2012. március: jegyzet, portré, tudomány, megújuló energia, innováció, paragrafus, ipari automatizálás, energiagazdálkodás, zöldkörnyezet, vízgazdálkodás, disszemináció, it
2012. március 6.

Szerző:
B. Szabó Edina

Mért értékek és az egészség mértéke

Az intelligens környezet előkészítése, az egyes működtetési területek – közösségi közlekedés, energiaellátás – „okossá” fejlesztése jóval azelőtt elkezdődött, hogy széles körben megismertethetővé vált volna. Az oktatásban és az egészségügyben azonban, sajnos, jelenleg jóval nagyobb kihívásokkal, égetőbb gondokkal kell szembenézniük a szakembereknek, mint a rendszerek integrálása vagy a digitalizáció kiterjesztése.


Az intelligens rendszerek működése mérések sorozatán alapuló szisztémák összessége, s bár a mérési technológiával kapcsolatban hatalmas anyag áll rendelkezésünkre, nincs egyetlen protokoll, nem létezik egyetlen sablon, a folyamatok egyediségét minden esetben az egyes területek sajátossága határozza meg.

A méréstechnológia tudománya, a metrológia napjainkban már éppen olyan nagymértékben támaszkodik az informatikai rendszerekre, a digitális fejlesztésekre, mint az emberi tapasztalásra, gyakorlati ismeretekre. Elméleti és gyakorlati ismereteink összességéből adódik, hogy maga a mérés is több tényező együttes jelenlétét kívánja meg. Az elmélet – a tervezés, az információnyerés, mérőegységek és statisztikák halmaza – szerepe, hogy segítse elő a gyakorlati kivitelezés fejlődését.

Az ipari, mezőgazdasági, tudományos-kutatói vagy a társadalomműködtetési folyamatok stabilitása kiemelkedő minőségű mérőeszközök alkalmazását követeli meg. A gazdaságosság, a biztonság vagy a környezetkímélő standardok felállítása diagnosztikai sorozatok egész során alapul. Ipartörténetünkben tagadhatatlanul fontos szerepe van a jelentékeny számú magyar know-how-t felvonultató orvostechnika fejlődésének. Az ebben rejlő, végtelennek tűnő lehetőségekről, a méréstechnikai szakemberek képzéséről és a fejlődés szükségességének kommunikálásáról kérdeztük dr. Jobbágy Ákost, a MATE Elektronikus Műszer- és Orvostechnikai Szakosztályának elnökét, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatási igazgatóját.

Dr. Jobbágy Ákos

Az egészségügyi méréstechnológia, ezen belül a diag­nosz­tikai mérés napjainkban az egyik legdinamikusabban fejlődő méréstudományi szakterület. Úgy tűnik, folyamatos fejlődését éppen az teszi lehetővé, hogy belátható időn belül teljes mértékben fel nem térképezhető területről van szó. Hogyan készülhet el – ha egyáltalán lehetséges – az emberi szervezet egészének működését vizsgáló készülék, amely új alapokra helyezhetné a diagnosztikát?
– Hadd kezdjem a válaszomat egy kicsit messzebbről. Mérnökként eddigi tapasztalataim alapján azt látom, hogy a páciensek kétharmada tipikus beteg, egyharmada nem. Mivel az orvoslás alapvetően tapasztalati tudáson alapul, ha a kétharmadba esem, akkor gyorsan tudnak diagnosztizálni, ha nem, akkor meglehetősen hosszú idő is eltelhet addig, amíg megfelelő diagnózis készül, és a megfelelő kezelést megkaphatom. Hangsúlyozom, ez nem magyar sajátosság, és nem sok köze van az egészségügy finanszírozásához. Egyedül ahhoz a hihetetlenül bonyolult „szerkezethez” van köze, amely a vizsgálatok középpontjában áll, mégpedig az emberi testhez. Jelenleg az egyes sejtek működésének nagyon sok részeleme ismert ugyan, de vannak még olyan folyamatok, amelyeknek sem a lényegét, sem az okát nem ismerjük. Ha még egy sejtet sem ismerünk tökéletesen, hogyan várható, hogy akár hozzávetőlegesen pontos, minden kapcsolatot leíró modellt alkossunk meg, mondjuk, csak az agyról, amelyet tíz a tizenegyediken számú sejt alkot? Ebből következik, hogy igencsak bonyolult feladat megfelelő műszereket létrehozni, hiszen ahhoz sokféle szaktudás, tapasztalat szintézisére van szükség. Bár az alkotómunka hasonlóan zajlik, mint például az ipari vagy közlekedési mérés területén, az élő szervezet sajátosságai miatt mégis szövevényesebb folyamat. Még bonyolultabb feladat annak meghatározása, hogy a mérnök miként tudja segíteni az orvost, hogy méréskor minél pontosabb értékeket kapjon.

Hogyan kapcsolódhatnak be az egyetemi hallgatók egy ilyen magas szintű fejlesztésbe?
– Ma már nehéz elképzelni, hogy egyetlen ember álljon elő olyan innovációs ötlettel, amely képes az orvoslást érdemben előremozdítani. Egyedül sem az orvos, sem a mérnök nem tud innovációs eredményt produkálni.
Az egyetemen az egészségügyi mérnök szak 2009 óta mesterképzés keretében működik. Ennek sajátosságát az adja, hogy hiányzik „alóla” az ugyanilyen szakirányú alapképzés. A mesterképzésre így minden hallgató más területről érkezik. Van közöttük villamosmérnök, informatikus, orvos, gyógyszerész, egészségügyi szervező, biomérnök, építőmérnök, fizikus – vagyis minden hasonló szakterület számára kiváló lehetőség a tudás kiterjesztésére. A diákok itt mérnöki és orvosi tantárgyakat is hallgatnak a biomechanikától a molekuláris biológián át az anatómiáig. A különböző alapdiplomával rendelkezők segítik, ösztönzik egymást, tanulnak egymástól.

Az új generáció számára így természetes lesz az együttműködés, a kapcsolódás ehhez a szerteágazó területhez. Munkájuk során fontos feladatokat oldanak meg, ehhez minden esetben először egyeztetnek a célterület szakértőivel. Ha egészségügyi probléma a központi kérdés, akkor például orvosokkal működnek együtt. Egyszerűen azért, mert a készüléket – de lehet ez egy mechanizmus vagy szoftver, esetleg ezek összessége – az orvos képes kipróbálni szoros mérnöki felügyelet mellett, ő képes adatokat rögzíteni és továbbítani. Csak ezután válhat a készülékből közhasználatú eszköz.

Hogy működik a gyakorlatban az ilyen együttműködés? Megszervezése, felépítése hosszadalmasnak tűnik, ami, gondolom, pénzügyi kérdéseket is felvet… Megéri befektetni egy-egy terület fejlesztésébe?
– Nem egyszerű kérdés, de még bonyolultabbá is tudom tenni. Rövid válaszom az, hogy igen, megéri befektetni. Csakhogy aki szegény, az a legszegényebb. A magyar egészségügy – azt hiszem – ma inkább a nagy tömegeket érintő kérdésekben kiált sürgős megoldásért, mintsem az egy-egy területen végrehajtható fejlesztés lenne a fő gondja. Ezért, bármilyen ésszerű is lenne, nem minden esetben képes rövid távon finanszírozni a csak hosszú távon eredményes, az egyén és a társadalom számára hatékonyabb, az embereknek jobb életminőséget biztosító olcsóbb megoldást. Ezért is gondolom, hogy előrelépni csak úgy lehet, ha az orvos és a mérnök együttműködik a műhelymunkában. Az orvos hivatása gyakorlása során kipróbálhat egy-egy új eszközt. Ezek természetesen nem váltják ki a hagyományos diagnosztizálást vagy terápiát, csak segítik azokat. Ezt követően, ha úgy ítéli meg, hogy a tesztelési folyamat meghaladta a szükséges szintet, az eszköz bevált, és a szakma megnyerhető az ügynek – akkor meglesz a módja a finanszírozásnak is.

Mi számíthat ma kiemelt finanszírozási területnek?
– Két területet tartok jól kommunikálhatónak, és ezáltal finanszírozhatónak. Az egyik a megelőzés fontossága, aminek tudatosításáért sokat tesz a Műegyetem több kutatócsoportja, de különösen a Villamosmérnöki és Informatikai Kar. Ha képesek vagyunk magunkban tudatosítani, hogy felelősek vagyunk az egészségünkért, és ennek megfelelően élünk, máris jóval kevesebbet kell költenünk, például a magyar egészségügyben igen sok pénzt felemésztő, úgynevezett, kórházi hotelköltségre. A másik egy komplett rendszer felépítése és működtetése, amelynek elemei között ugyancsak megtalálható az ember mint páciens, továbbá az integrált hálózat, a mérések sorozata, a szoftver- és készülékgyártók egész sora. Ez a rendszer biztosíthatja azt a személyre szabott egészségügyi ellátást, amely modern diagnosztikai moduljai segítségével hatékony életminőség-javító rendszerként is működhet.

Ha valamilyen módon észlelni tudjuk egészségi állapotunk romlását, mi magunk is be tudunk avatkozni. Vagyis, ha méréseket tudunk végezni, azok adatait össze tudjuk gyűjteni, és egy hálózaton belül elküldeni az orvosunknak, aki azokat kiértékeli, máris sokat tettünk egészségünk megőrzéséért. Sok egyedül élő idős ember számára ugyanakkor az is rendkívül fontos, hogy legyen napi teendője: figyelje magát, foglalkozzon az állapotával. Esetleg egy készülék jelzi, hogy az adott napszakban végzett megelőző méréseken alapuló adatok szerint mikor mozgott keveset. Ma már nincs technikai akadálya annak, hogy ez a készülék beszéljen az emberhez, nincs különösebb akadálya annak, hogy gesztusokat, mozdulatokat, egyszerű arcmozgást fel­ismerjen. Nem elhanyagolható az sem, hogy ezzel együtt kapunk egy otthoni biztonsági berendezést is, amely jelez, ha probléma merül fel. Ha baj van, az érzékelők észreveszik, összevetik a korábban mért jellemzőkkel, és adott esetben egy készülék jelzést küld, elindítva a segítségnyújtás folyamatát.

A páciens bevonása saját egészségi állapotának felügyeletébe, javításába olyan lépés, amelynek csak a finanszírozási módja lehet kérdéses, maga a finanszírozás szükségessége és eredményessége nem.

Minden területen arra törekszünk, hogy minél több folyamatot digitalizáljunk és automatizáljunk, ezzel gyorsabbá, hatékonyabbá, intelligenssé tegyük az egyén ellátását és a társadalom működését. Közben pedig világosnak tűnik, hogy az emberi tényezőt mégsem lehet figyelmen kívül hagyni, mert a tapasztalat lényeges hozzáadott érték minden részfolyamatban.
– Ez így igaz, hiszen a tervezésben, egy-egy ötlet megvalósításában kiemelkedő szerep jut a sokat említett tapasztalatoknak.

Mindez mennyi idő alatt valósulhat meg? Elképzelhető, hogy a kórházak az így kiépített hálózatban és ily módon nyert információk révén össze lesznek kötve?
– Világosan látszik, hogy az ötlet alapvetően működtethető, de ahhoz, hogy mindebből a napi orvosi gyakorlatban használható, egyszerű eszköz váljon, nagyon sokat kell még tenni. Feltétlenül fejleszteni, egyszerűsíteni kell még, hogy használata ne igényeljen külön szakértelmet, és megfelelő eszközökkel szükségszerűen sok mérést kell végezni. A kapott adatokat ugyanúgy összesíteni kell – ezek a kis egységek akkor igazán hatékonyak, ha egy nagyobb egész részét képezik. Sok ilyen elem viszont ma még nincs a mérnökök kezében.

Eljutnak ezek az információk manapság a döntéshozókhoz, a megfelelő fórumokra?
– Természetesen igen. Arra törekszünk, hogy minden szükséges adat rendelkezésére álljon annak, akinek egy-egy finanszírozási, csoportosítási vagy más jellegű döntést meg kell hoznia.•

 
Innotéka