<
2016. január 29.

Szerző:
Szegedi Imre

Okosan élünk?

A minap egy reprezentatívnak semmiképpen sem mondható felmérést végeztem a metrón. A velem azonos kocsiban utazó több tucat ember közül az ötven alattiak majd mindegyike valamilyen okoseszközt nyomogatott, nézett, hallgatott, és az idősebb korosztály képviselői közül is többen babráltak valamilyen elektronikai kütyüt. Arról nem vagyok meggyőződve, hogy ezeket az okosságokat akkor és ott valóban okosságra használták, de arról igen, hogy gazdáik azok, akiknek az idei Las Vegas-i bemutató, a CES szólt.

A Consumer Electronic Show a fogyasztói elektronikai eszközök egyik legnagyobb seregszemléje. Ami itt siker, azért hamarosan jó sok pénzt fizethetünk. A januári bemutató arra világított rá, hogy számtalan formában férkőznek életünkbe a mindenféle tudással felvértezett eszközök. Chipeket és vezeték nélküli kommunikációs lehetőséget építenek be már jószerével minden elektronikai termékbe. A szinte minden újdonságra nyitott felhasználók már bevásároltak, a nagy tömegek még nem találtak elég indokot arra, hogy miért vegyenek ilyen termékeket. Őket még meg kell arról győzni, hogy van értelme kamerát tenni a hűtőbe, vagy olyan okoshűtőt gyártani, amelynek ajtaja koppintásra átlátszóvá válik, így kinyitás nélkül is körülnézhetünk benne. Önműködő ajtós hűtőnk is lehet, amely magától kinyílik, ha hozzáérintjük a lábunkat. Hasznos, ha éppen mindkét kezünk tele van, de jómagam inkább felesleges szolgáltatásnak tartom.

És ezzel nincs vége. Okoshűtőből kerül az étel az okossütőbe, onnan az okostányérra, hogy megegyük kézzel, kanállal, bármivel. A tévé távirányítójával kapcsolhatjuk a lámpákat vagy rácsatlakozhatunk a gyerekszobában elhelyezett kamerára. Látszólag mindegyiknek van értelme, ám így együtt kicsit sok.

E megannyi okosság láttán az ember csak kapkodja a fejét. Örül, hogy ilyen ötletesek a fejlesztők, de hogy neki személy szerint ehhez nincs túl sok köze – mert már fogalma sincs, hogy mi az alapja ennek az egésznek –, az is biztos. Illetve annyi a köze, hogy megvegye és használja. Gombokat nyomogasson, bízva abban, hogy a mögöttes elektronika azt teszi, amire hivatott.

Ismét azt érezzük: elszalad mellettünk a technika, ám néhány emberöltővel ezelőtt is így érezhettek az emberek, amikor megjelent a gőzmozdony vagy az első elektromos motor. Utólag látjuk, hogy mennyi hasznos szolgáltatás született ezek alapján.
A világ így fejlődik. Hasznos és haszontalan innovációk özönében élünk. Sohase tudhatjuk, miből mi lesz. Az idő majd eldönti.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka