Ivóvízbiztonság

Az ivóvíz-szolgáltatóknak is van feladatuk abban, hogy a vízátadás helyétől a fogyasztási pontig ne romoljon a víz minősége, véli Borsányi Mátyás, a Magyar Hidrológiai Társaság Vízminőségi és Víztechnológiai Szakosztályának elnöke, aki évtizedek óta foglalkozik az ivóvizek kémiai és biológiai szennyezőinek egészségügyi szempontú vizsgálatával és értékelésével, különös tekintettel a vízkezelés-technológiára és fertőtlenítésre.


A vízellátó rendszerek a vízbázissal kezdődnek, ezek védelme nélkül nem beszélhetünk ivóvízbiztonságról?

– Az ivóvízellátást két területre lehet felosztani, az egyik a vízbázis biztonsági helyzete, a másik a forrásokból kitermelt nyersvíz kezelése, fertőtlenítése, valamint a vízátadási pontig való eljuttatása. Ettől a ponttól kezdődik a fogyasztóhoz tartozó csőszakasz, az a belső vízelosztó rendszer, amelyen keresztül a víz elérkezik a vízcsapig. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a vízbiztonság kérdését. Az ivóvíz egy olyan speciális élelmiszer, amelyre más szabályokat is alkalmazni kell, mivel az előállítással egy időben a vízháló­zaton keresztül azonnal eljut a fogyasztóig. A vízszolgáltató rendelkezésére álló tárolókapacitás alig néhány órás tárolást tesz lehetővé, rövid idő alatt kell tehát dönteni arról, hogy az előállított ivóvíz a hálózatba bocsátható-e. A mintavételt kö­­vető laboratóriumi vizsgálatok ennél általában hosszabb időt vesznek igénybe. Ezért kap nagy hangsúlyt a megelőzésen alapuló ellátás: a vízkitermelés, -kezelés és -fertőtlenítés folyamatának olyan szemléletű működtetése, ami a lehetséges és felmért veszélyhelyzeteket kikerüli. Csak így lehet biztosítani a megfelelő vízminőséget. A laboratóriumi vizsgálati eredményekből ugyanakkor nemcsak az látszik, hogy a vízminőség megfelel-e a követelményeknek, hanem az a következtetés is levonható, hogy megfelelő volt-e a megelőző tevékenység. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság ezért szakmai programot indított ta­valy a hazai vízbázisvédelem átszervezé­-sére, ami az előforduló veszélyhelyzetek meg­előzését célozza, és az intézkedések szükségességét fejezi ki a meglévő hidrogeológiai adatelemzések mellett.

Az ivóvízellátási lánc üzemeltetése, a kockázatok felmérése és a megelőző kezelés a hálózatban a szolgáltató feladata. Mi a helyzet az épületeken be­lüli vízelosztó rendszereknél?

