Anyám gyakran meséli, hogy gyerekként nem telt el év, hogy ne léptem vagy tenyereltem volna méhecskébe, darázsba. Nem szándékosan kerestem a bajt, hanem annyi volt belőlük, hogy az ember óhatatlanul csípés áldozata lett. Évek óta nem történt ilyen velem, de ennek nem csak az az oka, hogy óvatosabb lettem. A rovarok, ezen belül a beporzó rovarok száma, sokfélesége folyamatosan csökken. A mérték eltér, a visszaesés egyértelmű. Németországban bizonyos fajok esetében 70 százalékos visszaesést állapítottak meg. Egy globális tanulmány szerint a bolygó egészén drasztikus a csökkenés a méhek és a darazsak körében – miközben ezekre van a legnagyobb szükség sok növény beporzásánál. Nem csoda, hogy a Nemzeti Botanikus Kert márciusban, Beporzók napja néven ismeretterjesztő napot szervezett Vácrátóton. A kert dolgozóinak legfőbb üzenet az volt, hogy a beporzók kipusztulásának következményei beláthatatlanok.
A termesztett növények háromnegyedének valamilyen mértékben szüksége van a beporzókra – gyümölcsfáink zöme sokkal kevesebbet, vagy nem is teremne nélkülük. Alapvető érdekünk tehát a viráglátogatók megőrzése. Ahol nincs beporzó, ott le kell cserélni a növényi kultúrát. Csakhogy a cserebere nem megy a végtelenségig. Minél több növényt szeretnénk megőrizni, annál több beporzóra van szükség. Méhekre és a többiekre.
Itthon 1994-től április utolsó napja volt a méheké, majd szlovén javaslatra az ENSZ Közgyűlése 2017 decemberében május 20-át nyilvánította a méhek világnapjává.
Bárcsak idén, jövőre meg később is megszúrna egy-egy!•
