2024. március 8.

Szerző:
Ötvös Zoltán

Valakinek fizetnie kell!

Az elmúlt években egyre-másra jelentek meg arról hírek, hogy a világ legeldugottabb helyein is kimutatható a műanyagszennyezés. Távoli, lakatlan szigetek partjaira többtonnányi műanyagot sodor a víz, a hegyi források vizében is megjelent a mikroműanyag. Vízimadarak, emlősök tömegével pusztulnak el, mert efféle anyagokat fogyasztanak. A tápláléklánc csúcsán lévő ember szervezete is – mivel a lánc minden tagját érinti a szennyezés – jelentős terhelésnek van kitéve. Ilyenkor szokták mondani, hogy a fagyi visszanyal.

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) szerint rendszerszintű hiányosságok miatt termelünk és használunk fel egyre több műanyagot, amiből mind több kerül tengeri, szárazföldi és édesvízi élőhelyekre. Ha maradnak a jelenlegi üzleti eljárások és fogyasztási mintázatok, akkor 2060-ig a műanyaghulladék mennyisége globálisan majdnem a háromszorosára nő.

Hatékony eszköz a körforgásos gazdaságra való átállás, amikor minden műanyagot újrahasznosítunk és kezelünk. Ám a szabályozás legfontosabb eszköze a műanyagadó, amelynek jelentősnek kell lennie. A testület úgy véli, eljött az idő, hogy a szennyezők fizessenek a műanyagszemét miatt. Ha a Ne szemetelj! elv nem vezetett eredményre, a pénz­tárcájukon keresztül talán megfoghatók az emberek.

A modellszámítások szerint a kereslet 30 százalékos csökkenté­sével és az újrahasznosítás 20 százalékos növelésével a műanyag­szennyezés 2040-ig 80 százalékkal csökkenthető. Ha ezt elérjük, már „csak” a maradék 20 százalékra kell megoldást találni.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka