Forrás: Depositphotos/ShyamSingh

– Kertművelési szokásainkkal mi is formáljuk a közvetlen környezetünk biológiai sokféleségét. S bár a nagyipari mezőgazdasági termelést egy ember nem tudja megváltoztatni, de a saját kertjét igen, ami kis élőhelyfoltként hozzájárulhat a biodiverzitás meg­őrzéséhez – állítja Mezőfi László, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) projektvezető kutatója, aki munkája során főként agrárentomológiával, valamint az integrált és ökológiai növényvédelem aktuális kérdéseivel foglalkozik. A hasznos ízeltlábú szervezetek közül a pókok kártevő-korlátozó képességét, az agrárterületeken betöltött ökológiai szerepét, továbbá az egyes fajok biológiáját és viselkedésökológiáját is vizsgálja.

Mivel foglalkozik az agrárentomológia?

– Agrozoológiának is nevezik ezt a tudományterületet, amely elsősorban a kártevőkkel, és a kártevők életmódjának vizsgálatával foglalkozik. Az agrárentomológus nem gyűjt rovarokat az erdőben vagy a tőzeglápon, mert az érdekli, hogy agrárterületen, például egy gyümölcsültetvényben vagy egy szőlőben milyen ízeltlábúak fordulnak elő. Ugyanis ahhoz, hogy védekezni tudjunk a kártevők ellen, hatékony növényvédelmi eljárásokat kell kidolgoznunk. Ehhez ismernünk kell, hogy milyen kártevők fordulnak elő az adott területen, és hogy milyen a biológiájuk: például hány nemzedék van egy évben, hol telelnek, és így tovább. Azokat a támadási pontokat keressük, ahol érdemes beavatkozni a kártevő életciklusába. Erre támaszkodva igyekszünk felépíteni a leghatékonyabb növényvédelmi technológiát, továbbá a természetes ellenségeik kártevő-korlátozó képességét próbáljuk meg elősegíteni.

A kártevők mellett ismernünk kell a hasznos szervezeteket is, hogy meg tudjuk védeni azokat.

A pókokon kívül is vannak az ízeltlábúaknak olyan csoportjai, amelyek képesek aktívan visszaszorítani bizonyos kártevőket. Azonban a növénytermesztőnek minden eshetőségre fel kell készülnie, és oda kell figyelnie arra, hogy mi jelenik meg a területen, mert szabadföldön szinte bármi jöhet. Minden évben újabb és újabb idegenhonos, inváziós kártevők jelennek meg hazánkban, és az eredményes, gyors fellépéshez minél hamarabb fel kell fedezni a betolakodókat, majd feltérképezni az országos elterjedésüket, és meg kell ismerni a biológiájukat. Példaként említeném a jelentősebb almakártevők egyikét, az 1880-as években Amerikából behurcolt vértetű (Eriosoma lanigerum) és betelepített természetes ellensége, a vértetűfürkész (Aphelinus mali) sikertörténetét. Ma már nem tud ez a kártevő úgy elszaporodni, mint a 19. század végén, különösen akkor, ha szelektív növényvédő szereket alkalmazunk. A sikerek mellett sajnos vannak kudarcok is, az egyik ilyen az ázsiai harlekinkatica, az elhibázott biológiai védekezési módszerek egyik leghíresebb példája.

Minden évben újabb és újabbidegen honos, inváziós kártevők jelennek meg hazánkban, és az eredményes, gyors fellépéshez minél hamarabb fel kell fedezni a betolakodókat, majd feltérképezni az országos elterjedésüket, és meg kell ismerni a biológiájukat. Az ázsiai harlekinkatica az elhibázott biológiai védekezési módszerek egyik leghíresebb példája. (Forrás: Depositphotos/PantherMediaSell)

A méhek és más beporzó fajok egyedszámának csökkenése után most azt halljuk, hogy fogynak a rovarok és a pókok is. A rendszerváltás idején átalakult társadalmi-gazda­sági környezet pozitív hatással volt az élővilág sokszínű­sé­gére. Ma mégis a mezőgazdaság fenntarthatóvá tételéről, az ökológiai egyensúly helyreállításáról, a biodiverzitás védelméről beszélünk. Mi történt harminc év alatt?

– Többféle probléma merült fel egyszerre. A rendszerváltáskor az állami gazdaságok feloszlását követően az új tulajdonosok sok esetben csökkentették az agrokemikáliák használatát. Míg a szocializmusban az volt a cél, hogy az egész mezőgazdaságot teljesen kemikalizálják, hogy minden problémát vegyszerrel és műtrágyával oldjanak meg, addig a gazdasági átrendeződés alatt általánosan csökkent a földek művelésének intenzitása. Jogi és egyéb rendezetlenségek miatt sok földterület gazdátlanul maradt, és parlagon hevert.

Ez a biodiverzitás szempontjából idilli állapot volt?

– Látszólag igen. A szocializmusban évtizedeken keresztül olyan gazdálkodási gyakorlatot folytattak, amivel teljesen kizsigerelték a termőtalajt, valamint az intenzív növényvédőszer-használat következtében nemcsak a kártevőket tüntették el, hanem számos egyéb hasznos szervezetet is. Miután a rendszerváltást követően hirtelen csökkent a vegyszerhasználat volumene, növényvédelmi szempontból az történt, ami ilyenkor történni szokott: először a kártevők szaporodnak el, és csak jóval később követik őket a természetes ellenségeik. Az országban pedig már akkor is jelen volt több inváziós gyomnövényfaj és kártevő. Gyombiológiai szempontból el lehet mondani, hogy a rendszerváltás katasztrofális állapotokat eredményezett, mert az intenzív talajművelés és gyomirtó használat miatt addig valamelyest kordában tartott gyomnövények pillanatok alatt ellepték a magyar szántóföldeket, különösen a gazdátlan földterületeket, amit nem művelt senki sem. Erre nem figyeltek oda a zilált tulajdoni viszonyok közepette, aminek az lett a következménye, hogy sok idegenhonos inváziós gyomnövény egyre nagyobb területen terjedt el az országban, ami azért jelent óriási problémát, mert ezek a nagyon kompetitív (egymás hatását negatívan befolyásoló – a szerk.) fajok kiszoríthatják a természetes vegetáció elemeit is. Ezzel párhuzamosan a kártevők is erőre kaptak, mivel a termőföldeken évtizedeken keresztül visszaszorított hasznos ízeltlábú szervezetek csak lassan követték azokat. Mindemellett pedig a rendszerváltást követő években, a nyugati világ felé történő nyitásnak és a globalizációnak köszönhetően, egyre nagyobb ütemben jelentek és jelennek meg újabb idegenhonos károsítók.

A rendszerváltás után a gyomnövények pillanatok alatt ellepték a gazdátlan földterületeket, a nem művelt szántóföldeket. Sok idegenhonos inváziós gyomnövény egyre nagyobb területen terjedt el. Ezzel párhuzamosan a kártevők is erőre kaptak, mivel a termőföldeken a kemikáliákkal évtizedeken keresztül visszaszorított hasznos ízeltlábú szervezetek csak lassan követték azokat. Egyre nagyobb ütemben jelentek és jelennek meg újabb idegenhonos károsítók. A képen egy felgyomosodott zabvetés látható. (Forrás: Depositphotos/haraldmuc)

Egyebek között az inváziós fajok elterjedése is az egyik oka a méhek, rovarok, pókok egyedszámcsökkenésének?

– Komoly szerepük van az itt őshonos élettársulások, élőhelyek tönkretételében. A másik ok, hogy közben forgalomba került számos újabb, hatékonyabb szer, amelyekről akkor még nem tudtuk, hogy hosszú távon milyen negatív hatásuk lehet. Mára azonban kiderült, hogy például a neonikotinoidok – egy széles körben alkalmazott növényvédő szer hatóanyagcsoport – hozzájárulnak a be­porzók eltűnéséhez. Ezért az Európai Unió az elmúlt pár évben több, az említett hatóanyagcsoportba tartozó hatóanyagot kivont a forgalomból, vagy szigorította azok felhasználási feltételeit. Magyarországon gyakorlatilag egyetlen ilyen hatóanyag maradt: az acetamiprid, és annak is szigorították a felhasználási körét. (Az Európai Unió szabályozta a növényvédő szerek fenntartható módon történő alkalmazását, 2014-től kötelezően előírva az integrált növényvédelem alkalmazását a tagországokban – a szerk.) A méhek – házi és vadméhek egyaránt – az időjárási anomáliákra is érzékenyen reagálnak. Számos tanulmány, amelyekben kimutatták, hogy Európa egyes országaiban jelentősen csökkent a beporzók és egyéb ízeltlábúak egyedszáma, arra a következtetésre jutott, hogy ezért jelentős részben a globális klímaváltozással összefüggésbe hozható időjárási anomáliák tehetők felelőssé. 

Magyarországon hasonló vizsgálatokat folytattak például a Növényvédelmi Kutatóintézetben: egy lucernaföldön és annak közvetlen szegélyén előforduló pókok egyedszámát mérték fel, majd az így gyűjtött adatokat összehasonlították egy ugyanott, több évtizeddel korábbi gyűjtés eredményeivel. Kiderült, hogy 40-60 százalékkal kevesebb pókot találtak a korábbi gyűjtéshez képest, vagyis jelentősen csökkent az ott élő pókok egyedszáma.
Az Innotéka is hírt adott erről a vizsgálatról.

Bizonyos, széles körben alkalmazott növényvédő szer hatóanyagcsoport hozzájárul a beporzók eltűnéséhez. Magyarországon egyetlen ilyen hatóanyag maradt: az acetamiprid, de annak is szigorították a felhasználási körét. Ráadásul a méhek az időjárási anomáliákra is érzékenyen reagálnak. A csökkenésért jelentős részben a globális klímaváltozással összefüggésbe hozható időjárási anomáliák tehetők felelőssé. (Forrás: Depositphotos/Oleksandrum79)

A pókok agráriumban betöltött ökológiai szerepét is vizsgálja. Mennyire érdemes a pókokkal foglalkozni, milyen szerepük lehet a kártevők visszaszorításában?

– A pókok nagyon fontos szereplők abból a szempontból, hogy minden szárazföldi életközösségben az egyik leggyakoribb ízeltlábú ragadozók. Bárhová megyünk, a brazíliai őserdőktől kezdve az ausztrál szavannákon át, mindenütt lesznek pókok. Bár azokon az agrárterületeken, ahol rendszeresen használnak nagyobb mennyiségű, elsősorban rovarölő készítményeket, nem sok pók marad, de egyéb ízeltlábú sem. Főleg azoknál a gazdáknál, akik a régi gyakorlatot folytatják, és ha kell, ha nem, permeteznek, mert az a biztos. Azoknál viszont, akik csak indokolt esetben permeteznek, és az ezredforduló után megjelenő szelektívebb növényvédő szere­ket használják, ott van élet a növények felszínén is. Ami a pókok hasznosságát illeti, több éven keresztül vizsgáltuk almaültetvényeken, és az derült ki, hogy a pókok elfogyasztanak nagyon sok kártevőt, de sokszor hasznos ízeltlábúakat is.

Pók és pók között is van különbség…

– Hogyne. A különböző pókfajok különböző helyeken élnek, más és más ízeltlábúakra vadászhatnak.

Szerencsés esetben abból a pókfajból él sok egy adott területen, amely éppen azt a kártevőt tudja nagy egyedszámban gyéríteni, amit mi is szeretnénk.

Emellett előfordul, hogy már a pók puszta jelenléte is zavarja a kártevőt. Szintén a Növényvédelmi Kutatóintézetben vizsgálták a hazánkban majd minden gabonafélén megtalálható csíkos gabonakabóca (Psammotettix alienus) viselkedését. A kutatók megfigyelték, hogy a sovány karolópók jelenléte zavarja a kabócát, és az emiatt rövidebb ideig és kevesebbet táplálkozik. Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy bár előfordulhat olyan is, amikor a pókok valamilyen kártevő egyedszámát aktívan korlátozzák, de alapvetően erre nem lehet mindig számítani.

Akkor milyen szerepük van?

– Ökológiai jelentőségüket az adja, hogy ragadozóként, általánosságban véve, az egyik legfontosabb ízeltlábú-gyérítő szervezetek.

Ne bántsuk a pókokat?

– Semmiképp. Az lenne a jó megoldás, ha a pókok egy szűk csoportjának, esetleg célzottan egy-egy fajnak tudnánk kedvezni. De hogyan? Nem tudjuk például a pókokat közvetlenül kijuttatni egy adott területre, vagy tömegesen szaporítani, mert ha sokan vannak egy helyen, akkor megeszik egymást. Más ragadozók tevékenységének segítése könnyebben megoldható: adott esetben ott vannak a katicabogarak, a fülbemászók vagy a fátyolkák.

Melyek a leggyakoribb pókfajok, amelyekkel a közvetlen környezetünkben találkozunk?

– A szűkebb környezetünkben elsősorban az úgynevezett szinantróp, azaz az ember közelében élő fajokkal találkozhatunk. Épületeken kívül és belül nagyon gyakoriak például a teljesen ártalmatlan, őshonos faggyúpókok (Steatoda fajok). Az álkaszáspókok (Pholcidae család) kedvelik a sötét és páradús zugokat, eredetileg félig-meddig barlangi életmódú fajok voltak, mielőtt rájöttek, hogy az emberi építmények kiváló életteret biztosítanak a számukra. Nincs olyan otthon, ahol ne lehetne ezeket a fajokat megtalálni. Ott vannak minden ágy vagy radiátor alatt. Ha kimegyünk a kertbe, ott már jóval többféle pókfajjal találkozhatunk. De nem feltétlenül azzal tudunk a pókoknak kedvezni, ha színes vadvirágokat ültetünk. A vadvirágok elsősorban a viráglátogató rovarokat vonzzák, így azokból elsősorban a vadméhek vagy a zengőlegyek profitálnak.

A pókoknál mi számít?

– Az élőhely szerkezete, az, hogy milyen búvóhelyek vannak, és azok milyen magasan helyezkednek el a föld felett. Nem minden pók sző hálót, és amelyek igen, azok sem ugyanarra a helyre szeretik szőni a hálójukat.

Minél változatosabb, strukturáltabb az élőhely, beültetve alacsonyabb, magasabb növényekkel, sűrűbb, illetve ritkább lombkoronájú fákkal, annál többféle pókot fogunk találni.

Van olyan faj, amely inkább a talajhoz kötődik, míg a másik a fákon vadászik. Van, amelyik a nedvesebb, van, amelyik a szárazabb helyeket kedveli. Ezért, ha sokféle pókot szeretnénk a kertünkben, legyen minél gazdagabb az élőhely, ami más hasznos élőlényeknek is kedvezni szokott. Ilyen szempontból a pókok jó indikátor fajok. A bokros, fás, avarral borított, természetes élőhelyeken általában nagyobb a fajszám.

A kutatók megfigyelték, hogy a sovány karolópók jelenléte zavarja a hazánkban majd minden gabonafélén megtalálható csíkos gabonakabócát, és az emiatt rövidebb ideig és kevesebbet táplálkozik. És bár a pókok elfogyasztanak nagyon sok kártevőt, de sokszor hasznos ízeltlábúakat is. Ökológiai jelentőségüket az adja, hogy ragadozóként, általánosságban véve, az egyik legfontosabb ízeltlábú-gyérítő szervezetek. A képen egy vidrapók amint szöcskét fogyaszt. (Forrás: Depositphotos/vin-kirill)

Miért jó, ha többféle pókfaj él a kertünkben?

– Ahol a pókok nagy egyed- és fajszámban vannak jelen, majdnem biztosak lehetünk abban, hogy ott más élőlények is nagy számban lesznek jelen. Kertünkben így esetleg élőhelyet tudunk biztosítani olyan fajoknak is, melyek már kiszorultak az adott tájról, tájegységről, mert az agrárium vagy a beépítettség miatt nem maradt elég életterük. A kertünk ilyenformán nagyon hasznos kis élőhelyfoltként tud működni, ami akár menekülőhelyként is szolgálhat az olyan fajok számára, amelyek egy városias környezetből egyébként eltűnnének, mint például a vadméhek és még számos más rovar. Ez csak úgy kerülhető el, ha megmaradnak a növényzettel borított kertek, parkok. Van, aki azt gondolja: azért lakom városban, hogy ne zavarjanak mindenféle ízeltlábúak, pókok, rovarok. Pedig ahhoz, hogy egy ökoszisztéma normálisan működjön, mindre szükség van. Azzal tudunk segíteni, hogy életteret biztosítunk nekik a kertünkben. A nagyipari mezőgazdasági termelést egy em­ber nem tudja megváltoztatni, de a saját kertjét igen, ahol létrehozhat egy olyan élőhelyfoltot, amely megőrzi az adott területre egyébként jellemző ökoszisztéma egyes elemeit. Minél diverzebb, összetettebb egy ökoszisztéma, annál ellenállóbb a környezeti hatásokkal szemben, annál kevésbé tudják megvetni benne a lábukat az idegen honos fajok. Érdemes jobban megismerni a pókokat, így talán kevesebb ember fog félni tőlük, és ha meglátnak egyet, nem akarják majd rögtön eltaposni. Sajnos a pókok sokakból váltanak ki viszolygást, és gyakran válnak a háziasszonyok áldozataivá. Sokan félnek a pókcsípéstől, pedig ez valójában nagyon ritkán fordul elő. A méhek sokkal gyakrabban csípnek, szúrnak, mégsem akarjuk őket kiirtani. Tudjuk, hogy szükségünk van rájuk. A pókokkal is ez a helyzet, ugyanúgy, ahogy az összes többi ízeltlábút, ami a környezetünkben előfordul, védenünk kellene. Kiszámolták, hogy a pókok globális szinten 400-800 millió tonna ízeltlábút fogyasztanak el évente, ami óriási mennyiség, a humán populáció éves húsfogyasztásával azonos volumenű. Gondoljunk arra, hogy pókok nélkül ekkora mennyiségű ízeltlábú maradna a nyakunkon. A természet működik, csak hagynunk kell.•

Címlapkép forrása: Depositphotos/ShyamSingh