2020. szeptember 9.

Szerző:
Szegedi Imre

Túlélhetjük magunkat?

Nem én írtam, ezért őszintén dicsérhetem a Mezőgazdasági túlfogyasztásunk ára a klímaváltozás című, magazinunk 39–43. oldalán olvasható kiváló cikket. Okos gondolatok sora támasztja alá, hogy a műtrágyázás és a növényvédelem tette lehetővé, hogy az élelmiszer-termelés eddig lépést tudott tartani az emberi populáció növekedésével, és nem haltunk éhen. Ám hosszú távon a mezőgazdaság mind intenzívebbé válásának következménye a globális éghajlatváltozás. A megoldás a növénytermesztés új, ökológiai szempontú alapokra helyezése lehet. Amíg ezt nem érjük el, folytatódik a természeti értékek kirablása.

Valamikor az 1990-es évek elején érte el az emberiség azt a pontot, amikor többet használt fel a Föld megújulni képes erőforrásaiból, mint amennyi egy év alatt újratermelődött. A sokat emlegetett Túlfogyasztás világnapja 2019-ben július 29-ére, idén három héttel későbbre, augusztus 22-ére esett. Példa nélküli a csökkenés, ez azonban nem annak tudható be, hogy hirtelen elkezdtünk jóval tudatosabban élni, beindult az ökológiai alapú növénytermesztés, hanem a koronavírus-járvány miatti korlátozásokra és annak gazdasági következményeire vezethető vissza. Kicsit korlátoztuk magunkat, de nem helyeztük új alapokra az életünket.

Amíg olyan abszurd világban élünk, hogy augusztus közepén Magyarországon az alma kétszer olyan drága, mint a banán, addig ne áltassuk magunkat, hogy tet­tünk valamit a klímaváltozás ellen, a fenntartható mezőgazdaságért. Folytattuk a szabadrablást, hiszen a természet nem tiltakozik. Vagy mégis?•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka