2011. október: jegyzet, portré, tudomány, egyetem, disszemináció, biotechnológia, atomenergia, paragrafus, innováció, közlekedés, megújuló energia, zöldkörnyezet, it
2011. október 5.

Szerző:
Dr. Harangozó Gábor

A felfedezéseken és tudományos elméleteken alapuló találmányok szabadalmazhatósága

„Vagy adták volna meg a találmány igazi értékét, vagy ne adtak volna semmit!” — ezek a szavak nem kisebb személyiség, mint a modern fizika egyik nagy magyar géniusza, Szilárd Leó részéről hangzottak el azt követően, hogy Enrico Fermivel közös szaba­dalmát jelképes összegért, mindössze egy dollárért vette meg az Amerikai Egyesült Államok kormánya.


Az említett szabadalom pedig nem volt más, mint az atomreaktor szabadalma, melyre vonatkozóan Szilárd és Fermi 1944 decemberében tett szabadalmi bejelentést az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalánál.
A korszakalkotó szabadalom előzményei a második világháborút megelőző évekre nyúlnak vissza. Azt követően, hogy 1939-ben Németországban felfedezték a maghasadást, Szilárd érdeklődése a magfizikai láncreakció és különösen az atomenergia kontrollált felszabadítása, az atomreaktor felé terelődött. 1940-ben írta le az inhomogén térbeli elrendezésű urán-grafit reaktorrendszert, amit a Physical Review-hoz küldött publikálásra. A kiadótól azonban azt kérte, hogy a háború alatt ne tegyék közzé a tanulmányt.

1942-ben Chicagóban Szilárd és Fermi vezetésével beindították az első szabályozott láncreakciót, az úgynevezett atommáglyát. Ez grafittéglákból és kadmiumrudakból állt. A grafit összetartotta és lelassította (moderálta) a neutronokat, a kadmium pedig elnyelte (szabályozta) őket. Ez volt az első, gyakorlatban is működő atomreaktor.
A szabadalmi bejelentés tehát már a kísérleti reaktorral szerzett tapasztalatok, mérések birtokában született. A szabadalmat végül csak 1955-ben kapta meg Szilárd és Fermi.

Atomreaktor vázlatrajza Wigner Jenő egyik szabadalmából

Szilárd Leóval kapcsolatban érdemes még megemlíteni, hogy rendkívül innovatív fizikus volt, zseniális érzékkel találta meg a modern fizika tudományos elméleti felfedezéseiben a gyakorlati alkalmazási lehetőségeket. 1925 és 1933 között számos szabadalma született – ebből nyolc Albert Einsteinnel közösen. 1929-ben nyújtotta be egyebek között a részecskegyorsítóra vonatkozó szabadalmi bejelentését, 1931-ben az elektronmikroszkópét. 1931-ben tették közzé a legsikeresebb, Einsteinnel közös szabadalmát, amely egy új típusú hűtőszekrényre vonatkozott. A láncreakcióra, pontosabban annak gyakorlati alkalmazására 1934-ben tett szabadalmi bejelentést.

Az első atomreaktor kifejlesztésében és elindításában egy másik világhírű magyar fizikus, Wigner Jenő is aktívan részt vett. A későbbiekben Wigner tervezte az első olyan nagy teljesítményű reaktorokat, amelyeknél vízhűtést alkalmaztak. Az általa kifejlesztett, vízárammal hűtött reaktortípust mind a mai napig alkalmazzák, jelenleg a világ működő atomerőműveinek mintegy 80 százaléka ilyen. Wigner fejlesztői aktivitását mi sem jelzi jobban, mint hogy a reaktorokkal kapcsolatosan összesen 37 szabadalmat szerzett. Ezek alapján teljes joggal állította róla egyik tanítványa és munkatársa, Alvin Weinberg, hogy „Wigner a világ első reaktormérnöke”.

A fentieket olvasva sokakban felmerülhet a kérdés: lehet-e felfedezésre, új tudományos elméletre, mint például a maghasadásra vagy a láncreakcióra szabadalmat szerezni? Az egyes országok, illetve nemzetközi egyezmények szabadalomjogi rendelkezései értelmében felfedezésekre és tudományos elméletekre általában nem lehet kizárólagos hasznosítási jogot szerezni, minthogy azok eleve ki vannak zárva a szabadalmazható találmányok köréből. A felfedezés ugyanis valamilyen létező, de a tudomány előtt korábban még nem ismert dolog, jelenség, elv stb. megtalálása, felismerése, megállapítása. A természetben fellelhető anyagok, képződmények, jelenségek nem tekinthetők találmánynak mindaddig, amíg azokon valamilyen változtatást nem hajtanak végre annak érdekében, hogy azáltal egy konkrét műszaki problémát oldjanak meg konkrét műszaki berendezés vagy technológiai folyamat megvalósításával.

Szilárd és Wigner zsenialitását bizonyítja tehát az is, hogy sok esetben megtalálták azt a műszaki területet, gyakorlati (és rendkívül hasznos) alkalmazási lehetőséget, ahol az elméleti kutatásaik egy-egy eredményét sikeresen fel tudták használni, például a maghasadáson alapuló láncreakciót egy megfelelően szabályozott folyamatban energiatermelésre tudták fogni.

A nukleáris technológiai kutatások területén, akárcsak más tudományterületeken, például a nanotechnológia, a mikrobiológia, a biotechnológia, a vegyészet stb. területén gyakran előfordul, hogy egy új természeti jelenséget fedeznek fel. Sőt ma már az sem ritka, hogy bizonyos felfedezéseket mesterségesen létrehozott környezetben és akár olyan körülmények között tesznek, amelyek a Földön a természetben maguktól esetleg ki sem alakulhatnának. Jó példa erre a már többször említett nukleáris láncreakció vagy mondjuk a nanotechnológia területén a grafitréteg meghajlításával előállított nanocső.

Felfedezésnek számít továbbá az is, ha valaki egy ismert anyag új fizikai, kémiai, biológiai stb. tulajdonságát ismeri fel; ez önmagában persze még nem szabadalmazható. Ugyanakkor a felismert új anyagtulajdonság gyakorlati felhasználására már lehet szabadalmat kapni, amennyiben arra teljesülnek a szabadalmazhatóság feltételei, nevezetesen: a világviszonylatban vett újdonság, a korábbi, ismert megoldásokhoz képest nem kézenfekvő továbbfejlesztés (az úgynevezett feltalálói tevékenység) és az ipari alkalmazhatóság.

A felfedezések, illetve tudományos elméletek hasznosítása esetén sokszor éppen ez utóbbi kritérium, az ipari alkalmazhatóság teljesülésével adódhatnak gondok, mivel egy felfedezésen vagy új tudományos elméleten alapuló berendezés, technológia, módszer szabadalmaztatásakor – még ha az deklaráltan műszaki feladat megoldását célozza is – a megoldás megvalósíthatóságát hitelt érdemlően, lehetőleg kísérleti adatokkal, mérési eredményekkel kell igazolni. A gyakran emlegetett perpetuum mobile típusú találmányokkal szemben egyébként éppen ez a tipikus elutasítási ok, vagyis bár újdonságukhoz és feltalálói szintjükhöz (leleményességükhöz) legtöbbször nem fér kétség, ám működőképességük és ezáltal a szabadalomjogi értelemben vett megvalósíthatóságuk a fizika jelenleg érvényes – legalábbis a szabadalmi hivatalok által elfogadottnak tekintett – törvényein alapuló mérési adatokkal nemigen támasztható alá.

Atomreaktor vázlatrajza Szilárd Leó és Enrico Fermi közös szabadalmából

A természettudományi alapkutatások során gyakran születnek olyan felfedezések, új elméletek, amelyek gyakorlati haszna már a kutatások kezdeti szakaszában felismerhető és ígéretes is, azonban a szabadalmaztatással – éppen a fenti okok miatt – érdemes megvárni a prototípus vagy kísérleti modell elkészültét, és azon pontosan dokumentált és reprodukálható méréseket végezni a megvalósíthatóság bizonyításához. Ezeket az eredményeket a szabadalmi leírásban is érdemes – legalább részben – közölni, ugyanis a szabadalmi leírásban nem elegendő a találmányt ötlet vagy tudományos elmélet szintjén bemutatni, hanem olyan részletességgel kell ismertetni, hogy azt egy, az adott szakterületen jártas másik szakember a leírás alapján saját maga meg is tudja valósítani úgy, hogy az működőképes legyen. A működési paraméterek optimális vagy legkedvezőbb értékeit, amelyek rendszerint hosszas kísérletezés, bonyolult mérési eljárások eredményei, azonban nem feltétlenül kell közölni, ezeket sok esetben éppen hogy érdemes titokban tartani, mivel az ilyen adatok, információk képezhetik azt a know-how-t, amely a szabadalmaztatott terméket, technológiát igazán piacképessé teszi.

Persze jól tudjuk, hogy az idő pénz, és különösen igaz ez a szabadalmi jogra, amelyben – az USA kivételével a világon mindenhol – a bejelentési elsőbbség intézménye működik. Ez azt jelenti, hogy ha ugyanarra a találmányra többen is szabadalmat igényelnek, akkor a szabadalom azt illeti meg, aki a találmányát korábban jelentette be valamely szabadalmi hivatalhoz. Vagyis egy elkésve bejelentett találmány hosszú évek kutató-fejlesztő munkáját és óriási pénzek sorsát pecsételheti meg, miközben – mint említettük – előírás a találmány kellően részletes bemutatása a szabadalmi bejelentésben. Mi lehet akkor a megoldás?
Szerencsére van kiút: ez az uniós elsőbbség intézménye, amely lehetővé teszi, hogy egy első (adott esetben nem kellő részletességgel kidolgozott és emiatt szabadalomszerzésre akár nem is alkalmas) szabadalmi bejelentés megtételét követően egy éven belül újabb bejelentést lehessen tenni a Párizsi Uniós Egyezmény bármely tagállamában az első bejelentés elismert bejelentési napjának megtartásával. Ez az egyezmény – néhány marginális jelentőségű ország kivételével – a világ szinte minden országára kiterjed. Vagyis ha a találmány még nem érett meg arra, hogy jó eséllyel lehessen szabadalmaztatni, akkor az elsőbbségi jog biztosítása érdekében célszerű az innovációnak már egy korai szakaszában szabadalmi bejelentést tenni az új megoldásra. Ezt követően az uniós elsőbbségi éven belül egy további bejelentés tehető, amely már a kívánt részletességgel, mérési eredményekkel alátámasztva, előnyös megvalósítási módok bemutatásával tárja fel a találmány szerinti megoldást, jó esélyt adva ezzel egy üzleti szempontból értékes szabadalom megszerzésére. Az uniós elsőbbséghez hasonlóan bizonyos országokban lehetőség van továbbá úgynevezett belső elsőbbség igénybevételére is, szintén egy éven belül. Az uniós és a belső elsőbbség intézménye persze nemcsak a szabadalomképes megoldás kifejlesztésére biztosít elegendő időt, hanem az egyébként rendkívül költséges szabadalmaztatási eljárás anyagi fedezetének előteremtésére is, például pályázat útján vagy akár szakmai befektető bevonásával.

Felmerül azonban a kérdés, hogy a fent említett első szabadalmi bejelentés megtételével nem okozunk-e nagyobb bajt, mintha be sem jelentenénk, hiszen a megoldás közlésével jó ötletet adhatunk más feltalálóknak is a mi ötletünk alapján történő termék- vagy technológiafejlesztéshez, amivel viszont konkurenciát teremtünk magunknak. Szerencsére ettől sem kell tartanunk, mert a szabadalmi bejelentések tartalmát a szabadalmi hivatalok legalább másfél évig titokban tartják, és csak azt követően teszik közzé, vagyis bárki számára hozzáférhetővé, megtekinthetővé.

A fentiekből tehát kitűnik, hogy különösen a tudományos alapkutatások, de akár az alkalmazott kutatások eredményéből is születő találmányok szabadalmaztatása komoly (iparjogvédelmi) felkészültséget és tapasztalatot igényel, ezért találmányunkkal mindenképpen érdemes kellő időben – akár már a találmány alapját képező ötlet felmerülésekor – iparjogvédelemmel foglalkozó szakemberhez fordulni.•

 
Innotéka