– Az uniós tagországok között Magyarország volt az egyik első, amelyik kiegészítette ivóvízminőségi jogszabályát a vízbiztonság fogalmával, valamint az ezt veszélyeztető helyzetek felmérésére és felkutatására tett javaslatokkal. A 201/2001. (X. 25.) Kormány­rendelet, illetve a 98/83/EK tanácsi irányelv az emberi fogyasztásra szánt víz minőségé­ről – amelyen a magyar jogszabály is alapul – egyértelműen leírja, hogy az ivóvíz minőségének ellenőrzését a fogyasztói csapon kell elvégezni. A megalkotott határértékek tehát a vízvételi helyen kifolyó víz minőségére vonatkoznak. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne a vízellátó rendszer más pontján mint elvárt paraméterértékeket – például a vízművet elhagyó vizek esetében azokra az összetevőkre, amelyek koncentrációja a vízhálózatban való tartózkodás során már nem változik meg – is alkalmazni, de a vízminőségi előírás jogilag a használati helyre vonatkozik mind az uniós irányelv, mind a magyar jogszabály szerint. Ezt nem lenne szabad félreértelmezni hatósági és vízszolgáltatói szinten sem. Az ivóvíz előállításakor előfordul, hogy megpróbálják az ivóvízminőségi jogszabályt alkalmazni a vízbázis vizére is, amikor nincs vízkezelés, vízfertőtlenítés és így tovább, de ennek nincs értelme azon a vízminőségi paraméteren kívül, amely nem változik a hálózatban. Kétféle vízszolgáltatás létezik Magyarországon: ezek a közüzemi, illetve egyedi vízellátó rendszerek. 2014-ben még nem írtunk elő az utóbbira vonatkozóan ivóvízbiztonsági tervezést, de a kormányrendelet legutóbbi módosításai már tartalmazzák az egyedi vízellátó rendszerek számára is ezt a kötelezettséget. Megváltozott a helyzet a vízbiztonság szemléletet alakító kockázatértékelés bevezetésével abból a szempontból is, hogy a hatósági felügyelet a vízellátási lánc teljes folyamatában megköveteli a határértékek betartását, ahogy már említettem. Ahhoz, hogy ne következzenek be a veszélyesemények, ki kellene egészíteni a megelőző intézkedéseket, a kockázatértékelést pedig el lehetne végezni a fogyasztók egészsége szempontjából nézve. Például Magyarországon szerencsére csak néhány területen fordulnak elő nem geológiai eredetű vízszennyezők, mivel az ivóvíz-kitermelés túlnyomórészt olyan felszín alatti vízbázisokból történik, amelyek védettek a különböző környezeti, ipari szennyeződések ellen. Ha a kőzetekből a vízáramlás következtében kioldódó szervetlen kémiai anyagok koncentrációja a kitermelt nyersvízben nagyobb, mint a fogyasztói csapon megengedhető határérték, akkor a kockázatértékelésnél azt is figyelembe kell venni, hogy történik-e vízkezelés az ellátórendszerben, és ha igen, akkor az annak a komponensnek az el­távolítá­sára irányul-e. Ha egy vízbázisokat veszélyez­tető eseményt felfedezünk, például vegyük az arzéntartalmú vizet, viszont az ellátási lánc következő szakaszában be van építve arzénmentesítő vízkezelő technológia, akkor sokkal kisebb a kockázata annak, hogy a nyersvízben lévő arzén eljut a fogyasztóig.


Milyen ivóvízforrások állnak rendelkezésre, és melyiknél milyen mértékű fertőtlenítésre van szükség?

– A rendelkezésre álló hazai vízforrások jelentős része úgynevezett geológiailag védett rétegvizekből származik, illetve karsztvízforrásokból, melyek egy része kevésbé védett a felszíni csapadéktól, illetve a beszivárgó szennyvíztől. Ilyen például a miskolci karsztvízforrás, ahol 2006 nyarán az emlékezetes ivóvízjárvány kitört. A karsztvíz bakteriális elszennyeződésében döntő szerepet játszott a rendkívül jelentős felszíni és felszín alatti áradássorozatot okozó időjárási helyzet, másrészt a miskolctapolcai karsztforrások védőidomán még mindig megtalálható számos potenciális szennyezőforrás jelenléte. Magyarországon az ivóvíz-előállítás legjellemzőbb formája a Duna menti vízkitermelés, ahol a parti szűrésű ivóvízkutak esetében a folyóvíz egy rendkívül hatásos fizikai, biológiai szűrőrendszeren keresztül jut a termelőkutakba. A fizikai szűrés a nem lebontható – szilárd – részecskék eltávolításában játszik szerepet, de a legnagyobb jelentősége a part vízzel elárasztott részében annak a biológiai életközösségnek van, amely képes a kémiai anyagok lebontására, illetve részbeni átalakítására, és rendkívül hatékony az ipari és gyógy­szer­szennye­­ző­­­­dé­sek, növény­védőszer-­maradvá­nyok át­ala­­kí­tásában. Azonban a normális vízállástól való mindkét irányú eltérés növeli annak kockázatát, hogy a biológiai szűrőréteg nem működik kielégítően.

Az ivóvíz fertőtlenítésére leggyakrabban használt klór, illetve a klórozott vízben keletkező melléktermékek mekkora veszélyt jelenthetnek a fogyasztók egészségére? Mi a hipoklórossav szerepe a fertőtlenítésben?

– Magyarországon a vízfertőtlenítésre hasz­nált anyagok közül a legelterjedtebbek két­ségtelenül a klórvegyületek, ezek egyik formája a nátrium-hipoklorit, a másik a klór­gáz. Ezenkívül egyre inkább terjed a klór-dioxid alkalmazása is, amiben azonban nem a klór fejt ki fertőtlenítő hatást, hanem az oxigén, ebből a szempontból tehát inkább az ózonhoz vagy a hidrogén-peroxidhoz hasonlít. Létezik egy ma még kevésbé elterjedt fizikai fertőtlenítő módszer is, az ultraibolyafény-besugárzás, amivel a víz­bá­­zisba vagy a vízkezelő rendszerbe bejutó mikrobiológiai szennyeződéseket lehet el­távolítani, de a besugárzás hatása nem érvényesül, miután a víz elhagyta a fertőtle­nítőberendezést. A hálózati rendszerben lévő víz fertőtlenítésére tehát ez a módszer nem alkalmas, ezért a hálózati víz védelmé­re ilyenkor is szükség van nátrium-hipo­klo­rit, illetve klórgáz vagy klór-dioxid adagolására. A klórgáz vízben oldásakor keletkezik az aktív hipoklórossav, amely nemcsak a baktériumokat pusztítja el, hanem reakcióba lép a vízben lévő szerves és szervetlen anyagokkal is. Például a vízben lévő vas klór hatására oxidálódik. Ugyanezek a reakciók megtörténnek az oldott szerves anyagokkal is. A mélységi kutakból kitermelt, baktériumoktól mentes vizek gyakran tartalmaznak úgynevezett humin anyagokat, ezekkel is reakcióba lép az aktív hipoklórossav. Ek­kor képződnek a klórozási melléktermékek, amelyek közül néhány kockázatot jelent­het az egészségre. Szerencsére a karsztvizekben és a parti szűrésű vizekben nagyon kicsi a szervesanyag-tartalom.

Az ivóvízkezelésnél adagolt klór és a vízben lévő szerves anyagok reakciójából tri­halogén­metán és más, úgynevezett szerves klórvegyületek keletkezhetnek. Ezért Magyar­orszá­gon a még nem teljesen tisztázott egészségi kockázatok miatt az ivóvízben lévő trihalogénmetán-vegyületek határértéke szigorúbb, mint az Európai Unióban. Bár az elmúlt évtizedekben kiderült, hogy a klórozási melléktermékek egészségre gyakorolt hatása kevésbé súlyos, mint azt eredetileg feltételezték, de a kockázat jelentős, ezért ez a legjobb indikátora annak, hogy a vízszolgáltatók a magyar jogszabálynak és az uniós irányelvnek megfelelően alkalmazzák-e a fertőtlenítési technológiát. A legfontosabb szempont továbbra is a baktériumok el­pusztí­tása, ám ennek eléréséhez a lehető legkevesebb fertőtlenítőszert adagolva, csak annyit, amennyi feltétlenül szükséges, kell eljutni. A környezet-egészségügyi szempont tehát a megelőző tevékenységek – például az alkalmas vízkezelés – szorgalmazása, s nem az egészségkockázatot növelő, s nem mellesleg kellemetlen ízű, szagú fölös fertőtlenítőszer-adagolással történő víz kibocsátása.

