztek különböző kulturális hatásokat hozva magukkal, és ezek a népek – kevés kivételtől eltekintve – helyben is maradtak. A másik, hogy viszonylag hamar elkezdődött az intenzív régészeti kutatás, a 19. század végétől még az amatőr munkák is módszeresen folytak. A harmadik, hogy a jól működő és színvonalas régészhálózatnak köszönhetően, tekintélyes szakemberek részvételével, komoly régészeti iskolák alakultak ki.

A Régészet napja
A tavalyi siker után a Magyar Régész Szövetség idén is megtartja a Régészet napját. 2014-ben az ország 23 intézményében, 31 helyszínen megrendezett 150 programon több mint négyezren vettek részt. Az idei rendezvény időpontja: 2015. május 29–30. A program fő célja most is a régészet mint tudomány bemutatása, a régészeti kutatások friss eredményeinek népszerűsítése és eljuttatása minél szélesebb közönséghez, valamint a régészeti lelőhelyek védelmének népszerűsítése. A résztvevők (megfelelő szakmai irányítással) saját maguk fedezhetik fel hazánk ismert és rejtett régészeti értékeit, és láthatják mindazt, amivel, amiért és ahogyan a hazai régészek foglalkoznak.
2015-től minden évben egy-egy téma köré szervezik majd a Régészet napját. Az idei rendezvénynek a Lelőhely-felderítéstől a rekonstrukcióig alcímet adták. A szerve­zők a tudományos munka módszertanára szeretnék ráirányítani a figyelmet a lelőhelyek, leletek felfedezésétől egészen a cikkírásig vagy kiállításrendezésig. A programok a regeszetnapja.hu honlapra kerülnek fel.

A Magyar Régész Szövetséget 2011 óta vezető Lassányi Gábor a szakma politikai érdekképviselete mellett a nagyközönség felé nyitást tartja legfőbb feladatának. A szakma népszerűsítése, társadalmi elismertségének növelése azért fontos, mert ha a felnövekvő generációk is fontosnak tartják a múlt érté­keinek felkutatását, bemutatását, az a régészet jövőjét is szolgálja.•

 
Innotéka