Tettek és elvárások a természet megóvásáért
A vizsgált tíz kérdésből hét esetében a megkérdezett internethasználó magyar lakosság túlnyomó többsége, több mint 90 százaléka határozott egyetértését fejezte ki. Lakóhelytől függetlenül ugyanaz az elvárásuk a városban és a vidéken élőknek – derült ki a WWF Magyarország legutóbbi kutatásából.
A magyaroknak kiemelten fontos a természet- és klímavédelem, és hasonló elvárásokat támasztanak a döntéshozók felé ezekben a kérdésekben: elvárják a mindenkori kormánytól, hogy a természet- és a klímavédelem ügyét kiemelten kezelje. A válaszadók 97 százaléka szerint fontos lenne, hogy a hatóságok hatékonyabban lépjenek fel a természetkárosítás ellen, 95 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy a hazai védett erdőkben csökkenteni kellene a fakivágásokat.
A válaszadók 98 százaléka egyetért azzal, hogy hazánk természeti területeit nem lenne szabad beépíteni, 93 százalék pedig azzal, hogy a törvényhozói döntések a civil és szakmai szervezetek, illetve a társadalom mélyebb bevonásával szülessenek meg.
A lakosság 95 százaléka gondolja úgy, hogy az aszályok és hőhullámok hatásainak elkerülése érdekében a víz elvezetése helyett inkább a helyben tartására kellene törekedni, és támogatná a természetre alapozott, átgondolt vízgazdálkodást, amivel alkalmazkodni lehetne a klímaváltozás okozta szélsőséges időjáráshoz, és a lezúduló csapadék megtartásával jelentősen enyhíthetők lennének az aszálykárok. A fenti kérdésekben lakóhelytől függetlenül egyetértenek a válaszadók: mind a budapestiek, megyeszékhelyen vagy más városokban élők, mind a kisebb települések lakosai körében több mint 90 százalékos részeredmények születtek. A válaszadók 71 százaléka indokoltnak látja önálló környezetvédelmi minisztérium felállítását, 19 százalékuk nem tudja eldönteni, 10 százalékuk nem tartja indokoltnak.

Az egyetlen kérdés, amely megosztja a lakosságot, az az ország klímapolitikai célkitűzéseinek megítélése. A válaszadók 36 százaléka nem tartja megfelelőnek ezeket a célokat, 33 százaléka viszont elegendőnek gondolja azokat, közel harmaduk pedig nem tudja megítélni.

A lakosság 78 százaléka személyesen is hajlandó lenne részt vállalni a természet- és klímavédelemben. Ezen belül a válaszadók 82 százaléka a saját életében, háztartásában igyekezne minél többet tenni, 35 százalékuk adója 1 százalékával, 34 százalékuk önkéntesként venne részt ilyen témájú civil kezdeményezésekben; 33 százalékuk a közösségi médiában követné a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos fejleményeket.

A kérdésekre adott válaszok azt támasztják alá, hogy az egyéni felelősség lakóhelytől, nemtől és kortól vagy iskolai végzettségtől függetlenül fontos szerepet kap, és a felmérésben részt vevők több mint 70 százaléka személyesen is tenne a természet megóvásáért.•