A magyarországi mélységi vizekben nagy koncentrációban található ammónium, ami nem jelent egészségkockázatot az emberek számára, mivel geológiai korú szennyeződésről van szó, azonban a kitermelésnél, amikor a víz átlevegőződik, az oxidáció hatására a környe­zet­ből úgyneve­zett nitrifikáló mikroorganizmusok ke­rül­nek a vízbe. Az ammóniumból először nit­rit, a nitrit-oxidáló baktériumok hatására pedig nitrát képződik. A klór-dioxiddal történő vízfertőtlenítés esetén szerves klórvegyületek nem, de szervetlen kloridvegyület fejlődik. A nitrit és a kloridvegyületek a véráramba kerülve gátolják az oxigénszállítást. A hatások összegeződhetnek, ezért Magyarországon azokban a vizekben, ahol sok az ammónium, és felmerül a nitritképződés kockázata, az uniós határértéket vettük át a nitritnél, a kloridvegyületre viszont annál szigorúbb határértéket állapítottunk meg.

A hazai ivóvízellátásban jelenleg milyen fejlesztések történnek?

– Sajnos ez az a terület, ahol a legnagyobb mértékben le vagyunk maradva. Az ivóvíz-szolgáltatókat megkérdezve azt halljuk, hogy a legsúlyosabb probléma a hálózatok elavultsága, elhasználtsága, illetve a karbantartás akadozása, mivel vannak olyan tisztítóeljárások, amelyeket a csőhálózat állapota miatt nem lehet alkalmazni. Hazánkban a hálózatok felújítása nagyon kis léptékben halad előre, és a fejlesztéseknél sem mindig figyelhető meg az ivóvízbiztonsági szemlélet. A vízművek által kibocsátott, kifogástalanul kezelt és minden tekintetben megfelelő minőségű vizet egy elavult, illetve nem megfelelően karbantartható hálózatba vezetjük, ami azt is jelenti, hogy ha a gerincvezetékekben vagy az elosztórendszerekben áramlik a víz, és ott éri szennyeződés, az elkerül a fogyasztóhoz.

Mi jellemzi a lakosság vízfogyasztási, vízkezelési szokásait, és mit gondol például az itthon forgalomban lévő ház­tartási víztisztítók hasznosságáról?

– Magyarországon az elsők között vezettük be a hálózati víztisztítók közegészségügyi szempontú ellenőrzését. Azon kívül, hogy a hálózat elöregedett, sok helyen le­rakódott üledéket is tartalmaz, amiben biofilmfolyamatok játszódnak le. A csőfalon lévő biofilmben baktériumok is megtelepednek, és a vízbe adagolt fertőtlenítőszer az ilyen típusú lerakódásokban élő mikroorganizmusokat nem tudja hatástalanítani, ezért ezek eltávolítását a szokásosnál nagyobb vízáramlással, úgynevezett hálózatöblítéssel végzik, és amennyiben szükséges, mechanikai kaparó-, dörzsölőeszközöket vagy hőkezelést, azaz gőzt alkalmaznak. Rend­kívül változatos módszerek állnak ren­delkezésre a mechanikai tisztításhoz, azonban ezek hatékonysága nagymértékben függ a cső anyagától és a felület simasá­gá­tól. Egy korszerű műanyag cső felülete a leg­simább. Más jellegű kockázatot jelentenek a csőanyagokból beoldódni képes szerves vegyületek és szervetlen kémiai anyagok. Az ólomcsövekből a legnagyobb mértékű a kioldódás, ami bekerülhet az ivóvízbe. Az ivóvíz-szolgáltatók részéről az ólom­csövek – mint az ólombeoldódás forrásának felderítése – vízbiztonsági megelőző szemléletet igényelnek. Például a Fővárosi Vízműveknél és sok más vízszolgáltatónál az elosztórendszer csővezetékeinek felmérését elvégezték. Ez a munka a vízbiztonsági tervezés egyik része, mert a feltérképezést követően elkezdődhet az elavult csövek tervszerű kicserélése. A veszély lehetőségének a felderítése a kockázatértékelés elkészítéséhez szükséges.

Mi a helyzet az ingatlanokon belüli vízhálózattal?

– A legtöbb helyen egy vízaknába vagy például az alagsorba telepített vízmérő óra a vízátadási pont. Ettől a ponttól kezdve a fogyasztó, illetve az ingatlan üzemeltetőjének a feladata az épületen belüli hálózat karbantartása, felújítása. Az ivóvízellátó rendszert a gázhoz és az elektromos áramhoz hasonlóan kellene a tulajdonosoknak ellenőrizniük, karbantartaniuk és felújíta­niuk, ám sajnos még nem tartunk itt. A környezet-egészségügy részéről ezért is kellett szorgalmaznunk már évekkel ezelőtt az ólomvezetékek felderítését és kicserélését – legelőször a gyermekintézményekben.

Egy korszerű műanyag cső előállításához már nem használnak olyan szerves lá­gyító­anyagokat, amelyek az ivóvízbe beoldódva – kutatások által igazoltan – elősegítik a baktériumok szaporodását. A lakások korszerűsítésekor viszont sokszor nem az ivóvízszállításhoz alkalmas rézcsöveket építettek be, emiatt kioldódás következhet be. Holott a vízminőséghez alkalmazkodó rézcsővel ez a probléma elkerülhető lenne, és a már említett korszerű műanyag csövekkel is. Általános probléma az is, hogy nem történik meg az épületeken belül a vízórától a lakásig lévő csővezeték szakszerű felújítása, cseréje. Egy kutatás keretében a Nem­zeti Népegészségügyi Központ felmérte, hogy a víz hosszabb ideig tartózkodhat az épületen belüli hálózatban, mint a vízműtől a vízátadásig eltelt időtartam. A csőben pangó víz pedig növeli a kioldódást.

Mennyiben jelentenek megoldást a vízóránál vagy a lakásokban beszerelt víztisztító berendezések? Mivel lehet a legtisztább ivóvizet előállítani?

– A fogyasztók különböző típusú víztisztítók közül választhatnak. Az összetett eszközök közül nagyon elterjedtek a fordított ozmózis elvén működő berendezések, amelyek nem csupán a víz ólomtartalmát szűrik ki, hanem az összes oldott ásványi anyagot is, ami teafőzéshez ugyan kiváló, de túl nagy a készülék karbantartási igénye és túl drága ahhoz, hogy ionmentes ivóvizet állítsunk elő, aminek a fogyasz­tása semmiképp nem ajánlható közegész­ségügyi szempontból. Ezért már olyan fordított ozmózis elvén működő berendezések is kaphatók, amelyekhez ásványi anyagot visszapótló patron is tartozik. Egy az ÁNTSZ (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat; 2018-tól Nemzeti Népegészségügyi Központ – a szerk.) által kijelölt korábbi vizsgálatnál azt tapasztaltuk, hogy az itthon forgalomban lévő háztartási víztisztítók közül nem a bonyolult rendszerek a legcélszerűbbek. A nagyon egyszerű, szűrőbetétes kancsós megoldások kiválóan alkalmasak az iváshoz vagy a leveshez szükséges víz esetleges zavarosságának, kellemetlen klóros szagának a kiszűréséhez, egy rossz ízűnek tartott hálózati víz utótisztításához. Közegész­ségügyi szakemberek azt is megfigyelték, hogy néhány liter víz kifolyatása után – amivel fel lehet mosni a konyhát vagy megmosni a zöldséget – a vízhasználati hely ingatlanon belüli elhelyezkedésétől, a vízforgalomtól függően akár nagymértékben csökkenthető az ólomtartalom, de a rossz íz vagy szaganyag is a vízben. Ezeket a tanácsokat – szaknyelven kockázatcsökkentő tevékenységeket, alkalmazásokat – megfogadva aránylag olcsón és biztonságosan juthatunk tiszta ivóvízhez. Azt ugyanakkor mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy az ivóvíz­bizton­ság javításáért mind az ivóvíz-szolgáltatónak, mind az ivóvízhasználati hely tulajdonosának, üzemeltetőjének, a vízfelhasználóknak is átgondolt és rendszeres teendőjük van.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka